Ahol először árultak kólát, és a pincér egy havi borravalója balatoni nyaralót ért
Mi az? Hatvannégy méter magas, nem tud forogni, „félig bevert szeg” néven csúfolták, itt lehetett először Coca-Colát inni a fővárosban, itt indult Hofi Géza karrierje, sőt története még Roger Moore nevével is összefonódott. Az 1967 szilveszterén átadott Hotel Budapest, közismert nevén Körszálló futurisztikus formájával, izgalmas legendáival kétségkívül a főváros meghatározó helyszínei közé tartozik.
Floridától Budapestig
A mai Szilágyi Erzsébet fasoron, a fogaskerekű megállójával szemben 1929-ben nyílt meg a Florida kioszk, egy vendéglő és egyben cukrászda, amely polgári árakkal várta a vendégeket, az előkelő közönséget. A Budapesti Hírlap az új létesítményt „intim vacsorázó szórakozóhelynek” nevezte. A kerthelyiséges vendéglő nagy népszerűségnek örvendett egészen a II. világháborúig, ekkor az épületet bombatalálat érte. A telek egy ideig üresen állt, az 1960-as évek elején pedig egy bolgárkertészet költözött a helyére.
Azonban nem sokkal később a szocializmus egyik jelentős szállodaberuházása vette itt kezdetét, 1962-ben megkezdődtek a Hotel Budapest alapozási munkálatai.
A fővárosi szállodák ekkor még jellemzően a Belvárosban működtek, patinás épületekben, amelyek belesimultak a környezetükbe. Az ország legmagasabb lakóépületének tervezett Hotel Budapest építésével a szocialista vezetés azt akarta bizonyítani, hogy a keleti blokkban is épülhet toronyház, amely ráadásul kör alaprajzú – ez korábban ismeretlen volt a budapesti szállodaépítészetben. Eredetileg a kioszk emléke előtt tisztelegve Hotel Floridának szerették volna elnevezni, azonban a döntéshozók nem repestek az ötletért, hogy a magyar felhőkarcoló a kapitalista USA egyik államáról kapja nevét.
A budai óriás
A Körszálló terveit a Középülettervező Vállalat (KÖZTI) alkalmazásában álló Ybl-díjas Szrogh György készítette − az ő nevéhez fűződik többek között a Dózsa György úti MÉMOSZ-székház, a salgótarjáni művelődési ház, valamint a Frankel Leó úti OTP-lakóház tervezése.
„A helykijelölést »készen« kaptam, de egyetértettem vele, és ma egyre inkább, elsősorban azért, mert mint kiderült, a szálló vendégeinek és látogatóinak is sokat tud nyújtani Budapestből, Budából, annak eddig ismeretlen szépségű panorámájából. Ez ma már beigazolódott tény. Azt a sokat vitatott kérdést pedig, hogy a szálló Buda, a dombvidék harmóniájába »beletehénkedik-e« vagy illik-e oda már most − s még inkább az elkerülhetetlenül kiterjedő kis házak, meg néhány magasabbra törő épület rendszerébe −, azt úgyis a jövő fogja eldönteni” – írta Szrogh a tervezésről a Magyar Építőművészet 1968/4. számában.
Az első kihívást az alapozás előkészítése jelentette, a telek adottságai miatt hatalmas mennyiségű, több mint nyolcezer köbméternyi földet kellett elhordani.
Maga az építkezés 1964-ben indult, „a kezdet nehéz volt, hiszen a domboldalt kellett meghódítani, és új volt az építés formája is: a szálloda úgynevezett csúszózsaluzással épült, ahol elmaradt az eddig ismert állványozás, és a betonozók, építők munkahelyét hidraulikus emelőkkel vitték felfelé” − részletezte a Népszabadság 1967-es száma. Az akkor nagyon modernnek számító csúszózsaluzatos technológiát jellemzően gabonasilók, tévé- és víztornyok építése során alkalmazták.
Először a szálló lépcsőházi magját készítették el, mindössze hat hét alatt. Ehhez több mint százötven munkás kellett, akik éjjel-nappal a terepen voltak, naponta másfél méternyi vasbeton koszorút emelve. Ezzel szemben a harminc méter átmérőjű betonhenger födémével hónapokon keresztül meggyűlt a bajuk. A kivitelezés során sokszor módosult az eredeti terv, többek között a négy helyett csak három lift kapott helyet. Elmaradtak a képzőművészeti alkotások, a tetőterasz szélvédő üvegezése az acélszerkezet elkészítésénél megakadt.
„A trapézíves alaprajzú szobákban a kereskedelemben kapható, lábakon álló bútorral kellett az »éjjeli szekrényt« megvalósítani (…) a fa falburkolatra akasztható polc helyett; ebből az következett, hogy négyfajta ágyelhelyezési alternatíva helyett csak kétféle lehetséges, és azok is a lehetségesek közül nem a legjobbak” − részletezte Szrogh György a változtatásokat. A „csökkentett” programmal felépült szálló így is jelentős összegbe, több mint kilencvenmillió forintba került.
Mielőtt éjfélt üt az óra
„A szálloda átadási határideje Szilveszter napja lesz. Amint azt dr. Dobos György, a szálló igazgatója elmondta, a személyzet kiválasztása már megtörtént, sőt a múlt nyáron a Budapest pincéreit és szakácsait, valamint szállodásait a tihanyi szállóban szoktatták össze. Készülnek a megnyitó napjára, az IBUSZ szilveszteri báljára is. Az éttermet az utazási iroda bérelte ki, de telt ház van már az eszpresszóban és a bárban is.
Jelenleg tízszeresen-húszszorosan nagyobb az igény, mint a férőhely.
Ennek megfelelően az év utolsó napjaiban foglaltak lesznek a szálloda szobái is. A műsort már próbálják, s így minden biztosíték megvan arra, hogy a vendégek jó hangulatban, kulturált körülmények között köszöntik majd az új esztendőt” – olvasható egy 1967-es decemberi Népszabadságban a tervezett nyitásról, azonban minden erőfeszítés ellenére az utolsó simítások nem haladtak a tervek szerint.
December 29-én még teljes volt a káosz, a források szerint ezen a napon több mint négyszáz ember dolgozott megfeszített tempóban, sőt a határidő napjának reggelén az egyik szoba kigyulladt, egy másikban pedig a leszakadt mosdókagyló miatt beázott a hall. Ehhez képest bagatell volt, hogy pár szobában még a tapétázást kellett befejezni. Végül december 30-án délután négykor készen állt a hatvannégy méter magas szálló tizenkilenc szintje és az ötszázhatvan vendég fogadására alkalmas kétszáznyolcvan panorámaablakos szoba.
A borozó száz, a galérián kialakított eszpresszó százötven, a mulató pedig kilencven vendég fogadására volt alkalmas.
A hivatalos megnyitó előtt elsőként Kádár Jánost vezették körbe − természetesen egy gondosan előkészített útvonalon −, hogy aztán mindenki megelégedésére megihassa a bár első eszpresszóját egy cigaretta kíséretében.
Így már nem volt kérdés, hogy szilveszterkor telt házzal nyitja meg kapuit a Körszálló.
„Az irodán már betelt az első napok vendéglistája, az IBUSZ 400 látogatót hoz Svédországból, Jugoszláviából, az NSZK-ból, a többi 160 »premier lakó« egyéni turista, Európa minden részéből. A mai, szilveszteri nyitóprogram, az étteremben a Budapest részére szervezett népi zenekar muzsikál. A bárban műsor lesz és jazzkvartett szolgáltatja a zenét. A presszóban és a tetőbárban tánczene, a borozóban pedig hárfa-hegedű duó gondoskodik a jó hangulatról” – olvasható a Csongrád Megyei Hírlap 1967. december 31-i számában. A vendégeknek ételkülönlegességekkel is készültek, többek között spárgakrémleves, vajas-citromos izlandi kaviár és tűzdelt fácán került az étlapra.
A Hotel Budapest megnyitását nagy figyelemmel kísérte a korabeli sajtó, rengetegen dicsérték különleges megjelenését, de számtalan kritika is érte, többek között „félig bevert szegként” és „budai hengerműként” hivatkoztak rá, de volt, aki csak „Colosseumként” emlegette.
Coca-Colát mindenkinek!
A Hotel Budapest hatalmas népszerűségnek örvendett az 1970−80-as években. Számos forrás szerint itt szolgáltak fel először svédasztalos reggelit Magyarországon, ami annyira összezavarta a vendégeket, hogy volt, aki odahúzott székkel reggelizett − ennek ellentmond, hogy először 1973-ban cikkeztek erről, míg a Gellért Szállóban már ezt megelőzően is volt svédasztalos reggeli.
Nagy újdonságot jelentett a Coca-Cola, amit a városban itt lehetett először kapni, így nem meglepő, hogy a lenyűgöző kilátást nyújtó tetőteraszt Cola bárként emlegették. De nem a kóla volt az egyetlen kuriózum, koktélokat és külföldi röviditalokat is kínáltak a fiatalok közkedvelt szórakozóhelyének számító bárban, amely − amikor éppen nem Hofi Géza vagy Koós János szórakoztatta a vendégeket − amerikai slágerektől volt hangos.
„A Budapest 1988-ban várja az egymilliomodik vendégét. De elbűvölőek az egyéb számok is: kétmillió palack üdítőt, egymillió üveg sört, háromszázezer kilogramm húst és kétszázötvenezer palack bort fogyasztottak el éhes és szomjas vendégei” − olvasható a Turizmus 1987-es számában.
A törzsvendégek között felbukkantak nagykövetek, politikusok, énekesek, színészek, de olyan hírességek is megszálltak itt, mint Roger Moore, Tony Curtis, Willy Brandt német kancellár, sőt Moammer Kadhafi is. A bárban is mindig lehetett egy-egy ismert emberrel találkozni, gyakran járt ide Szepes Mária, Gobbi Hilda, Makk Károly és Jancsó Miklós is.
A személyzet a találkozás élménye mellett sokszor egy kis svájci csokival vagy amerikai cigarettával lett gazdagabb, sőt egy anekdota szerint az egyik pincér egy havi borravalójából egy balatoni nyaralót tudott vásárolni magának.
A tetőteraszt a 1980-as években lezárták, ugyanis a mulatozók sokszor üvegeket, sőt volt, hogy széket is ledobtak. Végül az 1990-es években beépítették, kilenc luxus lakosztályt alakítottak ki a helyén. A szálló 2020-ig üzemelt, ekkor a világjárvány szólt közbe. Diák- és munkásszállóként működött 2022-ig, jelenleg egy nagyobb beruházás vár a veszélyeztetett hazai modern épületek listáján szereplő Körszállóra.
Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Lángosillat, NDK-NSZK találkozók, hotelóriások – Így lett a Balatonból Vörös Riviéra a Kádár-korban
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
