A „világ csendőrének” hallása szelektív – Egy állam, amelyik bármit megtehet

A napokban láttam egy dokumentumfilmet az ugandai diktátor, Idi Amin Dada életéről. Az 1970-es években nyolc évig tartó rémuralma alatt több mint 400 ezer embert végeztek ki a közép-afrikai országban, politikai okokból. A történelem „az afrikai mészárosként” jegyzi. Kis híján utolérte az igazságszolgáltatás, de az utolsó pillanatban a diktátor menedékjogot kapott egy államtól, ahol 80 éves koráig luxuskörülmények között élt, és két „habzsidőzsi” között, ágyban, párnák között hagyta itt ezt a világot. Szaúd-Arábia volt a menedékjogot adó állam. Próbáltam helyreállítani sérült igazságérzetemet, és kutattam az interneten szankciók után, mert az mégsem lehet, hogy a szaúdiaknak ez a tette következmények nélkül maradt – de nem találtam semmit.

Minél több fejezetet ismertem meg a sivatagi királyság történetéből, annál világosabbá vált számomra, hogy a szaúdiak szembe mennek az európai értelemben vett emberi jogokkal. Mi történt, amikor 2017-ben börtönbe vetettek egy helyi nőt, aki miniszoknyában sétált egy régi erőd környékén? Semmi. Amikor kivégeztek egy nőt, aki önvédelemből megölte erőszakoskodó főnökét? Semmi. Annak sem lett súlyos következménye, hogy a tavalyi foci világbajnokság selejtezőjén tüntetőleg tébláboltak és melegítettek a szaúdi válogatott tagjai, miközben egy stadionnyi ember képes volt egy percig néma csendben állni a radikális muszlim terroristák londoni áldozatainak tiszteletére.

Az USA az elmúlt évtizedekben gyakran emelte fel a szavát a demokratikus értékek védelmében. 2011-ben Hillary Clinton még Magyarországgal kapcsolatban is aggodalmát fejezte ki a kétharmados törvénymódosításokkal kapcsolatban. Bár a Trump-kormány demokrata elődjénél kisebb lelkesedéssel regulázza a világ kevésbé demokratikus felét, de azért továbbra is rendszeresen közbelép ott, ahol sérülnek az alapjogok: 2017-ben például az USA többek között azzal indokolta kilépését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, hogy több tagországban – a valóban nem túl demokratikusan működő Venezuelában, Kínában, Kubában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban – „ijesztően nem tartják tiszteletben az emberi jogokat”.

Ugyanabban az évben Donald Trump amerikai elnök Szaúd-Arábiába látogatott, és szó szerint gratulált az uralkodónak, megköszönte a „hihetetlenül erőskezű” vezetést. Joggal merül fel sokakban a kérdés: egy állam hogyan léphet fel egyszerre az emberi jogok védelmezőjeként és hogyan támogathat egy olyan diktatúrát, amelyik még mindig halállal bünteti például a homoszexualitást?

Kép: Shealah Craighead / a Fehér Ház hivatalos fotótárából

Vajon miért hagyja a Nyugat, hogy Szaúd-Arábia megsértse az alapvető emberi jogokat, míg másokat kő keményen megbüntet akár kisebb vétségekért is?

Egy hely, ahol a robotokat inkább emberszámba veszik, mint a nőket

Szaúd-Arábia a 20. század közepéig a térség egyik legszegényebb államának számított, csak az 1970-es évek után kezdett látványosan gazdagodni. Mivel a növekedéssel párhuzamosan nem zajlott le egy, az európaihoz hasonló polgárosodási folyamat, így a társadalom a gyorsan vagyonosodó törzsi elitre és a haszonból nem részesülő, szegény alsóbb rétegekre szakadt. A korábban nagy becsben tartott tevecsordákat gyorsan felváltották a nyugati státuszszimbólumok: aranyozott luxusautók róják a sivatagot átszelő utakat, de a gondolkodás továbbra is erőszakközpontú maradt.

A Perzsa-öböl menti államot nem véletlenül nevezik a legkonzervatívabb szunnita országnak, ott ugyanis továbbra is a saría fundamentalista értelmezésére épülő jogrend szabályozza a mindennapi életet. A sivatagi királyságban történő brutalitásokról szóló hírek úgy elárasztják a sajtót, hogy már alig érik el a közvélemény ingerküszöbét. Az emberek legyintenek: Szaúd-Arábia már csak ilyen! 2018-ban legalább 149 rabot végeztek ki az országban, akiknek a fele ráadásul külföldi volt.

A nők helyzete különösen nehéz a királyságban. A Világgazdasági Fórum egy pár évvel ezelőtt készített felmérése szerint a vizsgált 144 országból Szaúd-Arábia a 141. helyet foglalta el a nemek közötti egyenlőség területén. Ezt támasztja alá a 18 éves szaúdi Rahaf Mohammed al-Kunun napokban nyilvánosságra került története is, akit élete során folyamatosan bántalmazott a családja, és semmit nem tehetett férfi rokonai engedélye nélkül. Amikor házasságra akarták kényszeríteni, úgy döntött, életét is kockáztatva megszökik. Kalandos útja Kanadában ért véget, ahol menekültstátuszt kapott.

A lány története sajnos tipikusnak számít Szaúd-Arábiában, ahol a nők másodrendű állampolgárként kénytelenek boldogulni. A nők kíséret nélkül sehova sem mehetnek. Ahogy elhagyják az otthonukat, maguk mellé kell venni egy férfi kísérőt, aki többnyire egy rokonuk. Ezt a szigorú szabályt azzal indokolják, hogy a nők egyedül könnyebben bűnbe esnének. A lányoknak azt tanítják, ha elhagyják az otthonukat, ők lesznek a felelősek minden bajért, ami történik velük, mivel a férfiak nem tudnak uralkodni az ösztöneiken.

Egy tinédzser lányt például azért ítélt el a bíróság, mert igaz, hogy őt erőszakolták meg csoportosan, de nem volt mellette senki, vagyis a törvény szerint ő tehet arról, hogy erőszak áldozata lett.

Bár a nőknek nem muszáj eltakarniuk az arcukat, de rokonaikon kívül más férfiakkal nem léphetnek kapcsolatba, a legtöbb középületnek éppen ezért külön bejárata van férfiak és nők számára, sőt a legtöbb közösségi térben megkövetelik a nemek szétválasztását. Vásárláskor a nők például nem próbálhatják fel ruháikat, hiszen a közelben tartózkodó férfiak számára már az a gondolat is megbotránkoztató lehet, hogy a fülkében egy vetkőző nő tartózkodik. A szabályok betartását a mindenütt jelenlevő vallási rendőrség, az Erény Előmozdítása és a Bűn Megelőzése Bizottság felügyeli. Ironikus, hogy éppen Szaúd-Arábiában kapott állampolgárságot 2017-ben Sophia, a robotnő, aki szabadabb életet élhet, mint a szaúdi nők, hiszen esetében eltekintenek a „felvigyázó” állandó jelenlététől.

Fiatal muzulmán pár gyermekével  ​​​​​​​Kép: Masjid al-Haram, 2015, Wikipedia / Mohammed Tawsif Salam

Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója többször járt már a térségben, és rendkívül aggasztónak találja az emberi jogi helyzetet, különösen a politikai jogok terén. Szerinte a szaúdi elit ugyan mesterségesen fenntart egy magas életszínvonalat, de az állampolgárok jóléte az államtól függ, és ez nagyon kiszolgáltatottá teszi őket a hatalomnak.

Szaúd-Arábia a liberalizáció útján?

A legutolsó uralkodóváltás hozott némi változást Szaúd-Arábiában. A reformfolyamat a 2015-ben hatalomra jutott Szalman királyhoz és fiához kötődik, de néhány lépése már korábban elkezdődött, a nők szavazati jogát például már 2011-ben elrendelték. A legfontosabb változásokként emlegetik azt, hogy 2017-től már a nők is legálisan vezethetnek autót, és egy új szabályozás értelmében a szaúdi nőknek a bíróságok kötelesek SMS-t küldeni, amikor elváltak. Korábban a bíróságok csak a felperest, azaz a férjet tájékoztatták arról, hogy a válásra sor került, a feleségek pedig úgy éltek és dolgoztak tovább a családban, hogy tudatában se voltak annak, hogy jogilag már egyedülállónak számítanak.

Szalai Máté a kepmas.hu-nak elmondta, hogy amit Szaúd-Arábiában láthatunk, az nem liberalizációnak, hanem sokkal inkább védekező, megőrizni szándékozó modernizációnak nevezhető. A kutató szerint a szaúdi vezetés úgy érezte, hogy a hatalmi versengésben lemarad regionális versenytársaitól, elsősorban Irántól (de Törökországtól vagy akár a kis, innovatív szomszédjaitól is), ennek kiegyensúlyozására reformokba kezdtek.

E reformok nagy része a belső gazdaság hatékonyabbá tételére irányul, de az ország imázsát is modernizálni akarják, ehhez viszont elkerülhetetlenné vált egyes társadalmi reformok végrehajtása is, pl. a nők helyzete területén. Ezek felülről jövő intézkedések, amelyek egyébként nem túl népszerűek a konzervatív szaúdi társadalomban.

A Hasogdzsi-ügy kellemetlen helyzetbe hozta a nyugati szövetségeseket

Szaúd-Arábia apró lazításainak pozitív fogadtatását cunamiként söpörte el az úgynevezett Hasogdzsi-gyilkosság ügye, amely rendkívül kellemetlen helyzetbe hozta nyugati szövetségeseket. Több szakértőt is megkérdeztem az eset hátteréről, de egyelőre nem ismerik pontosan az indítékokat és a felbujtókat. Annyit biztosan tudunk, hogy a szaúdi vezetést bíráló újságírót, Dzsamál Hasogdzsit 2018. október 2-án gyilkolták meg hazája isztambuli főkonzulátusán, ahová éppen iratokért ment, hogy összeházasodhasson török menyasszonyával. A konzulátus épületét és a konzul rezidenciáját átvizsgáló török hatóságok szerint hang- és videofelvételek bizonyítják, hogy Hasogdzsit az épületben egy aznap érkezett 15 tagú szaúdi különítmény brutálisan meggyilkolta és feldarabolta. A holttest maradványai máig nem kerültek elő.
Miközben izgatottan várta a világ, milyen szankciókat vetnek ki a nyugati hatalmak Szaúd-Arábiára az újságíró megöléséért, a nyugati szövetségesek óvatosan fogalmaztak, nyilatkozataikból érezhető volt a tanácstalanság. Míg a Szkripal-ügy után egységesen léptek fel a demokratikus értékek őrzői Moszkva ellen, szinte azonnal életbe léptetve az Oroszország elleni szankciókat, a Hasogdzsi-ügyet követően csak az Európai Unió fog várhatóan súlyosabb szankciót mérni a szaúdiakra.

Ghanemal Dosari szaudi aktivista Dzsamal Hasogdzsi eltűnése ellen tüntet Londonban Kép: Wikpedia / Jwslubbock

A napokban szivárgott ki, hogy Szaúd-Arábia is felkerülhet a terrorizmust támogató országok európai uniós listájára. Ez a lépés erősen visszavetheti a gazdasági fejlődést a királyságban, mert többek között elriasztja a befektetőket és körülményessé teszi a nemzetközi pénzügyi tranzakciókat. Bár a döntés hosszas tanakodás után született, legalább ténylegesen szankcionálja a szaúdiakat.
Biztató az is, hogy jelenleg is vizsgálódik Törökországban a francia Agnes Callamard, az ENSZ egyik emberi jogi jelentéstevője a meggyilkolt szaúdi újságíró ügyében. Callamard az ügyben érintett államok és egyének felelősségének mértékét, valamint azokat a válaszlépéseket fogja elbírálni, amelyeket az egyes kormányok tettek a gyilkosságot követően, elsősorban emberi jogi szempontból. A vizsgálatának eredményeit és javaslatait tartalmazó jelentést várhatóan nyáron nyújtja majd be az emberi jogi tanács elé.

Az USA viszont továbbra is az olajnagyhatalom fegyverimportjának 61 százalékát biztosítja. Az amerikai elnöknek csak akkor okoz gondot, hogy „ijesztően nem tartják tiszteletben az emberi jogokat”, ha az esetleges közbeavatkozás nem sérti az üzleti érdekeit. Így a Hasogdzsi-gyilkosság után csak megvonta a vízumot mindazoktól, akik felelősek a szaúdi újságíró haláláért.

Rijád és Washington szövetsége: az ellenségem ellensége a barátom

Szalai Máté a kepmas.hu-nak elmondta, hogy Szaúd-Arábiának szerteágazóak a külgazdasági kapcsolatai: a távol-keleti országok (Kína, Japán, Dél-Korea, India) mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió (különösen Németország) is fontos partnernek számítanak. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a régió stabilitásának biztosítása minden mást felülír, a szunnita királyság ugyanis kulcsszerepet tölt be a közel-keleti egyensúly fenntartásában. A Közel-Kelet még mindig rettenetesen instabil, és a nagyhatalmak joggal tartanak Irán hatalmi előretörésétől, amelyet egyelőre szaúdi segítséggel tartanak kordában.

Gyakorlatilag minden döntés, ami Szaúd-Arábiát gyengíti, egyben Iránt erősíti, ezért is olyan kényes kérdés a szaúdiak szankcionálása.

A külügyi szakértő szerint nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy a 2017-ben hozott tető alá az USA egy kétszázmillió dolláros kereskedelmi egyezményt a szunnita olajhatalommal. Csak viszonyításképpen: ez az összeg 50 milliárd dollárral több, mint Magyarország éves GDP-je, és ennyiből akár kétszer ki lehetnefizetni hazánk államadósságát.

Kép: Pixabay

Az amerikai elnök egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy esze ágában sincs erkölcsi megfontolásból lemondani egy ilyen zsíros megállapodásról: „Nem szeretem útját állni az országunkba áramló pénztömegeknek. Tudom, hogy beszélnek mindenféle szankcióról, de Szaúd-Arábia 110 milliárd dollárért vesz tőlünk katonai felszerelést és mindenfélét, amivel munkahelyeket teremtenek ebben az országban. Nem tetszik nekem a felvetés, hogy megakadályozzuk 110 milliárd dollár elköltését az Egyesült Államokban. Tudja, mi történne akkor? Fogják azt a pénzt, és elköltik Oroszországban, Kínában vagy máshol.” Washington szerint az üzlet nagyot lendít majd az amerikai hadiipar teljesítményén és a gazdaságot is mozgásba lendíti, ami kétségtelenül így is van.

Donald Trump egyébként régóta üzletel a szaúdiakkal a Washington Post (2018. október 12.) szerint. A lap beszámolt arról, hogy szaúdi lobbisták 2017-ben 270 ezer dollárt költöttek szobafoglalásra a washingtoni Trump-szállodában, tavaly pedig Trump New York-i és chicagói szállodái jeleztek jelentős mértékű szobafoglalásokat szaúdiak részéről. „Szaúd-Arábia? Jól kijövök velük. Lakásokat vásárolnak tőlem. Negyven-ötvenmillió dollárt költenek. Nem kellene őket kedvelnem? Nagyon is szeretem őket” – idézte a washingtoni újság Donald Trump egyik 2015-ben, egy alabamai kampánygyűlésen tett kijelentését. Nem csoda, hogy ezek után a szaúdiak úgy érzik, bármit megtehetnek.

A politika soktényezős egyenletekből áll össze, amelyeknek számos eleme ráadásul teljesen ismeretlen a hétköznapi emberek előtt.

Az érdekek gyakran felülírják a morált és a közel-keleti stabilitás fenntartása kétség kívül magasabb prioritást élvez, mint az, hogy sérül-e a szabad világ polgárainak igazságérzete.

A szomorú valóság az, hogy Szaúd-Arábia azért nézhet le mindent, ami az európai ember számára érték, mert megteheti. De vajon nem jár-e beláthatatlan következményekkel az, hogy a nyugati nagyhatalmak úgy növelik a szaúdiak befolyását és fegyverarzenálját, hogy közben a nyugati civilizáció értékeit semmibe vevő tetteiket megtorlatlanul hagyják, mi több, mosolyogva gratulálnak a „szaúdi-módihoz”? A kérdés persze költői, a választ majd a történelem adja. Szaúd-Arábia példája azt demonstrálja, hogy amikor segítségért kiáltanak az elnyomottak a jogaikért vívott küzdelem hevében, akkor a „világ csendőrének” hallása szelektív.