„Nem tudok versenyezni a TikTokkal” – Pedagógusok vallanak a kiégésről

A vizuális ingerekkel nehéz versenyezni

Zsuzsanna az ötvenes évei közepén járó magyartanár, egy jó nevű középiskolában tanít. Számára nem annyira a leterheltség okoz gondot, mert az nem olyan jellemző az intézményükre. Van, amit sokkal nagyobb problémaként él meg: az elmúlt néhány évben egyre inkább átugorhatatlan szakadéknak érzi azt a távolságot, amely közte és a tizenévesek között van. Korábbi lelkesedése, kreativitása igencsak alábbhagyott, mert azt tapasztalja, hogy amit nyújtani tud, azzal már nem lehet eléggé felkelteni és fenntartani a diákok figyelmét. Pedig korábban sok hálás diákja volt, és ma is megteszi, amit tud: ha kell, viccesen magyaráz, rövid videókat keres a gyerekeknek a tananyaghoz, megpróbálja motiválni őket. Ennek ellenére jellemzően unott arcokat lát órán, kevesen hajlandók komolyan venni a tantárgyát.

„Akkorát fejlődött a technika az utóbbi évtizedekben, és a fiatalokat annyi vizuális inger éri, hogy én azzal már nem tudok versenyezni. 

Balassi-, Zrínyi-, Kölcsey-versek iránt kellene felkelteni az érdeklődést, miközben sok diák egyáltalán nem olvas könyvet, csak az internetet böngészik, filmeket néznek, kütyüznek. 

A Gutenberg-galaxis nagyon kevesek számára ismert és otthonos, az irodalmi szövegek értő befogadásához idő kell, koncentráltság, lassúság, amely a néhány másodperces TikTok-videók világában szinte értelmezhetetlen tevékenységeknek tűnik. Így egyre kevésbé érzem hatékonynak, ezáltal fontosnak azt, amit csinálok” – fogalmaz Zsuzsanna, aki már pályaelhagyáson is gondolkodott. Ám a tanításhoz ért igazán, ráadásul amikor érdeklődő diákok veszik körül, akiknek van értelme magyarázni, akikkel jó foglalkozni, például egy emelt szintű előkészítőn, az még mindig tudja motiválni. 

Az új módszerek, a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek egyelőre nem érdeklik, azt szeretné, ha ezek nélkül is megbecsülnék és elismernék a munkáját. Például azt, ha valakit szavalóversenyre készít fel és kísér el, vagy ha közreműködik a tehetséggondozás egyéb formáiban. 

Már augusztus elején görcsbe rándul gyomra a tanévkezdés gondolatától

András szintén az ötvenes korosztályhoz tartozó matematikatanár. Ő nem is annyira a tanításba fáradt bele, sokkal inkább a fegyelmezésbe. Ismereteket még mindig szívesen ad át, nem az a baja, ha valamit el kell magyarázni. Ám a mára szinte folyamatossá váló fegyelmezés miatt komoly küzdelem számára az oktatás. Egyre több figyelemzavaros, nehezen kezelhető gyerek van, az integrálásuk miatt sokfelé meg kell osztani a figyelmet. A szülői háttér is nehezíti a helyzetet bizonyos esetekben, mert a szülő vagy nem partner, vagy nem megfelelően partner, vagy már olyan hiányokkal érkezik a gyermek, amit az iskolában kell pótolni. És ha sikertelen a tanulásban, akkor sokszor a tanárt hibáztatják. 

A generációs különbséget András nem annyira érzékeli. Van, amit rosszul visel a diákoktól, de alapvetően ki tud jönni velük, bár nem helyesli, hogy ennyi időt töltenek online. Mégis, hiába van szó más generációról más problémákkal, ennek nem szabadna befolyásolnia az oktatást, ha mindenki betartaná a normális viselkedési szabályokat, véli. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Nagyon fárasztó továbbá naprakésznek lenni, és ugyan nincs papíralapú napló, de sok mindent kell adminisztrálni a Krétában. A jegyek, a házi feladat, a hiányzások beírása határidős. A teljesítményértékelési rendszer miatt dokumentumokat kell gyűjteni. 

Az iskolák felé is gyakori elvárás, hogy programokat szervezzenek a gyerekeknek, hogy a szülők az adott intézményt válasszák. Egyszer ilyen hét van, egyszer olyan, gálák, bemutatók követik egymást – a tanítás mellett. 

Mindezek miatt a tanévkezdet közelében, augusztus elején András gyomra kezd görcsbe rándulni…

Szerinte nem lehet segíteni ezen a helyzeten, mert a probléma komplex, és összefügg az egész világ változásával. Az iskolában, a tanáriban ugyan időnként megosztják egymással a tapasztalatokat, a nehézségeket, de a közös értekezletek nem a beszélgetésről szólnak, hanem a feladatok leosztásáról. A továbbképzések pedig hasznosak, ám azok csak a módszerek megújításában tudnak segíteni. Attól az még nem változik Andrásban, hogy ha a tanévkezdésre gondol, akkor a tíz hónap egy nagy hajszaként jelenik meg a lelki szemei előtt. Ráadásul a nyári szünet is egyre rövidebb, teszi hozzá.

Be kell látni, hogy szükséges a mentális regeneráció

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) épp a minap tartott közös szakmai napot az Apor Vilmos Katolikus Főiskolával. A rendezvény témája pontosan a pedagógusok kiégése volt, amely ellen lehet és kell is tenni, például olyan szakmai beszélgetésekkel, amelyek elkezdéséhez, megvalósulásához jól jöhetnek a Matehetsz által kifejlesztett beszélgetőkártyák. A szakmai napon ezeket mutatták be, de elhangzottak a szervezet által végzett nem reprezentatív kutatás eredményei is. 

Az 574 fő által 2025 áprilisában online kitöltött kérdőív válaszai alapján kitűnt: tízből hat pedagógus (a többségük nő) érezte már tartósan levertnek, ingerlékenynek vagy szorongónak magát. 

Ez az állapot pedig hosszabb távon kiégéshez vezethet. A Matehetsz elnökét, Bajor Péter tanárt és mentálhigiénés szakembert arról kérdeztem, mi vezethet tanári kiégéshez, és hogyan lehetne tenni ellene? 

„A pedagógusok feladatainak ellátása komoly, szinte állandó reflektorfénnyel járó teljesítményt igényel. Dolgoznak a gyerekekkel, a szülővel, a nevelőközösségi kollégákkal, és szinte óráról órára megmérettetnek. Mind a szülői, mind a szakmai elvárások irányába meg kell felelni, különös tekintettel az előírt felmérésekre és az érettségire mint kimeneti követelményre. A felsoroltakkal együtt járó nyomás, teljesítménykényszer az egyik, ami kiégéshez vezethet. Először tehát azt kell belátnia a pedagógusnak, hogy ilyen terhelés mellett szükséges, hogy önmagával, a saját mentális felkészültségével foglalkozzon. 

Azt is el kell fogadni, hogy ez a hivatás különleges felelősséggel, lelkiismeretességgel is együtt járó munkakör. Ám sokszor a beismerés a legnehezebb, így az illető nem lép. »Majd holnaptól könnyebb lesz«, »Ez még belefér« – ilyeneket gondol, és csak sodródik. Ám ha nem piheni ki magát, nem újul meg mentális feltöltődést eredményező tevékenységekkel, akkor elveszíti a saját lelki frissességét. Sajnos a magyar oktatási rendszerben nincs kultúrája a regenerálódásnak. Nincs benne az intézményi pedagógiai kultúrában a szakmai együttműködés, a mentális feltöltődés igénye. 

Ha egy kolléga a nevelőtestületben jól terhelhető, de egy ponton túl már nem akar pluszfeladatot vállalni, akkor furcsán néznek rá, akár önzőnek is tartják. 

Ezért fontos a vezetők, igazgatók szerepe: nekik kell meghúzni a határokat, figyelni az egyenletes terhelésre a nevelőközösségben. 

Ám természetesen a kollégán, az egyéni önérdekérvényesítésen is sok múlik. Továbbá számít az intézményen belüli nyílt szakmai és emberi kommunikáció, a tapasztalatok, az örömök, a gondok megosztása. A nyílt, erőszakmentes kommunikáció segíthet az egyéni közérzet javításában, a kiégés megelőzésében, és ez kihat a szervezeti légkörre. Fontos tehát a pedagógus személyes mentális harmóniája is” – fogalmaz Bajor Péter. 

A pedagógus munkakörrel járó „belső” lelkiismereti elvárások mellett jelentős szerepe van a külső nyomásnak is: az újonnan bevezetett teljesítményértékelésnek megerősítő és biztató szerepe kell, hogy legyen. Hogy az igazgatóktól kapott elismerés ne csak az érdemjegyekben látható tanári produktumra, a diák által elért jó eredményre vonatkozzon, hanem a valódi pedagógiai munkára is. Egy 3-as tanuló teljesítményében sokszor nagyobb munka van, mint abban, ha valaki kitűnő lesz. Az igazgató és az elvárásokat megfogalmazó fenntartó feladata, hogy az értékes pedagógiai munka elismerést kapjon. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Rawpixel

A nevelőtestületen belüli tapasztalatcsere is fontos lenne

Bajor Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy a kutatásukban a válaszadók 70 százaléka ötven év feletti pedagógus volt. 

Márpedig ebben a korban már valóban egyre nehezebb változtatni a módszereken, és ugyancsak nehéz lehet elfogadni az újabb és újabb generációk furcsaságait, új motivációit.

Ám ennek ellenére csak biztatni tudja a kollégákat: ha megvan a személyes elszánás, és a pedagógusok igyekeznek a korszerű módszertanokat megismerni, gyakorolni, akkor lehetséges a közös munka.

További erőt, inspirációt adhat a nevelőtestületen belüli tapasztalatcsere a fiatal kollégákkal. E téren az idősebbek tanulhatnának a fiataloktól, akár az új eszközök, módszerek, generációs sajátosságok terén. Persze nehezíti a helyzetet, hogy az intézményekben nagyon kevés a 20-35 éves generációhoz tartozó tanár, nevelő, pedig a köznevelésben jelen lévő generációs problémák akkor fognak oldódni, ha sokkal több fiatal lesz a nevelőközösségekben. A bérek emelkedésével talán javulhat a helyzet.

„Az idős kollégák tapasztalataira szükség van, de tudomásul kell venni, hogy az elvárható rugalmasság mellett is nehezen változunk 50 felett. Hiába olvasunk remek könyveket a generációkutatók tollából, ez önmagában nem elég. Ráadásul épp, hogy kezdtük kiismerni a kütyük világát, és talán elindultak az ezzel kapcsolatos szabályozások, ijesztő módon megjelent a mesterséges intelligencia is. Bár az órákon nem lehetnek bent az okoskütyük, azok egyébként szinte mindig ott vannak a gyerekeknél, otthon rengeteget használják, és ez követhetetlen a pedagógusoknak. 

A csalások kivédésére éppen ezért többen elkezdtek visszatérni a kézzel írt otthoni dolgozatokhoz. 

Sürgősen konszenzusra kellene jutni a köznevelés munkatársainak, a szülőknek és a fenntartóknak a képernyőhasználat és az internetelérés korosztályos korlátozását illetően. A tanári szorongást e téren csak az tudja oldani, ha tudatosítják, hogy a médiafogyasztásban a szülőknek és az idősebb diákoknak is nagy a felelőssége. Van dolga a fenntartónak is, de a szülők sem lehetnek közömbösek, nem háríthatják a teljes felelősséget a pedagógusokra” – mondja Bajor Péter. 

Amit az iskolában, az órákon tenni lehet, az például az érdekes, játékos kerettel kialakított feladatok alkalmazása, a korszerű tartalmi elvárások és értékelés alkalmazása. Kreatív pedagógusokra van szükség, amihez pozitív intézményi légkör, nyugalmas és szorongásmentes körülmények kellenek. Nagyon sok a jó gyakorlat, érdemes lenne az intézményeknek egymástól tanulni, tapasztalatot cserélni. 

Nem elfogadható az a hivatkozás, hogy „nincs idő játszani”, „le kell adni a tananyagot”, hiszen a játékos hozzáállás motiváló hatású, és gyorsítja a szükséges tartalom és készségek elsajátítását. 

A kiégés megelőzésében kulcsfontosságúak lennének a továbbképzések, amelyeken korszerű módszertanokat adnak át. Hatalmas igény van a készségfejlesztés új megoldásainak iskolai, óvodai gyakorlatára. Ezek a pedagógusok számára is vitalizáló hatásúak. A korszerű továbbképzési témáknak, mint például az érzelmi intelligencia fejlesztése és a személyiségtámogatás, be kellene épülnie a graduális képzésbe is. 

Van értelme a pedagógusok munkájának!

De mégis mi van akkor, ha valaki úgy érzi, hogy mindezek kipróbálása ellenére is el akarja hagyni a pályát, mert nagyon eltávolodott?

„A kilátástalanság szintén a kiégés tünete – véli Bajor Péter. – Ne gondoljuk, hogy a feladás a megoldás. Meg kell találni azokat a pontokat, ahol változtatásra van szükség. Van értelme a tanári munkának, szükség van arra, hogy értéket teremtsünk általa, okosan segítsük a felnövekvő generációkat. Ha valaki értéktelennek érzi a munkáját, akkor mentális kifáradás lett úrrá rajta, ami szomatikus tüneteket okozhat. Ezt be kell látni, és segítséget kell kérni, akár az igazgatótól, akár pszichológustól vagy más segítő szakembertől.”

A kívülről jövő elvárások miatti szorongást pedig úgy lehet oldani, hogy először is tudatosítani kell: a pedagógus csupán egy segítő. 

A diák helyett nem tud tanulni, megoldani feladatot. Nem mindenható, nem csak rajta múlik az eredmény, mert a szülőnek, a tanulónak is van felelőssége. Nem szabad túlvállalnia, túlgondolnia magát, ugyanakkor természetesen hanyag sem lehet. A szorongásra sokszor a legjobb teljesítményre képes pedagógusok hajlamosak. Megoldást jelenthet a barátságos és okos szakmai együttműködés, az önreflexiós alkalmak teremtése. Közösen még a kiégés megelőzéséért is könnyebben lehet tenni. 

Ha meghalljuk a „fenntartható fejlődés” kifejezést, rögtön a pillepalackokra, az elektromos autókra és a lebomló zacskókra gondolunk. Ám ha hátrébb lépünk egyet, és kitágítjuk a képet, láthatjuk, hogy a fenntarthatóság az élet minden területén fontos – mert nemcsak az számít, hová tartunk, hanem az is, hogyan érjük el a céljainkat.
2025 júniusában a hónap témája: Fenntartható fejlődés
További cikkeink a témában elérhetőek itt.