Nyíri Kata: Esélyt adók

A gyerekek nem választanak, de mi választottunk” – mondja Bocskor Andrea, aki férjével, Alberttel három saját gyermekük mellett hét, többnyire értelmi sérüléssel élő gyermek nevelését vállalták családtípusú gyermekotthonukban. Nyíri Kata, a TV21 Ungvár munkatársa és a Magyar Katolikus Rádió tudósítója interjújában bepillantást nyújt ebbe a különleges és megható világba. Az összeállításával Kata a Média a Családért díj jelöltje lett.

Nyíri Kata újságírói pályafutását 2010-ben kezdte az egyetemi évek alatt, amikor lehetőséget kapott a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió és Rádiótársaság magyar szerkesztőségében. Kezdetben rádiós munkatársként indult, majd hamarosan a televíziózás területén is kipróbálhatta magát. Az évek során tudósítóként a Magyar Katolikus Rádiónál is szerepet vállalt, miközben a TV21 Ungváron keresztül még szélesebb szakmai tapasztalatokra tett szert. Az MTVA tudósítói csapatában is szerepet vállal, valamint az M1-en a Kárpátalja Ma műsor egyik műsorvezetője is.

BEMUTATKOZÓ KISFILM:

 

Nyíri Kata: Esélyt adók

https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=9&mev=2024&mho=05&mnap=25&mora=09&mperc=30

Az adást a 30. perctől hallhatják. Elhangzott a Magyar Katolikus Rádióban.

Szavazok

Támogatók Média a Családért díj 2024

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti