Pataki Sára

  • Pataki Sára
    Bajor Gizi

    „Ezért az asszonyért én is hallgatnék három évig" – 130 éve született Bajor Gizi, kora legnagyobb és legtragikusabb sorsú színésznője

    A 19. század legvégén egy pesti házban kislány született, aki néhány évtized múlva az ország legünnepeltebb színésznője lett. Bajor Gizit, ahol csak megjelent, taps...
  • Pataki Sára
    Nagy Réka atléta

    „Az egyik aranyérmet az orvosomnak ajándékoztam” – interjú Nagy Réka veseátültetett atlétával

    Négyévesen kiderült, hogy súlyos vesebeteg, 11 évesen új vesét kapott, 18 évesen pedig világbajnok lett. Nagy Réka áprilisban a magyar csapat legfiatalabb tagjaként utazott...
  • Pataki Sára
    zsidók 1944-ben

    A „magyar Schindler”, aki zsidók ezreit mentette meg a biztos haláltól – Ki volt Baranski Tibor?

    Budapesten a második világháború és a holokauszt idején egy 22 éves katolikus papnövendék két hónap alatt zsidó nők, gyerekek, férfiak ezreit mentette meg a...
  • Pataki Sára
    Szudán háború sújtotta része

    Étlen-szomjan, fáradtan a sivatag közepén – Szudánban pokoli állapotok uralkodnak

    „Képzeld el, hogy a sivatag közepén szomjas, éhes, traumatizált és fáradt vagy húszórás utazás után. Aztán újabb húsz óra várakozást követően valaki azt mondja...
  • Pataki Sára
    a TV maci készítői, jobbra Kende Márta

    Mire fogat mosott, elnéptelenedtek a játszóutcák – 60 éve került adásba a Tévémaci

    A legelső Tévémaci 1963. április 15-én, húsvéthétfőn jelent meg a Magyar Televízió képernyőjén. Ahogy múltak az évek, változott és színesedett a figura, de az...
  • Pataki Sára
    hallókészülék-ékszer

    „Le kellett faragni a hallócsontjaimból” – Noémi ma már büszkén hordja hallókészülék-ékszerét

    Tóth Noémi közepesen erős hallássérült. Hallókészülék nélkül nem hallja az autó indexét, a légy zümmögését, de a tévét és a rádiót sem érti. Nagyon...
  • Pataki Sára
    Schruff Milán a Tapasztalt asszony című darabban

    Az a divatos színész, aki szuperhősfilmekre gyúrja magát – Schruff Milán szerint a régi normák ma kevésbé érvényesek

    Mi a nő, és mi a férfi? Hogyan lehet évtizedekig összetartani egy családot? Erről is szól az Orlai Produkció új darabja, a Tapasztalt asszony...
  • Pataki Sára
    Lolita kardszárnyú delfin

    Fél évszázad után visszakaphatja szabadságát Lolita, a kardszárnyú delfin – Szabadítsátok ki Willyt! napjainkban

    Lolita – a név nem törékeny kislányt, hanem egy óriási kardszárnyú delfint takar. Az állat hosszú évtizedekig Miami egyik delfináriumában volt kénytelen szórakoztatni a...
  • Pataki Sára
    Pol Pot és a Demokratikus Kambodzsa zászlója

    Kivégzés járt azért is, ha valaki szemüveget hordott – 25 éve halt meg Pol Pot, a Vörös Khmer rezsim vezére

    A délkelet-ázsiai Kambodzsában 1925-ben Szaloth Szár néven kisfiú született. Évtizedekkel később ő lett a kommunista ország „egyes számú testvére”, akit Pol Potként ismert meg...
  • Pataki Sára
    Közösségi dúlaszolgálat tagjai

    „Először én sem értettem, mi az a gátmetszés, mert nem mondta el nekem senki” – rászoruló roma anyáknak segít az alsózsolcai közösségi dúlaszolgálat

    Vadász Viktória közösségi dúlaként dolgozik a borsodi Alsózsolcán, a várandósság elejétől egészen a gyermekágyi időszak végéig kíséri roma nőtársait. Ma már van, hogy „megjött...
  • Pataki Sára
    Zsigóné Kati tojásfestő művész, kezében  a Világunk tojása és a Beszélő Tojás

    „A szegények között is a legszegényebb voltam, ma meg autogramot kérnek tőlem az utcán” – Zsigóné Kati, a „tojásdíszítés királynője”

    A közelmúltban készült el harmadik nagy értékű alkotása, a Világunk Tojása, amelyre híres emberek, világraszóló építmények és egyetemes jelképek kerültek fel. Helyet kapott rajta...
  • Pataki Sára
    a Mézga család

    „Olyan, mint a vadnyugat: zenebona, ricsaj” – 55 éve költözött be az életünkbe a Mézga család

    „MZ/X, jelentkezz!”, „Miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?” „Egy forintért megmondom.” Ki ne emlékezne ezekre a szállóigévé vált mondatokra a Mézga család rajfilmsorozatból...
  • Pataki Sára
    Alcatraz börtön épülete

    Alcatraz, a Szikla legendái – 60 éve zárt be a világ leghírhedtebb börtöne

    Ma már nemzeti park és múzeum, de a 20. században Amerika legismertebb börtöne volt Alcatraz, ahol a legveszélyesebb bűnözők raboskodtak. Úgy tartották, innen lehetetlen...
  • Pataki Sára
    A dachaui tábor, előterében Glid Nándor emlékművével

    „Mondd, te hiszel a marhavagon utáni életben?” – 90 éve hozták létre Dachaut, az első koncentrációs tábort

    Több mint 30 ezer ember lelte halálát a bajorországi Dachauban, a náci Németország leghosszabb ideig működő koncentrációs táborában. Elsősorban zsidókat, de politikai foglyokat, romákat...
  • Pataki Sára
    Seregi Ernő Róbert jégmászó

    Két és fél éves kora óta mászik, mínusz 29 fokban is versenyzett már – junior világbajnok jégmászónk, Seregi Ernő Róbert

    Tizenkilenc éves, 14 másodperc alatt mászik meg egy jégfalat, csákánnyal és hágóvassal. A miskolci Seregi Ernő Róbert a finnországi Ouluban néhány héttel ezelőtt a...
  • Pataki Sára
    vietnami háború

    Az első háború, amit a tévé is közvetített – A vietnami háború és a mögöttes játszmák

    Ötven évvel ezelőtt, 1973 márciusában vonultak ki az utolsó amerikai alakulatok Vietnamból. Míg kezdetben az Egyesült Államok társadalma támogatta a háborút, rövid időn belül...
  • Pataki Sára
    Sztálin

    Agyvérzés vagy méreg végzett vele? – Sztálin, a kommunista diktátor utolsó napjai

    Mindig úgy cselekedett, mintha halhatatlan lenne. „Mit tennének nélkülem maguk, akik gyámoltalanabbak, mint az éppen világra jött vak kismacska?” – mondta hű társainak. Hetven...