Megéri kevesebb szemetet termelni? Meglepő válasz a hulladékszakértőtől

Szemétgondok  

Anyósom egy Pécs melletti falu osztatlan közös tulajdonú házában él, és nagyon precízen szelektál, komposztál, szinte mindent újrahasznosít, a papírt gyújtósnak használja, ennek eredményeként alig kerül szemét a kukába. A szemétdíj ugyanakkor fix, vagyis független az elszállított hulladék mennyiségétől. De hozhatunk más példát is. Ha valakinek van egy nyaralója, amelyet csak nyáron használ, akkor is ki kell fizetnie az egész éves összeget. 

Jelenleg a fővárosban a 60, 80, 110, 120 és 240 literes edények közül válaszhatunk, amelyeket Budapesten a szolgáltató biztosít és cserél, míg vidéken az ingatlanhasználónak kell őket beszereznie (nagyjából 9-10 ezer forintba kerülnek).  

A szolgáltató köteles legalább két méretű edényt felajánlani, amelyek közül az egyiknek vagy 80, vagy 60 literesnek kell lennie, de ha nem adunk jelzést, akkor a 120 literes díjat számítják fel. 

A 60 literes tároló igénybevételének feltétele a jegyző vagy a járási hivatal által kiadott igazolás arról, hogy az adott ingatlanba csak egy személy van bejelentve. Tehát a szabályozás nem feltételezi, hogy egy család termelne kevesebb hulladékot.  

A rezsicsökkentés, azaz 2012 óta ez a díj ­változatlan, Budapesten a 80 literes edény havonta 2179 forint, heti egyszeri ürítéssel, a 120 literes 3300 forint ugyanez. (Ha nem fizetjük a közszolgáltatási díjat díjhátralékká válik, és az ingatlanra jelzálogként ráterhelhető.) Ez nem fedezi a valódi költségeket, így az államnak kell kipótolnia a közszolgáltató cégnél keletkező hiányokat.  

Célok és realitások 

Markó Csaba, a KSZGYSZ (Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége) korábbi szakmai igazgatója azon a véleményen van, hogy bár a zero waste filozófia jó irány, a teljes hulladékmentesség nem életszerű célkitűzés. Bizonyos kényelmi szolgáltatásokkal, például az eldobható pelenka vagy az intimbetét használata, ki kell egyeznünk a modern életmód miatt.  

A vidéki élet sem azonos a teljes hulladékmentességgel és a környezet kímélésével, ugyanis sok helyen olyan hulladékot is elégetnek, amelyet nem volna szabad, ezzel növelve a levegőszennyezést.  

Az, hogy ki mennyi szemetet termel, életmód függvénye, és hogy például tud-e, van-e lehetősége komposztálásra.  

Markó Csaba a szövetség szakértőjeként már a kilencvenes években is amellett kardoskodott, hogy súlyalapú számlázást vezessenek be, vagy hogy el lehessen különíteni azt, amit az ingatlanhasználó a tényleges szemét elszállításáért fizet attól, amit azért, mert működik a lerakó, és a kukásautó heti rendszerességgel végigmegy az adott útvonalon. 

A mennyiségalapú számlázás egyelőre utópia 

Kónya Szabolcs mérnök harminc évig dolgozott az akkor még Fővárosi Közterület Fenntartó Vállalat műszaki részlegénél, és az autók karbantartásáért felelt. Szerinte egy súlyalapú számlázási rendszer bevezetéséhez minden kukát olyan egyedi azonosító címkével kellene ellátni, amely nem manipulálható. Jelenleg csak a fővárosban körülbelül 800 ezer edény van kihelyezve, ezek cseréje nagyon sokba kerülne.  

Rendkívül drága lenne a gépek utólagos felszerelése súlymérő eszközzel, amelyet a kukát megemelő hidraulika-rendszerbe kellene beépíteni, továbbá el kellene látni egy RFID-olvasóval (rádiófrekvenciás azonosító jel).  

Ez az autó fedélzeti számítógépébe továbbítaná a jelet, ami a GPS-adatok segítségével rögzítené, hogy kinél hány kiló szemetet gyűjtöttek be.  

Egy új kukásautó ára százmillió forintnál kezdődik, egy súlymérő rendszer és az RFID-olvasó beépítése legkevesebb négymillió forint lenne autónként, ezekből jelenleg nagyjából kétszáz van forgalomban. Valójában a szolgáltató semmit sem nyerne egy ilyen átállással, csak a költségei növekednének.  

A pilotprojekteken kívül Nyugat-Európában sem működik széleskörűen ilyenfajta súlyalapú módszer, bár a technológia régen létezik. Kónya Szabolcs egy ilyen új rendszer kiépítését esetleg egy új építésű lakóparkban tudná elképzelni, kísérleti jelleggel, ahova ugyanaz a két autó jár. 

Nem várhatunk a rendszerszerű változásokra 

Markó Csaba azon a véleményen van, hogy a nem túl igazságos rendszer sem veszi le az egyén válláról a felelős és környezettudatos életmód kialakításának terhét. Igenis törekedni kell a hulladék mennyiségének csökkentésére, ugyanis Földünk erőforrásai végesek. Muszáj a kitermelt nyersanyagokat az újrafeldolgozással visszanyernünk, illetve csökkentenünk kell a fogyasztást, hogy utódaink ne egy szennyezett levegőjű és talajú szemétdombot örököljenek. Ha csak egy keveset is tesz meg a bolygó nyolcmilliárd lakója, az is sokat számít.  

Az Európai Unió is támogatja ezt a szemléletet azzal, hogy előírja, a háztartásoktól begyűjtött hulladék tíz százaléka kerülhet csak lerakóra, hatvanöt százalékát – szelektíven gyűjtve – hasznosítani kell (2035-ben).  

Ez az úgynevezett körforgásos gazdaság alapelve, amely azt célozza, hogy a természet szolgáltatásait ne csak vég nélkül ki- és elhasználjuk, hanem igyekezzünk ezekből minél többet a gazdaságba visszaforgatni. „Pénzügyi szempontból ugyan nem éri meg a szeméttel spórolni, morálisan azonban igen” – véli a környezetvédelmi szakértő, utalva arra, hogy a hulladékfeldolgozó cégek is csak azokat az anyagokat válogatják ki és dolgozzák fel újra a szemétből, amelyek megérik nekik, mert értékes nyersanyagokat tudnak előállítani belőlük.  

Ugyanakkor a világ mégis afelé halad, hogy ezek az eljárások egyre kifinomultabbak, hatékonyabbak és még inkább automatizáltak legyenek. A legjobb minél több használható anyagra szétbontani a hulladékot, és ez a szétválogatás az egyénnél kezdődik.  

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.