Miről mesél egy orr nélküli lány bebalzsamozott feje? – Múmiamaradványok mikroszkóp alatt

A kutatási módszerek között fizikai, kémiai vizsgálatok, képalkotó eljárások egyaránt szerepelnek, segítségükkel betekintést nyerhetünk az egykor élt emberek táplálkozási szokásaiba és az őket ért környezeti hatásokba. Az Orvostörténeti Múzeum gyűjteményébe ma hat múmiamaradvány tartozik: két fej, egy kézfej, két jobb lábfej, valamint egy különös csomag, amelynek mibenlétét egészen a közelmúltbeli komputertomográfiai (CT-)vizsgálatig csak találgatták. Nem tartozik a projekt körébe, de a múzeum raktárában őriznek évtizedek óta egy 19. századi különleges múmiát is: az ismert patológus professzor, Arányi Lajos kisfiának, Zolikának a múmiáját.

A professzor maga mumifikálta halott kisfiát, felöltöztetve ülő helyzetben rögzítette, és a kis testet íróasztala mellett tartotta.

A Nephtys kutatás 2018-ban indult azzal a céllal, hogy megvizsgálja a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE Török Aurél Gyűjteményében őrzött egyiptomi mumifikált maradványokat – ebbe kapcsolódott be az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Nem ez az első ilyen kezdeményezés: a Budapest Múmia Projekt már évek óta kutatja a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe tartozó múmiákat, ám ez a program egész emberi maradványokkal foglalkozik, szemben a Nephtys Projekttel, amelyben a három intézményben fellelhető mumifikált „darabokat” veszik górcső alá.

A részletekbe Scheffer Krisztina főmuzeológus, a SOM embertani gyűjteményének kurátora avatott be. Mivel korábban nem volt lehetőségük arra, hogy komolyabb vizsgálatoknak vessék alá a náluk lévő maradványokat, most végre pontosabban megismerhetik az ott őrzött múmiákat. Az már csak „járulékos siker”, hogy a munkán keresztül szorosabbra fűzték az együttműködést a nemzetközi múmiakutatás élvonalába tartozó laboratóriumokkal és kutatókkal, például a Manchesteri Egyetem emeritus professzorával, Rosalie Daviddel, aki számos, magyarul is olvasható könyv szerzője, és Albert Zinkkel, akit Tutanhamon- és Ötzi-kutatásairól ismerhet a nyilvánosság. A múmiavizsgálatok azért is fontosak, mert általuk lehetőség nyílik jobban megismerni az egykor élt emberek életkörülményeit, betegségeit: ablak nyílik a múltra, a múmiák „mesélnek” a betegségek eredetéről vagy egyes kulturális szokások továbbéléséről is – magyarázta Scheffer Krisztina.

Hogy kerül a múmia az asztalra?

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum első múmiái az alapítás után pár évvel, 1973-ban kerültek be az intézménybe, a László család hagyatékából – idézte fel a szakértő. Az eladó, László Mihály (1911–1989) a budapesti Piarista Gimnázium biológia-kémia szakos tanára volt. Nagy valószínűséggel a múmiamaradványokat ifjabb László Zsigmond (1872–1911) vásárolta közel-keleti utazása során 1895-ben, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének főhadnagyaként eljutott Egyiptomba.

A projektnek az is az egyik célja, hogy kiderüljön, pontosan milyen körülmények között kerültek hazánkba a múmiák.

A laikusok számára túl tudományosan csengő „multidiszciplináris, archeometriai vizsgálatsorozat”, amelynek a maradványokat alávetik, máris érthetőbb, ha azt mondjuk: a kutatási módszerek között klasszikus antropológiai vizsgálatok, szerves és szervetlen kémiai elemzések és orvosi képalkotó eljárások is szerepelnek. Scheffer Krisztina elárulta, hogy a hangsúly a non-invazív, azaz roncsoslásmentes kutatási eljárásokon van, és törekednek a lehető legkisebb mintamennyiséget kinyerni a maradványból: csupán néhány gramm csont, lágyszövet és néhány milliméter textilszövet (bandázs) eltávolítására kerül sor. A szakértők fotó- és leírásdokumentáció mellett vesznek mintát szike és csipesz segítségével. „Apró darabokat vágunk le például a múmiát borító textilből, vagy egy szál hajat szabadítunk ki” – mondta a főmuzeológus, hozzátéve: ezeket a mintákat azután a laboratóriumokban nagy felbontású mikroszkópokkal, különféle kémiai analízisekkel megvizsgálják. Minden múmiáról készült röntgen- és CT-felvétel is, ezekhez külső helyszínre kellett szállítani a maradványokat.

Több talányra választ kaptak, de újabb kérdések is megnyíltak

A projekt első fázisában a biológiai antropológia módszereivel megállapították a halottak nemét, életkorát, majd ezt követően paleopatológiai elváltozásokat kerestek, vagyis törekedtek azonosítani a csontokon található kóros elváltozásokat – különös figyelmet fordítva a testet ért traumákra és az esetleges fertőző betegségek nyomaira. Több maradványon elvégezték a szénizotópos kormeghatározást, ebből kiderült, hogy a múmiák kora nem is egységes.

Kép

Kép: Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

Többségük a Ptolemaiosz-korból származik, egy kivétellel, amelyik viszont az Újbirodalom korából való. „Ezek a maradványok tehát több mint kétezerötszáz, illetve háromezer évesek” – tette hozzá Scheffer Krisztina.

Sikerült néhány különleges esetet is azonosítani, amikor kiderült: a leletek középkoriak. Az viszont még várat magára, hogy a testeket borító bandázsszöveteken felfedezett pollenmaradványok segítségével meghatározzák a temetkezés pontosabb időszakát és a múmiák valószínű földrajzi lelőhelyét is. Az egyik legnagyobb izgalmat egy különleges formájú „csomag” jelentette: a külső forma alapján lehetetlen volt eldönteni, hogy mit tartalmaz, a találgatások skálája fejtől kezdve a madármúmiáig széles spektrumban mozgott. Végül a CT-kép alapján állapították meg, hogy lábfejről van szó.

Szintén különleges volt az egyik láb és az egyik fej vizsgálata: a fej egy fiatal lány maradványa, akinek az orrát valószínűleg a mumifikálási eljárás során protézissel pótolták.

Mindkettő látszólag – legalábbis sötétbarna színe, a rajta lévő textilmaradvány alapján – tökéletes ókori múmiának tűnt, de kiderült, hogy valójában a korai 11. századból valók. Scheffer Krisztina szerint szokatlan és további kérdéseket vet föl, hogy ki és miért mumifikált egy maradványt a kora középkorban, amikor ez már nem volt szokás. A kutatóknak erre vonatkozóan csak elméleteik vannak, de ahhoz, hogy bizonyossággal válaszolhassák meg a kérdést, még többet kell megtudni az akkor élt emberek életkörülményeiről.

Az orvostörténelemre fogékony egyetemistákat is várják

A projekt különlegessége többek között az volt, hogy az egyiptológia szakos hallgatókat is sikerült megszólítani. A kutatásba egyelőre nem vonnak be egyetemistákat, de a hallgatók esetleges friss meglátásaikkal később új szempontokkal bővíthetik a kutatás irányait. Az Orvostörténeti Múzeum nemcsak az (orvos)történelem iránt fogékony bölcsészeket képes megszólítani, hanem az orvostanhallgatókat is. Számukra múzeumpedagógia programok, előadások, tematikus tárlatvezetések állnak rendelkezésre, de például a közelmúltban nyílt, Lélegzet metsző tűzben című, a tbc magyarországi történetét bemutató tárlathoz is tartoznak olyan kísérőrendezvények, amelyek kiegészítik az egyetemi tanulmányokat.

Noha vannak hazánkban más, újkori múmiák is – elég a Természettudományi Múzeumban őrzött, 1700-as évekbeli váci múmiákat említenünk –, a Nephtys Projekt fókuszában csak egyiptomi maradványok állnak. Az eredményeket folyamatosan közzéteszik. Legutóbb 2019-ben szervezett a Magyar Egyiptomi Baráti Társaság, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum közösen egy nemzetközi konferenciát, az ott elhangzott előadásokból nemrég jelent meg tanulmánykötet. A konferencián és a kiadványban is a világ vezető múmiakutatói képviseltetik magukat. Az ott elhangzott mintegy harminc előadás kibővített, írott változata az Aegyptus et Pannonia sorozat VI. tagjaként megjelent kötetben olvasható.