Tárcák a dzsungelből 7. – A rizses csirke, avagy gondolatok a latin konyháról
Kislányunk első születésnapját – mint rendes Costa Rica-i család a sátoros ünnepekkor – mi is rizses csirkével, azaz arroz con pollóval ünnepeltük. Úgy éreztem, ezzel egyszerre adózunk a tömegízlésnek és fejezzük ki hálánkat az országnak, hiszen mégis csak itt született meg a lányom.
A latin-amerikai nép rokon lehet a kínaival, hiszen a három főétkezés alapja itt is a rizs. Négyféle Costa Rica-i rizsétel van, amelyeket ha el tudsz egymástól különíteni, akkor nem vagy zöldfülű a helyi kulináris viszonyok között. Legelsőként a casadót említeném, magyarul a házasságot, amely meglepő módon a rizs és a bab házasságát jelenti. Ezek azonban nem egyesülnek testben és lélekben, hanem inkább úgy vannak egymás mellett, mint a régi házasok; az ágy közös, a takaró nem. A casado ugyanis nem más, mint főtt rizs, főtt bab, mellettük valamilyen hús, jellemzően hagymás szószban. Aztán ott van a gallo pinto, a pettyes kakas, amely a rizs és a bab magasabb szintre vitt egyvelege, itt már szoros kötelékben, összekeverve különféle fűszerekkel. Gallo pinto mehet reggelire a tojáshoz, édes sült banánnal, vagy ahogy én szeretem, egy kis tejföllel. Ebédre is megállja a helyét, bármilyen hússal vagy zöldséggel. Aztán következik a rizses csirke, amely a spanyol paella egyik távoli, szegről-végről való rokona, amely végsősoron nem más, mint csirkedarabok és zöldségek összekeverve rizzsel. Haladóknak végül ott van a karibi partvidék rizsétele, a rice and beans, amely kókusztejben és egyéb fűszerekben főtt rizs és bab.
A fentiek közül egyedül a rizses csirke az, amelyik megállja önmagában a helyét főételként. Azonban valószínűleg az én hibám, hogy nem tudom annak értelmezni, mert számomra kevés – mind tartalomban, mind gondolatban. Kell mellé valami, legjobb talán egy orosz saláta, ensalata rusa, amely párolt krumpli és cékla majonézes egyvelege. Persze mondanom sem kell, hogy ennek a salátának is annyi köze van Oroszországhoz, mint a franciáknak a mi francia salátánkhoz.
A rizses csirke – épp úgy, ahogy a zsidó konyhában a flódni – maradék étel. A latinok nyilván nem állnak neki nulláról arroz con pollót készíteni, csak akkor, ha maradt a háztartásban kevés csirke és valamennyi zöldség, mert akkor nem is kell gondolkodni, hiszen minden adott egy nagyszerű rizses csirkéhez. Azt gondolná az ember, hogy nincs szabály, mindent hozzá lehet adni, ami az ember gusztusa szerint való. Nem így Costa Ricában!
A jó rizses csirke nem hivalkodó. Nem tűnik ki a többi középszerű Costa Rica-i étel közül.
Ha úgy szeretnél főzni, ahogy a helyiek, fontos, hogy visszafogottan, kevés fűszerrel és minden fantáziát mellőzve főzzél. Ne variáld túl a zöldségeket, elég lesz a hagyma, újhagyma, répa, paprika, kukorica, esetleg zellerszár. Ne tegyél a rizses csirkébe gombát! Ragaszkodj az alap fűszerekhez: só, bors, paprika. Lelki távolságtartással főzz, ne akarj kitenni magadért! Légy kimért, légy unott! A fűszerezés egyébként is mindegy, hiszen a végén úgyis nyakon öntik csilivel.
Sokszor gondolkozom, hova tűnt a sztereotip latin életszeretet, amely magával hozza a kulináris izgalmakat. Azt gondolnánk, milyen színes a trópusi konyha, hiszen az alapanyagok széles kínálata kecsegtető ételsorokat diktálhatna. Valahogy mégsem ez történik. A kulinária és kultúra kéz a kézben jár. Ahogy haladunk Mexikótól délre a keskeny latin-amerikai földhídon, úgy párolog el valamennyi, s mire Panamába megérkezünk, nem marad más, mint a tömény, lélektelen nihil. Ami Mexikóban még virágzik, Panamába érve teljesen elveszik.
Talán mindez összefügg az emberek mentalitásával.
Costa Ricában az emberek nyugodtak, semmi nem téríti ki őket ebből a nyugalomból. Történelmük is ezt tükrözi.
Se nagy háborúk, se nagy nélkülözések. A hadseregüket is feloszlatták, hiszen tudták, ha háborúra kerül a sor, úgyse lenne semmi esélyük.
Talán a jó ételekhez kell egy csipetnyi zaklatott történelem. A gyomornak jót tesz a hányattatott politikai helyzet. Ha az ember nem tud kifele élni, akkor befele él. Befelé, a gyomrába. Hiszen tudjuk, hogy a jóllakott gyomor a legjobb bánatűző.
De lehet a hőség az oka és a páratartalom, amely egyre emelkedik, ahogy közeledünk az Egyenlítő felé. Néha olyan nehéz az élet, hogy az ember csak túlélni akar. Nem akarja megváltani azt, ami eleve elrendeltetett, csak gyorsan összeüt valamit. Ha éppen megmaradt egy kis darab csirke és valamennyi zöldség, hát főz hozzá egy kis rizst. Minden más fantázia csak felesleges fáradság lenne, amely növeli a személy hőérzetét. Tehát, mint ilyen, teljesen felesleges.
Pici lányunk születésnapi menüjéből a tortán kívül én az orosz salátát vállaltam. Jack óvatosan megkérdezte, biztos vagy benne?
Nem voltam biztos benne, ezért szinte remegő kézzel mostam a krumplit és a céklát. Éreztem a hátamon a latin világ kétkedő szemét. A kétféle zöldséget egészben kell megpárolni, addig, míg puhák nem lesznek, majd apró kockákra vágni, összekeverni majonézzel és citromlével, sóval, talán kis borssal. Ennyi. Se több, se kevesebb. Nem szabad semmi mást hozzátenni. Jó egy nappal előbb elkészíteni, a hűtőben összeérnek az ízek.
Amikor elérkezett a nagy nap, mindenki elégedetten lakmározta a rizses csirkét és a salátát. Az étkezés fénypontja az volt, amikor apósom halkan odaszólt anyósomnak: Minden nagyon finom. Anyósom erre halkan megjegyezte, hogy az orosz salátát én készítettem. Apósom rám se nézett, annyira meglepődött. Elismerő arcát a tányér felé fordította, és inkább az ételnek mondta, mint nekem: Pedig az orosz salátát nem könnyű elkészíteni.
Valóban, gondoltam magamban.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>