A holdtortától a cukorkoponyáig: így ünnepli a világ az őszt

Vörös és arany színekbe borul a japán táj

Az ősz a legszínesebb évszak Japánban, ahol körülbelül 1200 fafaj és összességében 6000 növényfaj található – ez utóbbi körülbelül négyszerese az európai országok növényvilágának. A nyáron zöldellő hegyvidéki fák ősszel saját, egyedi színeikben tündökölnek. A hegyekben sok a meredek lejtő, hegyi patak és sziklás terület – ezek mind ideális élőhelyek a momiji, vagyis a juharfa számára. 

A táj vörös és sárga árnyalatokban úszik, miután a juharfák lángoló bíborvörössé válnak, a gingko fák, vagyis a páfrányfenyők pedig bearanyozzák a fasorokat. 

Az ősz elengedhetetlen hagyománya a momijigari. A „momiji” szó jelentése vörös levelek vagy juharfa, a „gari” pedig vadászást, gyűjtést jelent, tehát a kifejezés szó szerint „juharlevelek vadászatát” jelenti. Azt a tevékenységet írja le, amikor az emberek a hűvös őszben sétálva gyönyörködnek a piros és sárga színekben pompázó fákban.

Japánban változatos a domborzat, így még egy adott régión belül is fokozatosan változnak a természet színei. A lombhullás csúcspontja helyenként eltérő lehet, de általában november eleje és december eleje között a legalkalmasabb az időszak megcsodálni az őszi leveleket, még a tél beköszönte előtt. 

Számos elmélet létezik a momijigari eredetéről. Sokan úgy vélik, ez a szokás a 8. század végén az arisztokraták körében terjedt el, majd a 14. században is tovább élt, amikor az emberek banketteket tartottak és wakákat (ősi japán versforma) írtak az őszi levelek csodálása közben. A szokás a 18. század közepére terjedt el a köznép körében is. Ez a béke időszaka volt Japánban egy hosszú háborús korszak után.

Kép

Illusztráció forrása: Rawpixel

Holdfesztivál: Kína második legnagyobb ünnepe

A kínaiak második legnagyobb ünnepe a kínai újév után a Közép-őszi Fesztivál vagy Holdfesztivál. 

Hivatalos állami ünnep, munkaszüneti nap, idén október 6-ára esik. 

A családi összejövetelek ideje ez, az emberek vacsorákon gyűlnek össze, hódolatukat fejezik ki a hold előtt, papírlámpásokat gyújtanak, holdsüteményt esznek.

Ajándékba holdsütemény

A kerek vagy négyszögletes holdsütemény (jüeping) tetejét írásjegyekkel, népi motívumokkal, virágokkal vagy a holdon lakó nyúl képével díszítik. A töltelék általában adzuki babból, indiai lótusz magjából készült pép vagy kacsatojás sárgája, de manapság már változatos ízekben: csokoládés, citromos tea ízű, sajttorta ízű, libamájas, húsos, gyümölcsös, zselés vagy akár fagylalttal töltött is kapható. Nem könnyű elkészíteni, ezért a legtöbben cukrászdában, szupermarketekben, pékségekben vásárolják. Kínai teával fogyasztják, és családtagok, barátok ajándékozzák egymásnak, de üzletemberek is az ügyfeleiknek. Magas a cukor-, zsír- és kalóriatartalma. Általában vacsora után, a hold csodálata közben fogyasztják.

A Közép-őszi Fesztivál a családi újraegyesülés ideje, éppúgy, mint a Hálaadás az Egyesült Államokban. Más ázsiai országokban is megtartják, például Szingapúrban és Malajziában, valamint az Egyesült Államok ázsiai-amerikai közösségeiben is. Az ünnep története több mint 3000 évre nyúlik vissza. Eredetileg királyi áldozati szertartásként szolgált, amely a holdimádathoz és a mezőgazdasági tevékenységekhez kapcsolódott.

Az emberek a holdnak köszönték meg a termést, és abban bíztak, hogy a „termést hozó fény” a következő évben is visszatér. A holdfázisok változásához igazították a mezőgazdasági munkák idejét.

A telihold napjainkban Kínában a családi összetartozás szimbóluma. Úgy tartják, hogy a „Közép-őszi Fesztivál éjszakáján a hold a legfényesebb és legszebb”. Az ünnep az idők során új jelentésekkel is gazdagodott, például egészségért és boldogságért való imádság formájában. Az ünnep estéjén az emberek asztalt állítanak a hold alatt, rajta holdtortákkal, gyümölcsökkel, édességekkel, valamint két égő gyertyával, és együtt csodálják a teliholdat.

A fesztiválhoz kapcsolódó legenda szerint Chang’e, a tündérlány egy nyuszival él a holdon. Néhányan hisznek abban, hogy a hold imádása révén Chang’e teljesítheti kívánságaikat.

Lámpásokat készítenek, amiket magukkal visznek a holdnézéshez, fára vagy házakba akasztják, égbe engedik őket, vagy nyilvános lámpáskiállításokra látogatnak el. 

Az is hagyomány, hogy rejtvényeket írnak a lámpásokra, amiket a család és a barátok együtt próbálnak megfejteni.

Erntedankfest, egy német vallási rítus

Míg Kínában idén október 6-a a Holdünnep, Németországban egy nappal korábban, október 5-én tartják a Hálaadó ünnepet (Erntedankfest). Eredete keresztény, a hívők ezzel szeretnék kifejezni hálájukat Istennek a mezőgazdaságból és a kertekből származó termésért.

Egyházi jelentése arra figyelmeztet, hogy az ember nem uralja Isten teremtését, hiszen a Biblia szerint maga az ember is része a teremtésnek. Egyes helyeken a gabonából (esetleg szőlővesszőkből, gyümölcsökből, zöldségekből) font „aratási koronát” helyeznek el a templomban, vagy körmenetben viszik végig a községen. 

A hálaadó istentiszteletek gyakran szolidaritási akciókkal is összekapcsolódnak, amelyek során rászorulókat támogatnak. Németország egyes részein szeptember közepe és október eleje között díszes felvonulásokat is tartanak fúvószenekarokkal, virágokkal és terményekkel feldíszített kocsikkal. 

Mire emlékeznek Hálaadáskor a tengerentúlon?

Nem egyházi, hanem világi ünnep az Egyesült Államokban a Hálaadás (Thanksgiving), amit november negyedik csütörtökjén tartanak, ez a karácsony után a második legfontosabb ünnepük, hivatalos munkaszüneti nap. 

A családok számára ez jó alkalom az együttlétre. 

Sokan visszatekintenek ilyenkor életük pozitív dolgaira – arra, hogy miért lehetnek hálásak. 

Szinte mindenki egy- vagy kétnapos iskolai, munkahelyi szünetet kap. Amerikában ez az ünnep a karácsonyi időszak kezdetét is jelenti. A legtöbb ember nagy családi étkezést tart, hagyomány, hogy hatalmas pulykát esznek – mivel úgy tartják, hogy a zarándokok valószínűleg pulykát ettek az első hálaadási lakoma idején. De burgonya, mártás, zöldségek és édes piték is kerülnek az ünnepi asztalra. 

Egy közös lakoma

Az ünnep eredete arra az időszakra nyúlik vissza, amikor az európaiak új életet kezdeni utaztak Amerikába. Az angliai Plymouth kikötőjéből az Újvilágba 1620. szeptember 16-án indult a Mayflower nevű hajó, ami december 21-én kötött ki a mai Massachusetts állam területén, rajta a „zarándok atyáknak" nevezett első telepesekkel. Rendkívül hideg tél fogadta őket, kevés volt az élelmük, legyengültek és sokan meghaltak. A következő évben a wampanoag indiánok megtanították őket a növénytermesztés és a vadászat helyi fortélyaira, így ősszel már bőséges termést takaríthattak be. Hálából a telepesek ünnepséget rendeztek, amire a környékbeli indiánokat is meghívták egy nagy közös lakomát elfogyasztani. 

Sajnos a jó kapcsolat nem tartott sokáig, az európai telepesek és a bennszülöttek közötti erőszak kirobbant és fokozódott, ami hosszú éveken át tartó konfliktusokhoz vezetett. Végül Abraham Lincoln elnök nyilvánította november negyedik (általában utolsó) csütörtökjét a Hálaadás napjává, majd 1941-ben Franklin D. Roosevelt elnök foglalta azt törvénybe. 

Kép

Kép forrása: Carli digital collections

Ahol nem tabu a halál: a Día de los Muertos Mexikóban

Ha már az amerikai kontinensen járunk, nézzünk el egy kicsit délebbre is! Mexikó egyik legismertebb és legszínesebb ünnepe a Día de los Muertos (Halottak napja), ami nem összekeverendő az Amerikából származó halloweennel.

A Día de los Muertos a halálra való emlékezéssel az életet és szeretteink velünk való újrakapcsolódását ünnepli. 

Október 31-étől november 2-áig tart, és minden napnak megvan a maga jelentősége. Október 31. A kis angyalok napja, amikor a gyerekek lelkeit ünneplik. Azt tartják, hogy az elhunyt gyermekek lelkei visszatérnek családjaikhoz, hogy élvezzék az oltárokon, vagyis az ofrendákon elhelyezett játékokat, édességeket és ételeket. Míg november 2-án a közösségi emlékezés, a temetői látogatások és a közös étkezés kerül előtérbe.

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Pexels

Az ofrendáknak nagy szerep jut az ünnep során. A rajtuk elhelyezett étel, például a pan de muerto, azaz a holtak kenyere (édes, puha, briósra emlékeztető kenyér), a tamale (hússal, zöldségekkel töltött kukoricadarás étel) és a mole (szósz) szimbolikus táplálék a halottak számára. Miután az elhunytak „elfogyasztották” az esszenciát, az élők megehetik a fizikai ételeket. 

Díszített koponyák, más néven calaverák is kerülnek az oltárokra. A cukorkoponyákra sokszor az elhunyt nevét is ráírják, de ezek nem a haláltól való félelmet jelképezik, hanem az élet ünneplését és az emlékezést. 

Különleges jelentőséggel bírnak a cempasúchil virágok is; a mexikói körömvirágok a halottak lelkét jelképezik, és úgy tartják, hogy illatuk segít az elhunytaknak megtalálni az utat az oltárhoz. 

Mexikóban a halált nem kezelik tabuként: boldogan emlékeznek azokra, akik már elhunytak, és hangoztatják, hogy az élet és a halál elválaszthatatlan egység. Az ünnep gyökerei az aztékokhoz és más őslakos kultúrákhoz nyúlnak vissza, később az ő hagyományaikat ötvözték a keresztény vallás szokásaival. A Día de los Muertos 2010 óta az UNESCO szellemi kulturális örökség része.