Coming out: Beleszerettem Ljubljanába, ahol már lezajlott a zöld forradalom!

Szlovénia már akkor lenyűgözött, amikor először jártunk arra. Úgy éreztem, itt minden megvan, amit Európában és az európai tájban szeretek: lélegzetelállító hegyek és mediterrán tengerpart. Gazdag történelmi múlt, régi várak, ódon hangulatú utcácskák és az érintetlen természet. Burek, hogy a balkáni ízvilág is meglegyen, és krémes, hogy a Monarchia ízei is visszaköszönjenek. I feel SLOVEnia – olvasom a turistáknak szánt brosúrákon, és tényleg, ez szerelem volt első látásra.

Idén júniusban eltöltöttünk néhány napot a szlovén fővárosban, megnéztük a ljubljanai várat, hagytuk magunkat eltévedni az óváros girbegurba utcáiban, beültünk egy folyóparti étterembe, és lenyűgözött a vasárnap délelőtti régiségpiac is a rakparton.

Ez a település nem véletlenül lett Európa zöld fővárosa 2016-ban. Rajongtunk érte, és közben egy kicsit irigyeltük is a szlovénokat…

Magyarország és Szlovénia ugyanabban az évben, 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, akkor mindkét országban gyerekcipőben járt a szelektív hulladékgyűjtés. Azóta a hazai helyzet szerencsére sokat változott, de kétségtelen, hogy még lenne mit tenni. Ljubljanában viszont az elmúlt években sikerült csúcsra járatni ezt a sztorit: földalatti szelektív hulladékgyűjtő pontokat és házhoz menő gyűjtőrendszert építettek ki. A belvárosban sétálva mi magunk is láthattuk, hogy a házak előtt komposztládák vannak, de ami még ennél is utópisztikusabb egy átlag magyar turista számára, hogy a szlovének még a temetői mécseseket és az elszáradt virágokat is külön gyűjtik. Azt tapasztaltuk, hogy a helyiek be is tartják a szabályokat, és minden a megfelelő kukákba kerül. Semmi „úgyis összeöntik”, meg hasonló kártékony mondatok… Persze igazságtalan a párhuzam, és én nem is szeretem azt szajkózni, hogy bezzeg külföldön minden jobb. Mert ha mások a gyökereink, máshogyan fejlődünk.

Szlovéniában történelmi hagyományai vannak a természetvédelemnek, az itt élők már nemzedékek óta tiszteletben tartják azt, amit ajándékba kaptak.

Hatalmas parkolók vannak a fővárosban, Ljubljana óvárosi része gyakorlatilag autómentes övezet, gyalogoshidakkal és bérbicikli-hálózattal. Azzal, hogy „kénytelenek voltunk” letenni az autót a Tivoli mellett, óhatatlanul átvettünk egy más ritmust: bár a belváros hemzsegett a turistáktól, mégis, valahogy úgy éreztük, egy kicsit lelassultunk. Gyaloglás közben más arcát mutatja a város: látni a precizitást, ahogy reggelente újra és újra elrendezik a terítékeket az éttermek teraszain a pincérek. Le lehet állni beszélgetni a merev részeg árussal, aki egy ördöglakatot próbált ránk tukmálni, és mindezt összekötötte volna egy kis magyartanulással. Nagyon elszánt volt, annak ellenére, hogy már folyton összeakadt a nyelve. Magyarul nem tanult meg, mi nem vettünk tőle semmit, pedig még a „Good bye, if you buy” szóviccet is bevetette…

A művészetek szerelmesei sem csalódnak a városban: felkereshetik a Nemzeti Galériát vagy a Modern Művészetek Múzeumát, a népi hagyományok tisztelőit pedig az Etnográfiai Múzeum várja. Játékos kedvű felnőtteknek és (örök) gyerekeknek pedig a Csodák Palotája kínál izgalmas időtöltést.

A szlovének szerint, amikor Isten kirázta zsákjából a világot, a tarisznya egyik sarkában benne maradt egy aprócska morzsa. Ezt a kis morzsát a későbbi Európa közepére szórta, magas hegyeket, tengert és pazar természeti gazdagságot ajándékozva a területnek – ebből a morzsából született Szlovénia.

Lehet legyinteni, hogy ez csak mese – ahogy számunkra sajnos még mesébe illő az a felelős, környezettudatos gondolkodás, amit úton útfélen megtapasztaltunk Ljubljanában. Lehet keresni a kifogásokat, hogy itthon, Magyarországon miért nem lehet egy kicsit így élni, sok-sok zöld megoldás közepette. Sóhajtózni a klímaváltozáson, és posztolni valamit a műanyagmentes júliusról. Vagy úgy dönteni, a sokadik Kínában gyártott hűtőmágnes helyett ezúttal egy elhatározást hozunk haza magunkkal: azt, hogy ezentúl más szemlélettel éljük tovább a hétköznapjainkat.