„A szolgák kiközösítettek, mert talpnyalónak hittek” – Történet egy bibliai ige alapján

Annyiból áll az egész, magyarázta a barátom, hogy csinálj meg neki mindent, de ne csak amennyit kér, hanem kétszer, háromszor annyit. Ezek az emberek állandóan harcolnak, így ha valaki nem veszi fel a kesztyűt, hanem szabad akaratából engedelmeskedik nekik a kívánságaikon túl is, az megbénítja őket.

Már nem nagyon volt vesztenivalóm, szóval úgy döntöttem, hogy kipróbálom ezt a módszert. Azzal kezdtem, hogy nemcsak a nappalit takarítottam ki minden nap, hanem a fürdőszobát is, amit elég lett volna csak hetente egyszer. Ez nyilván feltűnt a gazdámnak, de amikor találkoztunk, csak annyit mondott, hogy mossam fel a konyhát is. Fel is mostam, és lepucoltam az ablakokat is, aztán nekiálltam hagymát vágni, pedig aznap valaki másnak a feladata volt a főzés. Estére elértem annyit, hogy a gazdám más szemmel nézett rám, de továbbra se mondott semmit.

Aztán kimentem a kertbe összeszedni a lehullott leveleket, lenyírtam a füvet, majd vettem egy nagy levegőt, és nekiálltam a lehető legundorítóbb munkának. Ugyanis nem volt csatorna az utcában, és a gazdám túl fukar volt ahhoz, hogy szippantós kocsit hívjon, úgyhogy nekünk, szolgáknak kellett vödrökbe merni és a folyóig cipelni az ürüléket.

A házban gyorsan elterjedt a híre, hogy önként kiganéztam a gödröt, de ez nekem nem volt elég: egy teljes hétig dolgoztam tovább szinte megállás nélkül, mint egy őrült.

A szolgák szép lassan kiközösítettek maguk közül, mert talpnyalónak hittek, ráadásul el is lustultak, mert minden munkát megcsináltam helyettük. A gazdánk ezt már nem nézhette tétlenül, úgyhogy behívatott az irodájába.

Nem hagyhatom, hogy tovább rombold az önkéntes akcióddal a szolgák közti csoportdinamikát, kezdte fölényes mosollyal a fejmosást. Kapsz egy hét szabadságot, csinálhatsz, amit akarsz. Nem megyek, válaszoltam neki, jól érzem itt magam. Erre egészen váratlanul üvölteni kezdett velem, mint valami állatkerti vaddal, aki előtt kinyitották a ketrecet, mégsem hajlandó elfutni. Azt mondta, hogy húzzál innen, tudod mit, itt van a szabadulóleveled, örökre a magad ura lehetsz, soha ne is lássalak. Én meg csak ültem mozdulatlanul, a tajtékzó képébe néztem, és nem válaszoltam semmit.

Öt perc artikulálatlan üvöltözés után elgyengült a hangja, és zokogni kezdett. A testőrei berontottak, mert azt hitték, hogy valami baja esett. Tátott szájjal nézték, ahogy az én nagy, erős gazdámat az egyik semmirekellő rabszolgája csitítgatja, hogy jól van, engedje csak ki, nem kell mindig olyan erősnek lenni, néha sírni is szabad. 

A novella Véssey Miklós Bibliai történetek című sorozatának részeként jelent meg. A sorozat további írásai elérhetőek itt.

Ez az írás eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>