„Ma már ki sem szabad mondani, hogy a család egy férfi és egy nő stabil házasságával működik a legjobban” – állítják Roger Scruton szakmai örökösei
Roger Scruton angol konzervatív filozófus 1982-ben szerkesztőként indította útjára a The Salisbury Review konzervatív magazint. A lap a közélet, a társadalompolitika és a művészet sok területéről közölt cikkeket, amelyek általában nem illeszkedtek a mainsteam sajtó álláspontjához. Scruton 18 éven át gondozta a kiadványt, amelyet napjainkban Merrie Cave és Alistair Miller szerkesztők visznek tovább. Kettejüket látta vendégül egy kerekasztal-beszélgetésre a budapesti Scruton közösségi tér, s ez alkalomból exkluzív interjút adtak a Képmásnak. A beszélgetésben a brit konzervatív nők helyzetéről és aktuális közéleti témákról is nyíltan, kendőzetlenül vallanak.
Hogyan tapasztalják, mennyire jellemző ma a brit nőkre a konzervatív gondolkodás?
Merrie Cave: A konzervatív nők sajnos nincsenek túl sokan az országban, legalábbis magasabb szinten alig képviseltetik magukat. Vannak persze, akik a Konzervatív Pártban dolgoznak, illetve a konzervatív hivatalokat vezetik, és segítenek például a választások lebonyolításában, de rajtuk kívül kevés a Scruton gondolatait is közvetítő értelmiségi nő. Hozzá kell tennem: sok kedves ember, szorgalmas nő, családanya, háziasszony támogatja a konzervatív értékeket, de ők alig kapcsolódnak a közélethez. Talán nem is annyira ösztönből jön náluk a konzervatív gondolkodás, mint inkább a szüleiket vagy akár a férjüket követik ebben, vagy egyszerűen ki nem állhatják a szocializmust.
Pedig olyan tekintélyes példaképeik is lehettek a közelmúltban, mint II. Erzsébet királynő vagy Margaret Thatcher korábbi miniszterelnök. Ők mennyire gyakoroltak hatást a brit nőkre, illetve mutattak irányt nekik viselkedésben, akár megjelenésben?
Merrie Cave: A legtöbb brit értelmiségi nő nagyon tisztelte és szerette a királynőt bátorságáért, állhatatosságáért, meg azért, ahogy a legkülönbözőbb helyzetekben viselkedett. Az is az erénye volt, hogy soha senki nem tudhatta, mit gondol valójában. És sokan, köztük én is, ugyancsak kedvelték Margaret Thatchert. Azt mondják, túl nagy hangsúlyt helyezett a piacokra, de szerintem muszáj volt, mert akkoriban szinte szocialista ország voltunk, és irányt kellett váltani. A politika pedig olyan, mint a libikóka: semmiből nem akarsz túl sokat, se túl keveset. Mérlegelni kell.
Mindenesetre Margaret Thatcher az utolsó pillanatban jelent meg ahhoz, hogy megmentsen minket a valódi szocializmustól.
Egyre több nő él az Egyesült Királyságban, akik bevándorlócsaládból származnak. Nekik eltérő elképzeléseik lehetnek a női szerepekről, de vajon ezzel befolyásolják is a brit gondolkodást, vagy inkább ők alkalmazkodnak hozzá?
Merrie Cave: A legtöbben sajnos nem igazán alkalmazkodnak. A hindukkal jellemzően kevesebb konfliktus van, ők jól illeszkednek az angol társadalomba, nem véletlen, hogy a jelenlegi miniszterelnök is az. Nem ez a helyzet a muszlimokkal. Közülük egyes férfiak – tisztelet a kivételnek – kihasználják a liberális szemléletet, és tiszteletlenül viselkednek a nőkkel. Szélsőséges esetekben sem merik letartóztatni őket, mert működik velük szemben a pozitív diszkrimináció. A rendőrség egészen mostanáig vonakodott attól, hogy ilyen védett tulajdonságokkal rendelkező embereket letartóztasson, úgyhogy még a saját városomban is nagyon óvatosnak kell lennem. Bizonyos környékeken a nők a biztonságuk érdekében a lakásukból is alig mernek kilépni. A muszlimok között vannak, akik teljesen külön utat járnak, nem csatlakoznak úgy a többséghez, mint például a hinduk.
Nem mindegy, a következő generációra milyen értékek maradnak. Mekkora jelenleg a gyermeknevelés presztízse az angol társadalomban?
Alistair Miller: Elkeserítően alacsony. A családok kevés anyagi segítséget kapnak ehhez, jól tudom, mert mi is neveltünk gyermekeket a feleségemmel. Tapasztaltuk, hogy valójában két jövedelem kellene hozzá, ami nagy nyomást jelent az érintetteken. A másik nehézség, hogy a sok évszázados gyakorlat bizonyítja: a család egy férfi és egy nő stabil házasságával működik a legjobban, de ezt ma már ki sem szabad mondani. Mert akkor ugye mi lesz a transzemberek jogaival? És mi lesz a homoszexuálisok jogaival? A hagyományos családi értékek mára tabuk lettek, mert ha kimondod őket, megsérted a szexuális kisebbségeket, az egyedülálló anyákat, és még ki tudja, kiket.
Hogy látják, az önök országában milyen élethelyzetekben találkozhatnak a nők előítéletekkel?
Alistair Miller: Én úgy tapasztalom, hogy ma már általánosságban véve teljes egyenlőséget élveznek a nők. Viszont vannak aktuális vitáik például a transzaktivistákkal az uniszex illemhelyekről. Sok színház, sőt néhány iskola is bevezette ezeket, ami bizony problémát okoz azoknak a nőknek, akik nem szívesen osztják meg a mellékhelyiséget más neműekkel. Mert mi van, ha egy férfi csak állítja magáról, hogy nő, ki kérdőjelezheti meg?
Látszólag jogegyenlőségben élnek a nők, miközben nehéz megoldani, hogy otthon maradhassanak gyerekeket nevelni, gyorsan vissza kell térniük a munkába. Ez nem jó, de ha felszólalok ellene, szexistának bélyegeznek.
És mi a helyzet a nők előrejutási lehetőségeivel a foglalkoztatás területén?
Alistair Miller: Ott szerintem kedvező a helyzetük. Ha például menedzserek akarnak lenni, ebben már nem akadályozza őket semmilyen diszkrimináció, sőt. Valójában ma már jobb helyzetben vannak e téren, mint a férfiak. Egyre több nőből lesz vezető, míg korábban, mint tudjuk, azonos jellemzők esetén inkább a férfiakat alkalmazták. Most a nőknek még kedvezőbb a helyzetük, ha etnikai kisebbséghez tartoznak, netán mozgáskorlátozottak, vagy más védett tulajdonságuk is van. Mert az a feltételezés, hogy egy fehér, heteroszexuális férfinak alapból megvannak a munkalehetőségei, miközben lassan nekik a legnehezebb az összes csoport közül. De ismét hangsúlyoznom kell: ma már, ha egy nő sok gyermeket vállalna, egyre több pénzre van szüksége. Otthon maradnia nehéz, hacsak nem hajlandó szociális segélyből megélni. A legtöbben nem engedhetik meg maguknak a kettőnél több gyermeket. Én az átlagosnál jobban keresek, de ahogy mondtam, így is nehéz volt eltartanom a gyerekeket, amikor a feleségem otthon maradt velük. Családi segítség nélkül nem ment volna.
Merrie Cave: Egy korábbi generációhoz tartozom, de anyaként már én is részmunkaidőben tanítottam a megélhetésért. Sok sérült gyereket látni manapság, és ennek gyakran az az oka, hogy az anyjuk túl korán visszament dolgozni.
Az egyenlőségre törekvés sok szempontból szélsőségessé vált, pedig az emberek felismerik, hogy a férfiak és a nők annyi mindenben különböznek egymástól. Ez nem diszkrimináció, hanem az élet ténye.
Vannak területek, amelyekre a férfiak alkalmasabbak, mint például tűzoltónak lenni és embereket kimenteni egy égő épületből. Ha azt mondom, hogy a férfiaknak ehhez több erejük van, szexista vagyok. Nagy a buzgalom arra nézve, hogy bizonyos szerepekben sokkal több nőt alkalmazzunk, de talán a fegyverős erőknél, pláne a frontvonalban nem kellene. Ám ha nekem nem kell az abszolút egyenlőség, akkor szexista vagyok.
Olyan témák is foglalkoztatják önöket, mint az abortusz, és azzal összefüggésben esetleg a vallási kérdések?
Alistair Miller: Az abortusz szerintem rendkívül nehéz kérdés. Nem is értem, hogy ma, amikor annyi fogamzásgátlási lehetőség áll rendelkezésre, ez egyáltalán még miért van napirenden. Én nem vagyok katolikus, de nagyon szimpatizálok a katolikus állásponttal, mert az az emberi életet megtisztelő álláspont. Nagy-Britanniában a katolikusokat démonizálják, amiért ki merik mondani, hogy a születendő gyermek szent, pedig erkölcsileg szerintem is ez a legmegtisztelőbb állásfoglalás. Csak épp liberális körökben nem divatos.
Hogy érzik, összességében mennyire nyitott a brit társadalom a konzervatív értékekre?
Alistair Miller: Szomorú, de a konzervatív jelző ma szitokszónak számít, különösen a tudományos életben. Én is publikálok tudományos területen, és szinte kerülnöm kell ezt a szót, ha nem akarom, hogy lekicsinyeljék a munkámat. Pozitív értelemben használva legalábbis megnehezíti a publikálást. Ezért inkább a társadalmi igazságosság harcosának álcázom magam, és olyan területeken mozgok, ahol finoman megkérdőjelezhetem a szélsőségeket.
Persze így is óvatosnak kell lennem, mert a konzervatív mifelénk ilyesmiket jelent: reakciós, szűk látókörű, idegengyűlölő. Kevesen is vállalják magukról nyíltan, ha így gondolkodnak.
A véleménynyilvánítás helyzete főleg az oktatásban rossz.
Önök mégis viszik tovább mindazt, amit Roger Scrutontól örököltek. Mi a legfontosabb üzenetük?
Alistair Miller: Melyiket is emeljem ki? Talán azt, hogy az igazi konzervativizmus a helyi közösséghez való hűségen alapul. Vagy ott van az a csodás idézet, amit Scruton néhány éve, nem sokkal a halála előtt mondott, s ezzel sok mindent összefoglalt: az a különbség a konzervativizmus és a szocializmus, meg talán a liberalizmus között is, hogy a konzervativizmus szívében ott van a szeretet: az otthonunk, a hazánk, a népünk, a közösségünk szeretete. Szerintem a liberalizmus ezzel szemben sokszor valamiféle lázadásból, neheztelésből fakad. A konzervativizmus viszont az összetartást, a szeretetet helyezi a fókuszába.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>