Azzal a tudattal lépnek be, hogy valami nagyon szép sugárzik rájuk – A Vakok Iskolája maga a tapintható szecesszió

Vissza a XIX. századba

A Vakok Általános Iskolájának elődjét Európában az elsők között Pozsonyban nyitották meg, Beitl Rafael vezetésével. A bentlakásos intézmény sorsát József nádor és családja az első pillanattól a szívén viselte, az anyagi és az erkölcsi támogatás mellett rendszeresen toboroztak adományozókat az arisztokrácia és az egyház köréből. Ennek köszönhetően 1827-ben vált lehetővé, hogy az intézet Pestre költözzön, egy Üllői úti lakásba. 

A látássérültek oktatása iránti igény folyamatosan nőtt, az 1830-as évek elején több mint tíz fiatalt tanítottak, a további diákok felvételéhez azonban szükség volt egy saját létesítményre. Az adományoknak hála, az intézet 1835-ben megvásárolt egy földszintes vályogházat, az öröm azonban nem tartott sokáig, az 1838-as nagy árvíz elmosta az épületet. Az immár huszonegy diákot a következő négy évben a budai Horváth-kertben helyezték el, ekkor − ismét József nádor közbenjárásával − az összeomlott ház helyén 1842-ben átadták az új, korszerű intézményt, amelyre a Pesti Vakok Intézeteként hivatkoztak. 

Az addig sokszor pénzügyi bizonytalanságban lavírozó intézet 1873-ban állami tulajdonba került, ezt követően jelentősen megnőtt a diákok és a tanárok száma, az épület pedig ismét egyre szűkösebbnek bizonyult. 

Ezt támasztja alá a Magyar Hírlap 1899-es száma is: „A vakok uj otthona. Az az ódon Király-utczai épület, melyben a vakok intézete van elhelyezve, már régóta nem felel meg a modern pedagógia követelményeinek, azon felül oly szűk, hogy még az alapítványi helyeket sem lehet mind betölteni, mig annyival is hátrányosabb, mert ez az intézet egyetlen hazánkban és igy az a szerencsétlen vak, ki oda be nem juthat, minden kiképzés nélkül nő föl.” 

A Pallas nagy lexikona szerint 1897-ben az országban húszezer látássérült élt, akik közül háromezret kellett taníttatni. Minden abba az irányba mutatott, hogy egy még nagyobb iskolára van szükség.

Louis Braille 1821-ben alkotta meg a nevét viselő pontrendszerű, domború írást a vakok számára, amely a századfordulóra vált világszerte ismertté. Magyarországon a vakok intézetében is ekkor vezették be a Braille-féle rendszer szerinti olvasást és írást. Emellett „(…) az elemi ismeretekből annyit szerezhetnek meg a növendékek, mint az ép érzékűek; tanulnak hit- és erkölcstant, latin betűk olvasását és írását, (...) nyelvtant, számtant, természetrajzot és fizikát, földrajzot, történelmet és alkotmánytant, rajzolást, női kézimunkát, kézi ügyességet, tornát, zenét, éneket. Az elemi osztályok végeztével igen tökéletes kiképzést kapnak egyes iparágakban, Budapesten a fiúk a kosárkötést, kefekötést, székfonást, zongorahangolást, a leányok a kefekötést és női kézimunkákat tanulják meg” − olvasható A Pallas nagy lexikonának 1897-es kötetében.

Tapintható építészet

Az akkori főváros szélén, a mai Ajtósi Dürer sor 39. szám alatt, 1899 és 1904 között épült fel az új iskola, a telken három épület, az anyaintézet, a foglalkoztató- és a betegpavilon kapott helyet. „Az anyaintézetben összesen 107 helyiség van, 150 növendék befogadására készült, kik ott legnagyobb részt mint alapítványos bennlakók teljesen ingyenes oktatásban és ellátásban részesülnek 7 éves koruktól fogva 9 éven át” − adta hírül a Néptanítók Lapja 1901-ben.

Az építészek, Baumgarten Sándor és Herczegh Zsigmond Lechner Ödön követői voltak, így már első ránézésre, a homlokzaton is felbukkannak a népies szecesszió olyan jellegzetességei, mint a növényi ornamentika vagy az ablakokat keretező téglaszalagok. A tervezők igyekeztek a diákok számára is érzékelhetővé tenni az épületet, olyan ötleteket valósítottak meg, mint a lépcsőház különleges kovácsoltvas korlátai, a virágmintás falfestések, a díszesen faragott kapuk, vagy az a ma is kiállított nagy méretű makett, amelyen minden homlokzati elem kitapintható.

Kép

Fotó forrása: Profimedia − Red Dot

Az építészpárosnak nagy tapasztalata volt a tanintézmények tervezésében, kisdedóvók és népiskolák számára készítettek mintaterveket, emellett többek között elemi, polgári, kereskedelmi iskolákat, bábaképzőket, tanítónő- és óvónőképzőket, gimnáziumokat és egyéb oktatási intézményeket álmodtak meg, amelyekből az I. világháború előtt több mint kétszázhatvan épült fel. 

Ezek egyike a Vakok Állami Intézete szomszédságában a vele egyszerre épült Erzsébet Nőiskola, amely ma Teleki Blanka Gimnázium néven működik. 

Az átköltözés a korábbi, Király utcai, kétemeletes, klasszicista stílusban épült házból 1901-ben vette kezdetét. A régi épületet lebontották, helyén ma a Zeneakadémia áll.

„Valami nagyon szép sugárzik rájuk”

Az iskola kétségkívül legismertebb része a József nádor után elnevezett Nádor Terem. Itt található az ország legnagyobb összefüggő festett üvegablak-együttese, amelyet Herodek Károly igazgató megrendelésére Zsellér Imre üvegfestő és mozaikművész, Róth Miksa tanítványa készített el 1930-ban. Az épület szecessziós stílusához tökéletesen illeszkedő két emelet magas ólomüvegablakon megjelenik József nádor, mellette egy angyal és egy kosárfonást tanuló vak diák, illetve Szent Erzsébet, Szent Imre, Szent István és Szent Margit alakja látható. Tőlük jobbra egy angyal és egy hegedülő fiú, valamint egy segítő apáca ismerhető fel. 

Kép

Fotó forrása: Profimedia − Red Dot

A virág- és növénymotívumok mellett megjelenik a négy evangélista szimbóluma, Jánost a sas, Lukácsot a bika, Márkot az oroszlán, Mátét pedig az angyal jelképezi, valamint az ország címerei és a korona is megfigyelhető. Tímár Péter a Filmvilág című lapnak adott interjújában így nyilatkozott a Vakvagányok című filmje kapcsán 2000-ben: „Amikor megláttam a színes ablakot, az első ostoba reakcióm az volt, hogy minek a vakoknak ez a csodálatos ablak. Később értettem meg, mikor már beszélgettem velük, hogy a gyerekek tudják, az az ablak gyönyörű. Azzal a tudattal lépnek be a terembe, hogy valami nagyon szép sugárzik rájuk.”

A Nádor Terem eredetileg kápolnaként működött a szomszédos, kisebb helyiséggel együtt − ahol ma házi múzeum és kávézó működik −, a kettő közé falban forgatható oltárt alakítottak ki, így mindkét terem alkalmas volt szentmisék tartására. 

A termet az 1990-es években újították fel, 1995 óta látogatható. Különleges akusztikájának köszönhetően a kezdetektől fogva komolyzenei koncerteknek adott otthont. A diákok zenei nevelésére az elejétől fogva nagy hangsúlyt fektettek: bécsi zongorák, pianínók, harmónium és egy Rieger gyártmányú pneumatikus orgona állt a rendelkezésükre, emellett hangszerjavító, hangoló- és kántorképzéseken is részt vehettek.

A megújulás évtizedei

Herodek Károly a XX. század első évtizedeiben példás elköteleződéssel vezette az iskolát. Számtalan külföldi intézményt látogatott végig, hogy az ott szerzett tapasztalatokat itthon kamatoztassa. Igazgatósága alatt új tantervek készültek, könyvtár, szertár, múzeum létesült. Énekkar és sportkör alakult, elindult az eszperantó nyelv oktatása, illetve bővült az ipari és a zenei képzés is. Ekkor indult el a vak értelmi fogyatékosok tagozata, míg a gyengénlátók oktatása és az óvodai képzés 1928-ban vette kezdetét. 

Az iskolának saját Braille-nyomdája volt, valamint nemzetközileg is jelentős biológia- és földrajzi szertárai. „Komoly gyűjteményük van például kitömött állatokból, köztük a drótos tyúkkal: a szárnyasnak a sok simogatástól kiállnak a belső alkatrészei, úgyhogy már könnyű azonosítani a biológiaórán” − olvasható a Szabad Föld 2022-es számában.

Az elmúlt évtizedekben az épület kívül-belül meg­újult, lifteket alakítottak ki, uszoda épült, az állami gondozott diákok számára gyermekotthont hoztak létre. 

A „Szól a szív…” Alapítvány 1987 óta működik, célja a vak gyermekek életkörülményeinek javítása és társadalmi beilleszkedésük elősegítése. A Vakok Iskolájában jelenleg kétszáztizennyolc gyermek oktatása és nevelése biztosított, az óvodától a szakiskolai képzésig. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2024. novemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.