Mexikó császárnéja volt az első nő, aki a pápa vatikáni könyvtárában éjszakázhatott
Vannak igaz történetek, amelyek úgy kezdődnek, mint egy tündérmese. Csodaszép hercegkisasszony, királyi herceg, esküvő, császári trón egy távoli országban. De ezek a történetek ritkán végződnek jól. A belga Sarolta hercegnőt és férjét magukra hagyták nagy hatalmú támogatóik, és úgy törölték ki őket a történelem lapjairól, mintha sohasem léteztek volna.
A Szász-Coburg-Gothai-házból származó Mária Sarolta Amélia Augusztina Viktória Klementina Leopoldina 1840-ben született a laekeni kastélyban, a belga királyi család otthonában. A királyi pár negyedik gyermeke volt, az egyetlen lány. Apjának, I. Leopoldnak, a frissen függetlenné vált ország első királyának ő lett a kedvence. Politikai befolyást senki nem szánt neki, a legjelentéktelenebb személyként tartották számon a palotában. Egyetlen céljuk volt: megszerezni számára a lehető legjobb partinak számító vőlegényt. Mivel Saroltának viszonylag kevés szerepet szántak a világpolitikában, szülei még azt is megengedhették maguknak, hogy engedjék szerelmi házasságot kötni. Szép volt és művelt, több nyelven beszélt, mélységesen elkötelezett katolikus hírében állt, Viktória angol királynő elsőfokú unokatestvére volt, miközben Európa egyik legkomolyabb vagyonával rendelkezett.
Így aztán a hercegnő öntudatosan visszautasította a szászországi György herceg és a portugál király, vagyis V. Péter leánykérését, pedig ez utóbbi frigy egy királynéi pozícióval járt volna.
Sokkal inkább kedvelte az osztrák Miksa főherceget, Ferenc József császár öccsét. A férfi nyolc évvel volt idősebb Saroltánál, és a legkevésbé sem lehetett jóképű, fehér lovon érkező hercegnek nevezni. Arcán jól látszottak a belterjes házasságok során megjelenő, jellegzetes Habsburg-vonások, ráadásul nem is lelkesedett különösebben az ötletért. Mint megjegyezte: „Ő alacsony, én magas vagyok, de ez már csak így van. Ő barna, én szőke, ami szintén rendben van. Ő nagyon intelligens, ami egy kissé idegesítő, de nyilván túljutok majd ezen is.” Vonzalmat legföljebb a hercegnő jelentős hozománya iránt érzett, és hosszas tárgyalásokon ki is harcolta magának a legjobb ajánlatot.
A házasság 1857-ben látványos külsőségek között köttetett meg. Mindkét uralkodócsalád elégedett volt, az osztrák Zsófia anyakirályné pedig kifejezetten odavolt az újdonsült menyéért. A mindössze tizenhét éves Sarolta is elégedetten foglalta el helyét Európa vezetői között, egyedül Ferenc József feleségét, a magyarok által bálványozott Sissit nem bírta elviselni. Meglehetősen hidegen és elutasítóan viselkedett vele: valószínűleg egyszerűen féltékeny volt rá, mivel Miksa már régóta különös lelki közösséget érzett a fiatal császárnéval, és az érdeklődési körük is nagyon hasonló volt.
Helytartóság nászajándékba
Az ifjú pár megkapta az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó Lombardia és Veneto helytartói címét. Sarolta élvezettel elfoglalta a titulussal járó pozíciót és udvartartást, Miksa pedig belevetette magát a politikába. A helytartóságnak persze volt egy komoly szépséghibája: semmiféle tényleges hatalommal nem járt, mivel a döntéseket Bécsben hozták. Miksa mindenesetre a felvilágosult politikus szerepében tetszelgett, széles körű reformokat szándékozott bevezetni, ráadásul túlzottan engedékenynek mutatkozott a forrongó Itália lázadóival szemben is.
Ferenc József számára ez a hozzáállás túlzottan szabadelvű és veszélyes volt, ezért mindössze két év után eltávolította öccsét a helytartói székből.
A helyére egy sokkal pragmatikusabb politikust nevezett ki: a magyar Gyulai Ferencet, aki régóta a Habsburg Monarchia hűséges tábornoka volt, és a szabadságharc idején is Magyarország ellen hadakozott a császár seregében. A világpolitika azonban gyakran váratlan forgatókönyveket produkál. A főhercegi házaspár hamarosan valószínűtlen helyzetben találta magát.
Bonaparte Napóleon hatalmas egója továbbélt a rokonaiban és leszármazottaiban is, közülük unokaöccsét, Charles-Louist emelte a legmagasabbra a sorsa. Politikai kalandorból kétszeri sikertelen puccsista, francia köztársasági elnök, majd III. Napóleon néven császár lett, és pályafutása végéig Franciaország világpolitikai szerepét, gyarmatosítói hegemóniáját szerette volna visszaállítani. Az 1860-as évek első felében, az amerikai polgárháború idején elérkezettnek látta az időt, hogy megroppantsa a feltörekvőben lévő ország gerincét. Úgy gondolta, hogy eljött az ideje a francia befolyást kiterjeszteni Mexikóra, hogy délről megszorongathassa a pusztító belharcba bonyolódott Amerikai Egyesült Államokat.
Az ügy érdekében tárgyalásokba bocsátkozott a mexikói ellenzékkel, akik Juárez elnök köztársasági uralmát akarták megdönteni, és visszaállítani országukban a királyság intézményét. III. Napóleon Ausztriával közösen szándékozott ezt a merész tervet megvalósítani. A kissé vonakodó Ferenc Józseffel Habsburg Miksát szemelték ki a mexikói trónra. Sarolta lelkes volt, mivel a kényszerű mellőzöttség már évek óta bántotta önbecsülését. Miksának kétségei voltak a vállalkozás kivitelezhetőségét illetően, de az ambiciózus főhercegné minden befolyását latba vetette annak érdekében, hogy fogadják el a felkérést.
Miksa végül beadta a derekát, és a házaspár 1864 tavaszán áthajózott Mexikóba. Velük utazott nemcsak a teljes udvartartásuk, hanem még ezerötszáz belga katona, valamint hétezer osztrák és magyar önkéntes is.
Váratlan fogadtatás
A házaspár az uralkodás lázában égett. Terveket dolgoztak ki a királyi palota átépítésére, és hatszázoldalas dokumentumban dolgozták ki a legapróbb részletekbe menően a majdani udvari etikett finomságait. Csakhogy a mexikói fogadtatás korántsem volt olyan lelkes, mint ahogyan azt elképzelték. Hamar kiderült, hogy a monarchista ellenzék csak egy erőtlen kisebbséget képvisel a lakosság körében.
A francia és az osztrák császárt alaposan felültették, amikor a saját jelentőségüket mértéktelenül felnagyították. Az új császár itt is megpróbálta bevezetni a szívügyének tekintett liberális reformokat, de ez sem talált kedvező fogadtatásra, sőt, a konzervatívokat is maga ellen fordította. Hamarosan nyílt ellenségeskedés tört ki, és rövidesen kitört a polgárháború. Hiába hajózott át újabb harminc-negyvenezer francia katona, ez sem segített, az uralkodópár helyzete egyre elkeserítőbb lett.
Az elkeseredett császárné és a hősies császár
Jobb híján Sarolta vállalkozott arra, hogy diplomataként mentse a menthetőt. Franciaországba utazott, és kihallgatást kért III. Napóleontól. A császár először betegségre hivatkozva nem akarta fogadni, aztán mégis kénytelen volt meghallgatni az egyre erőszakosabban követelőző főhercegnőt. Csakhogy akármilyen eltökélten érvelt is Sarolta, nem tudta kiharcolni, hogy a franciák újabb katonákat küldjenek. III. Napóleon elhatározta, hogy kivonja csapatait Mexikóból, és lemond az amerikai kontinensről. A kihallgatás hangvétele látványosan drámai jelenetekhez vezetett: Eugénia császárné egy karosszékbe vetette magát, és ájulást színlelt, Sarolta pedig hisztérikus sírógörcsöt kapott.
A kilátástalan helyzetben Sarolta egyre rosszabb idegállapotba került. Audienciát kért IX. Pius pápától is, aki eredetileg szintén támogatta a mexikói kalandot, mostanra azonban józan belátásra tért. Sarolta már a Vatikánba vezető úton meg volt győződve arról, hogy meg akarják mérgezni, kocsijából pedig egyszer hangosan átkozódva pocskondiázni kezdett egy földművest, akit merénylőnek gondolt.
A pápa udvariasságból fogadta, de nemet mondott a követeléseire. Sarolta a szállodai szobájába zárkózott, és több napot étlen-szomjan töltött, majd, amikor már veszélyesen kiszáradt, a Trevi-kúthoz vitette magát, és csak abból volt hajlandó inni. Egy második, kierőszakolt audiencián olyan hisztérikus rohamot kapott, hogy már a szállodába sem volt hajlandó visszamenni. Attól rettegett, hogy III. Napóleon bérgyilkosai az utcán lesnek rá.
A pápa végül könyörületből a saját vacsoráját engedte át neki, majd megengedte, hogy a Vatikán könyvtárában, egy pótágyon töltse az éjszakát. Ő volt a történelemben az első nő, akinek ezt lehetővé tették.
Miksa sorsa ezalatt megpecsételődött. A franciák kivonultak Mexikóból, az USA-ban pedig véget ért a polgárháború. Juárez csapatai visszafoglalták országukat, a botcsinálta császárt pedig elfogták. Hiába bocsátott ki elképesztő mennyiségű jobbító szándékú jogszabálytervezetet a közlekedéstől a csatornázáson és a bányászaton át egészen az őslakosok és a szakszervezetek jogaiig és s a halálbüntetés betiltásáig, ezek soha nem emelkedtek törvényerőre. Ehelyett elfogták, és a mexikói kormány megbuktatására szőtt összeesküvés vádjával egyetlen nap tárgyalás után halálra ítélték. Miksa bátran viselkedett. A követői ugyan kidolgoztak egy tervet, amelynek során az őreit megvesztegetve kicsempészték volna a börtönből, ő azonban erre nem volt hajlandó. A kivégzőosztag minden tagjának egy-egy aranypénzt adott, aztán spanyol nyelven megbocsátott nekik, majd „Éljen Mexikó, és éljen a függetlensége!” – kiáltással halt meg 1867-ben.
Ahová a világháború sem nézett be
A továbbra is Európában tartózkodó Saroltának sokáig nem merték elmondani az igazságot. Ausztriában tartották, gyakorlatilag fogságban, mert az állapota egyre súlyosbodott. Őrültnek nyilvánították, gyámság alá helyezték, és eldöntötték, hogy visszaviszik szülőhazájába. Ennek érdekében a már halott Miksa nevében küldtek neki egy táviratot, amelyben az állt, hogy utazzon Belgiumba. Ez meg is történt, és huszonhét éves korától kezdve Sarolta az elmebetegek gondosan felügyelt életét élte különböző várakban és kastélyokban.
Férje halálhíréről csak fél évvel később értesítették. Ahogy várni lehetett, teljesen összeomlott. Ettől kezdve egyfajta álomvilágban élt, amit gyakori paranoiás rohamok és pusztító dühkitörések súlyosbítottak.
Egyre ritkábban érzékelte maga körül a valóságot, és teljes felügyeletre szorult. Továbbra is Mexikó császárnéjának tartotta magát, és férje haláláról is megfeledkezett.
Kezdetben alig bútorozott, rosszul fűtött épületekben élt, majd később a Meise városában található Bouchout várába került. Ebben a XII. századi épületben, a világtól teljesen elzárva élte le élete hátralévő részét. Józan óráiban sétált, hímzett, kártyázott vagy a gramofonját hallgatta. Hosszú évekig élt így, miközben rokonai sorra meghaltak. Őt nem értesítették sem testvére, II. Leopold király, sem sógornője haláláról. A XX. század első éveiben a szolgálói is egymás után hunytak el, de Sarolta nem érdeklődött felőlük.
Miután kirobbant az I. világháború, a Belgiumot megszálló német csapatok egy táblát helyeztek ki a vár kapujára: „Ez a terület a Belga Királyság tulajdona, lakója Őfelsége Mexikó Császárnéja, Ausztria főhercegnője, jeles szövetségesünk, Ferenc József császár menye. Az áthaladó német katonákat arra utasítom, hogy ne csöngessenek be, és a területet ne háborgassák.”
Sarolta 1927-ben nyolcvanhat évesen halt meg tüdőgyulladásban. Hatvan évet élt le egy mindentől elzárt magányos világban. Küszöbét még a háború is elkerülte.
Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Egy hercegnő, akinek nagy boldogság és sok szomorúság lett az öröksége – Ilona, Erzsébet királyné nővére
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
