„Paradox dolog az advent, mert miközben az ember úton van az elcsendesedés felé, és próbál lelkileg ráhangolódni az ünnepre, ez az egyik legrohanósabb időszak...
Ágnes december 23-ára volt kiírva negyedik gyermekével. Mivel nem tudták, hogy együtt karácsonyozhatnak-e, mind az öten levelet írtak egymásnak arra az esetre, ha külön...
„A stílus maga az ember” – ez jutott először eszembe, amikor az egyik szüléshez kapcsolódó Facebook-csoportból megtudtam, hogy egy vidéki kórház főorvosa Facebook-kommentekben lelki...
Még csak nyolcadik éve házasok, az első hat év a közös gyermekért való küzdelemmel telt, ennek legutolsó fázisát pedig – egyedülálló módon – folyamatában...
„Megszületett az első, a második, a harmadik gyerek, szépek, okosak, aranyosak, szeretem őket, boldogok is lehetnénk, csak a házastársammal van baj, annyira megváltozott az...
„Anya, úgy unatkozom!” – nyűglődik gyermekünk, majd panasza megerősítéseképpen nyafogni kezd, elkezdi bosszantani a testvérét, és közben folyamatosan az idegeinken táncol. Mit él át...
Felnőtt fejjel időnként meg kell ráznom magam, hogy ne felejtsek el hinni a karácsonyi varázslatban. Sokszor elborít a dolgos mindennapok feladattengere, ezért ennek a...
Egy lépés előre, kettő hátra a másik féltől, megint egy előre, mire kettő hátra. Sokszor találkozhatunk ezzel a típusú vírus-tangóval, amikor beszélgetőket látunk: az...
„Én utálom a cukkinit, vajon ő szeretni fogja?” „Megint alig evett valamit, biztos nem ízlik neki, amit főztem.” „Csak a babakekszet fogadja el. Nem...
Amikor a kislányom a járvánnyal kapcsolatban kérdez, mindig mosolygok rá, nyugodt hangon beszélek, elmagyarázom neki a helyzetet a korának megfelelő szinten, aztán megölelem, és...
Kreatív és termékeny időszakot tudhat maga mögött a váci székhelyű Piarista Kilátó Központ, amely a különös személyes figyelmet igénylő fiatalok életút-építését és munkaerőpiaci elhelyezkedését...
Az új Otthonteremtési Program népszerű a magyar családok körében, és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) lakhatáshoz kapcsolódó kutatásának eredményei...
Minden családnak megvannak a maga karácsonyi rituáléi. Együtt van mindenki, a nagyszülők akár napokig együtt lehetnek az unokákkal, végre hazajön Londonból a legkisebb, a...
„Olyan nincs, hogy nincs elég tejed! Nem voltál elég kitartó a szoptatással.” „Minek kapkodod fel állandóan? Így csak elkényezteted!” „Komolyan konzervet adsz neki? Én...
Nézem, ahogy járkál a lakásban, és nem tudom, mitévő legyek. Nem is jár, vonul. Feje valahol fenn, magasan, a fellegek között, igaziból és képletesen...
Ellazít, segíti az emésztést, fejleszti az izmokat és a mozgásfejlődést, erősíti az immunrendszert és a szülő–gyermek kapcsolatot. Az Indiából származó babamasszázs tulajdonképpen egy szavak...
„Ma már tudom, az én utam: segíteni” – vallja a Kopp-Skrabski-díj egyik jelöltje, a jövő év elején képernyőre kerülő „Traumáinkon innen és túl” című...
Pár éve még a fene se gondolta volna, hogy itt kötök ki. Persze ifjabb lánykoromban még álmodoztam arról, hogy konszolidált anyuka leszek néhány jól...
Az emberiség fejlődésében mérföldkőnek tekinthetjük annak az életkornak a megélését, amikor nagyszülővé válunk. Korábban általában csak egy emberöltőnyi esély adatott mindenkinek, az idős ember...
Amikor megkérdezem, „Kinek az ötlete volt, hogy nekivágjatok?”, egymásra néznek és elmosolyodnak – mindketten úgy emlékeznek, hogy a sajátjuk. Ugyanezt a két cinkos, egymásba...
„Az örökké nem más, mint jelen pillanatok sora.” (Emily Dickinson) Van olyan nap, amit újraélnél? Talán másképp beszélnél, másképp kérdeznél? Felkutatnád-e a pillanatot, amikor...