Az Anasztázia-legenda – A legkisebb Romanov nagyhercegnő tragikus sorsa
Anasztaszija hercegnőt és nővéreit, Olgát, Tatyjanát és Mariját életükben hírességekként ünnepelték Európa-szerte. Haláluk után pedig számtalan legendát gyártottak róluk, sok önjelölt azt is állította, hogy ő maga az egyik nővér.
1918. július 17-én az utolsó Romanov cárt, II. Miklóst, feleségét és öt gyermekét, valamint szolgálóikat kivégezték egy jekatyerinburgi ház pincéjében. A holttesteket a gyilkosok gondosan eltüntették. A városba néhány nappal később megérkeztek a „Fehér Gárda” csapatai, azonban az Ipatyjev-házat üresen találták. A bolsevikok sokáig csak a cár meggyilkolását ismerték el. A városi pletykák, majd a „fehérek” nyomozása miatt azonban kiderült, hogy a bolsevikok a cár egyetlen gyermekét sem kímélték.
A lányok, akikért korábban úgy rajongott az európai sajtó, úgy tűntek el a föld színéről, hogy nem tudta senki, hol nyugszanak, és sokan nem akarták elhinni, hogy ilyen szörnyű befejezés íratott nekik.
A meseszerű történet a négy szép hercegnőről horrorrá változott.
Talán ez a hitetlenség is hozzájárult ahhoz, hogy a húszas években pletykák terjedtek el, hogy az egyik hercegnő nem halt meg. Több fiatal nő állt elő azt állítva, hogy ő az egyik Romanov lány. A legtöbben a legkisebb lánynak, Anasztaszijának adták ki magukat.
Egy mesebeli hercegnő, akit senki nem várt
Mikor a kis Anasztaszija megszületett 1901-ben, egy kontinens sóhajtott fel csalódottan. A cári párnak, Miklósnak és Alekszandrának újabb lánya született. Helen Rappaport a nővérekről írt életrajzában idézi, hogy Kszenyija nagyhercegnő a hír hallatán így kiáltott fel: „Istenem, micsoda csalódás!… Egy negyedik lány!” A szülők azonban nem adták fel a reményt, hogy fiuk születik, aki örökölheti apja trónját. Az egészséges, több mint 5 kilogrammot nyomó kisbabának az Anasztaszija nevet adták, amely jelentése „feltámadás”, jelezve, hogy a dinasztia még feltámadhat. Az európai és különösen az angol lapok azonban Rappaport leírása szerint el voltak ragadtatva a kislányoktól, akiknek édesanyja Viktória királynő egyik legkedvesebb unokája volt.
A kis Anasztaszija néhány hónappal híres dédanyja halála után született. Viktória korábban leveleiben aggodalmát fejezte ki az unokája miatt, a német hercegnő ugyanis nem illeszkedett be az orosz udvar életébe, hanem elvonultan és izoláltan élt a kislányaival. A legtöbb leírás szerint Miklós sem volt kellően felkészülve a cári szerepre. A HISTORY cikke szerint II. Miklósban nem volt meg apja keménysége, és úgy volt „mindenható cár”, hogy nem tudott mit kezdeni a szereppel, folyamatosan olyan döntéseket hozott, amelyek ellene fordították az évszázados elnyomás súlya alatt roskadozó oroszokat. Mindebből azonban a család és különösen a gyermekek szinte semmit nem vettek észre.
Helen Rappaport leírása szerint Alekszandra angolos otthont teremtett, és szinte teljesen elhanyagolta a cárnéi kötelezettségeit, félresöpörte az udvari elvárásokat. Ha tehette, minden idejét gyermekeivel töltötte, különösen a legkisebbel, mert hosszú várakozás után 1904-ben megszületett Alekszej, a várva-várt cárevics.
Azonban az örökös feletti boldogságra hamar árnyék borult, amikor kiderült, hogy a kisfiú vérzékeny. A 20. századi eleji orvostudomány nem tudott segíteni ezen a súlyos betegségen.
Az orosz nemesség körében akkoriban divatosak voltak az okkult tudományok, csodatevők, asztaltáncoltatók és spiritiszták népszerű vendégei voltak az előkelő hölgyek szalonjainak. A kis trónörökös betegsége vezetett a Grigorij Raszputyinnal való kapcsolathoz, akit a gyerek betegágyához hívtak. Az orosz történelem eme sötét és titokzatos figurája az elmúlt évszázad során szinte szörnyeteggé nőtte ki magát. A misztikus Raszputyint a kislányok is mind ismerték, ő tartott nekik előadásokat a vallásról, és mindegyikükkel levelezett. Rappaport leírja, hogy eleinte Anasztasziját kitiltották Raszputyin óráiról, mert állandóan nevetgélt. Az írónő szerint a lányok hálásak voltak a férfinak, amiért segített az öccsükön, és mivel az anyjuk szinte teljesen elzárta őket a világtól, ez a furcsa és gyerekekhez nem illő barát jutott nekik. Raszputyin jelenléte rontotta a cár megítélését, és jelentősen hozzájárult a család bukásához. Ijesztő tekintete, zavaros híre és ellentmondásos szerepe kiváló negatív propagandaanyag volt a cár ellenségeinek.
Fehér kesztyűvel ette a bonbont
Azonban ennek az eljövendő bukásnak még a szele sem érintette a lányok gyermekkorát, akik elzártságukban nem sokat érzékeltek az oroszok elégedetlenségéből. Rappaport leírása szerint a család a Carszkoje Szelo (cári falu) közelében található Sándor-palotában töltötte legboldogabb napjait. A palotához hatalmas park tartozott egy tóval. A parkban mesterséges szánkózódombok is álltak, ahol a lányok a cári testőrség vigyázó szemei közepette szánkóztak. Ha néha utaztak, akkor rokonokhoz mentek hatalmas személyzettel, egy alkalommal a cári jachttal elhajóztak Angliába is, ami hatalmas szenzáció volt, a brit sajtó minden részletét megírta.
Anasztasztiját és testvéreit külföldi nevelők tanították, akik nyugalomra képtelen, élénk, de szerethető kislányként írták le őt.
Ahogy nőttek a lányok, többet engedték őket társaságba, hogy megfelelő férjet találjanak a két idősebb hercegnőnek. Azonban a lányok sorsát megpecsételte, hogy a törvény szerint csak igen szűk körből érkezhetett volna a vőlegényük.
Anasztaszija háttérbe szorult eladósorba került nővérei és nagy érdeklődéssel körülvett kisöccse mögött.
Rappaport idézi egy amerikai hölgy visszaemlékezését, aki leírja, hogy a család egyszer megjelent egy koncerten, de a két kisebbik lánnyal senki nem foglalkozott. Tisztán emlékezett arra az apró epizódra, hogy Anasztaszija fehér kesztyűvel ette a bonbont. A lányokról sok ilyen emléket őriztek az európai nemesi családok és arisztokraták, akik valószínűleg elfelejtették volna ezeket, ha nem jön az orosz forradalom.
Amikor kitört az első világháború, a két idősebbik lány ápolónőnek jelentkezett, a kisebbek csak sebesülteket látogattak. Anasztaszija több levele fennmaradt, amelyeket az édesapjának írt, és amelyekben egyszerű mindennapjaikat írta le a háború alatt. A levelekben gyakran megjelenik Olga nővére macskája, illetve, hogy mit tanultak, milyen apró programokkal szórakoztatták magukat a nővérek.
A lányok 1917 elején elkapták a kanyarót és éppen csak lábadoztak, amikor kitört a forradalom, a cárt lemondatták és megfosztották kiváltságaitól, és a teljes családot letartóztatták. A History cikke szerint
a cár menedékjogot kért a britektől, hiszen felesége és gyermekei Viktória királynő leszármazottai voltak. Azonban nem kaptak menedéket.
A végzetes 1918, és a csalók megjelenése
A családot Tobolszkban tartották szigorú háziőrizet alatt Szibériában. A helyzetüket enyhítette, hogy viszonylag jó körülmények között éltek, bár ez messze volt a korábbi pompától. A nagyhercegnők összebarátkoztak az őreikkel. Rappaport leírása szerint a családot elzártságukban Anasztaszija szórakoztatta, aki igyekezett tartani a lelket a többiekben. A Romanovokat 1918 május végén Jekatyerinburgba költöztették. Az itt töltött másfél hónap már egészen más hangulatban telt. A pap, aki később vallott az ott történtekkel kapcsolatban, elmondta, hogy szerinte a család érezte, hogy milyen sors vár rájuk. Az itteni bolsevik őrökkel már nem lehetett barátkozni. Július 17-én végezték ki őket. A History Today cikke leírja, hogy néhány nappal később megérkezett a fehér gárda, és nyomozást rendeltek el. Egy bizottság részletesen rekonstruálta a történteket, azonban a holttesteket nem találták meg. A család jelöletlen sírját csak a ‘90-es években tárták fel.
Alig telt el pár év, és megjelent az első néhány csaló, aki azt állította, hogy ő Anasztaszija vagy valamelyik nővére. Valószínűleg sokan el is akarták hinni, hogy a bájos, körülrajongott hercegnők közül legalább egy túlélte a szörnyűséget. A csalók pedig valószínűleg a Romanov-vagyon megmaradt részét szerették volna megkaparintani.
A leghíresebb tettető Anna Anderson volt, aki 1928-ban New Yorkban jelentette be, hogy ő Anasztaszija Romanova.
A HISTORY cikke szerint a család korábbi orvosának a fia támogatta őt, de a hercegnő nagybátyja detektívet fogadott fel, aki kiderítette, hogy a nő egy német-lengyel munkáslány, aki egy gyári baleset után tűnt el 1920-ban. A nő egész életét pereskedéssel töltötte. Amikor a ‘90-es években feltárták a cári család sírját, és DNS vizsgálatnak vetették alá Anderson és a család földi maradványait, egyszer és mindenkorra kiderült, hogy nem Anderson volt Anasztaszija.
Anasztaszija mesefilmet, sőt Broadway-musicalt is ihletett, krimi-podcastek, újabb és újabb könyvek, dokumentumfilmek készülnek róla. Talán ez csak folytatása annak, ami már a nagyhercegnők életében elkezdődött, hogy egyszerű és zárt világukból tündérmesét gyártott a világ, ami haláluk után is folytatódik.
Források:
- Blakmore, Erin: ’Why Czar Nicholas II and the Romanovs Were Murdered’, HISTORY, 2018, https://www.history.com/news/romanov-family-murder-execution-reasons
- Cavendish Richard: ’The Murders at Ekaterinburg’, History Today, Volume 58 Issue 7 July 2008 https://www.historytoday.com/archive/months-past/murders-ekaterinburg
- History.com Editors: ’Woman claiming to be Anastasia Romanov arrives in the U.S.’, HISTORY https://www.history.com/this-day-in-history/anastasia-arrives-in-the-united-states
- Rappaport, Helen: A Négy Nővér, Európa Kiadó, Budapest, 2021
- Anasztaszija levelei: https://www.alexanderpalace.org/palace/adiaries.php
- https://www.biography.com/royalty/anastasia-romanov?li_source=LI&li_medium=m2m-rcw-history
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
