10 jótanács, ha Dél-Franciaországba indulsz vagy vágysz – Provence a levendula és a kulisszák mögött
Hogy mit vártam Provence-tól, mielőtt odautaztam? Főleg levendulát, és még több levendulát. Kanyargós vidéki utcákat szép kőházakkal, hangulatos piacokat, ahol sajtot szelnek, bort mérnek. Olajfákat, szőlőt, csak franciául beszélő helyieket, izzadtan bicikliző vagy elegáns kalapban sétáló turistákat. Macskákat és macskakövet. S hogy mit kaptam a helytől? Mindezt egyszerre, sőt lélekben sokkal többet. Fogadj el 10 tanácsot, ha egyszer te is Provence-ba indulnál!
1. Vigyél magaddal – legalább egy mini – hűtőtáskát!
Nekem legalábbis aranyat ért. Napközben sokkal költség- és időtakarékosabb – ráadásul autentikus élmény is – a helyi termelői piacokról házi sajtokat, kolbászt, friss zöldséget, gyümölcsöt vásárolni, mint éttermekbe beülni. A finomságok pedig, ha nem fogynak el rögtön, kirándulás közben nyilván jobban elvannak a hűvösben, mint a provence-i hőségben. Ezen az oldalon tudtam követni, melyik délelőtt melyik falvakban tartanak piacot, így sajtkedvelőként a „földi mennyországban” indíthattam a napjaimat. Minden kóstolás mellé más típusú pékárut – bagettet, croissant-t, croque monsieur-t – választottam a helyi pékségben, ez is a Provence-feeling része. Bed&Breakfast házikóban, panzióban és önálló apartmanban is aludtam, mindegyikben megoldható volt, hogy a jégakkukat éjjel lehűtsem.
2. Készülj fel a provence-i időjárásra!
A hűtésről jut eszembe: a reggelek kellemesen frissek, szinte hűvösek voltak, ám 11 tájban beállt egy masszívabb hőség – hol „csak” 30, hol akár 37 fok. Igaz, ha felhősödött vagy feltámadt a szél, jobban csökkent a hőérzet, mint itthon szokott, ez mindig új erőt adott a nézelődéshez. Este 7-8 körül egy menetrendszerű szellő kisöpörte a meleget, így ismét kellemes lett a klíma. Tipp: vízből és naptejből mindig legyen nálad elég, mert nem minden faluban üzemel szupermarket! Puyvert-ben van az egyik legnagyobb a Provence szívének tartott Luberon régión belül, ott érdemes mindenből „feltankolni”.
3. Nézz a lábad elé és alá!
Nem ijesztgetésnek szánom, de Provence élővilága elég gazdag apró, futkosó/sikló élőlényekben. A turisták éppoly lazán szaladnak be a levendulamezők közepébe fotózkodni, ahogy azok árnyékába a meleg elől néhány viperafaj is behúzódik hűsölni. Marásaik nem halálosak, de fájdalmasak és orvosi ellátást igényelhetnek, szóval jobb figyelni, hova lépünk. Skorpiók is élnek – csak úgy mellékesen – Provence-ban, de őket a levendula illata a néphagyomány szerint távol tartja. A helyiek értékesnek tartják a különböző rovarokat, láttam, milyen óvatosan kerülgetik a hangyákat is. Az általuk cigale-nak nevezett kabócafélét pedig, amelynek muzsikája nyáron minden alapzajt elnyom – a tücsökhöz képest mintha erősítőt használnának – családtagként szeretik. Estefelé a házfalakon szalamandrákat láttam szaladni, jobb, ha lélekben az ő látványukra is felkészülünk: testesebbek, mint egy gyík. Bizton állíthatom: a legtöbb állat – így az egyébként jól pózoló macskák is – fényképezéssel elriasztható…
4. Nézz hátra és a fejed fölé is!
Ez már nem biztonsági figyelmeztetés, csupán jó tanács azoknak, akik szeretnek fotózni – nem csak macskákat, mert azok (lásd fent) úgysem engedik. Ám a provence-i lakóházak ablakai, homlokzatai takarosak, fejünk felett a legkülönfélébb díszítéseket, hangulati elemeket rejtik, érdemes ezeket is megfigyelni, megörökíteni. Evidensnek tűnik, mégis rácsodálkozhat az ember: hátrafordulni séta közben azért is érdemes, mert fotós szempontból teljesen más utcaképet kapunk, ha visszafelé is kattintunk – fények, összetalálkozó épületszínek, sőt járókelők szempontjából, ha ők is érdekelnek. Az is örök fotós igazság, hogy érdemes a táj fölébe emelkedni – ez Provence-ban már csak azért sem nehéz, mert a legtöbb falu tetején vár magasodik, ahonnan körbe lehet gyönyörködni a völgyeket.
5. Merj autót vezetni (vagy legalább kerékpárra pattanni)!
A Luberon hegyvidék legszebb falvai tömegközlekedéssel nehézkesen (vagy sehogy sem) érhetők el. Épp ezért jó a bátorságunkra hagyatkozni, a pénztárcánktól is függően. Itthonról autóval kb. két nap alatt lehet odaérni, de ha többfelé oszlanak a költségek, a helyszíni autóbérlés a legkényelmesebb megoldás. Így tényleg bárhol megállhatunk és kiszállhatunk nézelődni, nem csak a településeken. Az utak szűkek, de ha a szembejövő autók centizgetését megszokjuk (egy-két nap alatt meg fogjuk), a főszezonban sem túl nagy forgalomban komfortosan kanyaroghatunk. Sokan két keréken fedezik fel a régiót, mivel a kis ékszerdobozok között nem nagyok a távolságok, persze biciklisként az autókra – és fordítva – ügyelnünk kell. Parkolóhelyet szinte bárhol könnyedén találtam, és csak a felkapottabb falvakban kellett fizetni a parkolásért. Tankolásnál előbb kell lehúzni a kártyát, utána tölteni a tankot.
6. Az igényeidhez válassz szállást, illetve bázist!
Itt arra gondolok, hogy ha este inkább kiülnél egy nyüzsgőbb főtérre borozni, csevegni, megmártózni az atmoszférában, mint hogy szép, ám üresedő utcákon andalogj, érdemesebb a közepes nagyságú Lourmarinban, Cucuronban, esetleg a nagyobb – és kimondhatatlanabb nevű – L’Isle-sur-la-Sorgue-ban szállást foglalnod. Nostradamus egykori lakóhelye, Saint-Rémy-de-Provence, vagy a kevésbé látványos (sötétben már úgysem ez a fontos), de közlekedésileg, vásárlásilag központnak számító Apt is szóba jöhet. Velük szemben a nappal csodás Bonnieux, Ménerbes, Lacoste, Saignon, Les Baux-de-Provence – vagy a számomra „Provence Tihanyát” jelentő Roussillon – este inkább csendet kínál. Ez is lehet persze jó választás, sőt a szállásoldalakon tanyák is foglalhatók a semmi (mindenség) közepén.
7. Közelíts bizalommal a helyi emberekhez – meghálálják!
A provence-i emberek igenis jó fejek! Az egyik szállásadóm csak nekem főzött minden reggel kakaót, a piacon pedig, ha csak egy szem paradicsomot raktam a kis kosárba, az eladó mellé tett ajándékba egy sárgabarackot. Az étteremben a pultos vendégül látott a ház italára, miután jót beszélgettünk. A pékségben félretették későbbre a sütimet, amikor véletlenül fizetőeszköz nélkül érkeztem. Angolul a legtöbben valóban nem tudnak/szeretnek megszólalni, és az étlapokról is nehéz választani, ha nem vagyunk otthon franciául a gasztronómiában, mert ha van is angol fordítás, az sokszor nem tükrözi, hogyan is van elkészítve az az étel, legfeljebb összetevőket azonosíthatunk (erre nem árt előzetesen felkészülni, mert ott nincs idő szótárazgatni). A legtöbbet hallott szó a Merci-n és a Bonjour-on túl a Voilà volt, Jolly Jokerként a legkülönfélébb helyzetekben bevetik, sőt örülnek, ha mi is alkalmazzuk.
8. Csak a levendula miatt nem muszáj Valensole-ig autóznod!
Nyilván megbánni sem fogod, ha odáig mész, meg attól is függ, honnan közelítesz, én a marseille-i reptér felől tettem, ahonnan nézve Valensole túl van a Luberonon. A leghíresebb levendulamezők ott találhatók, de ha nem vagy VIP rajongója a lila növénynek, időt spórolsz, ha nem autózol csak miatta odavissza „fél napot”. Valensole felé más a táj és a miliő, valóban végtelennek tetszenek a mezők, de turista is több flangál rajtuk: a nők főleg fehér ruhában, a nők és a férfiak is kalapban. Ám gyönyörű levendulások Luberonban is vannak, én – noha Valensole-ban is megálltam öt-hat helyen – Saignon, Bonnieux, Maubec közelében találtam a kedvenceimet. De a Sénanque apátság vagy Sault környéke is lila júliusban, levendulás termékeket meg pláne egész Provence-ban beszerezhetünk!
9. Merj „elveszni” és változtatni az útiterven!
Provence arról is szól, hogy légy önmagad, és élj egy kicsit a pillanatnak. Volt, hogy egy betervezett látnivalót végül nem néztem meg azért, hogy egy faluba, amelyik tetszett, még egyszer visszamenjek. Meg olyan is, hogy egy szőlőültetvényre, olajfaligetbe vagy borospincéhez kanyarodtam le az útról, és akit ott találtam, azzal szóba álltam, vagy csak egymásra nevettünk. Emlékezetes pillanatok ezek! A falvak bejárásához nem is használtam térképet, csak elindultam, és a dombokon körkörösen fel-le kanyargó utcákon előbb-utóbb úgyis visszaérkeztem a kiindulási ponthoz. Olyan megállók is okoztak kellemes meglepetést, amelyek felkeresését nem is terveztem, például Eygalières, Goult vagy Joucas.
10. Tudj pár kulturális alapvetést a régióról, mielőtt nekiindulsz!
Olvass bele valamelyik Peter Mayle-könyvbe, amelyet az angol szerző Provence-ről írt – sok mindent megtudhatsz e történetekből a helyi néplélekről. Nem fog például váratlanul érni, ha nem értik, miért akarsz alváshoz besötétíteni, amikor ők a nap természetes fényére szeretnek ébredni. Vagy, ha szokatlan időpontokban is harangoznak, bár nekem a legkésőbbi, amit hallottam, este 10-kor volt, de mások óránkénti éjszakai harangozásokról is beszámolnak egyes falvakból. (Apropó, a templomaikat különösen nagy becsben tartják, tegyünk így mi is, bár ez talán értelemszerű.) Tudd, hogy hol ment el Van Gogh esze, merre forgatták a Bor, mámor, Provence című film jeleneteit, melyik Pierre Cardin faluja és Sade márki vára (szándékosan nem súgok), melyik vidéket illetik a Provance-i Colorado névvel! Nekem nagyon értékelték a helyiek, amikor látták, hogy képben vagyok a büszkeségeikkel. Pedig a sárgadinnyéjüket még nem is kóstoltam, mert nem szeretem, noha azért is sorok kígyóznak az útmenti árusoknál. Igen, ez az utolsó tippem: te azért arról is tudj, hogy a cavailloni dinnye menő!
(Utóirat: a városokat – pl. Avignon, Arles, Aix-en-Provence – szándékosan nem érintettem, mert utam során a vidéki Provence-ra, a kis falvakra fókuszáltam. Az utazás 2022. július első hetében történt.)
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>