„Egy átdolgozott élet után nem csak unokázásra vágyom” – Elvárható-e a nagyszülőktől, hogy nonstop készenlétben legyenek?

Kriszti barátnőm két gyereket nevel a férjével, de alig számíthat a nagyszülőkre. Legutóbb is erről panaszkodott: „Ők úgy érzik, minden olyan alkalom, amikor a számukra komfortos vagy elégséges mennyiségen túl unokáznak, már szívesség a részükről. Az anyukám éveken át azzal nyaggatott, hogy szüljek neki unokákat, de most, hogy végre megszülettek és óvodáskorúak lettek, hirtelen sürgős lett Kéktúrát teljesítenie, shoppingolnia vagy Rómába utazgatnia a papával. Ha szóvá teszem, hogy jólesne, ha levennének némi terhet a vállunkról – elvégre este hétig dolgozunk mindketten –, jön a szokásos szöveg tőlük, hogy nekik is megvan a saját életük, nekik is jár a kikapcsolódás, meg hogy keményen megdolgoztak azért, hogy taníttassanak és belőlem rendes ember legyen, és különben is, hogy képzelem én azt, hogy arra kérem őket, öregeket, hogy neveljék fel a mi gyerekeinket. A férjemmel arra jutottunk, hogy ha minden kötél szakad, bérelünk az internetről nagymamát. Csak ki kell tölteni egy adatlapot a személyes igényeinkkel, és már házhoz is jön a segítség.” 

Besegítenek, de nem állandóan 

Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus szerint ma már nem várható el, hogy a nagyszülő nonstop készenlétben legyen, csupán az, hogy besegítsen a családnak. „Szakemberként ritkán látok példát arra, hogy egy nagyszülő direkt nem akar segíteni, vagy hogy teljesen elzárkózik az unokázástól. A világ változott, és ez a családi szokásokon is nyomot hagy. Annak idején több generáció élt együtt, manapság viszont mindenki arra törekszik, hogy külön háztartásban éljen: a felnőtt gyerek az új családjával, a nagymama a nagypapával. Az is tény, hogy régebben a nagyszülők nagyjából az ötvenes éveik vége felé nyugdíjba vonultak, és korukból adódóan volt elég energiájuk ahhoz, hogy aktívan részt vegyenek a család életében.  

Manapság a nagyszülők többsége dolgozik, és munka mellett erőn felüli vállalás lenne a részükről a rendszeres gyerekfelügyelet.  

Az sem ritka, hogy a nagyszülő messze lakik, és nem tud olyan szinten részt venni a család életében, mint amennyire szeretne. Persze a szülőknek sem egyszerű, mert ők az úgynevezett szendvicsgeneráció, akik a gyermekeiket és idős szüleiket is el kellene, hogy lássák.”  

Kép

Pexels / Maryia Plashchynskaya

Az életközépi válság is közrejátszhat 

„Régen egy nagymama hatvanévesen öregnek számított, és fizikailag sem volt túlzottan aktív. Hála a nagyobb jólétnek és az orvostudománynak, a mai hatvan körüliek még viszonylag fittek és frissek. Amikor beköszönt náluk az életközépi válság, vagyis amikor szembesülnek azzal, hogy öregszenek, elkezdenek változtatni az életükön, az életmódjukon, új dolgokat fedeznek fel, változik a hobbi, esetleg karrierváltásban is gondolkodnak. Az elmúlás arra ösztökéli őket, hogy végre önmaguk örömére is éljenek. Vannak, akik az időt olyan tevékenységekre szeretnék kihasználni, amikre fiatalabb korukban nem volt lehetőségük. Ha megtehetik, utaznak, képzik magukat, társasági életet élnek, és nem feltétlenül szeretnék napi szinten újra átélni a kisgyerekes lét előnyeit és hátrányait. Individualizálódnak, akárcsak a felnőtt gyermekeik, és nem biztos, hogy mindez felróható nekik” – véli a pszichológus.  

De ki adja át a bölcsességet az unokáknak?  

„Vannak olyan dolgok, amiket csak az idősebbektől tanulhatnak, leshetnek el a gyerekek. Én ismerek olyat is, aki jobb nagyi, mint szülő, mert engedékenyebb, mint annak idején a saját gyerekeivel volt, ha kell, még a csúszda tetejére is felmásznak az unoka kedvéért. A közös móka mellett a nagyszülőktől a gyerekek fontos értékeket, magatartásmintákat, kulturális tanításokat, illetve családi tradíciókat is megtanulhatnak, ami egész személyiségfejlődésükre pozitívan hathat.”  

„Azzal, hogy a mai gyerekek egy kicsit kevesebbet vannak a nagyszüleikkel, némileg veszélybe kerül a bölcsességátadás”  

– mondja a szakember, s egyúttal reflektál a nagyszülőbérlés jelenségére is: „Semmi rossz nincs ebben, elvégre régen is volt arra példa, hogy ha az unokára nem tudott vigyázni a nagyszülő, akkor egy szomszédot kértek meg, hogy viselje gondját pár órára. Most mindez az interneten zajlik, de a lényeg nem változott.” 

A fentiek alapján talán kijelenthetjük, hogy a nagyszülők segítségnyújtása az unokák körül mára kevesebb családban egyértelmű, mint harminc-negyven éve. Sokan furcsállják, hogy egy nagyszülő számára fontosabb legyen egy-egy saját elfoglaltság, mint az, hogy az unokákkal töltsön időt, sokak szerint viszont egy munkában eltöltött élet és saját gyerekeik felnevelése után ez teljesen jogos igény. Akárhogy is: a közösen eltöltött időnek nem rutinnak, hanem különleges, örömteli eseménynek kell lennie mind az unoka, a szülők, mind pedig a nagyszülők részéről.