Nem látják, de ráéreznek – Kézműves pékmester is segített a látássérült péktanulóknak
Tésztát gyúrni nem könnyű feladat. Főleg, ha valaki nem lát vagy gyengénlátó. A Vakok Iskolájában péknek tanuló fiatalok azonban olyan lelkesedéssel tanulják a szakmát, hogy a szemlélőnek kétségei támadnak a látássérültségüket illetően. Ennek fényében nem meglepő, ha a tanulók olyan terveket is szövögetnek, hogy például pékségben helyezkednek el, vagy akár sajátot nyitnak.
A Vakok Iskolájában (hivatalos nevén Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona) fogyatékossággal élő fiatalok régóta tanulhatnak különböző szakmákat, például: szőnyegszövés, kosárfonás, fazekasság, számítógépes adatrögzítés.
Néhány éve az egyik munkatárs külföldön járva azt tapasztalta, hogy sérült fiatalok is részt vehettek olyan szakmai képzéseken, amelyek itthon eddig nem indultak. Javaslatára gondolkodni kezdtek az intézményben azon, milyen szakmákat lehetne oktatni – így esett a választás a gyorspékségi munkás és a konyhai kisegítő képzésekre.
Tarnai László, aki eredetileg cukrász, és Bíró Csaba, aki szintén vendéglátóipari végzettségű, még ugyanebben az évben beiratkozott egy pékképzésre, majd annak elvégzése után a Közép-Pesti Tankerületi Központ támogatásával beszerezték az oktatáshoz szükséges gépeket. Kialakították a tanműhelyt, és 2018 szeptemberében elindult az oktatás.
Az iskola nemcsak a látássérülteket, hanem más fogyatékossággal élő, tanulni vágyó „külsős” fiatalokat is befogad. Vannak köztük mozgássérültek, autisták, enyhe értelmi fogyatékosok.
Érdekesség, hogy a végzett diákok közül először éppen egy vak fiú, Kisfaludy Máté helyezkedett el a sütőiparban.
Amikor a műhelybe lépünk, a tanulók paprikás és pozsonyi kiflit, valamint kenyeret készítenek, nagy a sürgés-forgás, a diákok szinte egymás kezéből kapják ki a munkát. Miközben a srácok ügyességén ámulok, Tarnai László elmondja, a tanulók három napot vannak a műhelyben gyakorlaton, emellett szakmai elméleti és közismeretei képzést kapnak. A szakoktató siet leszögezni: a diákok nem a teljes pékképzést kapják meg, hanem úgynevezett gyorspékségi bizonyítványt szereznek, igaz, a gyakorlatban szinte ugyanazt tudják majd, mint a „valódi” pékek.
A tanmenet azt is tartalmazza, hogy a diákoknak részt kell venniük egy összefüggő kéthetes nyári gyakorlaton.
Az oktatók úgy vélték, hasznos lenne külső helyszíneken tölteni a gyakorlatot, hiszen az iskolai műhelytől eltérő környezet, a nagyobb volumen, a kínálat és a különböző géppark teljesen új kihívások elé állítják a fiatalokat.
A kézműves pékségekkel Csaba kereste a kooperáció lehetőségét, így került kapcsolatba az iskola Cseperkáló Józseffel alias Panelpékkel, illetve más pékségekkel és pékekkel. Rajtuk kívül hosszú távú együttműködést sikerült kialakítani a Bake my Day-jel, amely őrmezői üzemében és belvárosi pékségeiben régóta alkalmaz megváltozott munkaképességű dolgozókat.
A külső helyszínekről mindig feltöltődve érkeznek vissza a tanulók. A teljesen vak Norbi például eleinte tartott a gyakorlattól, de a Bake my Day-ben hamar elmúltak az aggályai. Bár tudta, akad még tanulnivalója, izgalmasnak találta, hogy a tehetségét éles helyzetben is kipróbálhatta, meséli. Érdekes volt neki megtapasztalni, hogyan készülnek nagy volumenben a pékáruk.
Saját recepteket alkotnak
Egy külső szemlélőnek úgy tűnhet, a diákoknak nincs semmilyen egészségügyi problémája, ám hamar kiderül, ez csak a látszat, valójában remekül palástolják a fogyatékosságukat. Olyannyira, hogy profi pékeket is sikerült megtéveszteniük.
Takács Zoltán, a Bake My Day tulajdonosa például azt hitte, a legtöbb diák lát, mert olyan gyorsan járt a kezük.
Tulajdonképpen apró jelek árulkodnak csupán arról, hogy a tanulók többsége fogyatékossággal él. A 16 éves Diána például szemnyomásproblémával küzd, bal szemére egyáltalán nem lát, jobb szemére is csak szemüveggel, harminc százalékban. Ez azonban nem zavarja abban, hogy otthon is sütögessen, sőt amióta a kurzus hallgatója, szinte minden nap ezt teszi.
Szívesen kísérletezget, leginkább kalácsokkal próbálkozik, azt mondja, azért, mert a fonás az erőssége. Mostanában tizenkét tésztaszálból fon kalácsot, ami nem könnyű feladat. Szeret burgonyás, tepertős pogácsát is gyúrni, készít batyukat, buktákat. Akad olyan recept, amellyel még nem találkozott máshol: a kivis-banános kenyeret gyümölcskenyérformában süti ki. „Ez volt eddig a legsikeresebb termékem” – mondja büszkén.
Amióta az iskolába jár, nem vásárol boltban kenyeret, magának süt pékárut, mindig azt, amit éppen megkíván. Fontos számára az egészséges táplálkozás, ezért tésztáit általában kukoricaliszttel készíti. Ha sikeresen levizsgázik, szeretne pékséget nyitni, ahol olyan termékeket (is) árulna, amelyek receptúráját ő alkotja meg. Mostanában a kuglóf tésztájának átalakításán fáradozik, amelyből mandulás-kókuszos ízesítésűt tervez készíteni.
Nem látóként is képes ugyanarra, mint a látó pékek
A Baja melletti Tataházáról érkezett Jázmin, aki ideghártya-sorvadástól szenved. A Vakok Iskolájában előbb elvégezte a számítógépes adatrögzítő képzést, majd amikor elindult a pékiskola, beiratkozott oda is. Nem bánta meg, nagyon megtetszett neki, leginkább az, hogy nem kell egész nap számítógép előtt ülnie.
Szimpatikus számára az is, hogy a pék szakma lehetőséget biztosít a kreativitásra.
Kenyeret szeret a legjobban sütni, mert szerinte arra mindig szükség lesz, az emberek abból fogyasztanak a legtöbbet.
Amikor arról kérdezem, hogy törékeny lány létére miként bírja a nehéz szakmát, elmondja: neki és Vanesszának mint „falusi” lányoknak nem jelent gondot tésztát gyúrni, hiszen otthon szarvasmarhát tartanak, szalmabálát raknak, ezekhez a munkákhoz képest a pék szakma nem nehéz. És bár jobb szemére teljesen vak, és bal szemére is csupán tíz százalékban lát, otthon traktort is vezetett már, mert jól megtanulta használni a megmaradt látását.
Jázmin mellett áll Vanessza, aki leveles tésztát hajtogat éppen. A rövidlátó lány Kecskemétről érkezett az iskolába, mert a gyenge látása miatt a helyi cukrászképzőbe nem tudták felvenni. Amikor öt éve a fővárosba költözött, az intézményben még nem volt pékképzés, ezért az informatikával próbálkozott, úgy vélte, abban a szakmában könnyebben el tud helyezkedni.
Amikor meghallotta, hogy pékeket is képeznek a jövőben, beiratkozott, hiszen ez rokon szakma a cukrászattal. Örül a döntésének, mert ebben a munkában megmutathatja a képességeit, a tésztával való foglalatoskodás egyébként is leköti a figyelmét. Azt tervezi, hogy a vizsga után hazaköltözik, és Kecskeméten nyit egy kis kézműves pékséget.
Bízik abban, hogy az emberek értékelik majd: nem látóként is képes ugyanarra, mint a látó pékek.
Egy másik asztalnál Norbert formáz tésztát, aki korábban is az iskola tanulója volt, két szakmát szerzett már, de amikor megtudta, hogy pék is lehetne, látta ebben a lehetőséget, hiszen régóta szeret a konyhában forgolódni. Norbi azt mondja, vakságának annyi hátrányát érzi, hogy lassabb a többieknél.
A tészták közül az omlósak a kedvencei, legjobban pogácsát szeret készíteni, mert kedveli a szerkezetét – amit esetében úgy kell érteni, hogy a kezével „látja” azt. Pedig eleinte annyira zavarta, hogy bele kell nyúlnia a tésztába, hogy kesztyűt viselt. Elkötelezettségére jellemző, hogy beszerzett magának egy „beszélő” mérleget. Kérésemre demonstrálja a működését: „79 gramm” – közli a szerkezet, amikor Norbi ráhelyezi a porcukrot.
Gyűjtés egy professzionális gépre
Az iskola igyekszik minél érdekesebbé tenni az oktatást, ezért meghívták Takács Zoltánt, a Bake my Day tulajdonos pékjét, hogy tartson bemutató előadásokat (Zoltán maga is gyengénlátó, +7,5 dioptriás kontaktlencsét visel). Lászlóék a mesterpék egyik látogatása során szembesültek vele, hogy az a dagasztógép, amelyet korábban beszereztek, nem a legcélszerűbb. A gép forgóspirálja ugyanis mindig csupán a dagasztócsésze ugyanazon részéhez ért oda, ezért nem mozgatta át rendesen a tésztát. Ez különösen a lágyabb tészták esetében volt zavaró. A húszperces dagasztás helyett a gépnek legalább háromnegyed órára volt szüksége ahhoz, hogy a tésztát megfelelő állagúra gyúrja.
Zoltánnak fordult meg a fejében: mi lenne, ha gyűjtést kezdeményeznének, és a befolyó adományokból vásárolnának a srácok oktatásához megfelelő gépeket, eszközöket.
Egy professzionális gép azonban nem olcsó – még úgy is rengeteg pénzre volt szükségük ehhez, hogy a forgalmazó, a Bako Index Kft. támogatta az ügyet. A gyűjtést mellé állt Nagy Ervin színművész is, aki közösségi oldalán hirdette a nemes célt, az ő közreműködésének (is) köszönhetően pár hét alatt összegyűlt a szükséges összeg, sőt több is.
A felajánlásokból az iskola nemcsak dagasztógépet tudott vásárolni, hanem egy harminchat darabos tésztaosztógépet is. A szerkezet megkönnyíti a kalácsok, leveles tészták kiporciózását. A maradék összegből kisebb szerszámokat, mérlegeket fognak venni.
S hogy mi a távlati cél? Az iskola szeretné teljesíteni a HACCP-előírásokat, hogy egy kis büfét nyithassanak az intézményen belül, ahol beszerzési áron értékesíthetik majd a pékárut a pedagógusoknak és a szülőknek. A tanulók – ahogy eddig – továbbra is grátisz juthatnak hozzá a társaik készítette friss finomságokhoz.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
