Lélekben fogant babák – Három igaz történet

Kristóf, Isten ajándéka

Kati és szerelme, Vidor 2014 nyarán egy külföldi szakmai úton ismerkedtek össze, majd egyre több időt töltöttek egymás társaságában.  Több éves kapcsolat után mindketten úgy érezték, jöhet a baba. „Akkoriban épp nagyon stresszes időszakot éltem meg a munkahelyemen, ezért egy ismerősöm javaslatára elmentem akupunktúrás kezelésre. A szakember kérte, hogy végeztessek terheléses cukortesztet, mert az a gyanúja, hogy azzal lehet a probléma. Igaza volt, inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálam, amelyet diétával kellett karbantartanom.”

Kati még csak három hónapja tartotta a diétát, amikor kiderült, hogy babát vár. Mivel a 37 évével már „túlkoros” kismamának számított, szükség volt számos plusz vizsgálatra, de a szakemberek mindent rendben találtak, a terhesség problémamentesen haladt a maga útján. A pár az ötödik hónapban még az esküvőjét is megtartotta, hogy a kis jövevény egy igazi családba érkezhessen.

A 32. héten azonban Kati vérezni kezdett. Az orvosa rögtön berendelte a kórházba koraszülés gyanújával, de mire beért, addigra az ultrahangos ügyeletes orvos részvéttel közölte, hogy nincs szívhang, és a kisbaba elment.

Kati és párja várták a válaszokat a kérdéseikre, de nem találták, mint ahogy az orvosok is tanácstalanul álltak a tragikus eset előtt, és azt tanácsolták, idővel próbálkozzanak újra. Bár minden ilyenkor szokásos vizsgálatot elvégeztek, semmilyen kóros elváltozást nem találtak. A babának már elég nagy volt a súlya, a szervei egészségesen működtek. „A sors fintora, hogy éppen akkor kezdtem újra dolgozni, amikorra ki voltam írva. A munkámba menekültem, és megpróbáltam az eddig bevált módszerrel feldolgozni a traumát: egyedül, makacs kitartással.” Aztán Kati lelkileg teljesen padlóra került, és akkor döbbent rá, hogy szüksége van szakember segítségére.

Az életvezetési tanácsadóval rengeteget beszélgettek, és előkerültek a Kati lelke mélyén megbújó félelmek. „Alapvetően realista vagyok, de a beszélgetések hatására kezdtem azt érezni, hogy valójában nem voltam még felkészülve a babára, tudat alatt rengeteg félelmem volt, amire nem is gondoltam, hogy számít. Ma már úgy emlékszem vissza a kislányunkra, hogy elaludt, és valószínűleg nem akart (még) világra jönni.”

Bár az orvosok azt javasolták, fél év elteltével újra próbálkozhatnak, Kati úgy érezte, lelkileg nem lesz rá képes, csak jóval később. Igyekezett a lelke mélyéről felhozni minden félelmet, szorongást és elindítani egy jótékony – bár igen fájdalmas – tisztulási folyamatot. Ám ekkor egy újabb tragédia várt a párra: Kati édesanyjának a gyomrán rákot diagnosztizáltak, amely több irányú áttétet képezett és már nem volt remény a gyógyulásra. Kati végig ott volt édesanyja mellett, ápolta és rá irányította minden figyelmét, a babakérdés pedig lekerült a napirendről.

Míg a babatervezés időszakában Kati folyamatosan figyelte ciklusát, tudta, hogy mikor vannak termékeny napjai, most erre már egyáltalán nem maradt energiája. 2018. januárjában – pont egy évvel a vetélés után – jött rá, hogy elmaradt a menstruációja. Még aznap este csinált egy tesztet, negatív eredménnyel.

Ám másnap reggel, amikor ki akarta dobni, futtában ránézett, és elakadt a lélegzete: a kijelzőn két csík virított. Újra várandós volt.

Mivel nem lehetett tudni, hogy anyukájának hónapjai, hetei vagy talán csak napjai vannak hátra, nem várta meg a három hónapot a nagy hírrel, elmondta neki, és az első ultrahangos felvételt is ő látta először, miközben a család többi tagja – a férje kivételével- mit sem tudott áldott állapotáról. „Március egyik éjszakáján egyszer csak felébredtem, és úgy éreztem, oda kell mennem anyukám ágyához. Mintha valamilyen belső hang jelzett volna, hogy elérkezett az idő, el kell búcsúznom. Édesanyám akkor távozott el közülünk, a kezemben tartva a kezét.”

Az események közepette Kati még félni és szorongani is elfelejtett, nem aggódott terhessége miatt, korábbi félelmei sem jutottak az eszébe, a tragédia elterelte a figyelmét. Persze amikor a család megtudta, hogy Kati újra kisbabát vár, felerősödtek az aggodalom hangjai, pedig Katival és a babával minden rendben volt. „Az utolsó trimeszterben ismét előjöttek a félelmeim, főként, ha egy-egy nap a pici kevesebbet mozgott, de megtanultam kezelni és kontrollálni ezeket a negatív gondolatokat, és azt mondtam, hogy ez a baba nem véletlenül fogant, élni akar, egészséges lesz, és rendben fog megszületni.”

Kép

Kép: Pixabay

És valóban így lett: 2018. szeptember 9-én megszületett Kristóf, akit a nagypapája azóta is Isten ajándékának tart. Kristófot nem tántorította el semmi, meg akart születni, és mosolyával, szeretni való lényével gyógyírt hozott családja még sajgó sebeire.

Angyali üzenet

Inez 2004-ben született, a család nagy örömére. Ő lett mindenki kedvence szépségével, meglepő bölcsességével. A boldog éveknek Inez betegsége vetett véget. A kislány kiscsoportos óvodásként rendszeresen járt balettra, ahol egyre többször elesett, és szédülésre panaszkodott. Ezek a tünetek aztán folyamatos hányással párosultak, és két hét leforgása alatt teljesen legyengítették a szervezetét. Az orvosok először vírusra gondoltak, majd Inez állapotának romlása miatt agyi CT-t javasoltak. A diagnózis: agydaganat. Az elkövetkező másfél évben Inezt kétszer műtötték, de a tumor növekedését nem tudták megállítani. „A harmadik műtétnél az orvosok azt tanácsolták, adjuk fel, mert itt már csak csonkolásról lehet szó. Az utolsó hónapokat a kislányom hihetetlen türelemmel és bölcsességgel csinálta végig, és azzal vigasztalt, hogy majd küld nekem fentről egy kislányt, aki újra mosolyt csal az arcomra.”

„Inez halálát követően a férjemmel úgy döntöttünk, elválunk, és megpróbálunk új életet kezdeni. Ő végigjárta a Caminót, én édesanyámmal összefogva igyekeztem újra lábra állni” – idézi fel emlékeit Kriszta.

Másfél év múlva Kriszta ismét párra lelt, és ezúttal úgy érezte, hogy az igazira. „Bár Zoli bíztatott, hogy vállaljunk közös babát, sokáig nem éreztem magam képesnek rá. Ráadásul az első szülésem császárral zárult, amely után a méhemmel nagyon elbántak. Az orvosok akkor meddőnek nyilvánítottak. Persze próbálkoztunk, de nem jött össze, amikor pedig mégis, akkor elvetéltem.”

A mesterséges megtermékenyítést nem akarták. „Egy kis életet nem kényszeríthetek rá, hogy megszülessen, mert az csak tragédiához vezetne.”

Kriszta belevetette magát az örökbefogadás intézésébe, és végre úgy érezte, ezzel új irányt vehet az élete, amikor kiderült, hogy terhes. „Azt sem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, hiszen egyáltalán nem számítottam rá. Az öröm és a félelem érzései váltakoztak bennem. A párommal sokat beszélgettünk, s azzal, hogy kimondtuk a félelmeinket, mintha elvettük volna az erejüket. Rárezegtünk a boldogságra.”

Kép

Kép: Pixabay

Arwen-Hella 2013. november 12-én látta meg a napvilágot egészségesen. „Inez, az én kis angyalkám, beváltotta az ígéretét, és nem is egy, hanem kettő új élettel ajándékozott meg bennünket. Az orvosok igazi csodaként tartják a mai napig számon, hogy Arwen után pár évvel megszületett a mindig mosolygós Alfonzina is.”

Csillag született

Bár Kata mindig szerette a gyerekeket, akart is, sőt, háromról álmodozott, NB1-es röplabdásként, a világot járva sokáig mégsem gondolt családalapításra. A sport, később a tanulás és saját vállalkozásának építése teljesen kitöltötte mindennapjait. „Féltem a felelősségvállalástól és minden kötöttségtől, miközben mindent kontroll alatt akartam tartani, és naponta kellett fontos döntéseket meghoznom” – meséli.

Később, már gyermekkel, hosszadalmas önismereti munka árán ismerte fel Kata, hogy az elköteleződési képtelensége és a gyermekvállalással szembeni tudatalatti ellenállása a gyermekkorában gyökerezik. Akkor döbbent rá erre, amikor fel kellett idéznie emlékeket egészen kicsi korából és nem jelent meg semmi. „Egyszerűen alig vannak emlékeim a gyermekkoromból, máig kutatom, mi lehet ennek az oka, mit akarok ezzel elnyomni és hárítani” – mondja Kata. Ám éppen ezek a hiányzó láncszemek ösztökélték arra, hogy a miértekre megkeresse a válaszokat.

„37 évesen éreztem azt először – a párommal összhangban –, hogy gyermeket szeretnék, és azt gondoltam, biztosan nem lesz probléma a megfoganással” – meséli Kata. Ám hiába próbálkoztak párjával, Lacival, a várva várt gyermekáldás csak nem akart megérkezni. Amikor elment nőgyógyászához egy kivizsgálásra, a szakember petesejtserkentő készítményt írt fel, de Kata úgy vélte, hogy nem azzal lehet a baj. „Rákérdeztem az orvosnál, hogy nem lehet-e petevezeték-elzáródásom, mert az ösztöneim azt súgták, de ő csak legyintett: egy egészséges élsportolónak mitől lenne ilyen problémája.” Bár logikátlan érvelésnek tűnt, Kata mégis elkezdte szedni a felírt gyógyszert, és csak majdnem egy év sikertelen kísérletezés után derült ki, hogy igaz, amit sejtett: kétoldali petevezeték-elzáródása van. Ebből a helyzetből viszont csak egy kiút maradt: a lombikprogram.

Nem volt egyszerű megtalálni a megfelelő lombik központot sem. „Az egyik intézetben azt mondta a kezelő orvosom, hogy én egy selejt vagyok, aki csak rontaná a statisztikáját, és az ilyenekkel csak év végén foglalkozik, amikor már teljesítette az elvárt szintet.” Annyira megalázónak érezték ezt az orvosi hozzáállást, hogy továbbálltak. 2008 márciusában aztán sor került a lombik-beavatkozásra, amely sikerrel járt. De nem örülhettek sokáig, mert Kata szervezete ellenállt: folyamatosan hányt, kiszáradt, és infúzióval kellett visszapótolni az elvesztett tápanyagokat. Ekkor újra befelé kezdett figyelni, pszichológus segítségét is igénybe vette, és ekkor kezdtek előjönni a gyerekkori emlékei.

2008 decemberében megszületett Dorci, akit Kata Csillagnak is nevezett, mert zigóta állapotában, a beültetés utáni ultrahang-képen látva azonnal egy kis, fénylő csillag jutott róla eszébe.

Vele Kata új életfeladatot kapott: felül kellett írnia azt a mintát, amit a család női vonalától örökölt. Míg ő gyermekkorában attól szenvedett, hogy hiányzott az édesanyja fizikai jelenléte, ölelése, ő ezt a hibát nem akarta elkövetni, és sikeres vállalkozása mellett is gondoskodó, babusgató anyukává vált. Ez mégsem volt elég: Dorcin kétévesen súlyos pszichoszomatikus tünetek jelentek meg: kóros székletvisszatartás, fejtikkelés. Sok helyen jártak, míg végül az egyik szakember szembesítette Katát a valósággal. „Azt mondta, hogy a kislányomat én magam neurotizálom a saját, fel nem dolgozott múltbeli sérelmeimmel. A gyerekek gyakran, de főleg hétéves korukig édesanyjuk tükörképei. Ha az anya nincs rendben, az a gyereknél jelenik meg.” Kata elkezdett dolgozni önmagán. Ennek eredményeként született meg a CsillagKuckó Alternatív Termékenységi Központ, amely pszichológiai és alternatív módszerekkel gyógyítja az átmenetileg meddővé vált lelket, testet. Mert már a fogantatásnál is fontos a szülők, de főleg az anya lelkiállapota, hogy babázás előtt saját terheit letegye és ne adja tovább. Katának élete és hitvallása lett a meddőnek tartott nők védelme és felkarolása, megtalálta életfeladatát, amelyhez kislánya csillagként vezette el.