Elpusztul-e a vadonban az állatkertben nevelkedett oroszlán? – A visszavadítás nehézségei

A bretagne-i Pont Scorff állatkert több mint ötszáz állata között vannak pingvinek, zsiráfok, vörös pandák, de még fehér oroszlánok is. Az „állatok királyának” ez a színváltozata gyakorlatilag csak állatkertben létezik: természetes mutációról van szó, amely azonban vadon nem életképes. Az afrikai Krueger Nemzeti Parkban olykor-olykor születnek fehér kölykök, de eddig összesen egyetlen nőstényről tudott, hogy megérte a felnőttkort. Ilyen kölykökből hozták létre tudatos tenyésztéssel az állatkerti állományt, mely egyre népesebb, de vajon

hova lehetne visszatelepíteni olyan állatokat, amelyeknek vadon élő állománya nincs?

Vadnak lenni nem könnyű

A nagymacskák természetbe való visszatelepítésével azonban nem ez az egyetlen probléma. A tigris egyik legritkább alfajának, a szibériai vagy Amur-tigrisnek ma már több példánya él fogságban, mint vadon, és az állatkertekben születésszabályozást kell alkalmazni, mert nem mindig könnyű elhelyezni a szaporulatot. Miért nem kerülhetnek vissza a vadonba? Azért, mert egy nagyragadozónak, ahhoz, hogy saját magát el tudja látni, nem elég a vadászösztön, kölyökkorában el kell sajátítania és be kell gyakorolnia a zsákmányszerzéshez szükséges fortélyokat, amire az állatkertben nincs lehetőség. Ha pedig éhes marad, mivel megszokta, hogy az ételt az ember adja, a következő lépés az lesz, hogy az embernél fogja keresni, ami konfliktusok forrása lesz. Nem is beszélve arról, hogy azok a körülmények, amelyek miatt az alfaj a hazájában ennyire megritkult, továbbra is fennállnak.

Több lépcsőben

Hogyan kerülhetett akkor vissza a vadonba Bömbi, a Budapesti Állatkertben 2004-ben született, ráadásul dajkakutya segítségével felnevelt kisoroszlán? Úgy, hogy

valójában nem az igazi nagy vadonba került, hanem egy rezervátumba, ahol gondoskodnak róla, ha szükséges. Az ily módon visszatelepített állatoknak csak az utódai lesznek majd azok, akik az embertől teljesen függetlenné válnak.

Ez a terv a Pont Scorff állatkert azon lakóival is, amelyek képtelenek az önellátásra. Hasonlóképpen alakult a Budapestről tavaly elköltözött nőstény óriásvidra, Alondra sorsa is: jelenleg egy nemzeti park az otthona Argentínában, ahol hozzá illő párt is kapott, és remélhetőleg a jövőben utódaival fog hozzájárulni a veszélyeztetett faj fennmaradásához. Az élőhelyükre visszatelepített emberszabásúak sem a könyörtelen vadonba szoktak kikerülni, hanem rehabilitációs parkokba.

Kép

Trombitás hattyúk visszaengedése a Yellowstone Nemzeti Parkban (USA); kép: Profimedia - Red Dot

Etetés kesztyűbábbal

Valamivel kedvezőbb a helyzet a patások vagy a madarak esetében. Bár közvetlenül az állatkerti karámból, a jászol mellől egy vadló sem kerülhet vissza a természetbe, a ­hortobágyi pusztán félvadon élő ménesből rendszeresen szállítanak lovakat Közép-Ázsiába, hogy ott az embertől már valóban függetlenül élhessenek. Ezek az állatok azonban születésüktől fogva hozzászoktak az önellátáshoz, és mivel fajtársaik között nőttek fel, nem okoz gondot számukra a kommunikáció sem. A madarak viselkedésében jóval kevesebb a tanult, és több az ösztönös elem, ezért szabadon engedésük kevesebb kockázatot rejt, de még őket sem lehet egyszerűen csak szélnek ereszteni. Ügyelni kell például arra, hogy ne szokjanak túlságosan az emberhez. Ennek érdekében például a mesterségesen felnevelt sasfiókákat sasfejet mintázó kesztyűbábbal etetik.

Háziállatból vadállat

A sors furcsa fintora, hogy amilyen nehéz a természetbe visszaszoktatni a vadon élő állatokat, olyan könnyen visszatérnek a háziállatok a vadonba. Alig van olyan domesztikált állat, amelynek ne élne valahol komolyabb visszavadult állománya. A legismertebb példák közé tartozik az amerikai prérik legendás vadlova, a musztáng, amely a spanyol hódítók elszabadult hátasainak leszármazottja, hiszen az Újvilágban a lófélék még az ember megérkezése előtt kihaltak. Ausztrália pedig valóságos gyűjtőhelye az elvadult háziállatoknak, hiszen itt nem kellett sem természetes ellenségekkel, sem vetélytársakkal szembenézniük: a tevék, bivalyok, disznók, kecskék és macskák alaposan megváltoztatták a kontinens arculatát.

Ausztrália sivatagaiban ma több teve él, mint az összes arab országban együttvéve.

Kép

Európai bölény a Bialowieza Nemzeti Parkban (Lengyelország); kép: Profimedia - Red Dot

Ki fizeti meg a szabadság árát?

Az elszabadult állatok okozta ökológiai problémák Európát sem hagyták érintetlenül. Az első mosómedvék prémesállat-farmokról szöktek meg, és igen kedvező életkörülményeket találtak, az itteni madárvilág viszont nincs felkészülve egy ilyen hatékony fészekrablóra. A szürke mókust hobbiállatként vitték be Angliába, és mára a szigetország nagy részéről teljesen kiszorította az őshonos vörös mókust. Magyarországon jelenleg az elszabadult társállatok közül a leglátványosabb az ékszerteknősök előretörése: tavakban, holtágakban gyakran már több ékszerteknőst láthatunk az uszadékfákon, nádcsomókon napozni, mint mocsári teknőst – félő, hogy egyikük visszanyert szabadságának árát a másik fogja megfizetni.  

A „Szabadítsátok ki Willyt!” című 1993-as amerikai film vetítése után mozgalom indult annak érdekében, hogy a főszerepet játszó kardszárnyú delfin, Keiko valóban visszakaphassa szabadságát, ahogy az a filmben történt. Hosszas felkészítés után az orkát vissza is engedték az óceánba, de az nem tudott mit kezdeni a szabadsággal: fajtársai közé nem tudott beilleszkedni, továbbra is az emberek társaságát kereste, és egy évvel a szabadulása után elpusztult.

A házimacska túlságosan is könnyen vissza tud illeszkedni a szabad életbe, függetlenné válva az embertől, és helyrehozhatatlan károkat okozva a természetben. 

Számos olyan állat van, amely a természetben már kihalt, és az állatkertek összefogásának köszönhető, hogy ma újra élnek állományok a vadonban. A Przsevalszkij-vadló mellett ilyen még például az európai bölény vagy az arábiai oryx-antilop. 

A kutya az egyetlen háziállat, amely minden jel szerint nem akar, és nem is tud teljesen elszakadni az embertől. Leszámítva az ausztráliai dingót, amely a háziasításnak egy korábbi szakaszában vált újra önállóvá, az elvadult kutyáknak a világon sehol nem alakult ki az embertől függetlenül élő és szaporodó, tartósan önellátó állománya.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>