Hogyan uraljuk a káoszt? – így szabadulhatunk meg a felesleges tárgyaktól és stressztől

Az életünkbe beszivárgó káoszra a minimalizmus a megoldás? Ez jelenti az egyszerűbb életet?

Eredetileg a minimalizmus azon 20. századi művészeti irányzatok összefoglaló neve, amelyeket letisztult vonalak, formák és színek, egyszerű és használható anyagok jellemeznek. Az egyszerűség szinonimája a minimalizmus, tehát az egyszerűbb életet is jelenti. Az egyszerűsítés során egyrészt kimetsszük azokat a területeket, amelyek nem szolgálnak minket, másrészt védjük, kiemeljük a számunkra értékes dolgokat. A kacatot eltávolítjuk, a becsben tartott értékeink tiszta, rendezett közegbe kerülnek. 

Ebben az életformában a letisztult, üres terek élettel telnek meg, ami felszabadultság-érzést ad. 

Ezt a szemléletmódot bárki gyakorolhatja? Vannak általános szabályok? 

Szerintem nem szabályok, hanem irányvonalak vannak ebben az életformában. Különböző a személyiségünk, az élethelyzetünk, a körülményeink, a céljaink, tehát mindenki személyre szabottan, egyénileg tudja kialakítani a megoldásait. Megvizsgálom, nekem mi a fontos, az ehhez kapcsolódó dolgokat megtartom, az összes többit, ami ezt akadályozza, eltávolítom. 

Szeretem a könyveket, sokat olvasok, de időnként kiselejtezem azokat, amiket már nem fogok kézbe venni. Először a helyi könyvtárnak ajánlom fel, ha megvan nekik, akkor eladom vagy eladományozom valakinek. Az öröklött és ajándékba kapott tárgyak esetében érdemes megkérdezni magunktól, hogy ez jó élményt ad? Van egy nagyon régi, több mint százéves szekrényem, ami a nagymamámé volt, megtartottam, mert nagyon szeretem, kötődöm hozzá. De voltak olyan dolgok is, amiket örököltem, és nem kötődöm hozzájuk, csak kerülgettem, ezektől megszabadultam. 

Ami tényleg értékes, ami jó érzést kelt – például egy egyedi porcelán váza a nagynénitől –, azt érdemes olyan helyre rakni, ahol mindennap látja az ember.

Sok olyan dolog van, ami magától beszivárog az életünkbe, akár tárgyak, akár más – zajok, üzenetek, hírek, programok –, a legtöbbet nem tudatosan engedjük be. Ezeket próbáljuk meg eltávolítani. Az „önként választott egyszerűség” nemcsak a fizikai környezet egyszerűsítésére ad megoldást, hanem a lelki életben is harmóniát ad.

Milyen pozitív hatása van a rendnek, az átlátható tereknek? 

A vér kortizolszintje csökken, ha akár fizikai, akár lelki szinten nyugodtabb a környezet. Sokkal jobban tudunk koncentrálni, figyelni, kreatívabbak vagyunk, érezzük, hogy kézben tartjuk a dolgokat. A rend pozitívan hat a pszichés jóllétünkre, csökkenti a stresszt és a szorongást, jobb hangulatot eredményez. 

Ennek az ellentéte is megfigyelhető: feszültekké válunk, stresszesek leszünk attól, ha zűrzavar van körülöttünk. Bárki megtapasztalhatja, ha rászán tíz percet arra, hogy egy kis helyen rendet rakjon, akkor nyugodt, jó érzése lesz. A túlzsúfolt helyek nyomott, fullasztó érzést váltanak ki. Amikor az embernek sűrű időszaka van, pörgősek a mindennapjai, akkor a lelkiállapota nyomot hagy például a ruhásszekrényén, ahová csak sietve lerakja, bedobja a dolgokat. A külső és a belső rend összefügg egymással, hiszen azt is megfigyelhetjük, hogy a lelkiállapotunk határozza meg magunk körül a rendet vagy a rendetlenséget.

Gyakran felhalmozzuk a tárgyakat, keressük az élményeket, de mire van valójában szükségünk?

Az ember alapvetően három dologra vágyik: szeretetre, figyelemre és elismerésre. Erre épül a reklámipar, ömlik ránk az információ a digitális világban, akár fizikai, akár lelki dolgokról legyen szó. Az emberek azért halmoznak fel tárgyakat, hogy szeressék őket, hogy figyeljenek rájuk, és hogy értékeljék őket.

A tinédzserek sokszor vesznek egy bizonyos márkájú cipőt, ruhát vagy tárgyat, azért, hogy belekerüljenek egy csoportba, úgy érzik, hogy az értéket ad nekik, azzal kitűnnek. 

Mi is így vagyunk ezzel igazából. Amíg nincs egy biztos alapunk, amire építhetjük az életünket – tisztában vagyunk a saját értékeinkkel, szeretetközösségben élünk a családunkkal, van hivatásunk, hívő embereknél ez az Isten szeretete –, addig könnyen esünk abba a hibába, hogy tárgyaktól, élményektől, dolgoktól, utazásoktól várjuk azt, hogy ezt megadják nekünk.

A felhalmozás, a birtoklás, a „minél több, annál jobb” helyett a „kevesebb több”, a „kevesebb jobb” életérzés, az egyszerűség a kulcs a változáshoz. Ahelyett, hogy kimaxoljuk az életet – minden programot, javat, lehetőséget megragadunk attól félve, hogy kimaradunk valamiből –, inkább annak a szolgálatába állítsuk az erőforrásainkat, az időnket, ami igazán számít, ami fontos nekünk.

Hogyan kezdjünk neki a lomtalanításnak?

Először nézzük meg a „ledobóhelyeket”, mert minden otthonban van olyan hely, ahová ledobja mindenki a kulcsát, a sapkáját, főleg az előszobában.A vízszintes felületek a legnagyobb kacatelnyelők, mint a konyhapult vagy a szekrény központi helyen, ahol összegyűlnek és általában ott is maradnak a levelek, szórólapok. Erre jó megoldás, hogy ha bekerül a házba valami, például egy papír, akkor eldöntjük, hogy szelektív hulladék-e (akkor kidobjuk), vagy van valami teendő vele (számla, levél, újság). Az utóbbit egy gyűjtőhelyre, dobozba tesszük, amit hetente egyszer átnézünk, a teendőt elvégezzük. Ha ezt tesszük, nem gyűlik össze nagy kupac. 

Fontos, hogy terv szerint haladjunk, először a saját dolgainkat lomtalanítsuk. Kis lépéssel kezdjük, az eredményt látva motiváltak leszünk a folytatásra. 

A Pareto-elv szerint a dolgok 20 százalékát használjuk az időnk 80 százalékában. De ez úgy is igaz, hogy ha az otthonunknak a 20 százalékát kilomtalanítjuk, akkor a lomtalanítás áldásos hatásainak a 80 százalékát érezni fogjuk. A tudatos fogyasztás gyakorlatát is érdemes megtanulni. A hulladékcsökkentésről szól az 5R alapelv: refuse (utasítsd vissza), reuse (használd újra), recycle (hasznosítsd újra), reduce (csökkentsd) és rot (komposztáld) Az impulzusvásárlás elkerülésére alkalmazhatjuk az „egy be, egy ki” elvet. Ha veszek egy ruhát, akkor egy régi ruhát kiveszek, így marad az a darabszám, amit meghatároztam ideálisnak.

Lomtalanítás közben ne takarítsunk, mert könnyen elviszi a fókuszt. A lomtalanítás fizikailag kimerítő és érzelmileg megterhelő tud lenni, mert nehéz egyes dolgokat elengedni. Bevált gyakorlat, ha egy dobozba vagy kosárba belerakjuk először az összes holmit, és nem foglalkozunk azzal, hogy mi lesz a sorsuk. Utána lehet kategóriákat felállítani. Amit megtartunk, azt a helyére tesszük. Legyen mindennek saját helye, ezt minden családtag tudja. Ami tönkrement, azt kidobjuk. Ha valami jó minőségű, és nem tudjuk újrahasznosítani, azt eladományozhatjuk, eladhatjuk vagy kidobhatjuk, ha nincs időnk, illetve a „tisztítótűzbe” kerül. Ez egy időkorlátos doboz, amelybe betesszük azokat a dolgokat, amikről nem tudjuk eldönteni, hogy kell-e nekünk vagy sem, és ráírjuk a dobozra az időhatárt, például egy évet.

Az a szabály, hogy onnan bármikor előszedhetjük ezt a dolgot, de ha lejár az idő, akkor kirakjuk bűntudat nélkül, mert bebizonyosodott, hogy nincs szükségünk rá.

Egy másik megoldás, hogy a vállfán fordítva akasztjuk be a ruhákat, így egy idő után látható lesz, hogy hordtuk-e az egyes ruhákat, vagy ugyanúgy ott maradtak fordított elhelyezéssel, ami jelzi, hogy igazából nem kellenek nekünk. Ez a folyamat önismereti út is, hiszen a felhalmozott tárgyak tükröt tartanak: mi az, ami értéket jelent számomra, és mi az, ami már nem szolgál? Mi fontos nekem? Mi a funkciója a tárgyaknak, a szobáknak?

Hogyan vegyük rá erre a családtagjainkat, gyerekeinket?

Először magunkon kezdjük, mert akkor lesz ez vonzó a család számára, akkor lesznek nyitottak arra, hogy ők is elmozduljanak az egyszerűbb élet felé. Ha látják, hogy ez jó, ha megérzik az értékét, ők is megtapasztalhatják a kevesebb jobb életérzést.

A gyerekszobára is igaz, hogy a rengeteg játék, tárgy figyelem- és koncentrációzavarhoz vezethet. A gyerekekre jellemző, hogy mindent el akarnak rakni, náluk lehet olyan trükköt bevetni, hogy kapnak egy dobozt, abba mindenféle kincsüket belerakhatják, de ami nem fér bele a dobozba, azt csak akkor tehetik be, ha valamit kivesznek („egy be, egy ki” elv).

Náluk is lehet a „tisztítótüzet” alkalmazni, ha elpakolunk egy adag játékot a szekrénybe, és időnként cserélgetjük. Ha egy évig nem játszott velük, nem kérte, akkor megkérdezzük, hogy neked szükséged van erre? Ő mondja ki, hogy igazából már nem játszom vele. Karácsony előtt is kiválasztanak egy-két játékot, amit eladományozunk.

Érdemes arra törekedni, hogy az ajándékok számát csökkentsük, a sok kacat helyett inkább egy nagyobb ajándékot kapjanak, ami hosszú távon használható. 

Igazából nekünk, szülőknek időt kellene ajándékoznunk számukra, hogy jelen legyünk nekik, figyeljünk rájuk, azt érezzék, szeretjük, értékeljük őket.

Mit tegyünk a digitális világ felesleges zajával? 

Halkítsuk le! Az okostelefonon szüntelenül folyik az élet, leterheli az idegrendszerünket, sokszor fáradtak, kimerültek vagyunk tőle. A közösségi médiának vannak pozitív oldalai is, de nagyon felgyorsította a világot, és sok olyan dolgot beengedünk, amit nem feltétlenül kellene: információt, tudásanyagot, híreket, képeket… Húzzunk határokat, kapcsoljuk ki az értesítéseket, állítsunk be korlátokat a telefonon, iratkozzunk le olyan tartalmakról, hírlevelekről, amik már nem relevánsak számunkra. Nem kell állandóan elérhetőnek lenni.

Az online tér folyamatos nyüzsgése sajnos az offline világba is átszivárog. Ne rohanjunk el az élet apró csodái mellett! A karácsonyi szünetben másfél napra lekapcsoltuk a wifit otthon. A gyerekek, kamaszok először szenvedtek, nem tudtak magukkal mit kezdeni, de egy idő után rájöttek, hogy milyen jó társasjátékozni.

A pszichés minimalizmus megtanít lassítani, csökkenteni a digitális zajt, új szokásokat kialakítani, valódi kapcsolódásokat építeni. A társas kapcsolatokra is pozitívan hat, mert több időnk lesz, tudunk találkozni valakivel, vagy személyesen részt venni eseményeken.

Mikor kezdtél ezzel a témával foglalkozni?

Az egész a környezetvédelemtől indult az életemben: hetedikes koromban részt vettünk az osztályommal egy norvég környezetvédelmi programban, amelyben izgalmas projektmunkákat, kísérleteket végeztünk. Hétköznapi ötleteket is tanultunk, onnantól kezdve otthon elkezdtünk komposztálni és szelektíven gyűjteni a szemetet. Később, amikor megszülettek a gyerekeim, elkezdtem olvasni és kipróbálni a környezettudatos életmód javaslatait.

Úgy alakult, hogy 51 négyzetméteren laktunk öten, ezért az élet rákényszerített arra, hogy nagyon pici helyen nagyon kevés tárggyal éljünk. 

Ekkor részt vettem egy lomtalanítási kihívásban, naponta húsz percet erre szántam, és megtapasztaltam, mennyire felszabadító. Nagyon jó érzés volt az is, hogy amit kilomtalanítottam, azt el tudtam adományozni, és voltak emberek, akik örültek neki. Utána egyre jobban beleástam magam a témába. 

Két éve a férjemmel elvégeztünk egy családakadémiás képzést házaspárként, ahol családtrénerek lettünk, ott kiválasztottunk és egy év alatt kidolgoztunk egy saját témát, ez a lassabb élet volt. Ekkor összeállt bennem a könyv témája, az egyszerűbb élet lelki és fizikai oldala egymás mellett.

Az a célom, hogy minél több ember életében változást tudjon hozni, és kicsit megtapasztalják, hogy mennyivel jobb egyszerűbben, nyugodtabban, csendesebben élni.