Aki még a lakosztályába is lóháton vágtatott fel – Bepillantás az Ördöglovas kastélyába

Bajna falu közepén áll a frissen felújított, kétszintes klasszicista Sándor-Metternich-kastély, amely több évszázadon keresztül adott otthont a Sándor családnak. A gyönyörű épület idén nyílt meg a látogatók előtt, és fehér falai számtalan érdekes történetet, különleges műtárgyat őriznek. Köztük a földszinti kastélykápolnát, amelyet a Boldogságos Szűz Máriának ajánlottak föl, és egy 18. századi oltárkép díszíti. A bajnai római katolikus plébánia értékes miseruhái közül is megcsodálhatunk néhányat, amelyek még a kastély földesurai révén kerültek a faluba. A legrégebbi Mária Terézia lányától származik, aki saját kézzel hímezte ki a miseruhát.

„Ez nem ember, ez egy ördög”

Az épület leghíresebb lakója Sándor Móric volt, aki édesapja halálakor megörökölte az uradalmat. Szülője nem csupán kastélyt, földeket és vagyont hagyományozott rá, hanem a lovak szeretetét is. A fiatal fiú azonban csak apja halála után ülhetett először lóra. Nevelője nem akarta a lovak közelébe engedni, azt vallva, hogy aki nem tanult lovagolni, az nem tud.

Móric a legenda szerint erre így válaszolt: „Akinek tanulni kell a lovaglást, az soha nem fogja megtanulni.” Majd bebizonyítva állítását felpattant egy lóra, és többször átugratott egy póznán, sőt a nyerget is félredobva akadályt ugrott.

Ugyanilyen gyorsasággal hozta be lemaradását a tanulmányaiban is. Mivel kisgyermekként nem kapott oktatást, csak fivére és apja halála után kezdte képezni magát, és autodidakta módon rövid idő alatt elsajátította az olasz és a francia nyelvet. Nagyon szeretett zongorázni, a citerajáték pedig a szenvedélyévé vált. Festmény is készült róla, amelyen épp zenél, és kottafüzeteiben is több száz citeradarabot örökített meg, sőt 99 művet maga szerzett, ezek nyomtatásban is megjelentek.

Leginkább mégis a lovakért és a lovaglásért élt. Az 1820-as és ‘30-as években alig múlt el hét anélkül, hogy az újságok ne számoltak volna be egy-egy lovas bravúrjáról. Átúsztatott a Dunán, megrakott szekereket ugratott át, sőt még az angolokat is ámulatba ejtette, amikor a szigetországban betört egy különösen vad lovat, majd megnyert vele egy lóversenyt. A ló gazdája ekkor mondta: „ez nem ember, ez egy ördög”. A kastély honlapján olvashatjuk, hogy Móric Angliában több világcsúcsot is felállított akadályugrásban, és a szenvedélyére hatalmas összegeket áldozott. Eladta nagyanyja hozományát, a Ráró birtokot, majd az apja által épített budai Sándor-palotát is áruba bocsátotta, amely így a Pallavicini családé lett.

Szerelem egy lovasugrással

A szerelmet is lovaglótudományának köszönhette, hiszen egy újabb anekdota szerint épp Budára sietett, amikor lovával átugratott egy hercegnő nyitott hintója felett.

A kisasszony ámulva felnézett a magasba, és azonnal beleszeretett a bravúros lovasba.

A hercegnő nem volt más, mint gróf Metternich osztrák kancellár lánya, Leontine. Az esküvőt 1835-ben tartották Bécsben, Móric a felesége kedvéért átépíttette és kibővíttette bajnai otthonát Hild József építész tervei alapján.

A birtok a 17. század végén került a Sándor család tulajdonába, és Sándor Menyhért, Esztergom vármegye alispánja 1720 táján épített kastélyt egy korábbi, 15-16. századi nemesi udvarház helyére. Sándor Móric új, klasszicista stílusú otthonná varázsolta az épületet, amelynek földszintjén kapott helyet az ebédlő, a biliárdterem, a dohányzó, a kártyaszoba, a télikert és a házi kápolna, míg az emeleten a grófi és grófnői lakosztályok, valamint a ház urának fegyver- és képgyűjteménye, a könyvtár és a vadásztrófeák. A belső díszítés alkotója nem más volt, mint a milánói Scala díszlettervezője, Alessandro Sanquirico. Az épület köré angolparkot terveztek kazánfűtéses pálmaházzal, benne egzotikus növényekkel. Móric a lovairól sem feledkezett meg, világhírű kedvencei fűthető uradalmi istállót kaptak.

Kép

Kép: bajnaikastely.hu

Az emeleti termekbe ma is egy csipkézett szélű lépcső vezet. Az anekdota szerint a töredezett fokok úgy keletkeztek, hogy Móric még a kastélyon belül is lóháton járt, és így vágtatott fel a lakosztályába. Az ő termeiben járva idegenvezetőnk újabb színes történeteket mesélt róla, amelyeket bajnai lakosként már gyerekkorában sokszor hallott.

Az egyik ilyen adoma szerint Móric fogadott az apósával, hogy otthonából egészen Bécsig ellovagol anélkül, hogy közben kihűlne a bableves. A fogadást megnyerte, mert a forró ételt lucernába helyezte, ami elég melegen tartotta addig, amíg gyors vágtában bécsi apósához nem ért.

Diploma egy lónak

A kastély kiadványában még egy érdekes anekdotát olvashatunk arról, hogy Komárom-Esztergom megyében élt a világ egyetlen olyan lova, amely doktori diplomát kapott. Sándor Móric ugyanis megtudta, hogy egy német egyetem anyagi gondokkal küzdve egy bizonyos összegért cserébe olyanoknak is kiállít diplomát, akik nem jártak a képzéseikre. Ekkor Tatár nevű szeretett lovának diplomát vásárolt, és az egyetem kiállította, majd el is küldte az oklevelet „Herr Tatár” névre.

A jótékony hazafi

Az azonban már nem legenda, hanem tény, hogy Móric nemcsak bátor sportember, de jótékony magyar nemes is volt, aki jelentős összeget hagyott a Magyar Tudományos Akadémia alapítványára, a Nemzeti Múzeumra, a budai szegényápolásra és a pesti gyermekkórháznak is. Élete során ugyancsak támogatta a Széchenyi által kezdeményezett Lánchíd megépítését. A kiállításon megtudhatjuk, hogy Móric 1828 nyarán Londonban felkereste a kor egyik legkiválóbb angol mérnökét, és őt kérte fel egy hídterv megalkotására, majd 1835-ben kijárta a budai tanácsnál, hogy az adjon engedélyt a Budát és Pestet összekötő híd megépítésére. Széchenyivel barátok lettek, hiszen mindketten szerették a lótenyésztést és a lovassportokat. Kettejük levelezése is megtekinthető a kastélyban.

Sajnos Sándor Móricnak nemcsak a népszerűséget és a hírnevet hozta meg lovas bátorsága, de ez okozta a betegségét is.

1850-ben ugyanis egy ugratás közben kiesett a kocsijából, és a fejét egy vasrácsba ütötte.

Néhány nap múlva önkívületi állapotba került egy bécsi kaszinóban, ahonnan egy prágai elmegyógyintézetbe szállították. Utolsó éveiben a birtokán élt lovas emlékeivel körülvéve, majd a döblingi elmegyógyintézetbe került. 1878-ban hunyt el Bécsben.

A divatos örökös

Feleségétől két gyermeke született, ám a kisfiú örökös fiatalon meghalt, így Paulina lett a kastély és a vagyon gazdája. A lány a nagybátyjához, azaz anyja féltestvéréhez, Metternich Richárd herceghez ment feleségül, aki diplomataként a Habsburg-ház szolgálatában állt. A család rengeteget utazott, éltek Drezdában, Franciaországban, Paulina mégis nagyon szerette Bajnát, és férje halála után végleg visszaköltözött a birtokra. Róla is számtalan történet maradt fenn, az ő életébe is bepillanthatunk a kastély termeit járva. Megcsodálhatjuk néhány ruhájának mását is, amelyeket a korszak leghíresebb mestere, Charles Frederick Worth készített neki. (Erzsébet királynénak is több toalettet készített, köztük azt a magyar díszruhát is, amelyben a híres fotók készültek róla.) Állítólag a mester épp Paulinának köszönhette első sikereit, a hercegnő eleganciája ugyanis legendás volt, és élete végéig írtak a lapok a különleges öltözeteiről.

Édesapjához hasonlóan ő is nagyon szerette a zenét, és jó barátságot ápolt a híres európai zeneszerzőkkel. A kiállításon megtudhatjuk, hogy Liszt Ferenc, Johann Strauss és Wagner is ajánlottak neki zeneműveket, Lehár Ferenc pedig a Paulina-keringőt szerezte a tiszteletére. Édesapja, Sándor Móric is belekerült egy későbbi zeneműbe, hiszen Kálmán Imre operettet írt Az Ördöglovas címmel.

A híres lovas történetei még halála után is fennmaradtak, személye a két világháború között egyenesen slágertéma lett, könyveket írtak és filmet forgattak róla.

Ma pedig újra felfedezhetjük életét és a róla szóló anekdotákat az otthonába lépve.

Forrás: bajnaikastely.hu