Deák Kristóf az Egykutyáról: „Ez egy újranézős film”

Az Egykutya először színházi előadásként hódította meg a nézők és a te szívedet is. Miért döntöttél úgy, hogy filmre viszed? 

Rögtön az első perctől teljesen másnak éreztem, mint egy átlag magyar színdarabot. Martin McDonagh darabjaihoz tudnám hasonlítani, azt a minőséget nyújtotta. Annyira egyedi, teremt egy teljesen új világot, mégis ismerős. 

Valami ilyesmiben gondolkodtál, amikor a következő filmed témáját kerested? 

Már 2020-ban, amikor először láttam az előadást és beszélgettem Bakonyi Alexa színésznővel, a PopUp Produkció megálmodójával, felvetődött annak az ötlete, hogy készítsek ebből filmet. Később, amikor az ACG Reklámügynökség beállt gyártóként a film mögé – az ő irodaépületük előterében is nagy sikerrel játszották a darabot –, már üzletileg is láttam benne fantáziát. 

Annak ellenére, hogy a filmet mindössze tizenegy nap alatt forgattuk le, ugyanúgy másfél év volt elkészíteni, akár egy nagyjátékfilmet.

Mennyiben kellett ahhoz változtatni az anyagon, hogy a történet a filmvásznon is tudjon működni?

Annyira sűrű szövete van Varga Lóránt szövegének, hogy szinte idegsebészi pontossággal kellett belenyúlnunk. Amikor elkezdtünk kivenni belőle, átírni, átvariálni, rendre adódott egy-két kihívás, mivel akkora lendülete van az előadásnak, hogy például a logikátlanságokat sokszor észre sem veszi benne az ember. Ezeket is meg kellett oldanunk. Tele van a történet titkokkal, az első fél órában ezekre erősítettünk rá, ez is filmesebbé tette a dolgot. Egy csomó mindent nem kell kimondani, amit meg is lehet mutatni, viszont az egésznek a gerincét képezik a nagy fordulatok, amiket imádtunk már a színpadi változatban is.

Kép

Deák Kristóf a film forgatásán – Fotó forrása: Egykutya -a film Facebook oldal

Van olyan karakter, aki hangsúlyosabb a filmvásznon, mint a színházi előadásban volt?

Próbáltuk tartani az egyensúlyt, például Patika karaktere a színházi verzióban már kevesebbet szólal meg. Arra is ügyelnünk kellett, hogy a filmes verzió második felében egy kicsit jobban benne tartsuk, ez azért is alakult így, mert a nézőnek el kell érnie oda, hogy rájöjjön, igazából miről szólt az egész játék, mi a tétje a dolgoknak. Közben az is folyamatosan változik, hogy ki a fő gonosz, ki kivel mit csinált, ki mikor hazudott, ki mond igazat, mikor melyik ponton. Ez is folyamatosan változik, ez egy fontos játék, amit a néző is játszik a fejében. Próbálja ezekről az arcokról leolvasni, hogy mit gondolnak, mit fognak csinálni. Mi a sztori, mit vetít, mit próbál a többiekkel elhitetni.

Igazából finom egyensúlyozó játék zajlik a filmverzióban is, így a végén derül csak ki, hogy ki is a főszereplő. 

Azért fogalmazok ködösen, mert ez tényleg egy olyan film, amit úgy kell látni, hogy semmit sem tud róla az ember. Ezt a tesztvetítéseink is igazolták. Ez egy újranézős film: teljesen mást ad másodikra, amikor már tudja az ember, az elején a kis elejtett utalásoknak mi a jelentése.

A szerepjáték tárasban kipróbáltad már magad?

Sosem szerepjátékoztam, de nagyon jó nevelési eszköznek tartom. Van olyan színész ismerősöm, aki egész gyerekkorában rengeteget szerepjátékozott, akár hetekig tartó nyári fantasy-táborokban is részt vett. Ez sokat hozzátett ahhoz, hogy az illető mennyire tudja a helyét az életben. Magabiztosan tud nehéz helyzetekben helytállni, hatalmas ereje van – sajnos én sosem voltam benne ilyesmiben. A saját fejemben éltem meg nagyon sokat egész kicsi koromtól.

Számomra az Egykutya szereplői is olyanok, mintha szerepjátékot játszanának…

Tulajdonképpen az a trükkje az egésznek, hogy bejön ebbe a helyzetbe négy ember, akik nem látták egymást tíz éve, és bár nagyon sok mindent tudnak egymásról, mégis eltelt tíz év. Itt az a lényeg, hogy hogyan lássanak engem a régi barátok. Mikor az ember elmegy például egy érettségitalálkozóra, ott mindig van egy kis vetítés. Az elég ritka, hogy valaki odamegy egy ilyen társaságba, és azt mondja, hogy figyeljetek, alkoholista vagyok, nyomorgok, borzasztó az élet. 

Erről is szól ez a sztori, hogy hogyan bomlanak le egy kis borozás és pár titok kiderülése után ezek a jól összerakott álcák, hogyan hullanak le az emberekről az álarcok. 

Nekem a BÚÉK című film is eszembe jutott az Egykutya kapcsán, bár szerintem ez most sokkal mélyebbre megy érzelmileg. 

A BÚÉK referenciának azért örülök, mert aki azt a filmet szerette, az szerintem ezt is szeretni fogja. Bár Goda Krisztát az egyik mesteremnek tekintem, itt az Egykutyában valóban egy kicsit mélyebbre tudnak menni az érzelmek a karakterek által. Pont azért, mert kevesebben is vannak a szereplők.

Mennyire kellet segítened a színészek munkáját, karakterformálását? 

Instruálási szempontból el voltam kényeztetve. Rendezőként az, hogy egy színész ilyen mélységben ismeri a karakterét, hatalmas luxus. Sokszor tudtam támaszkodni arra, amit a színészek az általuk játszott karakterről gondoltak. Erre tudtam építeni a saját ötleteimet, aminek ők is nagyon örültek, hiszen mindez pluszt adott a színészi játékukhoz. Ez lehetett akár egy vizuális poén vagy a szövegben valami újítás, ami megtetszett nekik. Ezáltal sok új dolgot bele tudtunk tenni az eredetihez képest. Persze kellett instruálni is, de nekem inkább az volt a feladatom, hogy eldöntsem, a sok irányból, amerre a szerepüket el tudják vinni, pontosan mit rögzítsünk, melyik a legjobb verzió.