Horváth Szomolai Andrea: Akkor van rend a világban...
Bordovács Mária a pozsonyvezekényi faluvégen él piciny parasztházában, és bár kilenc unokája és tizenegy dédunokája született, nem hordozta tenyerén a sors: fiatalon megözvegyült, öt gyerekét pedig elvesztette az évek során. A nemrég századik életévét betöltő asszonyt Horváth Szomolai Andrea mutatta be cikkében. A felvidéki Magyar7 hetilapban megjelent írás a külhoni Média a Családért-díj szeptemberi jelöltje lett.
Horváth Szomolai Andrea végzettsége szerint magyar-szlovák-történelem szakos tanár, de régóta a sajtóban dolgozik. Mellette oktat is, nála a pedagógia kiegészíti az újságírást, és fordítva: minkét irányból érkezik olyan élettapasztalat, ami hasznos a másik területen is. Cikkei a Magyar7 hetilapnál és a Ma7.sk online portálnál jelennek meg, a lapcsaládnál tevékenykedik régiós tudósítóként.
Akkor van rend a világban...
A pozsonyvezekényi faluvégen, egy kis parasztházban éldegél békességben a falu legidősebb lakosa. A százéves Bordovács Mári néni példaértékű személyiség, pedig a dolgos, derék asszonynak nem jutott könnyű életsors. Fiatalon megözvegyült és öt gyermekét temette el az évek hosszú során.
Mári néni éppen a vezekényi búcsú vasárnapján töltötte be századik életévét. Egyszerű asszonyként élte az életét Pozsonyvezekényen, miközben feje felett történelmi határok és különböző államformák váltották egymást. Az élet azonban személyes tragédiáktól sem kímélte, hiszen harmincöt évesen megözvegyült, és öt szeretett gyermeke is elhalt mellőle.
A szép kort megélt asszonyt testvérei, rokonai, menyecskéi, kilenc unokája, tizenegy dédunokája, ükonukája, és a falu egész lakossága is köszöntötte a jubileum alkalmából. Ahogy a fáma tartja, a településen több mint fél évszázada nem volt senki, aki megélte volna ezt a nemes kort. Zupko Tamás, polgármester a szép ünnep alkalmából Vezekény község emlékplakettjét ajándékozta Bordovács Máriának.
Mári néni, akit mindenki arról ismer, hogy még 98 éves korában is képes volt felpattanni a biciklire és ha kellett, botjával fenyegetni a falun vadul áthaladó teherautó-sofőröket, nagy köztiszteletnek és szeretetnek örvend. Sóhajtozva mondja, hogy ma már az unokái nem engedik biciklizni, mert két évnek ezelőtt balesetet szenvedett, és azóta még jobban féltik. De azért hozzáteszi, a biciklit nem adja ám oda senkinek, jó lesz az még valamire.
A községben nincs olyan társadalmi esemény, fellépés, amelyen az idős asszony ne lenne jelen, ebben is példaként áll a többiek előtt.
A családtagok nevetve mesélik, hogy Mári néni minden lében kanál, és szinte lehetetlen leállítani. Százévesen is kertészkedik, tyúkokat, kutyát tart és nagyrészt képes ellátni önmagát. Századik születésnapjának reggelén például a kertben leltek rá, amint vasvillával a kezében takarítgatja a portát.
Igazi, gondoskodó nagymama, akinél mindig enni vagy inni kell valamit, aki soha nem engedi el üres kézzel, vendéglátás nélkül azt, aki betéved hozzá. Az utóbbi években már a községi alkalmazott hordja neki az ebédet, tőle is mindig megkérdezi, mit csinál a községházán dolgozó unokamenyecske, mi újság a faluban. Mári néni elmeséli, nagyon jó, ízes ételeket hordanak neki, ő mindent megeszik, mindent szeret, kivéve a knédlit, azt viszont a kutyája szereti, akinek máskor is jut egy-egy jó falat, így a tisztes eb is örül annak, ha érkezik az ebéd.
Bár Mári néni arcára az idő sok barázdát szántott, hajlott kora és az őt ért tragédiák ellenére is jó kedélyű, derék asszony. Sok mindenre emlékszik a múltból, képes hosszan mesélni a letűnt időkről, egy olyan vészterhes, háborúkkal és válságokkal teli századról, amelyben az embereknek elsősorban a kemény munka, az Istenbe vetett hit és családi összetartás jelentette az életet.
Bordovács Mária 1920. július 5-én született, egy hónappal azután, hogy Pozsonyvezekény a trianoni békediktátum értelmében Csehszlovákiához került. Mint Mári néni mondja, nagyon jó gyermekkora volt, tízen voltak testvérek. A kislány Hoboth Mári nagyon szeretett iskolába járni, az akkoriban lehetséges hét osztályt mind elvégezte. Az édesanyja és édesapja is kiváló emberek voltak, akik arra tanították, miként lehet legyőzni az életben minden rosszat és talpon maradni a nagy nélkülözések és nehézségek idején is.
– Mikor én már asszony voltam, mentem dolgozni a földekre, az édesanyám mindig vigyázott a gyerekekre, sütött, főzött nekik, de olyan jó ételeket, amilyeneket még én se tudok – meséli Mári néni, aki fiatal lánykaként és később mára asszonyként a tallósi Esterházy uradalom földjein dolgozott. Mint mondja, a férjét, Bordovács Jánost – a Janit – ő választotta, a Jani meg őt, akkoriban nem kerítettek nagy feneket az udvarlásnak, a fiatalok az országúton sétálgattak, beszélgettek, nótáztak együtt, így ismerkedtek. A kicsi, templomi esküvőre már a második világháború idején, 1943-ban került sor.
– A háború idején nem tudtunk nagy lakomákat csapni. A lakodalom otthon volt, az asztalra paradicsommártás és megkent tortalap került, de ez is öröm volt – mondja. A férjét az esküvő után egy hónappal kivezényelték a frontra. 1944 karácsonyán tért haza a háborúból, beteg vesékkel, 35 kilóra lefogyva. Akkor még sikerült meggyógyítaniuk, de tíz év múlva, 1955-ben Mári néni özvegyen maradt. Ebben az évben az anyósa is elhunyt, és Mári néni akkor még nem sejtette, hogy a tragikus év után még szörnyűbb idők következnek. Öt gyermekük született Bordovácséknak, egy kislány és négy fiú, vagy ahogy a Mátyusföldön mondják, négy gyerek.
Mári néni szomorúan, a rossz emlékek szürke homályába meredve mondja el, mind az öt gyermeke a temetőben nyugszik már. 1958-ban a kislány, a nyolcéves Ilonka ment el agyhártyagyulladás következtében.
– Nagyon rítam, amikor a kislány meghalt, de tudtam, hogy a férjem nagyon szerette egyetlen lányát, azzal vigasztalódtam, hogy biztos eljött érte, és magával vitte a menyországba.
A fiúkat - Jancsit, Sanyit, Józsit és Gyuszit szívinfarktus, illetve a gyilkos kór ragadta el az élők sorából már felnőtt, családos emberekként. Mári néni ötszörösen is átélte a világ legnagyobb, szívettépő fájdalmát, a gyermek elvesztését. Ezzel kapcsolatban nem akarja kifejteni érzéseit, nem is jó bolygatni a fájó sebeket. Annyit mond, hogy minden nehézségen a kemény munka segítette át, a Máriácskához is sokat imádkozott, de a nagy titok az, hogy dolgozni kell.
A még százévesen is jó egészségnek örvendő nénit testvérei, menyecskéi, unokái és dédunokái veszik körül, a népes rokonságból minden nap akad valaki, aki betér Mári nénihez és gondoskodik róla. A centenáriumot megélő asszony két üzenetet hagy hátra az utókornak: mindenki arra bíztat, dolgozzon keményen, mert a munka gyógyír mindenre, és szeresse a fiatalokat, a gyerekeit, az unokáit, hiszen akkor van rend a világban, ha a családokban béke van.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
