Neked elmesélem – Egy eltűnőben lévő világ, Görbeország hírnöke
A jelen tünékenysége már fiatal lányként megérintette. Különös vágyként él benne, hogy megőrizze a jelent, hogy megfogja az időt, hogy valahogy „eltehesse” az öröklétbe...
Jónás Ágnes
„Azokra hallgatok, akik jót akarnak nekem” – Molnár Csilla meteorológus-fizikus, aki a rúdfitneszhez is ért
Molnár Csilla szép, közvetlen és intelligens – erre szokás azt mondani, hogy „veszélyes kombináció”. Fizikus diplomája után meteorológus mesterképzésre jelentkezett, ahol az állami ösztöndíj...
Háver-Varga Mariann
St. Martin: „A dallamok úgy színezik az életemet, mint én a festővásznat”
St. Martin, azaz Szentmártoni Imre előadóművész, zeneszerző, szaxofon- és pánsípművész, zenés színdarabok zeneszerzője és zenei rendezője, 26 önálló nagylemez szerzője és előadója. A világ...
Jámbor-Miniska Zsejke
Arany János leszármazottját is bebörtönözték a kommunisták – „A koronatanú” című filmről
Képzeljünk el egy átlagos péntek estét, amelyen kisebb társaságunkkal felmegyünk valamelyik barátunk lakására! Leülünk a konyhaasztalnál, töltünk egy pohár italt, a lejátszóból halk zene...
Petz Anna
Filmmogulból elítélt: William Fox – Magyarok Hollywoodban 7.
A borsodi nyomorból tört ki és lett Hollywood egyik legnagyobb befolyású üzletembere, akinek a vagyonát 35 millió dollárra becsülték. A róla elnevezett Fox Film...
Németh Zsófia és Szőnyi Lídia pszichológusok
Ahol a szíved, ott az otthonod – a „Samba” című filmről pszichológusszemmel
Az Eric Toledano – Olivier Nakache páros az Életrevalók sikere után ismét elő tudott rukkolni egy színvonalas alkotással. A cím megtévesztő lehet, nem táncos...
Szám Kati
„Izgalmas ez a puritán létezés” – Interjú Bocskor Bíborkával
Nyolc éve interjúztam egy fiatal lánnyal, akiben egyszerre volt játékosság és drámaiság, és nemcsak a színpadon; aki biciklivel járta a nagyvárost, és úgy beszélgetett...
Legény Zsófia
Lúdas Matyi egészen Mezopotámiáig menekült? – Egy ókori történet magyar köntösben
A Lúdas Matyit talán a legikonikusabb magyar mesének tartjuk, és kétség kívül az is. Azt azonban kevesen tudják, hogy a történet eredete egészen az...
Erdélyi Viola
„A díjazott képet a jégen fekve, vízálló ruha nélkül fotóztam” – Koncz-Bisztricz Tamás számára életforma a természetfotózás
Egy kis cukrászdában találkozom Koncz-Bisztricz Tamás tehetséges magyar természetfotóssal, aki mindössze tizenhét éves, de egymás után immár harmadszor nyerte meg az orosz Golden Turtle...
Dr. Szász Adrián
Nemcsak Ku-Klux-Klan, hanem gondoskodó és szülőföldjét szerető közösség – Az amerikai Dél mítoszai és valósága
Az amerikai Dél – Régi rend az Újvilágban címmel jelent meg a közelmúltban Szilvay Gergely publicista hiánypótló kötete. Magyarországon ilyen átfogó értekezés az USA...
Jónás Ágnes
A stand-up nagyasszonya, aki negyven fölött hódította meg a közönséget – Redenczki Marcsi
Redenczki Marcsi negyvenéves koráig élte a családanyák megszokott életét, majd miután a gyerekei kirepültek, főállás mellett új karrierbe kezdett: estéről estére megnevetteti az embereket...
Szám Kati
Mennyire vagyok fontos? – Beszélgetés a kamaszlétről
Lipták Ildikó tavaly elnyerte az Év Ifjúsági könyv írója címet az Év Gyerekkönyve szakmai versenyen a Csak neked akartunk jót című könyvéért. Nem kis...
Ayhan Gökhan
„Mindegyikünk valamilyen küldetéssel jött ebbe a világba” – Interjú Lakatos Györggyel
A számos elismerésben részesült és a tanításban is elhivatott Lakatos György hegedűművésszel pályakezdéséről, a tanításban betöltött szerepéről és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson bemutatott, egyedülálló...
Háver-Varga Mariann
„A lovak választottak minket” – Faragó András Topi a musicalek és operettek mellett a lovakért is rajong
A hippológus lóismerő, lószakértő, lovas tanár, aki a lóról szerzett magas szintű ismereteit a gyakorlatban is alkalmazza. Faragó András Topi színművész, szinkronszínész, számos film...
Rácz Zsuzsanna Enikő
A maffia fogságában, Dunaszerdahelyen
Hosszú idő óta nem történt velem meg az, hogy pár nap alatt „felfaljak” egy könyvet. Durica Katarina regénye viszont újra megadta nekem ezt a...
Ughy Szabina
Isten, az első dietetikus – Völgykaland 6.
A Művészetek Völgyében járva ha megéhezünk, sokféle étel, ital közül válogathatunk. A világutazó párral készített interjúm óta azonban még rigorózusabban figyelem, hogy hol, mibe...
Demeter Anna
Itt a puli is mosolyog – Völgykaland 5.
Hurcibálod a programfüzetet, miközben olvasod, sodródsz a forgataggal a helyszínek között – a Völgyben mindig jó helyre visz a sodrás.
Ughy Szabina
Rögtönzött szappanopera – Völgykaland 4.
„Az élet nem más, mint véget nem érő próbája egy előadásnak, amelyet sosem fognak megtartani” – tudjuk ezt, még ha nem is mindig olyan...
Ughy Szabina
Esőnap – Völgykaland 3.
Akármilyen kötetlen keretek között is, de dolgozni járok le a Völgybe. Velem van Pihe kutyám és a párom, reggelente nem kell korán kelni, este...
Ughy Szabina
Megtelt – Völgykaland 2.
A csigabuszon egy kétméteres mackó hónaljába fúródva eszembe jut egy régi vicc, az „Egy sör még belefér!”, amikor a professzor fizikaórán dunsztosüvegbe tett kavicsokkal...
Ughy Szabina
Kezdjük a halállal – Völgykaland 1.
A Művészetek Völgye immáron huszonnyolcadik alkalommal teremt lehetőséget arra, hogy minden korosztály megtalálja a hozzál illő programot. Sok éve járok már ide vissza. Kamaszként...
Antal-Ferencz Ildikó
Értékek a régi világból – Beszélgetés a bútorfestő Czeglédi házaspárral
„Közös munkájuk eredményeként gyönyörű, népi faragott bútorok kerülnek ki a kezeik közül. Noha a művészpáros egy aprócska faluban él a Bakonyban, a világ több...
Németh Zsófia
Szőnyi Lídia
Mennyire édes a bosszú? – pszichológusszemmel a Három óriásplakát Ebbing határában című filmről
Bizonyos időszakokban mindenkinek az élete hullámvasúttá változik. A dolgok gyors egymásutánban követik egymást, magyar szófordulattal élve: csőstül jön a baj, mi pedig próbáljuk állni...
Fábián Tibor
Ausztrália álomidőben
Házon belül az emberek a tradícióik szerint viselkednek, de a nagyobb közösségben alkalmazkodnak egymáshoz – mondja Kormányos Csilla Ildikó festő, író az ausztrál kontinens...