Szent Ignác útja – lelki zarándokfilm a zord hegyvidéktől a kietlen pusztaságon át önmagunkig

A „Szent Ignác útja” nem természetfilm, de a zord baszk hegyvidéktől a kietlen spanyol pusztaságon át Katalónia magaslatáig vezeti a nézőket. Igaz, a táj itt elsősorban a szemlélődés eszköze, a szimbólumnak is tekinthető napraforgóval, a gyér növényzettel, a kolompoló tehéncsordával, a viharfelhőkkel. Nem művészettörténeti film, de Loyolától Manresáig szinte ugyanazokat a bazilikákat, szobrokat, üvegablakokat láthatjuk, mint 500 évvel ezelőtt Szent Ignác. Nem is a jezsuita szent életét bemutató dokumentumfilm, bár 21. századi követői az ő megtérésének útvonalát járják. A hiú lovag, a 32 éves celeb, akinek karrierjét és térdét egy ágyúgolyó törte össze, életproblémájával nem áll távol tőlünk, akik szintén megtöretünk egy-egy csalódás, veszteség által. A szent szülővárosából, Loyolából indult el öszvérháton Montserrat hegyéig, hogy megváljon korábbi élete szimbólumaitól, díszes ruhájától és kardjától. Manresába érve meg is született benne az új ember.

A film valójában egy bensőséges lelkigyakorlat a jezsuita rendalapító útmutatásai alapján. Meditáció, lélekutazás, önismereti tér a kamerák előtt.

Aki a háromhetes útra rászánja magát, annak ki kell szakadnia megszokott környezetéből. A zarándoknak le kell tennie a mobiltelefont, búcsút kell intenie családjának, barátainak, és szembe kell néznie önmagával. Vállalnia kell a csöndet akkor is, ha kiabál, emlékeztet és vádol. Később szinte riasztólag hat, amikor a filmbe belerobog az országút hangja, és a művilágban élő, elfoglalt „robotember” szembenéz velünk. Így érthető meg igazán a két életforma kontrasztja.

A négy önként jelentkező feláll Loyolában a „startvonalhoz”, és megkezdi felfedezőútját, önmaga bebarangolását. A közös bennük az újrakezdés vágya. Mindannyian valamit maguk mögött szeretnének hagyni, ami eddig beárnyékolta, megbénította életüket. A pizzaséfet olyannyira, hogy a tehetségkutató verseny után az énekhangját veszítette el. A pszichológus másokért él, de minduntalan magát gyötri sebei újravakarásával. A bölcsészt a múltja kísérti, mások bírálata, véleménye. A szociális munkás pedig útelágazáshoz érkezett, és a hivatását keresi. Négy sors, különböző színekkel, élethelyzetekkel. Egy ponton találkoznak, életük mélypontján, és lelki vezetőjüktől várják az útmutatást.

A jezsuita José Luis Iriberri vezető szerepet tölt be, minden reggel új bibliai igével mutat irányt, igazodva a zarándokok lelki élménybeszámolóihoz.

De nem rideg tekintéllyel, nem bölcselkedve lép rábízottjaihoz, hanem jóságos, megértő társként, aki együtt rezdül velük könnyeivel és mosolyával, egész lelkével és emberségével.

Hegedűs D. Géza szinkronhangján olyan jézusi gondolatokat idéz, amelyek az ignáci lelkiséghez hűen szemlélődésre, önismeretre, testi-lelki-szellemi összhangra és szabaddá válásra ösztönöznek: „Kelj fel és járj!”, „Öltsétek magatokra az új embert!”, „Kövess engem!”. Az aranymondások megtanítanak új szemszögből tekinteni az életünkre, és rátalálni valódi énünkre. Ez a cél, amivel kezdetét veszi az Ignáci Út.

Kép

Szent Ignác útja

Az én olvasatomban a film főszereplője maga a néző. A zarándokok csak kitapossák az utat, a lelki kalauz szempontokat ad, de a meghívás személy szerint a nézőnek szól, nekem. Arra vagyok meghívva, hogy megszabaduljak mindattól, ami gátol a személyiségem kibontakoztatásában. Be kell fogadnom mindazt az örömet és szeretetet, amit Isten készít számomra a jelen pillanatban. Ezt üzeni a film itt és most, a felvillantott képekkel, a szentéllyé formálódó természet és az emberi kéz alkotta építészeti csodák segítségével, a pillanatnyi benyomás ihlette vallomásokkal, a tekintetek és mozdulatok nyers egyszerűségével.

A film lélektani tetőpontja Gounod Ave Mariájának felcsendülése. Két zarándok énekli: a bölcsész, aki új utat keres az operaéneklés világában és a pizzaséf, aki néhány hónapnyi zenei siker után elveszítette énekhangját. Itt érik be a szabadság, önmaguk megtalálása, amikor elemi erővel tör fel szívükből és torkukból az Isten-adta talentum. Iriberri atya is küzd a könnyeivel, megtapasztalva a háromhetes testi-lelki erőpróba gyümölcsét.

Bár a zarándokok Montserrat hegyén lehelyezik az asztalra „béklyóikat” – a szöget, az iskolai kudarcra emlékeztető lapot, a metronómot –, az út és a lélekfaragás ezzel nem ér véget.

Érezzük, hogy az utolsó képkocka után is zarándokok maradunk, mindig úton, örökös egyensúlyozásban, a világosság utáni vágyban.

A folytatás velünk kezdődik, az egyéni életünkkel, amennyiben meghalljuk Iriberri atya záró mondatát: „Kezdjetek el táncolni!”. Az életváltoztatást a tánchoz hasonlítja, amelyről nem elég olvasni vagy beszélni, élni kell, gyakorolni, a táncparkettre lépve. Úgy csengenek bennem ezek a szavak, mint Jézus újrakezdésre buzdítása: „Menj, és cselekedj te is hasonlóképp!”

Aki a filmvászon elé ül, elvárások nélkül tegye! Ez a film akkor ér célba, ha nyitottan, őszintén, magunknak sem hazudva fogadjuk be. !Buen viaje!, vagyis jó utat mindenkinek!

A „Szent Ignác útja” c. film Tolvaly Ferenc író-rendező „El Camino húsz év múlva – Szent Ignác útja” című regényéből Balázs Zsuzsa újságíróval közösen írt forgatókönyve alapján készült. Megtekinthető a mozikban.