Szüleink szenvedései nyomot hagynak a génjeinkben – így öröklődhetnek a minták

Szükségletek, sémák, megküzdési mechanizmusok

„A személyiségünket meghatározza a velünk született temperamentum, hordozzuk magunkban a felmenőink génjeit, ezenfelül fontos szerepe van a nevelésnek. A három tényező közösen hat arra, ahogyan jelen vagyunk egy munkahelyen vagy a családban” – veszi fel a beszélgetés fonalát dr. Gally Zsófia háziorvos és pszichoterapeuta, aki többek között sématerápiával is foglalkozik. Tőle tudom meg, hogy ha az alapvető szükségleteink – mint a biztonságos kötődés, az autonómia igénye, az érzelmek szabad kifejezése vagy az egészséges határok – nem tudnak betöltődni, a hiányuk mentén különböző sémák alakulnak ki, amelyekre megküzdési mechanizmusokkal válaszolunk.

„Ha valaki gyerekként egy verbálisan agresszív vagy szerfüggő szülő hatása alatt állt, és úgy tanult meg életben maradni, hogy mindent elfogadott, alávetve magát az agresszornak, akkor a séma mentén kialakult együttműködő vagy feladó megküzdése megjelenhet a munkahelyén is” – világítja meg egy példán keresztül a pszichoterapeuta.

„Ő lesz tipikusan az az ember, akit sokszor kihasználnak, akinek nehéz a saját igényeit kifejeznie vagy nemet mondania.”

„Ez a fajta önfeladó hozzáállás megjelenhet a párkapcsolatában is, ami miatt konfrontálódhat, vagy számára méltatlan helyzetbe kerülhet.”

Biológiai örökség és rugalmasság

Az örökölt minták generációról generációra szállnak, biológiailag is. „Ha stresszben élünk, valamilyen trauma ért minket vagy súlyos bántalmazás, akkor ez biológiailag is kódolva van bennünk, és átörökíthetjük. Ha egy gyerek magasabb stresszhormonszinttel születik, akkor máshogy viszonyul a veszélyt keltő helyzetekhez, és sok esetben érezheti magát folyamatos készenléti állapotban, tartva a fenyegetőnek tűnő ingerektől” – tisztázza dr. Gally Zsófia, aki a praxisa során – például a transzgenerációs holokauszttúlélők leszármazottjainál – tapasztalta, hogy a sérülékenységérzés akkor is jelen lehet egy családban, ha a többedik generáció már nem élte át a tragédiát. 

Ennek ellenére átitatódik vele, és továbbadódhat az a szemlélet, hogy legyünk óvatosak, nem szabad kitűnnünk a tömegből. Ugyanakkor az is érdekes, hogy egyesek felülemelkednek a negatív eseményeken, és pozitív életutat visznek. „Ennek genetikai és biológiai alapja is van; a rezilienciától függ, hogy ki mennyire rugalmasan tud ellenállni a stresszhatásoknak. Így két testvér egészen másként élheti meg azt, ha bántalmazó családba születik” – értelmezi a pszichoterapeuta. „Van, aki elhatározza, hogy nem szeretné követni a szülői mintát. 

Tegyük fel, hogy vele túlkövetelők voltak a szülei, ő viszont próbál arra figyelni, hogy ne legyen szigorú és teljesítménycentrikus. 

Mégis megeshet, hogy egy vitás helyzetben akaratlanul is olyan mondatok hagyják el a száját, amelyeket a szüleitől hallott.” 

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Gyerekkori megszégyenítés és szeretethiány

Mindannyian érezzük, hogy az évek előrehaladtával változunk, érik a személyiségünk, sok mindenre másképp reagálunk. Dr. Gally Zsófia szerint az időablakok is meghatározók a személyiségfejlődés során. Kamaszkorban vagy érzékeny időszakokban fogékonyabban reagálunk a külvilági ingerekre. Kialakulnak bennünk bizonyos hiedelmek, és ezek a kapcsolatainkban megerősödhetnek. 

„Ha olyan szülőnk volt, aki elhagyott minket vagy nem figyelt ránk, és azt érezzük, hogy nem vagyunk szerethetők, akkor elképzelhető, hogy tudat alatt olyan társat választunk, aki ugyanezt ismétli meg, és ezáltal megerősíti bennünk azt a sémát, hogy el fognak hagyni, és nem vagyunk fontosak” – mutat rá a szakértő, aki terápiás helyzetben gyakran találkozik a problémával. 

„Akit gyerekként lebecsméreltek, vagy sok megszégyenítő mondatot hallott, egy kritika hatására könnyen újraélheti, hogy semmit sem ér, és erre túlkompenzálóan is reagálhat, visszatámadással, mások lenyomásával. Munkahelyi környezetben elég kellemetlen, ha egy kolléga a visszajelzés miatt ingerültté és bántóvá válik. Az sem mindegy, hogy ilyen esetekben egészséges módon nyugtatja-e magát vagy káros szenvedéllyel” – hoz a doktornő egy újabb példát az örökölt mintákra. 

Sikertelenség a munka terén

A családokban előfordulhat, hogy valaki munkamániássá válik. A pszichoterapeuta szerint ez lehet elkerülő viselkedés is, amikor az apa nem érzi kompetensnek magát otthon, és a csökkentértékűség érzése miatt munkahelyi sikereket hajszol. „Amennyiben látszik, hogy szereti a munkáját, és emellett tud minőségi időt tölteni a családjával, akkor nem feltétlenül okoz hiányt a gyerekekben.” 

„Ha viszont előnyt élvez számára a telefon, a laptop, a munkahelyi megbeszélés, akkor a gyerek azt éli meg, hogy ő nem elég fontos, nem számítanak az érzései, és valószínűleg ezt viszi tovább egy párkapcsolatba is” – fejtegeti dr. Gally Zsófia. 

Egy anya meghozhatja azt a döntést, hogy otthon marad főállásban, de nem terhelheti rá a gyermekére, hogy mindent feláldozott érte, hiszen az a saját elhatározása volt. Az pedig nem baj, ha a szülő időnként sikertelen, lehet beszélnie a szomorúságáról, a csalódottságáról, de azt is ki kell mondania, hogy az élet megy tovább, és természetes dolog, ha időnként hibázunk vagy kudarcot vallunk. „Lehet, hogy vitázunk egymással, de utána béküljünk ki, kérjünk bocsánatot, és ezzel együtt szeressük egymást” – tanácsolja a pszichoterapeuta.

Kép

Illusztráció forrása: Pexels/Kindelmedia

Milyen anya vagy apa leszek?

A szülőséget nem lehet tanulni, csak a mintáinkra, emlékeinkre, megérzéseinkre hagyatkozhatunk, ami ijesztőnek tűnhet. Az anya-gyerek kapcsolat elvághatatlan köldökzsinór; egy egész életen át hordozzuk a hatását. „Akit egy szerető, elfogadó anya nevelt fel, nagy valószínűség szerint ő is képes lesz ezt nyújtani a gyermekének. Egy bántalmazott gyermek viszont szülőként felhatalmazva érezheti magát arra, hogy ő is verje a gyermekét, ha rosszat követ el.”

A szakember hangsúlyozza, hogy a határok meghúzása alapvető érzelmi szükségletünk, mert biztonságot ad. Tudni, hogy mindig a fürdés után jön a vacsora, megnyugtató. A gyerekek igénylik az ismételgetéseket, hogy minden ugyanúgy történjen, ugyanazt a könyvet olvassuk, ugyanúgy legyenek a közös családi étkezések, ünnepek. „Azzal is árthatunk, ha a biztonságos kereteket nem jelöljük ki egy kamasz számára” – figyelmeztet dr. Gally Zsófia. „Lehet, hogy számunkra szörnyű érzés volt, amikor bekorlátoztak, de a kamasznak is szüksége van arra, hogy elmondjuk, mit szabad és mit nem, hiszen épp hormonális és érzelmi zűrzavarban van.” 

„A biztonságos határok azt az üzenetet is hordozzák, hogy fontos, számontartjuk, és figyelünk rá.” 

A pszichoterapeuta nemegyszer tapasztalta, hogy a kliense nem érezte jól magát, holott semmit sem tiltottak meg neki. Megengedték, hogy 13 évesen barátja legyen, nála aludhatott, vagyis mindegy volt, hogy éjszaka hazamegy-e, vagy mit csinál. „Annak ellenére, hogy gyakran a kamasznak a családi ünnepekhez sincs kedve, a későbbiekben felnőttként fontosnak tarthatja ezeket a hagyományokat a saját családi életében” – teszi hozzá a doktornő.

Szülői szerepek és leválás

„Ha kislányként azt látjuk, hogy az anyukánk mindenkit kiszolgált, és sosem kért segítséget apukánktól, könnyen válhatunk olyan mértékben önfeláldozóvá, hogy mindennel magunkat terheljük. Persze meg is kérhetjük a férjünket, hogy legyen valamiféle munkamegosztás” – körvonalazza dr. Gally Zsófia a szülői szerepeket. Az a véleménye, hogy egyre kevésbé érvényesülnek a klasszikus szerepkörök, amikor apa dolgozik, és anya a házimunkát végzi. Ehelyett ketten dolgoznak, és ketten veszik ki a részüket a házimunkából és a gyereknevelésből. Számítanak a családi minták, de ebből a szempontból átalakulás látható. 

Több családban problémát okozhat az egészséges leválás. „Ez annak is köszönhető, hogy sok az egyedülálló szülő, és könnyebben kialakul az az erős egymásra utaltság, ami miatt a gyerek később azt érezheti, hogy egy új társ választásával magára hagyja az anyát. A felnőttnek kell sugallnia, hogy így a helyes, és én akkor vagyok boldog, ha neked saját családod lesz” – javasolja a terapeuta. 

Ugyanez a helyzet a férj-feleség-anyós háromszögben is, ahol a férj konfrontálódhat, mert mindkét irányba szeretne megfelelni. 

A szakértő szerint nem kell lelkiismeret-furdalást érezni az autonómiaigényünk miatt, hiszen az az életutunk, hogy leváljunk a szülőről, akinek magának kell felnőttként feldolgoznia a magányérzést vagy megoldania a saját házasságában megélt problémáit.