Szeleczky-Takács Viktória - A hölgy, aki kihozza a csokoládéból a maximumot 

– A legtöbb gyerek legalább egyszer eljátszik a gondolattal, hogy milyen lenne, ha csokoládégyárban dolgozhatna felnőttként. Neked is voltak ilyen vágyaid?  

– Nem voltam jobban oda a csokiért, mint bármelyik másik korombeli gyerek, tehát nem mondanám, hogy egy valóra vált tündérmese az enyém. A csokoládé-szerelem és a csokikészítés vágya inkább a felnőttkoromhoz kötődik.  

– Hosszú éveken át dolgoztál televíziós szerkesztőként. Mikor volt az a pont, amikor azt mondtad, hogy már új kihívásokra vágysz?  

– Mindez azért nem egyetlen pillanat alatt dőlt el. Tinikoromtól kezdve rajzoltam, csomagolástervezőnek készültem, jelentkeztem is az Iparművészeti Főiskolára, ahol ötödszörre is kiestem az utolsó fordulón. Tudtam, hogy nem szabad belekeserednem a helyzetbe, ezért rögtön felvételiztem kommunikáció szakra, onnan pedig adott volt a lehetőség, hogy kipróbáljam magam televíziós szerkesztőként. Izgalmas világ volt számos kihívással, sokat segített abban, hogy kommunikáció szempontjából nyitottabb legyek, de mindig tudtam legbelül, hogy nem ezt szeretném életem végéig csinálni. Egy idő után már nagyon hiányzott a rajzolás és a kreatív munkák.  

Amikor egy gyerekműsornak lettem a főszerkesztője, egy csokoládéműhelyben forgathattam. Ott dőlt el a sorsom… 

– Van olyan készséged, amit a média világában sajátítottál el, de csokoládétervezőként is jól hasznosítasz?  

– A tévés szervezés megtanított arra, hogy ha kidobnak az ajtón, visszamásszak az ablakon, vagyis, hogy ha szükségem van valamire – legyen az egy információ, egy termék, adott esetben kakaóbab vagy egy speciális fűszer –, akkor addig kutatok és szervezek, amíg meg nem szerzem.  

Kép

Szeleczky-Takács Viktória

– Tíz éve dolgozol csokoládékészítőként, manufaktúrád töretlen sikerrel működik, számos díj bizonyítja rátermettséged. Mennyire volt zökkenőmentes vagy épp nehéz ebben az új hivatásban felépítened önmagadat? 

– A tíz évből kettőt kísérletezéssel töltöttem, mellette másutt is dolgoztam, tehát gyakorlatilag nyolc éve vagyok csokoládékészítő. Csak akkor lett főállás a manufaktúra, amikortól már éreztem, hogy anyagilag biztos lábakon állok másodállás nélkül is. A kezdetekkor egyébként nagyon nehezemre esett az önreklámozás – introvertált személyiség vagyok, egyáltalán nem akartam látszódni. Ódzkodtam attól, hogy interjút adjak, vagy hogy megjelentessek magamról akár egy nyúlfarknyi cikket, szorongtam, ha fel kellett menni a színpadra átvenni egy díjat. Aztán szép lassan elfogadtam, hogy a reklám, a nyilvánosság is a munkám része.  

– Díszes bonbonok, drazsék, csipkemintás csokitáblák – a vásárló már csak ezeket, vagyis a csodás végeredményt látja. Beavatnál abba, hogy milyen folyamatokon megy keresztül a kakaóbab, mire csokoládéként díszdobozba kerül? 

– Csokoládéim alapanyaga a kakaóbab, amely a világ különböző termőterületeiről, ültetvényeiről – Madagaszkárról, a Sambirano-völgyből, a Salamon-szigetekről, Ecuadorból – érkezik. Mint említettem, fűszerek, alapanyagok, gyümölcsök tekintetében nem kötök kompromisszumot, képes vagyok hosszú hónapokon át kutatni és megkeresni azokat a lelőhelyeket, kikötőket, termelői piacokat, ahol a lehető legjobb minőség található. A kakaóbab feldolgozása manufakturális keretek között történik: a pörköletlen kakaóbabot Németh János kávépörkölő mester műhelyében pörköljük, ezt követően héjatlanítom, összetöröm a kakaóbab-szemeket. A töret napokra konsírozó gépbe kerül (egy malomhoz hasonló gépezetet képzeljünk el), ekkor adom hozzá a kakaóvajat és a nádcukrot.  

Mást nem is használok, mert nem hiszek a mesterséges ízfokozókban és adalékanyagokban. 

Az így keletkezett masszát temperálom (olyan állapotba hozom a megolvasztott csokoládét, hogy azzal szép, fényes, roppanós, foltmentes csokitáblákat készíthessek), formába öntöm, illetve ha szükséges, fűszerekkel, gyümölcsökkel ízesítem. 

– Honnan merítesz inspirációt az új kreációk elkészítéséhez?  

– Sokat járok gasztropiacra, nemcsak itthon, hanem külföldön is. Inspirál, ha megérzek egy illatot vagy megkóstolok egy ételt egy étteremben, de van úgy, hogy pont a kakaóbab ízleléséről jut eszembe egy fűszer, vagy épp fordítva. A madagaszkári kakaóbab például rendkívül citrusos, friss, üde, éppen ezért ehhez már nem adhatok savanykás gyümölcsöt, mert túl savas lenne. A Salamon-szigetekről származó kakaóbab mandulás ízjeggyel rendelkezik, bátran párosíthatom tehát savanykásabb gyümölcsökkel, például karamellizált physalis-szel (földicseresznye). A pandémia minden vállalkozás életében okozott kisebb-nagyobb törést. Én nem zárok rossz szezont, de márciustól egy kicsit megtorpant a kreativitásom. Várom, hogy újra kinyíljon a világ, és tudjak új ingerekből inspirálódni 2021-ben.  

– Az ízek és a dekoráció tekintetében mi a filozófiád? Van úgy, hogy az egyik fontosabb, mint a másik? 

– Mindkettő ugyanolyan fontos a számomra, vagyis az én fejemben az íz, a forma és a csomagolás mindig összekapcsolódik, s fontos, hogy utóbbi tükrözze a stílusom, az egyéniségem. A csokoládékhoz magam tervezem és készítem az öntőformákat. Régebben gyurmával a zsebemben jártam, és ha megláttam egy szép formát, egy növényt, rögtön lenyomatot vettem, s azzal díszítettem az alkotásaimat. 
A csipkemintás csokoládétábla mára a védjegyemmé vált.  

Kép

Kép: Szeleczky-Takács Viktória

– Idén öt csokoládéval indultál a londoni Academy of Chocolate Awards-on, és mind az ötért díjat zsebeltél be.  

– Igen, bronzérmet nyert a physalis drazsé, amit kubai 75%-os csokoládéba burkoltam fahéjvirággal, és a madagaszkári dark milk táblám is, amelynek az az érdekessége, hogy füstölt nádcukorral készült.  

A 72 %-os madagaszkári csokoládémat ezüstéremmel jutalmazták, ugyanúgy, mint a citromos-fahéjas pekándiós táblámat. 

– A repertoárodból melyik csokoládé fejezi ki legjobban a személyiségedet? 

– Egy 80%-os ecuadori kakaóbabból készített csoki, amelyben kumquat (mandarinhoz hasonló citrusféle) és kávébab van. Nagyon karakteres fajta, de én imádom a kesernyésebb, rendhagyóbb, karakteresebb ízeket.  

– Elképesztő mentális erő kell ahhoz, hogy valaki ellen tudjon állni egy karamellizált mandulás étcsokoládénak vagy egy málnás-balzsamecetes-tejcsokoládés drazsénak! Te hogy bírod ki, hogy ne nassolj folyton? 

– Mindennap eszem csokit, de nagyon keveset, csupán tíz-húsz grammot. Inzulinrezisztens vagyok, oda kell figyelnem magamra, ráadásul egy ideje kiderült, hogy nagyon magas a vérem vastartalma, amit a kakaóbab okoz.  

– Melyik az a kreációd, amely a legnagyobb népszerűségnek örvend mostanában?  

– Még a kezdetekkor készítettem egy citromos-fahéjas-pekándiós fehércsokoládét és azonos ízű drazsét, mindkettővel ezüstérmet nyertem. Töretlen a sikerük, és én magam is rájárok időnként. Egyszerűen nem tudom megunni az ízt!