„Hát most mi történt velem?” – 125 éve a Genfi-tó partján lett merénylet áldozata Sisi
Úri hölgy, napernyővel a kezében, és kísérője sétált a Genfi-tó partján egy szeptemberi délutánon, amikor feltűnt előttük egy fiatalember. Kevesen tudták, hogy az inkognitóban utazó hölgy Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné. A merénylő, Luigi Lucheni olasz anarchista viszont tudta, és halálra sebezte őt a végzetes sétán. „Mit érez Felséged? Nem történt baja?” „Nem – felelt mosolyogva –, semmi bajom sem történt!” Ez a párbeszéd zajlott le Sisi és udvarhölgye, Sztáray Irma között. Alig egy órával később a „magyarok királynéja” már halott volt.
Egy merénylet története, ami megrendítette a világot.
Egy udvarhölgy visszaemlékezései
„»Felség a hajó jelez«, szóltam s önkénytelen olvastam utána a csöngetésre következő tompa kondításokat... egy... kettő... E pillanatban jóval előttünk meglátok egy embert, ki mintha kergetőznék, egy útszéli fa mögül kiugrik és a legközelebbi másikhoz rohan; innen átcsap a tó melletti vasrácshoz, majd újra egy fához s ekként közeledik. Hát még ez is tartóztat! Gondoltam, önkénytelen követve őt tekintetemmel, mikor ez újból a vasrácsot éri s onnan elugorva, rézsut felénk iramlik. Önkénytelen tettem egy lépést előre s így fedtem előtte a Királynét, de ez most úgy tesz, mint ki nagyot botlik, előre lódul és ugyanekkor öklével a Királynéhoz súlyt.”
„Mintha villám sujtotta volna, hangtalanul hanyatlott hátra a Királyné; és én lelkemet vesztve, egyetlen kétségbeesett kiáltással hajoltam fölébe.”
Így történt, így emlékezett vissza 1898. szeptember 10-ére Sztáray Irma. A grófnő az utolsó években mindenhová elkísérte az uralkodónőt, és fogadalmat tett, egyszer megírja, mi és hogyan történt. 1909-ben megjelent visszaemlékezésében csodálattal és odaadással idézte fel azt az öt éven át tartó szolgálatot, amelyet a boldogtalan, ám sokak által irigyelt asszony mellett töltött.
Inkognitóban utazott
Fia, Rudolf trónörökös 1889-es öngyilkossága teljesen lesújtotta a királynét, ezután mindig fekete ruhát viselt. Korfu szigetén méregdrága kastélyt építtetett Achilleion néven, és élete hátralévő éveit egyre magányosabban, depresszióval küzdve, inkognitóban utazgatva, a bécsi udvartól távol töltötte. Nagyrészt kedvenc rezidenciái – Bad Ischl, Gödöllő, Korfu szigete – között ingázott, vagy külföldön tartózkodott. Így volt ez 1898-ban azon a végzetes szeptemberi napon is.
Férjével, Ferenc Józseffel – akivel addigra már régen elhidegültek egymástól – előtte nyáron találkozott utoljára: két hetet megismerkedésük helyszínén, Bad Ischlben töltöttek, majd Sisi útra kelt. Mielőtt a Genfi-tó partján fekvő alpesi üdülőhely, Caux felé vették volna az irányt, megálltak Frankfurtban.
A városban Sisi udvarhölgye, Sztáray társaságában kíséret nélkül, szabadon sétálgatott, fagylaltot, perecet ettek, és müncheni sört ittak.
Bár akkoriban léteztek már fényképek, kevés esély volt arra, hogy bárki felismerje az álnéven utazó királynét. Frankfurtban különvonatra szálltak, és induláskor úgy kerülték el az összesereglett tömeg kíváncsi tekintetét, hogy miközben mindenki a népes kíséretet figyelte, a császárné és udvarhölgye a vonat másik oldaláról felszállt egy kocsiba.
Szeptember 9-én kerekes gőzhajóval indultak Montreux-ből Genfbe, a tó déli végébe, majd egy családi barát, Julie Rothschild kastélyában töltötték az időt a közeli Pregny városában. Miután hosszan és jóízűen ebédeltek a kastély kertjében – ami az alakjára kínosan ügyelő császérnénál ritkaságszámba ment –, Erzsébet és Irma kocsiba ültek és visszaindultak Genfbe. A Beau-Rivage szállodában várták szobával Sisit, pontosabban Hohenembs grófnőt, ugyanis gyakran ezt az álnevet használta utazásai során. Ám állítólag a szálloda tulajdonosa felismerte, így másnap már a lapok címlapján volt, hogy Erzsébet osztrák császárné Genfben tartózkodik.
Szeptember 10-én reggel Sisi és Sztáray Irma úgy döntöttek, hogy a személyzetet vonattal előreküldik, ők pedig csak később, az óvárosban tett séta után, délután gőzhajóval mennek vissza Caux-ba. Sisi a városnéző sétán kisebbik lányának, Mária Valériának egy orchestriont vásárolt, ami egy gramofonhoz hasonló korabeli zenelejátszó készülék volt.
Ebéd után a szállodából indultak a gőzhajóhoz – Sisi nem sejthette, hogy ez lesz élete utolsó sétája.
„Orvost! orvost! vizet!”
Hét ágra sütött a nap, ezért Sisi napernyővel a kezében gyalogolt, oldalán Sztárayval. Váratlanul egy férfi tűnt fel velük szemben, aki szó szerint beleszaladt a királynéba. Ő elesett, a férfi továbbrohant, ám a járókelők feltartóztatták, majd átadták a csendőröknek. Sisi fel tudott állni, így továbbsiettek.
„Csodának tetszett, amint most kiegyenesedve ott állt előttem. Szemei fénylettek, arca kipirult, gyönyörű hajfonatai az eséstől megbomladozva, lazán font koszorúként körítették fejét. Kimondhatatlan szép és fenséges volt.
Az örömre vált ijedtség elfulladt hangján kérdeztem tőle: »Mit érez Felséged? Nem történt baja? Nem, felelt mosolyogva, semmi bajom sem történt!« Hogy abban a pillanatban a megátkozott kezében tőr is volt, e pillanatban sem Ő, sem én nem sejtettük.”
Elértek egészen a gőzhajóig, felszálltak, a hajó elindult, majd a császárné hirtelen rosszul lett, később eszméletét vesztette. Sztáray először azt hitte, az ájulást az alig fél órával azelőtt történtek okozta ijedtség váltotta ki.
„Átkaroltam, de nem birtam fönntartani; fejét a mellemhez szorítva, rogytam térdre a padlón. Orvost! orvost! vizet! kiáltottam a segítségemre siető lakáj felé. A Királyné halotthalványan, csukott szemekkel feküdt karjaim között. A lakáj és mások rohanva jöttek a vízzel.”
„Mikor meglocsoltam arcát és halántékát, szemhéjai fölnyiltak és én mögöttük ott láttam a halált.”
„A legtöbbet szenvedett lélek hagyta el a földet”
Amint Irma kiengedte Erzsébet szorosra húzott fűzőjét, látta, hogy sokkal nagyobb a baj: úrnője mellkasán, a szív környékén vér szivárgott. „Egy pillanat mulva világosan állt előttem a megdermesztő valóság. Az inget félrehúzva a szív táján egy kis háromszögletű sebet fedeztem föl, melyhez egy csepp aludt vér tapadt.”
Luigi Lucheni olasz anarchista halálosan megsebesítette a királynét.
„Hát most mi történt velem?” – Ezek voltak utolsó szavai; ekkor eszméletlenül lehanyatlott. Tudtam, hogy haldoklik. – Levágtam Mária-congregáció érmemet nyakamról s a szive fölé tettem és kértem a Szent Szüzet, hogy készítse el lelkét a nagy utra. – Consolatrix affictorum!”
A hajó az udvarhölgy kérésére visszafordult, hogy orvosi segítséget kaphasson a királyné, és visszavitték a szállodába.
„Szívfacsarón szomorú volt ez a bevonulás, oda, honnét alig egy órája vidáman indult útnak a Királyné. Szobájába érve lefektettük az ágyra. Dr. Golay már helyben volt, kevés időre reá jött a másik orvos. Kivülök én, Madame Mayer, a fogadós neje és egy az hôtelben tartózkodó angol ápolónő voltunk jelen. Két óra negyven perckor mondta ki az orvos a rettenetes szót.”
„A legszebb, legnemesebb, legtöbbet szenvedett lélek hagyta el a földet s elröppentét csak egy komor szóval jelzik: Meghalt.”
Kultusz épült alakja köré
Hogyan tudott a királyné egy szívszúrást követően a saját lábán eljutni a kikötőbe? Erre a boncolás hamar választ adott: a gyilkos fegyver – amely nem kés, hanem egy házilag hegyezett, éles reszelő volt – csak egy nagyon kis sebet ejtett a szíven, a vér így csak kis cseppekben szivárgott ki a szívburokba. Miközben Luchenit vallatták, megérkezett a hír: Erzsébet királyné halott. Erre a merénylő nagy örömmel felkiáltott: „Éljen az anarchia!”
Az olasz származású Luigi Lucheni nyomorúságos körülmények között nőtt fel, és egész életét a létminimumon töltötte, egyre nőtt benne a gyűlölet az uralkodó osztály iránt: az anarchizmus felé fordult. Eredetileg a francia Fülöp orléans-i herceget akarta meggyilkolni, de mivel ő elhalasztotta genfi látogatását, Erzsébet királynét szemelte ki helyette áldozatul. Bár miután elítélték, ő maga kérvényezte, hogy végezzék ki, ezt elutasították, és életfogytiglani börtönre ítélték. Több mint tíz év raboskodás után, 1910-ben a nadrágszíjával felakasztotta magát a cellájában.
A 61 éves korában meggyilkolt császárné holttestét teljes kíséretével udvari különvonat szállította Bécsbe, szeptember 17-én a kapucinusok templomának császári kriptájában (németül Kaisergruft) helyezték végső nyugalomra fia, Rudolf koporsója mellé. Budapesten és az ország számos pontján hamarosan utakat és településeket neveztek el a királynőről – például Pesterzsébetet. A 20. század első éveire itthon kultusz épült Sisi alakja köré.
Mark Twain amerikai író a temetés idején Ausztriában járt, ahonnan így írt egyik barátjának: „Még Julius Caesar megölése sem rendíthette meg olyan nagyon a világot, mint Erzsébeté”.
Források:
MTI
Lados Tamás: Egyetlen késszúrás végzett a magyarok kedvenc királynéjával, Múlt-kor történelmi magazin
https://mult-kor.hu/egyetlen-kesszuras-vegzett-a-magyarok-kedvenc-kiralynejaval-20220723?pIdx=3
https://rubicon.hu/kalendarium/1898-szeptember-10-erzsebet-kiralyne-meggyilkolasa
Sztáray Irma Erzsébet királyné kíséretében (Részletek) – (az idézetek mind Sisi kísérőjének visszaemlékezései)
https://epa.oszk.hu/00000/00003/00037/visszaemlekezesek.html#sztaray
https://www.sisi-strasse.info/hu/svajc/montreux.html
https://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/a_neplelek_kiralyneja
https://hu.wikipedia.org/wiki/Luigi_Lucheni
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Festetics Mária, Sisi udvarhölgye és titkainak őrzője, a „kis szőke grófnő”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
