„Egy nőnek se kelljen felmosóronggyá válnia, amivel ráadásul neki kell felmosnia”
Ha egy elkötelezett szociális munkás, aki egyúttal újságíró is, leülhet beszélgetni egy olyan pénzügyi tanácsadóval, akinek a kliensköre főleg nőkből áll, akkor nem csoda, ha a nők pénzügyi helyzetének, biztonságának témájánál kötünk ki. Miközben Gelei-Tóth Gabriellával beszélgetek, időnként eszembe jut a saját bankszámlám, és gyöngyözni kezd a homlokom. Nem is kicsit.

Egy saját élmény hatására választottad a pénzügyi tanácsadói munkát?
Életem első huszonöt évében börtönben voltam nevelőtiszt, majd osztályvezető. És rájöttem, most, amikor kérdezted, hogy nem csak tanácsadóként, hanem már a börtönévek alatt elköteleződtem a női biztonság témája mellett, pedig szinte alig találkoztam nőkkel. Nevelőként láttam meg azt, hogy meglett, felnőtt férfiak, akik ott ülnek a cellájukban (testi és mentális értelemben egyaránt) különböző bűncselekmények elkövetése miatt, alanyi jogon elvárják az otthon maradt párjuktól – akinek egyedül kell megoldania a család eltartását –, hogy annyi csomagot küldjenek nekik, amennyit csak a börtön megenged, és persze legyenek benne drága holmik, hogy ők azt a helyi csereberében fel tudják használni.
Egyetlen olyan férfit láttam a börtönben, aki azt írta a családjának, hogy ne küldjenek semmit, ő dolgozik benn, és amit vásárol a börtönboltban, azt hazaküldi.
Itt éreztem, hogy valami félrebillent a világban, és elköteleződtem a női pénzügyi tudatosság témájában.
Végül őrnagyként szereltél le, amihez gratulálok, mert te vagy a legmagasabb beosztású női tiszt, akivel valaha találkoztam. Az új tapasztalataid birtokában, kíváncsi vagyok, hogy szerinted egy nő, akinek gyerekkel együtt menekülnie kell, mennyi pénzt tud hirtelen mozgósítani?
A legtöbb menekülő nőnek nincs válságpénze, az első lépéseket nulla forinttal teszik meg, vagy hónapokig-évekig kell ezt tervezgetniük az anyagi mozgástér hiánya miatt. Sokszor ez áll a bukott menekülések hátterében. Egyik ügyfelem esetében az a helyzet, hogy van egy közös bankszámlájuk a férjével, azon a babaváró hitel. A kapcsolat megromlott, de a nő nem mer elmenni, mert nem hiszi el, hogy annak a fele őt illeti. Úgy be van korlátozva már a gondolkodása is, hogy nem is tekinti valódi tárgyi valóságnak azt a pénzt, nem meri kivenni. Én úgy tapasztalom, hogy kezdő házasok általában nem beszélik meg az esküvő előtt, hogy „kié a pénz”, szemérmesen hallgatnak erről a nem túl romantikus témáról, és pláne nem indítanak közös megtakarításokat vagy befektetéseket. Sok nő eleve azt látta otthon, hogy minden ilyet apa intéz, anyának fogalma sincs az elszámolószámla mibenlétéről sem. Érdemes ezt a szemérmességet más helyzetekre tartogatni, az első félreérthető mondatnál legkésőbb tisztázni, ki mit csinál, mennyi pénzt hoz haza, milyen láthatatlan munkával járul hozzá a háztartáshoz. Nem kell hánytorgatni, némán sértődgetni, hanem tisztán megbeszélni.
A házasság az érzelmi kötődés mellett egyfajta közös, partneri vállalkozás is.
Te milyen bankszámla-használatot tartasz üdvözítőnek?
Szerintem használható, ha van egy közös hitelszámla, amiről a közös költések mennek (számlák, javítások, rezsi), és mindenkinek van egy saját bankszámlája is, amire a fizetése érkezik. Időnként érdemes gyakorlatiasan egyeztetni a jövendő elképzeléseiről, gyűjtésről, nyaralásról. Nem kell félni a témától, vagy rögtön harcias, esetleg védekező álláspontra helyezkedni és ezzel megbontani az egyenrangúságot.
Mi, nők mennyit tudunk általában a lakásunk rezsijéről, az egyéb fizetendőkről?
Inkább úgy közelítem meg, hogy mi, emberek mennyit tudunk erről. Azt látom jellemzőnek, hogy a nagy vásárlásainkban addig jutunk, hogy megnézzük a kocsit vagy a házat, majd, ha megtetszik, és belefér a keretbe, megvesszük. Utána szembesülünk azzal, hogy mennyi lesz a közös költség, a rezsi, mi van, ha elromlik egy komolyabb összegbe kerülő alapvető berendezés (kombicirkó, kazán, sütő, mosógép, csőtörés), kell-e rá biztosítás, kell-e adózni utána, vagy elromlik a kocsi, pedig kocsival vállaltunk állást. Még sincs ezekre elkülönítve pénz, pedig vannak olyan országok, ahol ez iskolai tananyag is.
Hogy érted azt, amit szoktál emlegetni, hogy egy nő sok esetben gazdaságilag láthatatlan? Mennyire van ennek köze a bántalmazó házasságokban való maradáshoz, a végtelen tűréshez, a következményes szervi bajokhoz?
A nők több olyan munkát végeznek – mosnak, főznek, gyereket nevelnek, ápolnak –, amiért nem kapnak fizetést, ez amolyan családi és társadalmi elvárás.
Ez a szál igen messzire nyúlik, mert a nők valójában eleve azért kapnak kevesebb fizetést, mert a munkáltatók tudják, hogy a nő fog elmenni a gyerekkel táppénzre, ő fogja gondozni az idős hozzátartozót, és ő fog hétfőn fáradtabban bejönni, mint ahogy pénteken elment.
Aki teljesen feladja az állását, az gazdaságilag lekerül a térképről. Pénzügyesként gyakran tárgyalok olyan nőkkel, akiknek semmilyen anyagi hátterük nincs, s amikor idáig érünk, rendszerint hazaér „apa”, és megkérdezi, hogy ez itt ki a fene. Amikor kiderül, hogy tanácsadó vagyok, rögtön kiadja a parancsot, hogy „küldd el a némbert, ha be akarunk fektetni, majd az én pénzügyi tanácsadómnak szólok”. Fel sem vetődik, hogy a nőnek is szüksége van saját biztonságra, ma már ez nem azt jelenti, hogy magán viseli az arany ékszereit, bár egyes kultúrákban ez ad némi biztonságérzetet. A gazdaságilag alávetett nő nem tud kilépni a kapcsolatból, az üres bankszámlája a zálog a maradásra.
Hogyan, milyen gondolatokkal a fátyol alatt lépünk mi, nők házasságra? Hiszünk benne, hogy a mi anyagi érdekeinket is képviseli majd a szerelmünk, hogy óv és véd majd minket, vagy ha arra gondolok, hogy magamról is gondoskodnom kell, az egy gonosz, áruló gondolat?
Szerintem a nők 90 százaléka úgy megy végig a templomon, hogy elértem a biztos révet. Hogy a férjem biztos jó pénzügyi döntéseket hoz majd, az érdekeink pedig egybevágnak. A nők egyensúlya végtelenül törékeny.
Mikor és hogyan veszítjük el a kontrollt saját pénzügyeink fölött?
Az első olyan döntésnél, amit átengedünk. Amit nem tisztázunk, az zavaros homályban marad, és gyorsan ott találhatjuk magunkat, hogy minden feladatot megkapunk, és minden döntést átadtunk. Az első átadott döntésnél indulhat a lejtmenet, önként nyújtjuk át a kontrollt életünk fontos része felett.
Miért gondolja annyi nő, hogy ő nem annyira értékes, hogy magával is törődhessen? Született imposztorszindrómánk van?
Amikor egy 15 éve otthon lévő háztartásbeli barátnőmmel nem lehet másról beszélgetni, csak hogy ő mivel mos függönyt, akkor érzem azt, hogy nem elég az, hogy csak a gyerekekkel és a háztartással foglalkozzon a nő. Azt látom rajta, hogy belefáradt.
Nem tudatosan, de haragszik a gyerekeire, mert nincs munkája, nincs felnőttprogramja, nincs saját közege, hanem mindennel a családot szolgálja.
Én a saját jövedelem pártján vagyok, akárhány gyerekkel. Nekem három van, és amikor velük vagyok, azért teszem, mert jó velük lenni.
Mi a jele annak, hogy már bajban vagyunk?
Ha bűntudatot, pláne szégyent érzünk, amikor pénzről kell beszélni, akkor már baj van. Vagy ha egyáltalán nem tudjuk, mennyi pénz megy ki és jön be, ha nem hozhatunk saját döntéseket, ha semmi nincs a nevünkön, az elég intő jel. Ha két autó van a háztartásban, de mindkettő apa nevén van, az is figyelmeztető lehet. Ha mindenben a másik dönt, mi pedig csak szó nélkül aláírunk. Ha ki kell könyörögni, hogy vehessünk egy új ruhát, mert „hülyeségekre nem költünk”, de a nagymotor, az szükséglet. Ha az a mottó, hogy a másik keres többet, tehát a pénz és a döntés gyakorlatilag az övé.
Mennyi pénznek kell lennie egy nő számláján ahhoz, hogy biztonságban legyen?
A minimum, az hat havi költés lenne. A tiéd, a gyerekedé, tehát ha a nőnek mennie kell, akkor albérlet, két havi kaució, egy havi rezsi, és ideális esetben egy-két évi fogyasztás.
Mik lehetnek az első lépések az anyagi biztonságunk felé?
Saját számlát kell nyitni, arra kérni a nekünk járó juttatásokat, és elkezdeni félretenni. Ideális esetben a bevétel 10–30 százalékát biztonságos félretenni, de kezdetnek havi 5000 is jó.
Világossá kell tenni a családban, hogy a biztonság nem lehet vita tárgya, az jár.
Azt is fontosnak tartom, hogy a gyerekek ne éljenek magasabb életszínvonalon, mint az anya, és ne az anya adja oda az összekuporgatott pénzét olyan márkás ruhaneműkre, amire semmi szükség. A gyerekek állandó kérései a nagyobb kiadásokra való gyűjtést veszélyeztethetik.
A házasság intézménye és a pénzügyi szabadság összefér egyáltalán?
Teljesen összefér, csak az elején le kell fektetni az alapokat. Senkinek ne kelljen olyan felmosóronggyá válnia, amivel ráadásul neki kell felmosnia.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>