
Keresés
-
A párkeresés a felnőtt élet egyik legnagyobb kihívása. Sok harminc körüli nő küszködik azzal, hogy ráleljen az igazira. Mi állhat a dolog hátterében, és...
-
Sóváros a föld alatt
Évente ötszázezren látogatják meg az Európa egyik legnagyobb sókészletét rejtő parajdi sóbányát. A 2700 méteres mélységben található, 1200×1400 méteres sótömzs története több tízmillió évre nyúlik vissza, és még... -
Az űrben ragadtak – Nyolc napnak indult, kilenc hónap lett belőle
Lassan három hónapja él a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) két amerikai asztronauta. Butch Wilmore és Sunita Williams eredetileg egy alig több mint egyhetes próbarepülésre indultak... -
Összeállítás
Pest vármegye természeti és épített csodái
Szeptember van, véget ért a nyár, de mindnyájan tudjuk, hogy ősz elején még velünk maradnak a napsugaras, finom melegek. A vakáció búcsút intett ugyan, de a hétvégi kirándulások ideje és a szüreti mulatságok most kezdődnek csak el. A nagy nyári zsongás után jó rácsodálkozni szűkebb pátriánkra, a tájra, amely a miénk, és otthont ad nekünk. Sokszor gondoljuk azt, hogy közvetlen lakókörnyezetünkben már mindent az unalomig ismerünk. Pedig dehogy! Források, erdők, várak, templomok várnak arra, hogy szánjunk időt rájuk is, és ismerjük meg több száz éves történetüket. Országunk fővárosát természeti és kulturális kincsekben gazdag települések veszik körül. Ha budapestiek vagyunk, ideális kirándulási célpont a sokszínű, változatos településekben gazdag Pest vármegye. Ám bárhonnan érkezzünk is ide, nem fognak csalódást okozni a fővárosunkat körülölelő tájak, városkák, falvak.
-
A Prédikálószéktől a váci diadalívig
Tarnai Richárd Pest vármegye főispánja, a kormányhivatal vezetője immár tizenhárom éve. Arra kértem, ajánljon három különleges épületet és három szép természeti helyet, amelyek vonzó turistacélpontok... -
Iskolakezdés a nagyvilágban: ajándékkal, rituáléval, barátkozással – Új tanév, új szokások
Ahány nemzet, annyiféle iskolakezdés. Magyarországon ma csengettek be először, de Japánban például áprilisban van a tanév első napja, és akad olyan ország is, ahol... -
Egységben a természettel az Érdi, a Szigetszentmiklósi és a Ráckevei járásokban
Neoromán kastély, remetetemplom, vízimalom, vadaspark és tanösvények, csak néhány abból a számtalan programlehetőségből, amelyeket az Érdi, a Szigetszentmiklósi és a Ráckevei járásokban kirándulva felfedezhetnek... -
Az ezer pince városától a Tökházig
Amikor Budapest környéki programokat keresünk, legtöbbünknek a nagyobb városok neve ugrik be, mint Gödöllő vagy Szentendre. Azonban érdemes a kisebb településekre is ellátogatni, amelyek különleges programokat... -
Erdők, várak, kegyhelyek nyomában Budakeszin és a Pilisi járásban
A főváros zöld kapuja, az évezredek óta rejteket és az elvonuláshoz nyugalmat adó erdős hegyek otthona ― a Budakeszi és Pilisi járás ― ma... -
A REponttól a babaruha-kölcsönzőig – Újrahasznosítás mindig újratöltve
Képzeljünk el egy bolygót, ahol nincs értelme a szemét vagy a hulladék szavaknak, mivel a lakók csak egy dolgot ismernek: az alapanyagot. Ezen a... -
Miért jó az anyának, ha a gyerekek festékkel maszatolnak?
Mert ő is maszatolhat! Sok más mellett azt is szeretem a szülőségben, hogy a gyerekekkel való foglalkozások révén olyat is csinálhatok, amit jóformán saját... -
Testnevelő tanárból lett versvándor – Tóth Péter Lóránt a magyar költészetet népszerűsíti a Kárpát-medencén innen és túl
Már egészen fiatalon megtapasztalta, milyen érzés színpadra lépni és hatással lenni az emberekre. Általános iskolásként sokszor volt pódiumon – legtöbbször Arany, Petőfi és Radnóti... -
Matriarchális társadalmak a mai világban – ahol a nők vezető szerepben vannak
A matriarchátus – bár az ősi társadalmakhoz kapcsoljuk – a mai napig jelen van a világ különböző pontjain, ezekben a közösségekben a nők irányító... -
A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők és a női közösségek – A nők közötti barátságról szól a következő Képmás-est
Az anyává válás vízválasztó lehet a női barátságokban, pedig a női közösségek nemcsak a szülés utáni időszakban jelentenek mentális védőhálót, később is segítenek pár... -
„Az a feladat, hogy a gyerekeimet úgy neveljem szabaddá, hogy közben én se pusztuljak bele” – Rókusfalvy Lili a júniusi Képmás címlapján
A júniusi lapban olvashatunk arról is, hogyan szerezhető vissza az érzelmi biztonság, miképpen hat a zene az agyra, hogyan okozhat a trauma függőséget vagy... -
„Az önismeret nagyon jó bázis” – Interjú Rókusfalvy Lilivel
Nemrég egy kerekasztal-beszélgetésből tudtam meg, hogy Rókusfalvy Lili szereti, ha a bemutatásakor elhangzik: kétgyerekes anyuka. A beszélgetést vezető férfi kolléga ezen annyira meglepődött, hogy... -
„Mikor jössz haza legközelebb?” – Csíksomlyó üzenete egy kezdő búcsúsnak
Pénteken hajnali háromkor kelt az ébresztő. Jó lenne ágyban maradni még – két órát, ha aludtam –, de nemsokára talpon vagyok, és a cipzárján... -
Hazánk egyetlen aktív jégszobrásza, aki láncfűrészes fafaragó is – „Faragtunk már jéghintót is, amelybe bele lehetett ülni”
A kárpátaljai származású Gáborecz István eredetileg festőnek készült, de a felvételinél elkeverték a jelentkezési lapját, így került a kőszobrász szakra. Pályáját sírkövek csiszolásával kezdte... -
Ki írja életünk történeteit? – „A tengeri fenevad” című filmről pszichológusszemmel
Nagyon erősen tudunk hinni egy-egy történetben. Az egész életünk kisebb-nagyobb történetek összességéből áll, ezeket folyamatosan megéljük, meséljük, továbbgondoljuk. A kimondott szónak súlya, a leírt... -
Miért nem szeretem a spenótot? – Az evolúció és a családi hozzáállás is befolyásolhatja, hogy mit nem eszik meg a gyerek
„Anya, te spenótot csináltál? Undi” – mondja kislányom, miközben jókora kanállal merek a tányéromra a zöld főzelékből. „Nyugi, neked van krumpli, de azért szívesen... -
Szám Kati: Listák – #Szembefordított tükrök
Amikor gyerekként először láttam meg a gardróbszekrény egymásnak fordított tükörajtóit, azt hittem, egyszerűen ismétlődnek a folyosóvá mélyülő képek. Pedig hogy is lehetne ugyanaz? Hisz... -
Kinyitni a tantermek ajtaját, visszaadni a természetet a gyerekeknek – Zöld oktatási reform?
Miképpen lehet a természet, a kert adta lehetőségeket akár a matematikatanítás, akár a problémamegoldó képesség és az együttműködő készség fejlesztésének szolgálatába állítani? Dani-Ördög Dalma... -
Pünkösd csodája: valaki felráz lelki bénultságunkból, és alkalmassá tesz a szeretetre
Mi hiányzik a hétköznapjainkból, hogy sokszor olyan fásultak, reményvesztettek, lehangoltak vagyunk? Mi lenne képes kihámozni abból a burokból, amelynek látszatbiztonságában élünk bátortalanságunkkal, gyengeségeinkkel, közönyünkkel... -
Wolf Kati: „Úgy nőttem fel, ahogy minden gyerek megérdemelné” – Az énekesnő szülei emberségét adná tovább
A saját gyerekkoráról is mesél Wolf Kati, aki gyerekeknek is ad koncerteket, sőt külön kiadvánnyal kedveskedik nekik. Az interjúban ellátogatunk a szentendrei patakpartra, a...