Csehországban jóval több magyar él, mint ahogy a felmérések mutatják

– Hogyan jutottál el Csehországba?
– Korábban az ELTE Rektori Kabinet Nemzetközi Stratégiai Irodájában, kulturális intézményekben, például a Hagyományok Házában és múzeumokban is dolgoztam. Amikor hallottam a Kőrösi és a Petőfi Programról, úgy véltem, jó alkalom lenne, hogy kamatoztassam az addig szerzett szervezési és kommunikációs tapasztalataimat.  Éppen akkor csináltam a doktorimat, de az egyetemre már nem kellett bejárnom, így jelentkeztem a programra. A nyelvtudásom miatt eredetileg német és angol nyelvterületre szerettem volna utazni, de várólistára kerültem, így le is mondtam róla, hogy bekerülhetek a programba, majd pár hónappal később azzal kerestek meg, hogy beválasztottak a csehországi ösztöndíjasok közé. Miután átbeszéltem a családommal és a férjemmel, igent mondtam a lehetőségre.

– Milyen fogadtatás várt az országban?
– Kaptam egy fiatal magyar mentort, akivel az első hetekben megbeszéltük, miben tudok segíteni: elsősorban online és offline kommunikációban. Az első hónapot Prágában töltöttem, hogy jobban megismerjem a csehországi magyar szervezetek működését, amelyeknek a fővárosban van a székhelyük. Az ösztöndíjprogram további része során azonban két másik városban, a szlovák határhoz közeli Brünnben és a Lengyelországgal szomszédos Ostravában dolgoztam.

– Miben segítenek a kinti magyaroknak a magyar szervezetek?
– A legnagyobb a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szervezete (CSMMSZ), amelynek több helyi egyesülete is működik, mint a brünni és az ostravai. Emellett van két prágai székhelyű egyházszervezet, ezek évente párszor más városokban is tartanak szentmisét. Ugyancsak prágai az Iglice Egylet, amely magyar szülők egyesülete, akik rendszeresen szerveznek gyerekprogramokat, például nyári tábort és vasárnapi iskolát is tartanak. Sok ifjúsági szervezetről is tudok: a legrégebbi a brünni székhelyű Kazinczy Ferenc Diákklub (KAFEDIK), amelyet elsősorban Felvidékről érkező magyar egyetemisták alkotnak, és idén volt ötvenéves. Az ostravai ifjúság is aktív, a Fiatal Magyarok Klubja zömében fiatal, már dolgozó vagy egyetemet befejező felnőttekből áll. A huszonévesek gyakran szerveznek táncházat, színházi előadást. Engem a CSMMSZ-hez delegáltak, amelynek a brünni és ostravai helyi egyesületénél dolgoztam, a második évben pedig én voltam az összekötő a brünni CSMMSZ és a KAFEDIK között.

– Milyen feladatokat kaptál?
– Adminisztratív, kommunikációs és szervezési feladatokat láttam el, amely során próbáltam összehozni a különböző generációkat. A programok előkészítésébe a közösség tagjait is bevontam, például volt, hogy közösen sütöttünk. Ez a program nem rólam szól, nem akartam a saját ízem szerint alakítani az eseményeket, hanem az volt a célom, hogy akkor is jól együtt tudjanak működni, ha én már nem leszek köztük.

Úgy gondoltam, hogy az én feladatom olajnak lenni egy működő motorban.

Emiatt nem volt egy átlagos nap és kötött munkaidő, hanem az ottani közösség alakította a feladatokat, és az is előfordult, hogy hétvégére esett valamilyen rendezvény. A programszervezés az egyik fő profilommá vált. A két egyesületnél hetente vannak klubdélutánok, és a nemzetközi és magyar ünnepekről is megemlékeznek, legutóbb Trianon századik évfordulója kapcsán volt egy rendezvénysorozat. A CSMMSZ és a KAFEDIK közös évzárójának lebonyolításában is részt vettem, emellett az események dokumentálását is én végeztem, többek között a brünniek lapjába, a Brünni Magyar Futárba írtam cikkeket, és az ostravaiak blogját kezeltem.

Kép

KAFEDIK és CsMMSz közös színház Brünnben

– Mik voltak a legnépszerűbb programok?
– A könnyűzenei koncertek a fiatalok és az idősebbek körében is egyaránt nagy sikert arattak, ahogyan az irodalmi estek és a kirándulások is. A Prágai Magyar Intézet remek filmklubokat tart klasszikus magyar alkotásokkal. Morvaországba nem nagyon jutnak el ezek a filmek, viszont a közbenjárásommal Brünnben és Ostravában is rendszeressé váltak az Intézet programjai, például megtartottuk a Magyar Film Napját, amely szintén minden korosztálynak nagyon tetszett. Annyi különbséget vettem észre, hogy életritmusukból adódóan az idősebbek a délutáni programokat preferálták, míg a fiatalok inkább később érkeztek és tovább maradtak.

– Milyen a csehországi magyar közösség?
– Összetartóak és nagyon figyelnek egymásra, fejben tartják, kivel mi van: a pandémia alatt kijelölték, melyikük kit hív fel. Egy másik alkalommal egy magyar férfi azzal kereste meg a brünni egyesületet, hogy – mivel még nem beszél jól csehül – szüksége lenne valakire, aki segít neki az ügyintézésben. Nem telt bele fél óra, és már volt három kontaktja. Ha magyar szót hallanak az utcán, akkor bátran megszólítják a turistákat, megkérdezve, miben tudnak segíteni, ami kellemes meglepetés volt számomra.

Engem is gyorsan befogadtak, két hét elteltével én is teljes értékű tagja voltam az ottani egyesületnek. Nagy segítséget jelentett, hogy mindig kaptam tőlük visszajelzést a munkámról.

– Hány magyar él Csehországban?
– Prágában nagyon sokan vannak, míg Brünnben és környékén körülbelül száz regisztrált tagja van a helyi egyesületnek. De jelentős az ottani diákközösség is, akik nem kapnak állampolgárságot, csak egyetemi éveiket töltik az országban. Hozzájuk hasonlóan azok sem jelennek meg a hivatalos statisztikákban, akik pár évig kint dolgoznak. Így az egyesület vezetője szerint valójában ez a szám ennél háromszor több is lehet.

A magyarok elsősorban munkavállalás miatt költöznek Csehországba. Ostravába rengeteg egészségügyi, informatikai, logisztikai cég települt ki, míg Brünn kisvárosias jellege és gazdag kulturális élete miatt vonzó számukra, és az sem mellékes, hogy Budapestről öt óra alatt megközelíthető. Emellett sokan Trianont követően, Felvidékről vándoroltak be egy jobb élet reményében.

– Milyennek látod a csehek és magyarok kapcsolatát?
– Nagyon békésnek. A csehek befogadóak a kisebbségekkel, akiknek a jogait megyei és országos szinten is biztosítják. Brünnben és Ostravában rendszeresen szerveznek rendezvényeket a nemzetiségeknek, nemzetiségekről, amelynek a megnyitóján mindig énekel a magyar kórus. Sok magyar emiatt a nyitott attitűd miatt költözik az országba. A csehországi kisebbségek egyébként nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással, ellátogatnak egymás rendezvényeire is.

Kép

Magyar Bál, Prága, 2020.

– A kinti magyaroknak rendhagyó történelemórát és műveltségi kvízt is szerveztél. Milyenek a csehországi magyarok történelmi ismeretei, és mennyire erős a magyar identitásuk?
– Alapos ismeretekkel bírnak, és fontos nekik a magyar történelem és kultúra, emellett természetesen a cseh kultúrára is fogékonyak, nemrég például Brünnben volt egy egyhónapos cseh–magyar író–olvasó találkozó. A helyi nyelv hatásait is észleltem körükben, néhány kifejezést másképp használnak, mint mi; a cseheknél például az akció az eseményt jelöli, amit ők is átvettek, az USB-t pedig kulcsnak hívják. 

– A gyerekeknek van lehetőségük magyar nyelven tanulni?
– A morvaországi iskolákban cseh nyelven folyik az oktatás, így otthon sajátítják el a magyart, de a brünni és ostravai egyesületek biztosítanak magyartanárt. Városonként eltérő, mekkora erre az igény: Ostravában rengeteg a kisgyerek, de sokan már vegyes házasságba születtek. A helyi szervezetek feladata, hogy megerősítsék nyelvismeretüket. Az egyesületek igyekeznek játékos formában átadni a nyelvet, hogy ne legyen kötelező jellege, a brünni fiatalok a helyi egyesület által szervezett táborokban szívták magukba ezt a tudást. Egyébként a program másik ösztöndíjasa rendszeresen tartott magyar mint idegen nyelv órát Lovosice városában, emellett az Iglice Egylet vasárnapi iskolát működtet Prágában.

– Mi a legmeghatározóbb csehországi emléked?
– A Brünni Helyi Egyesület 25. évfordulójának jubileumi műsorán Jan Vojtek zongoraművész és a felvidéki Pósa zenekar közösen adott koncertet, ami megmutatta, milyen sok a párhuzam a magyar népzene és komolyzene között. A közönség libabőrözve hallgatta.

Ez volt az első rendezvény, amelyen részt vettem, és jelzésértékkel bírt számomra, hogy ilyen magas szinten ápolják a kultúrájukat.

Később én is ilyen színvonalú rendezvények szervezésére törekedtem. De meghatározó emlékem az is, milyen jó volt látni a KAFEDIK különböző generációinak együttműködését a félévszázados rendezvénysorozathoz fűződően is.

– Hogyan befolyásolta az életedet a program?
– Tagja lettem a brünni és ostravai helyi szervezetnek, és azóta is együtt dolgozunk pályázatok kapcsán, illetve Brünnben már szervezzük az őszi programokat. Amikor kiutaztam, még nem beszéltem a cseh nyelvet, de a kint töltött hónapok alatt elsajátítottam az alapjait.

A Magyarok közösségben sorozat legújabb részei a Külhoni Magyarok honlapon is elérhetők.