Tanárok titkos élete 6. – Oktatás pontgyűjtéssel

Egy online hetilapban olvastam először róla. Egy angoltanár, aki jegyek helyett pontokat ad a diákoknak, akiknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy összegyűjtsék az áhított jegyhez szükséges pontszámot. Rengeteg feladatból választhatnak, ők döntik el, hogy mikor mit csinálnak, egy biztos csak: a hó végi határidő. Jobban utánaolvasok, hogy mi ez a módszer: gamification avagy eljátékosítás a neve, és eléggé elterjedt a világban, nem csupán az oktatásban. Azt használja ki, hogy játszani mindenki szeret.

A pontgyűjtésen alapszik a számítógépes játékok többsége, és már rengeteg oktatási anyag is ezzel a módszerrel dolgozik. Miért ne próbálhatnám ki?

Az első lépés azonban átgondolni, hogy mit is szeretnék és mi célból. Az „Ez így nem mehet tovább!” alapmotivációnak jó, de célnak kevés. Fel kell mérni és pedagógusmondatokkal meg kell fogalmazni, hogy mi az, amit a világ (az „Élet”) elvár egy iskolarendszerből kilépő fiatal felnőttől. És ennek kapcsán meg kell határozni azt, hogy mire lesz szükségük egy–hat–nyolc év múlva (amikor kilépnek a munkaerőpiacra vagy saját vállalkozást indítanak stb.) ahhoz, hogy ezeknek az elvárásoknak meg tudjanak felelni, azaz sikeresek legyenek. És végül: mindezt az iskola hogyan tudja elősegíteni, milyen 21. századi készségeket tud fejleszteni.

Ezen a ponton szerencsére már lehet találni valódi (reprezentatív) kutatásokat, amelyeket okos emberek még okosabb módszerekkel végeztek. Ezek közül az egyik legátfogóbb a Bill és Melinda Gates Alapítvány által finanszírozott ITL Research kutatás. Ennek a célja annak meghatározása, hogy a későbbi munkaadók milyen készségeket, tudást várnak el az iskolát elvégző diákoktól.

Öt olyan szempontot izoláltak, amelyeket az oktatási tevékenység folyamán lehet erősíteni annak érdekében, hogy a diákok később jól helytálljanak: tudásépítés; együttműködés; IKT‑használat; valós problémák megoldása és innováció; önszabályozás.

A Nokia első vezérigazgatójának mondata ugyanezt másképp fogalmazza meg: „Ha felveszünk egy fiatalt, aki nem tudja a teljes matematika- vagy fizikaanyagot, ami ehhez a munkához kell, akkor megvannak a kollégáink, akik könnyedén megtanítják neki ezeket. De ha olyasvalakit kapunk, aki nem tudja, hogyan dolgozzon más emberekkel együtt, hogyan gondolkozzon máshogy, hogyan találjon ki eredeti ötleteket, és attól fél, hogy hibázni fog, akkor semmit sem tehetünk.”

A pontrendszer bevezetése a fenti területeken is fejleszti a diákokat. Ezenfelül, ha valakinek nem megy könnyen az átállás, akkor választhatja a „klasszikus” módszert: ha ő a magolásban jó, minden óra előtt összeállíthat magának egy kisdolgozatot, és ha a „level” végén jelentkezik témazáróra, bőven meglesz az ötöshöz szükséges pontszám. Emellett az értékelés elválik az osztályzástól (az értékelésben az elvégzett feladataikra kapnak visszajelzést, amelyeket ki is javíthatnak, és így magasabb pontot kaphatnak rá; az osztályozás pedig a hó végi szintek végén van).

Így a diákok munkáját nemcsak egymáshoz képest, hanem önmagukhoz képest is mérni lehet, ami nagyon hasznos, hiszen a tanulási ritmusok, módok és eredmények egyénenként változók (egyéni tanulási útvonal).

Mindezt átgondolva, a rendszert kidolgozva lépek az igazgatói irodába. Miután megbeszéltük a célokat és módszereket, zöld utat kap az innováció. Szeptembertől belecsapunk! 

A cikk a Képmás magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg. A lapra előfizethetsz itt.