Koronczay Lilla – Státusza: egyszülős család

Koronczay Lilla bölcsészként végzett az ELTE-n, és közben elvégezte az újságíró iskolát is. Kamaszkora óta arról álmodott, hogy újságíró lesz. Gyerekei születése után egy ideig német nyelven tolmácsolt, és közben különböző magazinokban közölt riportokat. Harminc évesen vették fel a Nők Lapjához, ahol immár 21 esztendeje dolgozik.

Státusza: egyszülős család

A gyermekeit egyedül nevelő szülő arról ismerszik meg, hogy folyton rohan. Hol a gyerekeit kell vinni-hozni az iskolából, hol a munkahelyére siet, hol bevásárolni. Egy perce sincs, hogy megigyon veled egy kávét vagy elmenjetek moziba. Lehet, hogy nem is tudná kifizetni a mozit. Nem fogja bevallani, de így van. Szép lassan elszegényedik, méghozzá háromszor akkora eséllyel, mint a kétszülős családok. Ezért térképeztem fel e széles réteg (207 ezer család) helyzetét Magyarországon.

– A válás után úgy éreztem, egy hómezőn állok, körülöttem üresség, és meghalt a lelkem – önti ki a szívét a negyvenhárom esztendős Tímea, aki tíz évvel ezelőtt vált el a férjétől. – Nem elég, hogy egyedül maradtam a két kicsivel (kéthetente egy hétvégén volt láthatás), el kellett temetnem magamban a férjem iránt érzett szerelmet is. Ő hagyott el, nem maradt más választásom. Nem tudtam többé kivel megosztani a gyerekekkel járó felelősség súlyát, meghozni a fontos döntéseket, és ha mindez nem lett volna elég, esténként még iszonyú magány is szakadt rám. Ha nincs mellettem az édesanyám és a barátnőim, akiket ilyenkor felhívhatok, nem is tudom, mit csináltam volna. Évekig csak vonszoltam magam, óvodába be, iskolából ki, bevásárolni, csekkeket feladni, és még a munkahelyemen is helyt kellett állnom. Márpedig nem olyan világot élünk, hogy elnéznék neked, amint könnyes szemmel ülsz a munkád fölött, és magadba roskadsz. A férjem hozzájárulása semmire nem volt elég, de többet nem tudtam kérni, mert közben új családja lett. Az az 1500 forint pedig, amit a családi pótlék (egy gyermeket egyedül nevelő szülő esetén a családi pótlék összege 13 700 Ft – a szerk.) mellé kaptam gyerekenként, egyszerűen nevetséges. Kérdem én: hova fordulhat ilyenkor az ember?

A kérdés jogos, hiszen a tizennyolc év alatti gyerekeket nevelő családok húsz százaléka, számszerűen 207 ezer egyedülálló szülő, úgy tűnik, senkinek nem fontos. Nincs államilag kidolgozott terv arra vonatkozóan, hogyan fogják társ nélkül, lelki és anyagi segítség híján, egyedül felnevelni a gyerekeiket. Márpedig ezek a gyerekek ez idő szerint akár 300 ezren is lehetnek! Lehet persze azt mondani, hogy nem kellett volna elválni, de az igazság az, hogy a fogyasztói társadalom kicsit sem családbarát. A két szülő vállán nyugszik az összes teher, nincs többé körülöttük nagycsalád és megtartó közösség, akikkel a gondjaikat megoszthatnák. A munka-család egyensúlya iszonyú billenékeny manapság, hiszen aki éjt nappallá téve dolgozik, attól nem lehet elvárni, hogy a párkapcsolatára és a gyerekeire is maradjon ideje, energiája.

Ez a mindenirányú óriási nyomás, ami a szülőkre tartósan ránehezedik, előbb-utóbb összeroppantja a család kereteit. Ráadásul ma már nem gazdasági, hanem érzelmi alapon kötődnek a házasságok, és ha a felek képtelenek ápolni a szerelmet, mert túlterheltek, egy újonnan támadt érzelem nagy eséllyel felrobbantja a szövetséget. Bármi legyen is az ok, a válás beláthatatlan következményekkel járó cunamit indíthat el, ami mindkét szülőt maga alá temetheti. Természetesen a nagyobb teher mindig arra hárul, akinél a gyerekek maradnak.

Adjunk bele több apait!

– Sajnos a bevett gyakorlat Magyarországon az, hogy a gyerekeket az anyjuknál helyezi el a bíróság, holott sokkal jobb megoldás lenne a váltott elhelyezés – hívja fel a figyelmet Léder László pszichológus. – Egy hét az anyánál, egy hét az apánál. Egyrészt nem kellene tartásdíjat fizetni, és ezzel felgyorsulna a válási procedúra, azon kívül mindketten szembesülnének azzal, mennyi gonddal jár a gyerekeiket egyedül gondozni, és mennyit árt nekik, ha a szüleik civakodnak egymással. A gyerekek szempontjából azért is lenne ez a legjobb megoldás, mert nem fosztaná meg őket az édesapjuktól, hiszen nekik mindkét szülőre egyformán szükségük van. Az eddigi tapasztalat az, hogy váltott elhelyezés esetén csökken maga a válási kedv is, hiszen a feleket megfosztja legfőbb fegyverüktől, a gyerekeikkel való érzelmi zsarolás lehetőségétől.

Természetesen előfordul, hogy a bíróság nem tehet másként, mint hogy az édesanyánál helyezi el a gyerekeket, például amikor az apa egyszerűen eltűnik a színről, mondja a szakértő. A család elszegényedéséhez azonban már az is elég, ha a külön élő szülő nem fizeti rendszeresen a tartásdíjat. Ezekben a nehéz élethelyzetekben sürgős lelki és anyagi segítségre szorulna a magára maradt egyedül nevelő szülő. Lelkire azért, mert a magány önmagában is megbetegít, hát ha még olyan fokú terhek cipelésével is tetéződik, mint egy vagy több gyerek eltartása, gondozása. A szülőnek leépülnek a kapcsolatai, ellehetetlenül, és kérdésessé válik, képes-e egyáltalán visszatérni a munkaerőpiacra. Anyagi támogatásra pedig azért lenne szüksége, mert az egyszülős család hamar elszegényedik, és ez súlyos következményekkel járhat.

– Már magával a gyerekneveléssel is nehéz egyedül megbirkóznia a magára maradt szülőnek – folytatja Léder László. – Sokszor hallom az elvált édesanyáktól, hogy anyának és apának is kell lenniük egyszerre. Nem kell! Inkább azt tanácsolnám, hagyják, hogy a gyerekeik megtalálják a maguk számára a megfelelő "apát". Lehet, hogy a nagyapa vagy egy nagybácsi lesz az, esetleg egy férfi osztályfőnök, a lényeg, hogy olyan ember legyen, aki követhető mintaként szolgál. A másik, amitől az egyedülálló szülőnek, legyen bár nő vagy férfi, tartózkodnia kell, hogy egészségtelenül szoros kapcsolat szövődjön közte és a gyermeke között. A fiainkra semmiképpen nem ruházhatjuk rá a hiányzó apa szerepét, mert lelkileg nem bírják el. Ilyen esetekben a leválás is nagyon nehézzé válik, holott előbb-utóbb be kell következnie. Javaslom-e a zaklatott gyereket pszichológushoz hordani a válás ideje alatt? Erre azt tudom válaszolni, hogy valójában az egész család, de leginkább a szülők szorulnának mentális segítségre. Mert ha a gyerek a szülőt erősnek és kiegyensúlyozottnak látja, az őt is helyrebillenti. Az azonban nem megy, hogy a gyerekemet szakemberhez irányítom, én meg marakodok tovább a feje felett az elhelyezésén meg a pénzen a volt párommal. Utóbbi esetben nincs az a gyerekpszichológus, aki segíteni tudna a srácnak.

Mindent összevéve a szakember úgy gondolja, átfogó nemzeti stratégiára lenne szükség ahhoz, hogy az ilyen "félkarú" családok épségben eljussanak a gyerekeik kirepüléséig. Ingyenesen elérhető lelki tanácsadás, coaching, gyerekfelügyelet, munkahelyi integrációt segítő mentorálás, munkahely-közvetítés, és nem utolsó sorban szociális alapú, nagy összegű állami támogatás lenne a cél. Nem csupán a megszületendő gyerekekre kellene fókuszálnia az államnak, hanem azokra is, akik már itt élnek köztünk, és fontos lenne, hogy felnőve ép lélekkel kerüljenek ki az életbe.

Kiszolgáltatott helyzetben

–  A kutatásaim is azt igazolják, hogy a gyerekeiket egyedül nevelő szülők az elmúlt évtizedben különösen elhanyagoltnak érzik magukat, és nem véletlenül - hangsúlyozza Monostori Judit szociológus, a Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa. – Az állami családtámogatási rendszer ma a három vagy több gyereket nevelő, kétszülős családokat preferálja, a számok tükrében is ez látszik. Míg a kétszülős családok szegénységi rátája 2016-ban tizenhat százalék volt, az egyszülős családoké harmincnyolc. Bár a jelenség nemzetközi, Magyarországon sokkal inkább szétnyílt az olló, mint Európa más országaiban.

A szociológus szerint a megoldás az lehetne, ha a társadalompolitika külön célcsoportként kezelné az egyszülős családokat. Az egyik legsürgetőbb feladat az elmaradt tartásdíjak behajtása, ami nálunk kevéssé hatékony, ám több más ország gyakorlata mellett a svéd példa is azt bizonyítja, hogy egy önálló szervezet felállítása, amely megelőlegezi az összeget, majd vállalja a behajtását is, működőképes lehetne, végső esetben pedig az állam átvállalhatná a tartozást. Kicsit távolabbról szemlélve az egyszülősök problémáit: a nemzetközi kutatások azt igazolják, hogy azokban az országokban, ahol jelentős a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenség, szükségszerűen hátrányba kerülnek az egyszülős családok, hiszen az esetek többségében (Magyarországon nyolcvanhét százalékban!) az anya a családfő. Nagy szükség lenne az apai jogok és kötelességek hangsúlyozására is, hogy nagyobb részt vállaljanak a családi munkamegosztásból, így a válás sem lenne ilyen drasztikusan egyoldalú. Másrészt kívánatos lenne a nők és a férfiak bérének egy szintre hozása.

– A nők többsége jelenleg anyagi tekintetben sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben van – fogalmaz a szociológus –, hiszen alul vannak fizetve, vagy eleve alacsonyabb presztizsű munkát vállalnak, mert úgyis nemsokára szülni fognak, ráadásul ez általában visszaveti a karrierüket is. Egyedül maradva a hátrány csak fokozódik. Meg kellene könnyíteni számukra a munkaerőpiacra való visszatérést, ahol az apák és anyák számára rugalmasabb munkaidőt, rész- és távmunka lehetőséget kellene biztosítani. Ez a kétszülős családoknak is sokat segítene, de ebben a tekintetben hazánk messze le van maradva az EU-s tagországoktól. Azon kívül a gyermekek nappali ellátását biztosító állami intézmények köre is bővítésre szorul. Hiszen hogyan dolgozzon az a szülő, aki nem tudja kire bízni a gyerekét? Végül, de nem utolsó sorban fontos lenne a direkt anyagi támogatás az állam részéről. Ezt minden ország másképp oldja meg, van, ahol adókedvezmény formájában, máshol nagyobb összegű rendszeres támogatással próbálnak könnyíteni az egyszülős családok terhein. Norvégiában például minden egyes gyerek mellé plusz egy gyermeknek járó családi pótlékot utalnak. Komplett intézkedéscsomagra lenne tehát szükség.

Az özvegyeknek a legnehezebb
– Minket az egyszülős családokhoz sorolnak be, holott az özvegység egy sokkal nehezebb élethelyzet, mint a válás – hangsúlyozza az egyik érintett, Judit. – Az elváltaknál jó esetben a másik szülő is ott van, és anyagilag, lelkileg tart egy biztonsági hálót a gyerekeknek, akkor is, ha azok a másik félnél maradnak. Erre sajnos mi már nem számíthatunk. Nekem hét éve halt meg a férjem egy súlyos betegségben, és mi a két gyerekkel a neki járó nyugdíjat kapjuk havonta, összesen 98 000 forintot. Ebből kellett megoldanom a gyerekek oktatását, és most az egyetemi tandíjat is. Ha nappalin tanulnak, huszonöt éves korukig folyósítják az árvaellátást, de ha megszakítják a tanulmányaikat, vagy nem veszik fel őket rögtön az egyetemre, a folyósítás örökre leáll. Én ezt nagyon igazságtalannak tartom. Ahogyan azt az 1500 forintot is, amit gyerekenként a családi pótlék kiegészítéseként kapok. Én legalább a családi pótlék kétszeresére számítanék! Ezen kívül mentességet élvezek a TB-járulék fizetése alól. Mindezzel együtt a szüleim anyagi segítsége nélkül képtelenek lettünk volna átvészelni ezt az időszakot.