A járvány bevilágított párkapcsolatunk sötét zugaiba

A szokásosnál jóval hosszabb ideje fennálló, kényszerű összezártság előhozhatta a szőnyeg alá söpört problémákat, az egyébként lappangó házastársi vitákat. Amikor több kisgyerek menedzselése mellett munkába rohanunk, építkezünk, felnőttoktatásban veszünk részt, vállalkozunk, a mindennapok sodrában elhessegetjük nyomasztó kételyeinket: vajon rendben van köztünk minden? Normális, ha már nincsenek közös témáink, ha ellaposodnak a beszélgetések, ha nem tudunk egymásnak újat mondani, ha egyre ritkábbak az intim együttlétek, ha lassan elmúlik a szexuális vonzalom?

Egy nő a párja haját vágja a fürdőszobába, a koronavírus miatti karantén idején
Kép: Getty Images

Statisztikai adatok alapján a távol-keleti régióban az elmúlt év elején jelentősen nőtt a válások száma a korábbiakhoz képest, de ugyanezt a tendenciát tapasztalták az Egyesült Királyságban is. Sajnos egyúttal számottevően emelkedett a családon belüli erőszak gyakorisága is. A szomorú tények hátterében a járvány miatti összezártságot, a munkahely elvesztése, valamint az anyagi nehézségek miatt kialakuló feszültségeket feltételezik a szakemberek.

Az ünnepek utáni rosszkedv következtében az év első hónapja egyébként is a szakítások gyakoriságáról híresült el.

A válások megszaporodnak a hosszabb együtt töltött időszakok, például a hagyományos ünnepek és családi vakációk után is. 

Az idegeinkre ment, de nem ennyire nyilvánvalóan 

A folyamatos együttlét kidomboríthatja társunk korábban is idegesítő tulajdonságait. Másrészt az egyéb stressz miatti feszültséget is könnyebben vezetjük le egymáson, hiszen a home office-ban nincs jelen más, hacsak nem akarjuk a gyerekeinket piszkálni. 

A cikk folytatását a Képmás magazin februári számában találja, fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>