Légtornásznak készül a lány, aki nemrég még járni sem tudott, ma pedig már világbajnok rúdsportoló

A székesfehérvári MÁV Előre SC tükrös termében vár rám a tizenöt éves Porga Zsaklin és edzője, Kelemen Nikolett. Zsaklin éppen nyújt, lassan készül az edzésre. Niki hellyel kínál mellettük a matracon, így beszélgetünk. Először is arról, hogy Zsaklin hét éve sportol intenzíven, édesanyja, Katona Szilvia akkor vitte el Nikoletthez. A versenyszerű sport pedig másfél éve jött az életébe az országos bajnoksággal.
Mindez azért is nagy szó, mert a kislány lábaiban a csípőjénél izomzsugorodás alakult ki egy a születésekor bekövetkezett oxigénhiányos állapot miatt, ezért nem tudott rendesen járni sem.

Mivel a család nem fogadta el a kerekesszéket – nem akarták, hogy ahhoz szokjon hozzá –, Zsaklin kezdettől fogva kézzel segítette magát a járásban.

Lábai valamelyest befelé fordultak, illetve a térdei is összeértek, ám segítséggel és a maga módján tudott közlekedni. Rengeteg fejlesztésen és tornán vett részt, ma pedig már bot segítségével jár. A korábbi időszakra így emlékszik vissza:

„Egész gyerekkoromban kapaszkodtam, vagy a falnál jártam. Tudtam, hogy valamennyire képes vagyok járni, és fejlődni akartam benne. Jártam bölcsődébe és óvodába is, ott háromlábú botot használtam. Az volt a célom, hogy egyre jobban tudjak egyedül közlekedni. Nem nagyon emlékszem a dolog nehézségére, mert igazából megszoktam ezt az állapotot. Közben nagyon szerettem táncolni, a zenére mindig megmozdultam, és arról álmodoztam, hogy légtornász leszek – aztán anyukám elvitt Nikihez, akivel elkezdtünk edzeni.”

Itt Niki is bekapcsolódik a beszélgetésbe: „Sosem foglalkoztam még Zsaklinhoz hasonló állapotú sportolóval. Meglepett a megkeresés, de úgy voltam vele: ha csak jól érezzük magunkat együtt, és néha átmozgatom, ha egy kicsit fejlődik, már megérte. Valahogy ösztönösen éreztem, mennyit és hogyan kell foglalkoznom vele. Zsakinak óriási akarata van, ami nélkül nem jutottunk volna el idáig. Az új feladat, a kihívás nyilván engem is fejlődésre, új módszerek kitalálására sarkallt.

Kívülről az látszott, hogy Zsaki bokája, lábfeje el van csavarodva, szinte nem is volt combizma. Azzal kezdtem, hogy fekve kimozgattam a csípőjét – mindezt lassan, óvatosan, szinte pontról pontra felfedezve a testét.

Kiderült, hogy a vádlija elképesztően feszes, szinte egyben volt a lábfejével. Elkezdtem kimasszírozni, mozgatni, ami sokszor fájdalommal járt, de érezhető volt a haladás. Sokáig hetente egyszer találkoztunk, de adtam „házi feladatokat” is neki, és bár eleinte otthon nem volt túl aktív, idővel ez változott.”

Kép

Fotó: Kelemen Nikolett

Zsaklin éveinek számával természetesen a súlya is gyarapodott, ezért Niki, aki a táborokba is vitte magával a lányt, sokszor babakocsival, kerekesszékkel tolta, és már egyre kevésbé bírta el. Ezt Zsaklin is érzékelte, tudta, hogy most már tényleg rajta a sor, ha valaha járni akar. Növelték az edzések számát, heti két alkalommal találkoztak, és Zsaklin már otthon is komolyabban dolgozott. Érezte, hogy ha ez az élete értelme, sőt szeretne légtornász lenni, akkor nincs mese! Szépen haladt is: idővel már az öltözés is egyedül ment neki. Nikivel egyszer csak eldöntötték: indulnak a Magyar Rúdsport Bajnokságon (Pole Artistic Hungary) a MÁV Előre színeiben. A korábbi házi bemutatókon az már látszott: Zsaklin nagyon szeret szerepelni, a közönség pedig örömmel fogadja őt. Miután legyőzte a kezdeti bizonytalankodását, beneveztek, és mivel ő volt az egyetlen parasportoló, külön kategóriát kapott, amelyet meg is nyert. Úgy tűnik, ezzel hazánkban úttörőnek számít. A második, 2022-es versenyéről kvalifikált az olaszországi világbajnokságra, ahol szintén egyedül indult a kategóriájában.

Nagyon tudatosan készült arra, hogy Magyarországot képviselje, jól akart szerepelni a hazája színeiben. A versenyt tavaly decemberben rendezték, előtte még több időt szántak a felkészülésre. Ha kellett, hétvégi próbát is beiktattak, Zsaklin pedig a vébé gondolatával feküdt és kelt. „A parapole verseny követelményeinél a zene hossza 3,5–4 perc lehet, előírják, hogy melyik mozdulatot meddig kell kitartani a rúdon, de pontlevonás nem jár. Zsaklinnál a művészi értéket, a mozgáskoordinációt nézik leginkább” – árulja el Niki.

„Nagyon izgultam, és amikor kihirdették, hogy nyertem, mindannyian sírtunk. Anyukám is elkísért a versenyre” – ezt már Zsaklin teszi hozzá, akit teljesen feldob a siker, a médiaszereplés.

Természetesen édesanyja is büszke rá, akivel edzés végén van alkalmam beszélgetni. Ő is örül a lánya fejlődésének. Kezdettől fogva úgy volt vele, meg kell tanulnia járni, amennyire csak lehet. Hordták is fejlesztésre, az óvodában konduktor foglalkozott vele, voltak Dévény-tornán, terápiás lovagláson, úszáson – amit lehet, megpróbáltak. Szilvia eközben felfigyelt arra, Zsaki mennyire szereti a zenét, milyen mozgékony – és amikor meglátta Niki hirdetését, úgy döntött, kipróbálják a rúdsportot, mert ott van, amibe a kislány folyamatosan kapaszkodhat. Ő is arra gondolt kezdetben: ha lánya csupán jól érzi magát az edzéseken, és egy kicsit szerepel, az már jó nekik. „Ehhez képest óriási eredményt ért el, már csak azért is, mert sokkal bátrabb, mint én! Ráadásul sokkal nyitottabb is lett mások felé. Nagyon büszke vagyok rá, meghatódtam a vébé eredményhirdetésén is. Szerintem minden esélye megvan arra, hogy később önállóan tudjon járni.”

Kép

Zsaklin és édesanyja

S hogyan melyek a kilencedik osztályos, informatika–távközlés szakos lány további tervei? Természetesen folytatja az edzéseket, a versenyzést, hiszen a rúdsport lett a mindene. Reméli, hogy idővel nagy álma is valóra válhat: légtornász lehet. Ennek Niki is látja esélyét, főleg, hogy – mint megjegyzi – maga a rúdsport is a Magyar Levegősportok Szövetségének egyik szakága, tehát lényegében légtorna.