Tony, a halhatatlan nagyasszony

Anya, feleség és politikus

Az első magyar miniszterelnök feleségének, Zichy Antóniának jelentős szerepe volt abban, hogy férje a reformkor meghatározó alakjává vált. Antónia – vagy ahogy társaságban nevezték: Tony – népszerű volt a politizáló főnemesek világában, ő ösztönözte férje közéleti szerepvállalását is. A pozsonyi országgyűlés után megalakult Ellenzéki Párt 10 pontos tervezetben megfogalmazta, hogy fontos a nők bevonása a nemzeti megújulásba, és ezt a gyakorlatban is próbálták megvalósítani – ebben a két Zichy grófnőnek, Antóniának és testvérének, Karolinának nagy szerepe volt.

Ügyes „háttérpolitikusként” mindketten sok hívet toboroztak az ellenzéknek. Nem véletlen, hogy az arisztokratákat nem kedvelő Petőfi Sándor egy versében a hon hű leányainak és tündérvirágoknak nevezte a Zichy-nővéreket.

Az 1848-49-es szabadságharc bukása után, 1849. januárjában Batthyány Lajos osztrák fogságba került, majd halálra ítélték. Ám Antónia akkor is férje odaadó társa maradt, ahová csak engedték, követte rab férjét, leveleivel vigasztalta őt. Néha órákig beszélgettek a különböző börtönökben, s az asszony magával vitte látogatóba gyermekeiket is.

Bár a színdarabban nem sokszor látjuk Batthyány Lajos grófot, mégis főszereplő, mert személye az egész művet áthatja, felesége gondolatain, érzésein át is megelevenedik. A grófot alakító Barbinek Péter Batthyány hiteles megformálásához három fő motívumból merített ihletet:

„Egy férfi személyisége leginkább gyermekeihez, hazájához és a nőkhöz való viszonyában érhető tetten. Batthyány elkötelezett államférfi volt, imádta és tisztelte feleségét és gyermekeit, első fiának halála mélyen megrendítette, még közéleti munkájának végzésében is megakadályozta. Olyannyira, hogy barátja, Széchenyi István naplójában is leírta aggodalmát: attól tart, a gróf megbolondul a fájdalomtól” – meséli a színész.

A gróf és felesége 1849. október 5-én láthatták egymást utoljára.

„Inkább szemeiből olvastam, mit akart mondani, egymás kezét szorítottuk (...) Szerettem volna ott nála maradni, és vele együtt meghalni” – írta visszaemlékezéseiben Zichy Antónia.

Csak rendkívül erős anyai ösztöneinek volt köszönhető, hogy ez mégsem következett be, és nem lett öngyilkos.

„Tony minden élethelyzetben, így férje kivégzése után is erős nő maradt. Mindenek feletti életcélt jelentett számára az anyai szerep, gyermekei megóvása és a család egyben tartása. Amikor gróf Batthyány Lajost egyik helyről a másikra hurcolták, ő gyermekeivel együtt, tűzön-vízen át követte őt, halálát követően pedig szép emléket állított neki, és kérte gyermekeit, hogy tiszteljék édesapjuk emlékét” – mondja a fiatal Antóniát megformáló Horváth Lili.

A miniszterelnököt 1849. október 6-án kivégezték. A kivégzés után a családnak, Zichy Antóniának és három gyermekének menekülni kellett az országból. Először Zürichben, később Genfben telepedtek le, és csak 1856-ban térhettek haza Magyarországra. Édesapja, Zichy Károly a dákai kastélyt választotta otthonául a családnak. Itt folytatta visszaemlékezéseinek írását a grófné, amelyet 1882 végén fejezett be.

Kép

Grósz Arthur Valentin, Tordai Teri, Tollár Mónika, Barbinek Péter, Vesztergombi Anikó, ​​​​​​​Horváth Lili, Batthyány-Schmidt Margó. Fotó: Sárközy Marianna​​​​​​​

„Zichy Antónia rendkívül erős karakter, akinek személye örök érvényű igazságokra és értékekre hívja fel a figyelmet – mondja Tordai Teri művésznő, az idős grófné megszemélyesítője. – Egy olyan nő története bontakozik ki a színdarabban, aki ízig-vérig anya, nagymama, és nincs híján erőnek és erkölcsi tartásnak. Ott lenni a szerettei, gyermekei mellett minden élethelyzetben, sziklaszilárd támaszt nyújtva nekik – ez volt élete vezérfonala. Tanácsai, amelyeket levelek formájában írt meg gyermekeinek, épp olyan aktuálisak és megszívlelendők ma, mint az ő korában voltak: »Szeressétek egymást és tiszteljétek Atyátok emlékét!« Lehet ennél szebb és értékesebb tanácsot adni gyermekeinknek?”

A mindig gyászruhát viselő, de soha sem panaszkodó özvegy a passzív ellenállás élő jelképének számított. Tüntetésszámba ment, ha megjelent egy-egy társasági eseményen.

1888-ban, a pákozdi csata 40. évfordulóján halt meg. Kívánsága szerint férje búcsúlevelét, amelyet egy fekete bársonytokban hordott, és soha nem adott ki a kezéből, a szívére tették, úgy temették el férje mellé.

Zichy Antónia visszatér

Batthyány-Schmidt Margó, a színdarab produkciós vezetője, családja múltját kutatva talált rá a Széchényi Könyvtárban E. Román Kata „Batthyány Lajos emlékezete” című hangoskönyvére, amelyben a grófné gyermekeinek írt megrendítő és őszinte visszaemlékezései alapján követhetjük nyomon a férje bicskei elfogatásától a haláláig eltelt időszak eseményeit. Margót a könyvben kibontakozó, tragikus családi történet mélyen megrázta, és Zichy Antóniával számtalan közös sorsvonást fedezett fel. Úgy gondolta, hogy ennek a különleges nőnek az élete, személyisége mindannyiunk számára példaértékű és arra érdemes, hogy megörökítsék. Így jött a színdarab ötlete, amelynek formába öntése, megrendezése Tollár Mónika érdeme.

„A produkció Zichy Antónia visszaemlékezéseire épül, ő meséli el élete történéseit, fontos eseményeit, élményeit, miközben azok visszaidézésébe beleöregszik.”

„A darab ugyanakkor nem lineáris vonalvezetésű, több időcsavarnak köszönhetően a múlton belül is váltakoznak az idősíkok ” – magyarázza Mónika, a darab rendezője.

A színdarab által nyújtott intenzív katartikus élményt a Grósz Arthur Valentin zeneszerző által komponált fantasztikus zene csak tovább fokozza. A dallamok együtt élnek, lüktetnek a darabbal és a szereplőkkel. „Amikor Margó megkeresett azzal, hogy komponáljak zenét a darabhoz, Zichy Antóniához fordultam ihletért. Az ő személye, érzései, látásmódja, erős, egyben érzékeny női lelkének rezdülései kelnek életre a dalokban. Úgy érzem, sikerült olyan zenét komponálnom, amely nem növi túl a darabot, hanem együtt él vele” – mondja a zeneszerző.

A színdarab nem csupán szórakoztatni kíván, de elgondolkodtatni és utat mutatni is egyben. Batthyány-Schmidt Margó szavait idézve: „A Batthyány család történelmi szerepének színpadi bemutatása túlmutat a ránk rótt erkölcsi felelősségen és kötelességen, hiszen a méltó emlékállítás mellett üzenni is kívánunk a mai kor társadalmának: a színdarab legfontosabb hívószavai a hit, család, nemzet, anyaföld és a közösség. Egy kulturális élmény mindig segíti eligazodni a befogadót a jelenkor útvesztőiben, amihez a történelmi párhuzam aktualizálása vezérfonalként kíséri végig múlt és jelen közt.”

A színdarabot követően megtekinthető a Batthyány Lajos és felesége, Zichy Antónia egymáshoz írott utolsó leveleiből álló kiállítás, amelyet a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője, Koltai András hoz el erre az alkalomra.

Támogatott tartalom. A cikk a Magyar Batthyány Alpítvány megrendelésére, a Képmás Natív Stúdió közreműködésével készült.