A női testben vándorló méh, avagy egy orvosi hiedelem bizarr története

Elefántfejecske a hasban

Majdnem kétezer éven át, vagyis egészen a 16-17. századig élt az orvosok körében egy olyan hiedelem, amely szerint az anyaméh a testen belül vándorolni képes, és vándorlásával, mozgásával olyan görcsöket, fulladást okozhat, amelyet hisztérikus nedv-megrekedésnek (latinul suffocatio hystericának) neveztek. (Itt jegyzem meg, hogy egy nő mindig csak hisztérika lehet, míg egy férfi csakis hisztérikus, mert a latinban az „-a” melléknév-végződés nőnemet, míg az „-us” hímnemet jelöl).

A vándorló méh évezredeken át élő hiedelmére alapozva azután a középkorban sokan úgy gondolták, hogy az anyaméh valójában a testen belül éldegélő külön állat, mégpedig olyan, amelyik leginkább egy kis, ormányos-füles elefántfejre emlékeztet.

Ezt a különös elefántfejecskét számos orvosi munkában szívesen ábrázolták is. Hippokratész egyik követője, a 2. században Rómában működő kappadókiai Aretaiosz szerint például „a méh bizonyos szempontból olyan, mint egy élőlény egy másik élőlényen belül”. A méh testen belüli vándorlásával magyarázták a nők idegességét, időszakos depressziós hangulatát, gyakori fejfájását, méhgörcseit is. A hisztéria egyébként mint betegségfogalom és betegségnév csak a 20. század negyvenes éveiben tűnt el a kórtani irodalomból!

A női méh furcsa nevei

A hisztéria történeténél talán csak a női méh neveinek története érdekesebb. Az anyaméh görög és latin elnevezései – a vele kapcsolatos orvosi hiedelmek ellenére – ugyanis nem valamiféle állatnevek. A görög hüsztera (anyaméh), illetve hüszteron (méhlepény) szavak közül valószínűleg az utóbbi a régebbi, mert az az eredeti jelentése, hogy „későbbi” (hüszterosz), vagyis arra utal, hogy a méhlepény a magzat születése után jön csak elő. Az emberek valószínűleg jóval korábban találkoztak a méhlepénnyel, mint ahogy a méh létezését és funkcióját megismerhették, így a magzatnak otthont adó szerv a méhlepény után kaphatta a nevét. A női méh latin neve az uterus, amely az orvosi nyelvben ma is élő elnevezés. Ez viszont a méh alakjára utal, hiszen eredeti jelentése „tömlő”.

A magyar nyelv azonban a női méh jelölésére, legalábbis látszólag, egy kedves rovar nevét használja. Csakhogy a magyar méh szónak eredetileg semmi köze nem volt a méhecskéhez, mivel a nyelvtörténészek szerint a szláv mjah, meh (zsák, tömlő) szavakból ered.

Az viszont nagyon érdekes, hogy erre a furcsa magyar névazonosságra a rovar és a női szerv neve között az arab nyelvben találunk párhuzamot. A klasszikus arabban ugyanis, ha nem is a női méhet, hanem a csiklót nihlának nevezték, amely ugyanakkor a méhecske régi arab neve is volt.

A magyar nyelvben egyébként az anyaméhnek van még egy igen régi és szép neve: a nádra vagy mádra.

Peterka József Sebestyén például 1814-ben kiadott Bábamesterséget tárgyazó katechismus-ában a méhet még következetesen nádrának nevezi. Ezt a szót egyesek ugyan a latin mater (anya) szóból eredeztették, ám valószínűbb, hogy az egykori szlovák nádor kifejezéssel áll kapcsolatban, amelyet régen méhgörcs, ma duzzanat, daganat jelentésben használnak a szlovákok. (Érdekes, hogy ma szlovákul az anyaméh maternica, vagyis a szülőanyával van kapcsolatban, a német Gebärmutter mintájára.) A nyelvújítás korában a nádra szó igen népszerű volt, belőle képezték a nádra-düh kifejezést is, amely a nimfománia korabeli, nagyon érzékletes elnevezése volt.