Ne dobjunk ki semmit! – Használt cuccokból hasznos tárgyak

A két édesanya egy kerületi garázsvásáron ismerkedett össze, ahol egymás mellett árulták saját gyerekeik kinőtt ruháit. A magánház udvarán tavasszal-ősszel megrendezett használtruha-vásáron eleinte csak páran árultak (most már alig lehet elférni), így volt idejük megismerkedni. Később egy Marczibányi téri bababörzén árultak együtt, s folytatták a beszélgetést. Emő belsőépítész, főállású anya, és szívesen horgol. Annamari olasztanár, ő a kisgyerekei mellett is végig tanított félállásban. Hamar kiderült: közös szenvedélyeik a gyermekruhák és környezettudatosság, így gyorsan eljutottak egy saját ruhabolt ötletéig: Emő műhelyt szeretett volna a horgolásai számára, Annamari pedig különböző foglalkozásokat akart tartani az újrahasznosítás jegyében. Az ötletet tettek követték: kinéztek egy üresen álló, önkormányzati tulajdonban álló helyiséget a Kis Rókus utcában, és megpályázták. Kidolgozták a „fenntartható gyermekvilág” koncepciót, és 2017. december 8-án megnyílt a Minurka.

Ruhabolt, koncepcióval

„A gyerekruhák keresletében jól elkülönül két réteg. De a kínálatban is ott a két véglet. Van az olcsó tömegtermelés, ami gyakorlatilag ruhaszemét-felhalmozás, és vannak a méregdrága márkás cuccok, amelyek ugyan nagyon jó minőségűek, de iszonyatosan drágák. És vagyunk mi, akik szeretnénk minőségi ruhákban járatni a gyermekeinket, de nem tehetjük meg, vagy nem is akarjuk megtenni, hogy ennyi pénzt kiadjunk egy új darabra. Ezért mi egy kicsit drágábbak vagyunk, mint egyes gagyi ruhamárkák, de sokkal olcsóbbak, mint a divatos márkák” – kezdi Annamari.

„A garázsvásárokon láttuk, mekkora igény van egy ilyen helyre – folytatja Emőke. – Egyrészt az emberek nem tudnak mit kezdeni a rengeteg babaruhával; másrészt meg nem érdemes újat venniük, mert eszméletlen drágák, és a gyerekek két-három hónap alatt kinövik. De a mienk nem csak egy ruhabolt a sok közül, ez egy közösség is, mind a ruhák, mind a programok tekintetében” – teszi hozzá. Az egyik anyuka behoz egy ruhát, a másik elviszi. Minden áru be van kódolva, így ők azt is látják, hogy vannak anyukák, akik egy másik anyuka ruháira „rákattannak”, mindig azokból visznek, még akkor is, ha máshova vannak elhelyezve, mint például a lány- és a fiúruhák. Akik először járnak erre, rendszerint rácsodálkoznak, hogy ez nem egy újabb, sima turibolt, hanem bizományba is be lehet hozni cuccokat, másrészt van mögötte átgondolt koncepció.

De nemcsak használt ruhákat árulnak, hanem újakat is. Kapcsolatban állnak olyan környékbeli kismamákkal és nyugdíjas nagymamákkal, akik varrnak nekik újrahasznosított anyagokból; például Nana bags táskákat véganyagokból vagy plüssfigurákat megmaradt pulcsikból.

Foglalkozások, újrahasznosítással

„Az alapkoncepciónk igen egyszerű: ne dobjunk ki semmit” – mondja Annamari. És ez nemcsak az itt árult ruhákra és játékokra érvényes, hanem a foglalkozásaikra is. Az újhasznosítás már a helyiség kialakításában is megvalósult. Mindent maguk – szűk családi segítséggel – készítettek és festettek le, például raklapokból alakították ki a polcokat. „Igyekszünk olyan workshopokat találni, amelyek ide illenek. Ilyenek Emő horgolásai a pólófonalakból, de ott van például a Tündérkert-építés. Tavasszal építettünk egy kis kertet kidobott lámpabúrákból, beleültettünk növényeket és bármilyen kidobásra ítélt kacatot, LEGO-figurát, kislétrát. Ez inkább játéknak tűnik, de múlt héten például nagyon komoly ékszereket készítettünk – biciklibelsőből és láncokból. Van egy hölgy, aki nagyon ért ehhez, ő tartja.”

Kép forrása: Antal-Ferencz Ildikó

Emő látja a kérdést azt arcomon, ezért így folytatja: „A pólófonal a pólók szétvágásából, speciális technikával készített fonal – amely készen is kapható, de magunk is szoktunk vágni –, és abból készítünk ékszereket, kulcstartót, vagy horgolunk belőle táskát, kosarat, puffot. Nemcsak anyukák, hanem tizenéves lányok is jönnek. Van varrótanfolyamunk is, ahol ugyancsak maradékanyagokat használunk fel; a gyerekek már hozzák a saját kis dolgaikat átalakításra. Nagyon ügyesen varrnak sálakat, kesztyűt, táskát, tornazsákot, szoknyát, díszpárnát, általában saját ötleteik alapján.

Egy atomfizikus végzettségű anyuka tanítja őket varrni. Ez nem vicc, tényleg atomfizikus”.

„Van egy nő, aki gyönyörű dolgokat készít papírból. A papírból tényleg végtelen sok variáció alkotható. És van nyomdás foglalkozásunk is, ahol a gyerekek nyomdát készítenek és saját pólójukra, táskájukra nyomják az általuk kitalált mintákat. Tehát azt mondhatjuk: használt cuccokból újrahasznosítás útján hasznos tárgyakat készítünk” – veszi át a szót Annamari. – Ha látunk, hallunk egy jó ötletet, utánajárunk, és meghívjuk az illetőt, de már egyre többen keresnek meg minket.”

Nemrég bukkant fel egy hölgy, aki kávékapszulákból készít dísztárgyakat. Az üzlet egyéves születésnapját pedig fátyolangyal-készítéssel ünnepelték, vagyis fátyolból készítettek angyalokat. Különleges foglalkozásaikra egészen messziről eljönnek, legutóbb Csepelről, Etyekről, Szigetszentmiklósról.

Horváth Lili színésznő nyitotta meg a helyet tavaly, és tartott néhány foglalkozást, amíg megnyílt saját műhelye, a Lili Suli, de azóta is kapcsolatban van velük. Időnként olyan tematikus szülinapot szeretnének rendezni náluk – például titkos naplókészítést –, amihez kicsi az üzlet, olyankor a Lili Suli egyik termét kérik kölcsön. Ha pedig oda fut be egy ilyen kérés, akkor a minurkások szervezik meg a programot.

Kép forrása: Antal-Ferencz Ildikó

Környezetvédelem, kicsiben

„Lassan a vízcsapból is az folyik, mennyire drámai a környezetünk helyzete. És ez tényleg így van. Mindenki tegye hozzá a maga részét. Számomra alap, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet. A boltban pedig az újrahasznosítással próbálunk tenni valamit a környezetünk védelméért” – mondja Annamari.

Emő hozzáteszi: „Én otthon is nagyon igyekszem kiszorítani a műanyagot az életünkből. Az iskolába is inkább papírzacskóban küldöm a szendvicseket, ha pedig muszáj műanyagból készült tárolót használni, nem dobom el, többször felhasználom. Igyekszem termelőktől vásárolni – ezzel a helyi gazdaságokat segítjük, egészségesebb, személyesebb és olcsóbb is, mintha kereskedőkön menne át.”

Az alapkoncepcióból adódik a szándék, hogy segítsenek másokon.

Ilyen például a mozaikos foglalkozás, amikor fogyatékkal élők által készített mozaikokból készülnek a kép- és tükörkeretek. Ilyenkor a bevételből fizetik ki a mozaikokat. A ruhákból sokat adnak adományba is. Mindig megkérdezik az anyukákat, mi legyen a megmaradt ruhákkal, és szinte kivétel nélkül az a válasz: „Mehet adományként, örülök, ha jó helyre kerül.” Ők pedig nem dobják a konténerekbe, hanem utánajárnak, hol van rá szükség, és odaviszik.

Amikor a jövőről kérdezem őket, a használtruha-boltok jellemzően tiszavirág életére hivatkozva, összenevetnek. Egyikük sem ebből él, mert ahogy Annamari fogalmaz, „ez legfeljebb konyhapénz-kiegészítésre jó. Egy évig semmit nem vettünk ki belőle, de később sem igazán fogunk. Azért zárnak be olyan sokan, mert nagyon kevés pénzt hoz, viszont sok meló van benne, macerás minden egyes kis ruhát becetlizni, válogatni. De nekünk ez szerelem, s reméljük, még sokáig megmarad.”

A Minurka-bolt közösségi oldalát megnézheted itt.