Manapság nem könnyű férfinak lenni. Annyi mindennek kell megfelelni, hogy az ember fia nem is tudja, hol kezdje. De ne aggódj, kisonokám, papó elmondja...
A Csillagmajor Tehetséggondozó Műhely azoknak a gyerekeknek kínál megoldást, akik igényeire a hagyományos iskolarendszer nem tud választ adni. Személyre szabott támogatással, élményalapú foglalkozásokkal segítik...
Szemerédi Bernadett re Szabó T. Anna Hangok a várakozásban című versének rövid sora művészként és nőként is elemi erővel hatott. Bernadett az őt ért...
„Az a lényeg, hogy az overál softshell típusú legyen, érted? S-o-f-t-s-h-e-l-l. Ez lesz a címkén. És gyors legyél, mert arra vadászik majd mindenki –...
Már egy ideje motoszkált bennem a gondolat, hogy szeretnék interjút készíteni a perinatális veszteségről. Szerkesztőként kerestem fel Zsejkét, hátha ismer olyan édesanyát, aki személyesen...
Krízis idején jó esetben a család a védőháló. De mi segít, ha egy tragédia magát a családot rendíti meg? Sorozatunkban válságot átélt családok felépülését...
Egyre kevesebb gyerek szeret olvasni: egy tavalyi kutatás szerint a 8–18 éveseknek mindössze 35 százaléka olvas szívesen a szabadidejében – és ez nagy baj...
Ülünk a szőnyegen, színes kockák között. Mintázatokra nehezedünk, panelek közül válogatunk. Kérdezni szeretnélek, de félek, kihallanád a kérdésből, hogy elvárom a választ. Úgy hallgatok...
Michael J. Fox és Tracy Pollan története nem harsány, nincs benne botrány, sem szalagcímekbe kiabált vihar. Csak csendes hűség, kitartás és olyan szeretet, ami...
Megható videót tett közzé nemrég a Bátor Tábor Alapítvány. A filmben gyerekeket kérnek arra, hogy ismerjék fel az eléjük rakott tárgyakat. Az, hogy milyen...
A közösség megtart, felemel, erőt ad – akár a hétköznapi küzdelmeinkből való feltámadáshoz is. A közösség tagjai ismerik a neved, észreveszik, ha szomorú vagy...
Egy év telt el azóta, hogy Gabi néhány hét alatt elvesztette nyolcéves kisfiát. Áron idegrendszerét a rák egy rendkívül agresszív és gyorsan terjedő fajtája...
„Egy csomagban kaptam meg életem nőjét, asszonyomat és alkotótársamat” – vallja a szerb illusztrátor és grafikusművész, Andreja Jovic, aki első látásra elhatározta, hogy feleségül...
Hároméves voltam, amikor a szüleim elváltak. A válásukat követően az édesanyám és a nagymamán neveltek fel, és 28 éven keresztül nem volt semmilyen kapcsolatom...
A férfiak is gyászolhatják az abortusz során elveszített gyermeküket, a feldolgozatlan veszteség még évek múlva is lelki zavarokat okozhat nekik, különösen, ha a nő...
Demény Pál a modern demográfia nemzetközileg egyik legelismertebb alakja. A magyar származású, évtizedeken át az Egyesült Államok legjobb egyetemein majd kutatóintézetében dolgozó professzor nevéhez...
Oly sokan tervezik, hogy egyszer életmódot váltanak: odafigyelnek magukra, egészségesen étkeznek, rengeteget sportolnak. A legtöbben el is kezdik, majd pár nap, pár hét után...
Nagyon meleg van, nagyon fűtenek. Hálóingre vetkőzöm, bebújok a paplan alá. Jó illata van, mint abban a wellness szállodában, amelyben visszajáró vendégek vagyunk. Becsukom...
Egy egyszerű applikáció, egy jól összeállított profil, néhány előnyös kép és egy meggyőző leírás – manapság ennyi is elegendő lehet ahhoz, hogy rátaláljunk a...
Válás után mindenkinek nehéz. Az anyák megpróbálnak az apa szerepébe is belebújni, az apákat a bírósági ítéletek értelmében korlátozzák a gyerekekkel töltött időben, a...
Miután szerencsésen elkezdtük az iskolát, megindul az osztozkodás a szabadidő felett. Az óvodás és általános iskolás korosztálynak még a szülei és az ő pénztárcájuk...
Idén Jószolgálat‑díjban részesült – az önkéntesen végzett szociális munka közösségi kategóriájában – a Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért. Két súlyosan és halmozottan sérült gyermek édesanyjának...
Amióta itthon eggyel többen lettünk, az ismerőseim gyakran élcelődnek azzal, hogy lehetetlen engem elérni. Tény és való, a mobilom gyakorlatilag 7 hónapja és 15...
Viszonylag könnyű lehetett a kétmillió éve élt emberelőd szülése egy amerikai kutatócsoport szerint, amely a csontmaradványok segítségével rekonstruálta a folyamatot. Az emberi felmenők családfájának...