Milyen lesz a jövő iskolája?

Egy internetes hírportálon olvastam, hogy a tegnap iskolái nem készítenek fel a holnap kihívásaira. Dr. Rab Árpád, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa ezt azzal magyarázza, hogy a mai iskola az ipari forradalom eredménye, 200 éves múltra tekint vissza, amikor az oktatás célja az volt, hogy a tudás eljusson tömegekhez.

A gond az, hogy az információs társadalom oktatása még mindig az ipari társadalomnak szeretne megfelelni.

A digitális tananyag csiszolatlan gyémánt

Ma az iskolák többségében hagyományos módon folyik a tanítás. Érzékelhető, hogy a digitalizációs folyamatok elkezdődtek, de ezek különbözőképpen valósulnak meg. Az intézmények egy részében ez kimerül egy alapvető számítástechnikai ismereteket adó informatikaórában, mások használnak okostáblát, iPadet, és van, ahol az okoseszközök teljes arzenáljával felszerelve várják a holnap kihívásait.

Az egyetemi adjunktus szerint az oktatás digitális modernizálásának három szintje van. Az első a tárgyi eszközkészlet, információtechnológiai felszereltség; a második a digitális tananyag fejlesztése, az e-learning rendszerek; és ezekhez kapcsolódik harmadik szintként az újszerű gondolkodás. Az iskolai felszereltség pénz kérdése, a tananyag modernizálása esetében már inkább a stratégiahiány a probléma, pedig itt lehetne a legtöbbet változtatni.

„Egy klasszikus tananyag digitalizálása, hogy látványos legyen, nagy kihívás egy átlagos pedagógusnak” – mondja Rab Árpád. Ezért a tananyagok megosztása, cseréje és az oktatói együttműködések, diákok bevonása érdekében szükség lenne a szervezettségre. Szerencsére vannak elkötelezett, jó szakemberek Magyarországon, akik keresik a megoldásokat.

Elő az okostelefonokkal!

Ma még igazi hősök azok, akik félretolva a krétaporos nosztalgiát, megragadják a technológia adta lehetőségeket. Nemcsak azért, hogy a mikroidőkben gondolkodó multitasking-generáció figyelmét megtartsák, hanem azért is, hogy mindezt a tudás megszerzése érdekében felhasználják. Ilyen szakember Király Sándor is, az Eszterházy Károly Egyetem Információtechnológiai Tanszékének vezetője, főiskolai docense, aki középiskolai tanárként is oktat. Király tanár úr nem az a típusú pedagógus, aki ha belép az osztályba, elteteti az okoseszközeiket. A digitális környezet szerinte nemcsak azt teszi lehetővé, hogy az órai anyag gyorsan megosztható és azonnal elérhető legyen – például Facebook, saját weboldal vagy blogok segítségével –, hanem hatékonyabbá teheti az oktatást azzal, hogy a tanár követheti diákjai tananyaggal kapcsolatos aktivitásait.

Az e-learning rendszerek (például a Moodle) támogatásával dolgozatot sem kell javítani, és látható, hogy egy-egy diák mikor, milyen tananyagrészt tölt le, milyen tesztekkel készül az órára, hogyan halad, hol van elakadva. Mindezek mellett demók és linkek segítségével ösztönzi a tudás elmélyülését, ez tulajdonképpen már a személyre szabott oktatás irányába mutat.

A digitális környezetnek és az automatizációnak van más haszna is Rab Árpád szerint: növeli az önkéntesség, az interakció és a motiváció mértékét. A diák szívesebben tölt le egy látványos, digitális tananyagot, és önként vesz részt a távoktatás modern formájában, a MOOC-okban (tömeges, nyílt online kurzusok), amelyek segítségével akár olyan egyetemekre is „járhat”, ahová egyébként nem lenne esélye bejutni.

Suli újratöltve

Bár még lassan körvonalazódik, de a modernizáció átalakítja majd a tanulási módokat, ezzel együtt meg fog változni a pedagógus szerepe és az iskolai szervezet is. Ideális esetben az iskola már nem nagy mennyiségű ismeretet közvetít, hanem miután tudatosította, hogy az interneten elérhető információ még nem tudás, megtanítja a gyereket ezt konvertálni.

Megtanítja, hogy az információval kapcsolatosan a diák hogyan kérdezzen, hogyan találja meg az összefüggéseket és hogyan legyen vele szemben kritikus. A pedagógus ebben mentorként működik majd közre.

A megvalósuláshoz arra van szükség, hogy a digitalizáció harmadik szintje, az újszerű gondolkodás elterjedjen: a tanári hozzáállás megváltozzon; hogy ha az intézményben a pénzügyi keret megengedi, fejlesszék az információs eszközparkot; hogy az e-learning és egyéb, hatékony tanítást segítő rendszerek megismerésére legyen érdeklődés a pedagógusok részéről is.

Rab Árpád 10 évet jósol ezeknek a változásoknak, ugyan hozzáteszi, hogy oktatás létezhet reformok nélkül is, ám akkor egyre jobban önmaga karikatúrájává válik.

Ellenkező esetben lépésről lépésre jelentősebb lesz a különböző tudásszerzések és hitelesítések rendszere, online és offline egyéni tanulás alakul ki, magániskolák jönnek létre, és elképzelhető, hogy bizonyos körökben egyre inkább lehet majd érvényesülni formális tudás nélkül is.

Természetesen az iskolai digitalizáció nemcsak nálunk probléma, hanem az egész világon az. Akik egy-két évtizeddel ezelőtt felismerték az információs társadalom kihívásait, ma már profitálhatnak belőle.

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg. A lapot előfizetheted itt.