„A mennyországról álmodtam, de közben végig ordítottam” – Egy herbál- és marihuánafüggő szabadulástörténete

„2010-ben próbáltam ki először a vicces cigit – így hívtuk akkor a barátaimmal a marihuánát. Egy kis faluban éltem, eléggé elzárva a nagyvilágtól, ezért szinte semmit nem tudtam erről a zöld növényről. Tetszett, hogy a használata közben kellemesen ellazultam, ennek ellenére, néhány alkalmat leszámítva, jó ideig nem füveztem. A herbált a szakiskolás barátaim mutatták meg nekem. Azt hittem, ez egy másik fajtája a marihuánának, pedig annál háromszor erősebb. Csak később tudtam meg, mennyire veszélyes anyag: légyirtót, csavarlazítót, de akár patkánymérget is használhatnak az előállításához. Én viszont még az után is szívtam, hogy ennek utánaolvastam.

Volt egy társaság otthon, akikkel folyamatosan kijártunk a faluba. Azt mondtuk másoknak, hogy sétálni megyünk, de közben tudtuk, hogy azért jövünk össze, hogy herbálozzunk. A faluban nem lehetett mindenhol elszívni a „varázscigit”, ezért legtöbbször kimentünk a mezőre, ott tekertük meg a spanglit.

Ezek az alkalmak idővel egyre gyakoribbak lettek, újabb és újabb helyszíneket kerestünk a szórakozásunkhoz. Észre sem vettük, s végül körbeszívtuk a falut.

Én közben elkezdtem a vendéglátóiparban dolgozni, esküvőkre meg temetésekre jártam, sokszor éjszakáztam. Nagyon kimerített ez a munka, mentálisan és fizikailag is. 35 óra talpon állás után jólesett elszívni egy-egy spanglit. Eleinte a szüleim ebből semmit nem érzékeltek, azt hitték, hogy a meló visel meg ennyire. Nekem ez pont kapóra jött. A herbáltól majdnem 10 kilót fogytam, de a körülöttem lévők nem furcsállták a dolgot, gondolták, ez is a sok munkától lehet.

Hat éven keresztül herbáloztam. Eleinte nem szívtam mindennap, egy hónapban csak háromszor-négyszer gyújtottam rá. De annyira ráfüggtem, hogy az utolsó másfél évben már naponta használtam. A munkában soha nem szívtam, az számomra alapszabály volt, de utána már megengedtem magamnak. Az elején egy-két szívás is kiakasztott és teljesen lebénított, nem tudtam mozdulni tőle. Úgy éreztem, mintha be lennék zárva a saját testembe.

Olyan voltam sokszor, mint egy fadarab, nem bírtam gondolkodni sem, így a problémáim sem foglalkoztattak.

De utána egy hétig depressziós voltam.

A herbálnak nagyon erős a hatása, hamar rá lehet függni, ráadásul olcsóbb is, mint a marihuána. Egyik jellegzetessége, hogy mindig bealszik tőle az ember. Volt olyan, hogy elmentem a barátokkal, leparkoltunk az autóval egy eldugott helyen, ki sem szálltunk, mert már bent ülve beálltunk az anyagtól. Többször bealudtunk a kocsiban, és csak hajnalban ébredtünk.

Két világ volt számomra akkor: az egyik a normális valóság, a másik a magamnak kreált, teljesen más világ. Én az utóbbiba zárkóztam be. Abban a hitben éltem, hogy arról, amit csinálok, nem igazán tud senki, és nem is látszik rajtam a dolog, mivel igyekeztem minden élethelyzetben normálisan viselkedni. De a szüleim csak rájöttek egy idő után. Mondták is, hogy tönkreteszem magam, ha így folytatom, engem viszont nem érdekelt a mondandójuk.

Úgy gondoltam, ha van munkám, pénzem, autóm, minden rendben van, és senki nem mondhat rám egy rossz szót sem. Nem vettem észre, hogy saját magamat rombolom, és nem láttam azt sem, hogy mennyire fáj a szüleimnek, mennyi problémát okozok nekik ezzel. Ők segítettek volna, de nem hallgattam rájuk, mert azt hittem, hogy tudom kontrollálni a függőségem.

A herbál teljesen felborította az ízlelésemet. Volt olyan, hogy mustáros csokit ettem, és a cukros ételeket is megsóztam.

Ráadásul rengeteg vizet ittam, mert nagyon kiszárított. Sokszor azért tekertem egy spanglit lefekvés előtt, hogy jobban tudjak aludni. Többször is előfordult, hogy megébredtem hajnalban, teljesen leizzadva. Le kellett tusolnom és ágyneműt cserélnem, megfordítanom a matracot, mert annyira megizzadtam. A pólómat szó szerint ki lehetett facsarni. De még ekkor sem kapcsoltam.

Aztán egyik éjjel, amikor kimentem a mosdóba, egyszer csak elsötétült előttem minden, elájultam. Pár másodperc után ébredtem, és amikor észleltem, hogy a földön vagyok, az volt az első gondolatom, hogy milyen jó, hogy nem jöttek ki és láttak meg a szüleim. Ez még vagy háromszor megismétlődött. Akkor már sejtettem, hogy nincs ez így jól.

A fordulópont egy nyári estén jött el. Két barátommal kimentünk az erdő szélére herbálozni, és egy adott pillanatban annyira ellazultam az anyagtól, hogy hátradőltem a kocsiban, s elaludtam. Álmom is volt, legalábbis annak tűnt.

Láttam magam, ahogy sebesen szállok, éreztem a szellőt is az arcomon, körülöttem pedig mintha vattacukorfelhők lettek volna.

Aztán hallottam egy nagyon mélyről jövő erős hangot, de nem ijedtem meg. Úgy éreztem akkor, nem történhet velem semmi rossz. Egyfajta mennyország volt, mintha kis időre meghaltam volna. Óráknak tűnt ez az állapot, de valójában alig tartott tíz percig.

Amikor felébredtem, a haverok kérdőre vontak, hogy mi a fenét csináltam. Azt mondták, végig tátva volt a szám, és megállás nélkül ordítottam. Mondtam nekik, hogy az lehetetlen anélkül, hogy levegőt ne vegyek. Elgondolkodtam utána az álmomról és arról a furcsa hangról. Nem tudom, mi volt, Isten vagy én saját magam. Lehet, hogy a tudatalattim így jelzett nekem, mert már éreztem, hogy el kell hagynom a szert. Akkor éjjel döntöttem el, hogy soha többé nem nyúlok a herbálhoz.

Kitaláltam, hogy ezután is ugyanúgy fogom élni a mindennapjaimat, egy kivétellel: nem szívok. Esténként ugyanúgy kimentem a barátokkal, megvettük az anyagot, én is fizettem bele, de amikor odaért hozzám a cigi, azt mondtam, hogy most nem kell. A második ciginél ugyanezt csináltam. A harmadiknál már gyanús lettem a többieknek, de mondtam nekik, hogy ma nem kell. A következő nap megint ugyanígy. Nem jelenthettem ki, hogy örökre elhagyom a herbált, csak az adott napra koncentráltam, hogy akkor nemet tudjak mondani rá.

A leszokás első heteiben nagyon ideges voltam, minden rettenetesen zavart. Nehéz időszak volt, egy fél szívás is visszavihetett volna oda, ahonnan elindultam.

Miután teljesen leálltam a szerrel, éreztem, hogy visszatér belém az élet, több energiám van, könnyebben dolgozom és gondolkodom.

A többieken viszont láttam, hogy nem érzik olyan komfortosan magukat, ha nem szívok velük együtt. De nem is kívántam már a cigit. Pár hétre rá az összes haverom elhagyta a cuccot. Addig mondogattam nekik, hogy ez nem jó, amíg ők is követték a példámat. Utána sokat buliztunk még, iszogattunk, de szívni nem szívtunk.

Nem sokkal később otthagytam a vendéglátós munkámat, kiköltöztem Hollandiába. Ebben az országban a marihuána orvosi használata legális, az egyéni felhasználását az engedélyezett coffee shopokban 5 grammig tolerálják. A haverok azt mondták, ez naturális, és mivel az egészségügyben is használják, nem árthat a testnek. Az elején nem kellett, leginkább a herbállal tapasztaltak miatt. Hét-nyolc hónapig nem is szívtam semmit, pedig itt minden drog megtalálható. A barátaim más drogokat is kipróbáltak, én viszont nem, mert a többitől félek. Aztán egyszer volt egy depressziósabb napom, gondoltam, miért ne próbálhatnám ki az itteni marihuánát. Egy spanglit egy hétig szívtam. Ellazított, ennyi akkor elég is volt.

De csak az elején volt így. Később eljutottam arra a szintre, hogy ötöt is elszívtam egy nap. Egyik függőségtől megszabadultam, de áttértem egy másikra.

A rendszeres marihuánahasználat miatt annyira sok érzés gyűlt össze bennem, hogy már nem tudtam mit csinálni velük, azt hittem, szétnyomnak belülről.

Egyik percben vidám voltam, a másikban már lehangolt. Annyira ingadozott a hangulatom, hogy sokszor nem tudtam elviselni. Belegondoltam, ha ez így megy még évekig, bekattanok. Nem a marihuánától, hanem az általa kiváltott érzelmektől.

A marihuánát könnyebben és gyorsabban elhagytam, mint a herbált. 2019-ben füveztem utoljára, azóta egyáltalán nem kívánom. Erőt vettem magamon, és leálltam vele, mert láttam, hogy néznek rám az emberek. Én belülről teljesen normálisnak éreztem magam, de a barátaim külső szemlélőként máshogy láttak. Amikor például leszoktam a herbálról, a környezetem nem hitte el, hogy már nem szívok. Bezártak egy burokba, felcímkéztek azzal, hogy én szívok.

A család, a barátok úgy néztek rám, mint egy drogosra. Nekem ez volt a legnehezebb, mert lefelé nyomott.

Hamar visszaeshettem volna, ha nem lettem volna elég erős. Rengeteget imádkoztam akkor, mert éreztem, hogy sok az, amit csinálok. Ima közben sírva is fakadtam, annyira szerettem volna leszokni. Tudtam, hogy ebből csak úgy jöhetek ki, ha bízom saját magamban és az erőmben. Elvesztettem a hitemet önmagamban – nem Istenben, önmagamban –, és ez irányított. De az ima segített és erőssé tett, sikerült lerombolnom a burkot, amelybe kerültem.

Többen mondták már, hogy nincs olyan, hogy én pszichológus és elvonókúra nélkül el tudtam hagyni ezeket a szereket. Pedig lehetséges. A herbálról sokkal nehezebben tudtam leszokni, de az segített, hogy arra figyeltem, csak az adott napon mondjak nemet a kísértésre. Nekem ez a módszer vált be, így sikerült megszabadulnom a függőségemtől.”                    

A herbál (más néven biofű, műfű, spice) a legelterjedtebb dizájnerdrog. Bár sokan a marihuánához hasonlítják, teljesen eltér tőle, ugyanis ez egy szintetikus és mérgező anyag (patkányméregből, csavarlazítóból, acetonból is készülhet). A jellemzően külföldről becsempészett szintetikus hatóanyagot valamilyen szerves oldószerrel hígítják fel, és azt szárított, önmagában hatástalan növényi törmelékre permetezik, majd hagyják megszáradni. A szagtalan, vegyszeralapú kábítószert cigarettába sodorva szívják el. Pontos vegyi összetétele nem ismert, ezért hatása kiszámíthatatlan testi és pszichés tüneteket okoz. A használata során súlyos fizikai rosszullét, hallucináció és halálfélelem is megjelenhet, továbbá nyugtató, szedáló hatással is bír, de a kiürülése során egyre jellemzőbb lesz az izgatottság, ingerlékenység. A Nemzeti Drog Fókuszpont 2020-as felmérése szerint hazánkban a szintetikus drogok közül a herbál a legnépszerűbb.