Évszázadok óta öltöztetik az andocsi Szűz Máriát, de milyen titkokat rejtenek a ruhák?

2025. 05. 10.

A Balaton déli partjától nem messze, Andocson találjuk a világ egyik legnagyobb egyedi ruhagyűjteményét. A Mária Ruhák Múzeumában közel négyszáz szebbnél szebb palást lelt otthonra, a ruhácskákat a hívek adományozták hálából a csodatévő andocsi Máriának. Elutaztunk Andocsra, hogy megismerjük az adományozás hagyományának hátterét. A településen található bazilikában még számos további érdekességet tudtunk meg. 

Andocs templom
Nyéky Kálmán plébános az andocsi bazilikának adományozott ruhákat mutatja – Fotó: Császár Tamás

A legenda szerint (lásd keretes írásunkat) Kalocsáról került Andocsra a templom és a benne található Mária-szobor. A feljegyzések szerint a kegyszobrot 1747 óta öltöztetik a csodatévő Szűzanyának adományozott ruhákkal. Az igazolhatóan legrégebbi darabot Széchenyi Katalin grófnő adományozta az új templom felszentelésekor 1747-ben, sajnos ez a ruha mára elveszett. Így a ma is látható legrégebbi öltözet 1852-ben készült, ez Tallián Boronkay Cecília adománya. Azóta közel négyszáz palást gyűlt össze a parókián kialakított háromtermes Mária Ruhák Múzeumában, és a ruhácskák száma folyamatosan nő.

Angyalok mentette kegyhely

A legenda szerint 1520 körül egy éjjel angyalok emelték a magasba a kalocsai gótikus kegykápolnát a benne található csodatévő Mária-szoborral együtt, hogy az épületet megszentségteleníteni készülő török elől egy kis andocsi dombra menekítsék. Bár a török Somogyba is elért, a csodás hírű andocsi templomot soha nem bántotta. Búcsújáróhelyként a jezsuiták tették ismertté 1640-től, a 18. század elejétől pedig ferencesek vették birtokba a kegyhelyet és építették fel mellette a rendházat. Ugyanebben az időszakban emeltek a – szentéllyé vált – korábbi kegykápolna elé barokk stílusban templomot, amelyet 1747-ben szenteltek fel.

Érdekes, de arról – jelenlegi tudásunk szerint – nincs hiteles adat, ki és mikor készítette a szobrot, tudjuk meg Nyéky Kálmán plébánostól, aki leszögezi: szeretné, ha a jövőben legalább az kiderülne, honnan származik a szobor faanyaga, ennek érdekében lépéseket kíván tenni. 

Az atya bevezet bennünket a múzeumba. Elmondja, hogy a külföldi adományozók leggyakrabban a környékről kivándorolt magyarok, illetve leszármazottaik, de az andocsi Mária-szobor mára világhírűvé vált. 

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy érkezett már ruha Lengyelországból, Ausztriából, Írországból, az Egyesült Államokból, Mexikóból, Venezuelából, sőt még Tibetből is. Utóbbi buddhista ruha volt, mielőtt Andocsra került. 

A Szűzanya a legtöbbször „összeöltözik” a pappal, tehát a liturgia színének megfelelő öltözetet kap. A most magunk mögött hagyott nagyböjtben lila, év közben zöld, az egyes ünnepekre fehér vagy kék színű ruhába öltöztetik, pünkösdkor pirosba. Ezek mellett vannak arany és fekete gyászruhái is. A legnagyobb számban kalocsai mintás ruha gyűlt össze, a legenda alapján talán nem véletlenül. Korábban, amikor kalocsai búcsúsok érkeztek Andocsra, kalocsai mintás ruhába öltöztették a Mária-szobrot. A több száz ruha közül a plébános Nyéky Kálmán és néhány falubeli nyugdíjas hölgy választja ki, melyik palástot helyezzék a szoborra. 

Átlagosan kéthetente cserélik a Madonna ruháját, de a karácsonyi időszakban a templomban fölállított fenyőfák miatt nem kap új öltözetet. A ruhacsere karácsonytól függetlenül sem egyszerű feladat, hiszen ilyenkor mindent le és vissza kell pakolni az oltár körül, arról nem is beszélve, hogy a szobor a magasban található, csak speciális létrával lehet elérni. A procedúra nagyjából egy-másfél órát vesz igénybe.

Kép
Mária szobor Andocs
Fotó: Császár Tamás

Bazilika tele titokkal

Hogy jobban megértsük, mit jelenthet a híveknek a Madonnát öltöztetni, számára ruhát adományozni, a parókiáról a bazilikába sétálunk. „A templomban nagyon sok titok van elrejtve” – mondja Nyéky Kálmán atya. A Szűzanya ruhái ezek közül csak egy misztériumot jelentenek, annak ellenére, hogy a Madonnának közel négyszáz ruhája van. Ezek az „apróságok” meg tudják érinteni a hívek lelkét – igaz, a mai embernek egyfajta nyitottságra is szüksége van ahhoz, hogy rá tudjon csatlakozni, s el tudja fogadni: nem kap meg egy információt azonnal úgy, mint amikor az internetet böngészi. 

„Szeretik az emberek a kissé titokzatos dolgokat, amikor összefüggéseket kell felfedezni, és úgy lehet célt érni – például a ma divatos szabadulószobákban, azzal a különbséggel, hogy Andocs nem szabadulószoba, hanem igazi mentsvár” – hangsúlyozza az atya. 

Nyéky Kálmán néhány példát is mutat. Az egyik mellékoltárhoz érve elmondja: a festményen látható szentet onnan ismerhetjük fel, hogy egy kiskutya fekszik a lábánál. Hogy kerül a kutya a szentek közé? A kutya Szent Rókus legendájához köthető. A négylábú úgy menti meg Rókus életét, hogy kenyeret visz neki, amikor kiközösítik a betegsége miatt. „A történet kifejezi, hogy mi is léphetünk azok felé, akiknek szüksége van a segítségünkre. Nagy felismerés sokak számára, amikor rádöbbennek: nem kell Dél-Amerikáig utazni, hogy találkozzunk a szegénységgel, hiszen a közvetlen környezetünkben is élhetnek olyanok, akiknek nagyon nagy szüksége lehet a személyes támaszunkra” – magyarázza a plébános. 

Az egyes oltárok fölött különböző címerek láthatók, annak megfelelően, melyik nemesi család adományozta az oltárképet. A heraldikán szintén el lehet és érdemes is gondolkodni, így például azon, miként változott az idők folyamán a Lengyel család címerében látható egyszarvú ló unikornissá.

Elvesztett gyermekek angyaltestben

A bazilika szentélye késő gótikus stílusban épült, Kálmán atya meg szokta kérni a látogatókat, nézzék meg részletesen a mennyezetet, és mondják el, mire ihleti őket a látvány. A legkülönbözőbb benyomásokról számolnak be a hívek: van, aki hálót lát benne, amit a Feljebbvaló vet ki ránk, hogy megmentsen bennünket. Más két fát, a jó és a rossz tudás fáját véli felfedezni, s lombjaik egybefonódnak. Metszetükből fakad egy „új szövetség”. 

Megint más hívő úgy érzékeli: a pillérek mintha a semmiben lebegnének, de van, aki egy nagy halat fedez fel, amiben mind benne vagyunk, miközben érkezik a segítség Mária és a szentek képében, akik megmentenek minket a halál torkából. 

A főoltáron kék és rózsaszín angyalkák is megjelennek, akik sokak számára azokat a kisgyermekeket jelenítik meg, akiket a szüleik elveszítettek. Száz évvel ezelőttig magától értetődő valóságnak számított, hogy az Andocsra érkezők közül – az akkori közegészségügyi viszonyok miatt – sokan vesztették már el gyermeküket, és vigasztalásért esedeztek. 

„Kérdés, mit mond mindez ma a híveknek, hiszen Istennek hála ma már kevés gyermeket veszítünk el csecsemőkorban gyermekbetegségek miatt. Ugyanakkor a magzati veszteség nem csekély, vagyis az angyalkáknak nagyon is itt van a helyük. Miközben a megpróbáltatást kiállt szülők megsimogatják kicsiny, kopott szárnyaikat, a korábbi jelentéstartalom aktuálissá válik számukra, és Szent II. János Pál pápa gondolatait felidézve azt mondhatják: gyermekük már az Úrban van. Azaz itt összeér ég és föld, mindemellett mi is hidat képezhetünk az isteni és a jelenlegi világ között” – fejti ki az atya. 

Úgy véli, a templomba lépőkre komoly hatást gyakorolnak a festmények, szobrok, formák, általuk elevenen hat ránk az evangélium. Így függ össze a hagyomány, azaz a szoboröltöztetés a jelennel, és azt is felfedezhetjük, mi a jelentősége. „A magam krisztocentrikus értelmezése szerint a Szűzanya kezében tartott kis Jézus mezítelen. Őt (is) fölöltöztetjük, s hozzá öltözik Szűz Mária. Mindebben mi, emberek nyújtunk segítséget” – világít rá Nyéky Kálmán. 

Hozzáteszi: az, hogy mi adunk ruhát a gyermek Jézusra, utal arra, hogy a földi életben segíthetünk a rászorulókon, akiknek nem jut betevő falatra, ruhára. A Gondviselés rajtunk keresztül működhet, erre mindannyian meghívást kaphatunk.

„Sírva jöttünk hozzád, özvegyek és árvák”

Sokak számára, még így sem mindig egyértelmű, mi annak a lelkiségnek az üzente, ami a szobor öltöztetésében ölt testet. Számukra is világossá kell tenni, fogalmaz a plébános, hogy Andocson nem csupán egy népszokásról van szó, hanem arról, hogy a hívek az élet legkülönbözőbb területein tudtak odafordulni Máriához. Nem pusztán kérnek valamit (csodálatos gyógyulást, gyermekáldást, megmenekülést egy veszélyes helyzetből), és boldogok, ha megkapják, majd hálát adnak, ami manifesztálódik az ajándékozott ruha képében. Ennél sokkal többről van szó. 

E tényre a legrégebbi ruha, Tallián Boronkay Cecília adománya a bizonyság. A nemes asszony ugyanis vallásos lelkületéből fakadóan készíttetett ruhát, és azt kérte a Szent Szűztől: emlékezzen meg róla végső óráján. Más azért hozott ruhát Máriának, mert nagyon nagy fájdalom érte. Nyéky Kálmán ennek fontosságára akkor döbbent rá, amikor egy csángó búcsús érkezett Andocsra, aki így énekelt: „sírva jöttünk hozzád, özvegyek és árvák, és itt vigaszt találtunk”.

Kép
Andocs Nyéky Kálmán
Fotó: Császár Tamás

Megint mások még azelőtt hoznak ruhát a Szűzanyának, hogy kérnének valamit, hitük szerint így lehetnek biztosak abban, hogy meghallgatásra találnak. Még akkor is, ha nem pont úgy teljesül a kívánságuk, ahogy várták. Akadnak, akik szeretnék Andocson hagyni korábbi fájdalmaikat, például a válást elszenvedettek, vagy gyermeküket özvegységükben egyedül nevelők. Előfordult, hogy gyermekeik nevét is belehímezték a ruhába. 

A ruhák hátuljába, belsejébe gyakran hímeznek imádságot (olykor családi fényképet is elhelyeznek), mert azt szeretnék, ha mindig közel lehetnének a Szűzanyához. 

Vagyis a szoboröltöztetés nem pusztán egy szokás, az aktus az emberről szól, aki imádságában közel szeretne kerülni Istenhez és az édesanyjához, hogy bizonyos lehessen benne: biztos pártfogójuk van Mária személyében Isten előtt. 

A hívek közül sokan szeretnék azt is, ha Szűz Mária hasonló lenne hozzájuk: amikor Andocsra viszik a saját népviseletük alapján készített ruhácskákat, igazából magukat viszik a szoborhoz, mert azt szeretnék, ha az ő viseletük a Szűzanyáé lenne és viszont. „Szűz Mária, s így az ölében tartott Jézus magára veszi a mostani emberségünket, amit kifejez egy-egy ruha. Így próbálunk közelebb kerülni Istenhez” – világít rá a plébános. 

Az atya mindazoknak ajánlja az andocsi látogatást, akik szívesen időznének csöndben, mert mint mondja, a templomban különleges, kevés helyen megtapasztalható mély csönd uralkodik. Ahogy fogalmaz: itt Isten csöndje van, ami felel az ember csöndjére. A csenden keresztül felfedezhetjük a liturgia szépségét, valamint azt, hogy Isten meghívott bennünket a vele való teljes közösségre. 

A templomban a Mária-szobor fölötti ablakon reggel süt be a nap, így a szó szoros érelmében találkozhatunk a Napbaöltözött Asszonnyal. 

„Életünk végén mindannyiunkra ez vár, amikor belépünk az Istennel való teljes közösségbe, az Ő ragyogásába, ahogy Szűz Máriával is történt” – mondja útravalóul Nyéky Kálmán atya a templomból kifelé tartva. 

Mit jelent ma a búcsú?

A búcsús lelkület a legtöbb embernek csupán az emlékében él: milyen volt, amikor processzióval az egyik faluból a másikba vonultak az emberek zászlók alatt, gyalog vagy lovasszekérrel, mondja Kálmán atya. Ezzel együtt sokan még ma is gyalog közelítik meg a kegyhelyet a közeli vagy akár távolabbi falvakból, esetleg a települést is érintő piros túra útvonalán. Mások kerékpárral érkeznek, hiszen a Balaton biciklivel nem nagy távolság, igaz, egyes zarándokok akár hetven kilométert is tekernek, hogy Andocsra látogassanak. Persze a legtöbben autóbusszal érkezenek, egy-egy település, városrész vagy plébánia szervezésében. Nagy hatást gyakorol a hívekre, ha közösen tudnak nekivágni az útnak, és lelkileg feltöltődnek. Érkezzenek bárhogyan, felejthetetlen élmény lesz számukra az andocsi zarándoklat. Mint például annak a depressziótól szenvedő német férfinak, aki Santiago de Compostelából indulva egész Európát átbiciklizve jutott Andocsra, s útközben felkeresett minden nagyobb Mária-kegyhelyet. Az út jelentette számára a gyógyulást. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Legkedveltebbek