Körbeénekelték a világot és a Today Showban is feltűntek – Tóthné Bán Gyöngyi több mint 30 éve tanít

Mielőtt a Balaton déli partján telepedett le, bejárta a fél országot: Révfülöpön nőtt fel, szüleitől, akik tanárok voltak, erős mintát kapott, amit tovább is vitt. Középiskolai tanulmányait a soproni Széchenyi István Gimnáziumban végezte, aztán Győrbe ment, az Apáczai Csere János tanítóképzőben járta ki a rajz szakkollégiumot, végül az ELTE angol szakán szerzett diplomát. A Somogy megyei Szőlősgyörökben kezdte tanári pályafutását, ahol rajzot tanított, az angol oktatását pedig 1991-ben kezdte, amikor Balatonbogláron délutáni fakultációban indított nyelvórákat.

Még mielőtt az angoltanári pályádról kérdeznélek, érdekelne, hogy a rajz, a művészeti vonal mekkora helyet foglal(t) el az életedben.

A mai napig imádom ezt a tantárgyat, és ha lehetőségem van rá, rajzórákat is vállalok. Izgalmas időszaka volt az életemnek a rajztanítás, rengeteg pályázaton vettünk részt a gyerekekkel, még Szocsiba is eljutottunk. Visszagondolva már akkor is nyitott voltam a világra és a gyerekek látókörének bővítésére.

Hihetetlen, hogy vannak olyan tanítványaim, akik ezeknek a gyerekeknek az unokái. Őket én is úgy hívom, hogy az „unokáim”, ez annyira szép számomra.

Hogyan és miért váltottál az angolra és a nyelvoktatásra?

Angolszakos gimnáziumba jártam, ahol remek tanáraim voltak, más módszert képviseltek, mint amit korábban tapasztaltam, és ezzel megfogtak. A tanári pálya gyakorlatilag adott volt számomra, hiszen a szüleim is pedagógusok voltak, édesapám földrajzot, édesanyám rajzot tanított. Annak persze nem örültek, hogy ezt a vonalat viszem tovább, de elfogadták. Az angoltanítás pedig az orosz nyelvoktatás megszűnésével jött, eleinte délután volt lehetőségem órákat adni, majd idővel a délelőtti tanrend részeként hivatalosan is megkezdődött Bogláron az angoltanítás.

A korábbi évtizedek valószínűleg másfajta nyelvtanítási módszert követeltek, mint ami manapság működik. Hogyan változott mindez a te óráidon?

Mindig is igyekeztem idomulni a gyerekekhez, és az adott korhoz igazítani a tanítást, hiszen az igények változnak. 15 éve, amikor elkezdett teret hódítani a digitális világ, én is elindultam ezen a vonalon, ami akkor még teljesen új volt. Ma már elmondhatom, hogy a nemzetközi színtér bevonása rengeteget adott, sokat nyitott rajtam és a gyerekeken is.

Azt látom, hogy nagyon fontos az élő beszédet erősíteni, és arra alapozni a nyelvtanítást, hogy a fiatalok tudjanak és merjenek is megszólalni, miközben az alapvető nyelvtani szabályokkal is tisztában vannak.

Meg kell találni az egyensúlyt, ami nem könnyű, a digitális vonal viszont nagy segítség ehhez.

Azzal, hogy az órák egy részében online tanulás zajlik, szívesebben foglalkoznak a nyelvvel a gyerekek?

Ezt a módszert a világ változása és a fiatalok igényei hozták magukkal, de a lényeg abban van, hogy egy-egy óra eleji online játékban vagy videóhívásban, ahol ugyanaz a korosztály van a másik oldalon, csak épp más országból, mindenki részt vesz, az is, akinek kiválóan megy a nyelv, és az is, akinek több segítség kell hozzá. Ez lökést ad nekik, meg tudnak feledkezni magukról, ilyen helyzetben ráadásul bárki felállhat, megszólalhat, és sikerélményben lehet része – ez erről szól.

Tanítványaival az elmúlt másfél évtizedben ablakot nyitott a világra, az internet segítségével annak számos részét beutazták. Nemcsak a tanulás, de más országok kultúráinak megismerése és hazánk hagyományainak megismertetése is céllá vált. Gyöngyi néni és diákjai (a teljesség igénye nélkül) többször is részt vettek a Global Connection Day programjában, aminek keretében több mint 80 iskola társaságában körbeénekelték a világot. 2018-ban egy amerikai iskolával közösen online jelenlétükkel színesítették az NBC Today Show-t, 2021 őszén pedig a Koen Timmers és Dr. Jane Goodall szervezésében meghirdetett Climate Action projektben megkapták a School of Excellence díjat.

Fotó: Tóthné Bán Gyöngyi

Hogyan indult a nemzetközi kapcsolatok kiépítése, és miként néz ki ez a mindennapokban?

Abban az időben, amikor a harmadik fiammal voltam otthon gyesen, több külföldi internetes csoportba is beléptem, ahol azt vettem észre, hogy rajtam kívül nincs más magyar. Érdekesek voltak számomra, és én is szerettem volna valamit megmutatni a kultúránkból, ezért amikor olyan eseményen jártam, fotókat készítettem például magyar néptáncosokról, tematikus fesztiválokról, és ezeket beküldtem. Így kezdtek el kiépülni a kapcsolataim más pedagógusokkal, és ezek nyomán indultak el később az online órák is. Ilyenkor 15–20 percben vagyunk a világhálón, más nemzet tanulóival videózunk, a kicsikkel inkább játszunk, például karakterbarkóbázunk, ami jó dolog, össze lehet kötni az ember külső-belső jellemzésének tanulásával. A nagyobbakkal többet lehet beszélni, akár leveleket küldeni.

Akikkel kapcsolatban állunk, jelenleg egy pennsylvániai, egy japán, valamint egy indiai, egy indonéz és egy vietnami iskola.

2021 végén nemcsak az iskoládat ismerték el, hanem a személyes munkádat is: bekerültél a hazai Highlights of Hungary 50 jelöltje közé, és Magyarországon elsőként megkaptad a Global Teacher Award-ot, amelyben a legjobb nemzetközi munkát végző pedagógusok részesülhetnek. Mit éreztél, érzel ennek kapcsán?

Óriási dolog volt számomra, de fontos kiemelni, hogy ez a gyerekek munkájáról is szólt, mindenkiéről, aki jött és jön velem, és ezért végtelenül hálás vagyok. A nemzetközi díj ajánlásos rendszeren alapul, egyszer csak kaptam egy megkeresést, amelyben kollégák javasolták, hogy pályázzak. Hosszú folyamat következett, amiben referenciákat kellett gyűjtenem munkatársaktól szerte a világban, ám rendkívül sok segítséget kaptam. Nagy bánat számomra, hogy a világjárvány miatt a díjátadót online rendezték meg.

Mi a célod az online vonallal?

Nem is célnak mondanám, inkább eszköz, folyamat, amelyben a gyerekeknek élményben lehet részük, miközben közelebb kerülnek az angol elsajátításához. Nekik ez tanult nyelv, és olyan projektekben igyekszünk részt venni, ahol ez érték. Emellett szeretek kapcsolatot tartani más országok tanáraival, egyeztetni, megszervezni a közös órákat, időnként találkozni velük és tapasztalatot cserélni kurzusokon, konferenciákon.

A nyelvoktatás mellett a sport is erőteljesen jelen van az életedben, ha jól tudom, a Balatont minden évben átúszod, és rendszeresen futsz is.

A mozgás a pihenés nekem, ami elképesztő sok élményt ad. A Balaton-átúszás ma már családi program nálunk, és érdekes kerete az életemnek.

Mivel révfülöpi vagyok, azt szoktam mondani, hogy otthonról hazaúszok.

Az első két-három alkalmon és a terhességeimen kívül minden évben úsztam, több mint 30-szor vettem már részt az eseményen. Futni a harmincas éveim vége felé kezdtem, először csak kis távokat teljesítettem, majd ahogy lenni szokott, egyre nagyobbakat. 40 évesen elhatároztam, hogy lefutom a maratont, elkezdtem a felkészülést, ám ezalatt teherbe estem, így a távot később teljesítettem. A következő években többször is megcsináltam, amióta viszont átestem a Covidon, nehezebben megy. Ennek ellenére, amilyen versenyre csak tudok, elmegyek, mert hatalmas értéket kapok a futástól, és amikor az élet nehezebb, ez célt ad, amire koncentrálhatok.

Kép

Fotó: Tóthné Bán Gyöngyi

Mi volt a legkülönlegesebb maratoni helyszíned?

Sok különleges helyen futottam már, például egy ismerősöm egyszer azzal állt elém, hogy le szeretné futni a maratont, de Velencében. Kimentünk hát, és ketten lefutottuk. Egyszer Rómában is teljesítettem, Bécsben pedig többször is megtettem a távot, mert ott él a középső fiam. Remélem, lesz még lehetőségem a jövőben ilyesmire. Aztán ott van egy másik hobbinak a biciklizés is.

Például a Balaton körül?

Minden évben körbetekerem a tavat az osztályommal, ez a szívem csücske.

Tavaly elballagtak a gyerekeim, aztán utána megkérdezték: „Gyöngyi néni, megyünk?” Erre pedig nem lehet nemet mondani. Nagyon sok történetet viszek magammal az ilyen közös programokból, felsorolni is lehetetlen, mennyi mindent élünk át ilyenkor együtt. Ezen kívül a szabadidőmben is szívesen tekerek, a legkisebb fiammal gyakran átkerekezünk az északi partra, most már ő diktálja a tempót. Nagy szenvedély a hajózás is, ami a férjemmel közös hobbink. Fiatalkorunkban imádtunk szörfözni, aztán amikor jöttek a gyerekek, vitorlára cseréltük a deszkákat. A jogosítványom nekem is megvan még nagyhajóra is, de a kikötőből nem tudnám biztonsággal kivinni a vízi járművet, így inkább a háttérben maradok, és onnét élvezem az utat.

Élményekben gazdag életet élsz, ezzel egyfajta példát mutatsz. Tudatosan teszed mindezt?

Történetek legyenek, nekem ez a fontos az életben! Alapvetően a jelenre összpontosítok, és igyekszem úgy élni, hogy minden napot élmények szőjenek át, hogy a képzeletbeli könyvem, amit majd egyszer visszalapozok, színes oldalakból álljon. Próbálom a gyerekeknek is azt átadni, hogy a könyvüket ők maguk színezik, és akkor lesznek tarkák a lapok, ha megtalálják és művelik azt, ami számukra fontos, örömteli, és amiből szép emlékek születnek. Remélem, a jövőben sok új közös kalandot tehetek hozzá mindehhez.