„Napfény és levegő, tisztaság és egyszerűség” – Magyarok a Bauhausban, a Bauhaus Magyarországon

A 20. század húszas éveiben, az akkori elit ízlésének megfelelően továbbra is a historizmus határozta meg az utca- és városképeket Magyarországon. A közvélemény modernizmusra hangolásában Borbiró Virgil játszott vezető szerepet, aki a Vállalkozók Lapja mellékletéből Tér és Forma címmel önálló folyóiratot szervezett 1928-ban. Húsz éves működése alatt ez a lap határozta meg a magyarországi modernizmus kánonját. Persze nem volt ez azért olyan egyszerű menet.

„Először jelentős ellenállásba ütköztek nálunk a modernista elképzelések – mondja az Ybl-díjas építész, Nagy Iván. – Olyannyira, hogy az első kiállítást a hatalom be is záratta.”

„A politikacsinálók veszélyes baloldali elhajlókat, gyanús figurákat láttak a Bauhauslerekben, és szó mi szó, volt is ebben némi igazság.”

„A magyarországi politika kétségkívül megkésve és kedvetlenül fogadta a modernista építészek ötleteit, így aztán a harmincas évek közepéig nem is kaptak valódi lehetőséget itthon – teszi hozzá a korszakot kiválóan ismerő művészettörténész, Kovács Dániel. – Nálunk ezért Németországhoz képest jó tízéves késéssel készülnek el az első modernista középületek. A kezdeti ellenkezést idővel egyfajta lelkesedés váltja fel a sajtóban. Korszerű csőbútorokról, napfényes terekről és a tetőteraszok áldásairól kezdenek cikkezni, az évtized végére azonban a szélesebb közvélemény számára – de az építészeknek is egyébként – egyértelművé válik, hogy itt az ideje továbblépni.”

Mi viszont lépjünk most inkább egy kicsit vissza az időben. Mielőtt a hazatérő Bauhauslerek számbavételéhez fognánk, fontos pár szó ejtenünk az 1922 és 1925 között Weimarban élő Bortnyik Sándor szerepéről is, aki bár közvetlenül nem kapcsolódott be Németországban az iskola munkájába, annak működését közelről figyelte, 1928-ban pedig megalapította a magyar Bauhausnak is nevezett Műhelyt. Az itthoniak közül ennek a független művészeti iskolának a felfogásában köszöntek vissza a leginkább Gropius gondolatai. Az 1938-ig működő intézmény tanulói között megtaláljuk a később a brit animáció egyik legfontosabb alakjaként kitűnő John Halast vagy Victor Vasarely-t is.

Egy lakás a jövő múzeuma

A Bauhaus eszméit Magyarországra hozók közül Molnár Farkast ildomos elsőnek említenünk, az itthoni progresszíveket tömörítő CIRPAC-csoport vezető alakja volt ugyanis a harmincas évek első felében a modernizmus leglelkesebb hazai híve.

Walter Gropius 1922-ben a Chicago Tribune tower pályázaton

Odáig ment a modernizmus népszerűsítésében, hogy a Gellérthegy nyugati oldalán 1929-ben épült otthonát – mint a jövő múzeumát – hétvégenként bárki számára látogathatóvá tette.

A Delej-villa volt az egyik első modern lakóház a budai Hegyvidéken. Molnár 52 négyzetméteres lakását azokkal a csillogó csőbútorokkal rendezte be, amelyeket egykori bauhaus-os kollégája és jó barátja, Breuer Marcell tervezett.

Breuer bauhaus-os pályáját az asztalosműhelyben kezdte, majd tervezett acélvázas épületet, készített modulrendszerbe foglalható szekrényelemeket. Legfontosabb újításaként azonban csővázas ülőalkalmatosságait tartják számon, amelyeket a saját kerékpárja ötletéből merítve alkotott. A hajlított és nikkelezett acélcsőből készült, vászonnal borított Vaszilij-székei a Bauhaus egyik legszebb és legsikeresebb termékének számítottak. Kényelmükről voltak messze földön híresek, még ha egy anekdota szerint az idős Breuer már csak munkatársai segítségével tudott is kikászálódni a maga tervezte csúcsmodellből. Az iskola bedöntése után Breuer egy szűk évig itthon próbálkozott, ám mivel a Bauhaus-diplomáját nem fogadta el az építészkamara, elhagyni kényszerült az országot, hogy Walter Gropius-szal Massachusettsben nyisson az Egyesült Államok családiház-építészetét alapjaiban felforgató irodát.

A terméskövet és fát üveggel, betonnal és parafával kombináló épületeinek többségét a mai napig használják a világ legkülönbözőbb pontjain. Magyarországon azonban egyetlen Breuer-tervezte épületet sem találunk.

Molnárhoz és Breuerhez hasonlóan Pécsről származott Forbát Alfréd is. Gropius jobbkezeként tartották számon, az iskolaalapító weimari irodájában tevékenykedett. Tervei mások mellett Weimarban, Szalonikiben és Berlinben valósultak meg, de rövid ideig a Szovjetunióban is dolgozott. A harmincas években készíthetett néhány épületet a szülővárosában, mivel azonban úgy érezte, nem sikerült teljes mértékben elfogadtatnia a modernizmus elveit az otthoniakkal, Svédországba emigrált.

A vörösmarti születésű, tragikus sorsú Berger Otti a textilműhelyben Klee és Moholy-Nagy tanítványa volt. A sikeres mestervizsgát követő diplomabuliján sokác népviseletben mosolygott a kamerába. A második háború kitörése előtt egy évvel már nemzetközi hírnevű textilművész volt, ám ahelyett, hogy az Új Bauhaust és Chicagót választotta volna, hazatért, hogy beteg édesanyját ápolja. 1944-ben Mohácson jelentkezett a deportálandók közé, és Auschwitzban veszítette életét.

Budaörsi repülőtér központi épület, 1940. - Kép: Fortpean/Adományozó

Bauhaus-hallgató volt az itthon elsősorban Sztálinváros építőjeként ismert Weiner Tibor is. A harmincas években a Szovjetunióban dolgozott, majd Párizsból a fasizmus elől Chilébe menekült, 1950 januárjától pedig Dunaújváros építését vezette. 1953-ban Ybl-díjat kapott „a szovjet építőművészet megismertetése és az építészetelmélet terén kifejtett munkássága” elismeréseként.

Az égető lakáshiány orvossága

De mi történt azt megelőzően, hogy a vas és az acél országa lettünk, az ország esztétikumát pedig a munkásság – elképzelt – ízléséhez hangolták volna?

A szociálisan érzékeny, a szegénységre és kiszolgáltatottságra reflektáló Bauhaus eszméi iránt itthon – paradox módon – elsőként a felső- és középosztály tagjai kezdtek érdeklődni.

Először magánvillákat húztak fel a modern elvek szerint, ám a harmincas évek második felében már komolyabb megbízásokra is sikerrel pályáztak a progresszív elveket valló építészek.

„A költségcsökkentés ígérete, ami kitűzött cél is volt, természetesen nagyban segítette a modernizmus ügyét – hívja fel a figyelmemet Nagy Iván. – A racionalitás elve szerint működő szakszervezetek és önsegélyező társaságok számára vonzó lehetett a funkcionalisták ajánlata, ezért egyre többen vettek részt a beruházásokban fejlesztőként. A belülről építkező, a lényegre koncentráló, jól működő tereket kreáló építészetben az égető lakáshiány felszámolásának legfontosabb lehetőségét látták meg.”

A kísérlet tán legismertebb bizonyítéka Budapest II. kerületében, a „kis telek, nagy ház” koncepciója mentén, 1931-ben épült fel. A 22 lakást magában foglaló Napraforgó utcai lakótelepet a köznyelv „Bauhausként” tartja bár számon, ám a szakértők szerint mindössze három épülete visel magán igazi modernista jegyeket. Pedig a Napkelet 1932-ben a következőképp áradozott az épületegyüttesről:

„A modern házak hatalmas ablakai a Nap éltető sugarait várják, bárhonnan jöjjön is az, úgy vannak építve, hogy befogadhassák. Napfény és levegő, tisztaság és egyszerűség, praktikum és mindezekből folyó egészség kell a mai embernek.”

Magyarország, Budapest II. Napraforgó utca, 1931. - Kép: Fortpean/Adományozó

„A fővárosban meglepően sok helyütt fordulnak elő kisebb-nagyobb blokkokban modernista épületek – mondja Klaniczay János, a Budapest 100 programkoordinátora. – Az újonnan megnyitott utcákat hasonló ízlés mentén építették ugyanis be. Ezek közül a Barát utca talán a legegységesebb, de említhetjük a Fejér György utcát, a Galamb utcát, a Gyöngyház utcát, a Hollósy Simon utcát vagy a Bajcsy-Zsilinszky közt, de a Vas utca és a Rákóczi út sarkán is található egy modernista együttes. A leghíresebb tömbnek viszont Újlipótváros és a Napraforgó utcai mintalakótelep számít. Van továbbá egynéhány kifejezetten szép modernista városképi egység is, így a Móricz Zsigmond körtér félköríves háza, illetve a pasaréti templom és buszmegálló együttese, a Lupa szigeten pedig egymás mellett találunk Kozma Lajos- és Forbát Alfréd-tervezte épületeket.”

Modernista középületek Budapesten

Feltűnhetett talán az olvasónak, hogy eddig jellemzően lakóházak kerültek szóba példaként. A középületek terén ugyanis nem történt itthon igazi áttörés. Az ország első modernista egyházi épülete, a főleg olasz hatásokat mutató városmajori Jézus szíve-plébániatemplom Árkay Bertalan tervei alapján készült el, 1933-ban. A főváros jelentős modernista középületei között említhetjük még a Rimanóczy Gyula tervei alapján, 1937-ben felépült Postás nyugdíjasotthont, az ugyancsak Rimanóczy tervezte Mester utcai rendelőintézetet és a fentebb már említett Pasaréti téri autóbusz-végállomást is. Egyedi építési feladatot jelentett a margitszigeti Palatinus strand megtervezése, amelyet Janáky István oldott meg, vagy a Kelenföldi Erőmű bővítése, amely Borbiró Virgil tervei alapján készült, a pestújhelyi kórház személyzeti épületét pedig – az OTI megbízása alapján – Fischer József és Molnár Farkas tervezték.

Többen amiatt nem jósoltak hosszú jövőt a mozgalomnak, mert úgy látták, mindenhova szinte ugyanazt építik: „fehér kockaházat ablakokkal”. És tulajdonképpen igazuk lett.

A CIRPAC felbomlásához is részben az vezetett, hogy a résztvevők kifogytak az ötletekből, vagyis maga a szakma jelentette ki, hogy a korai modern építészet időszaka a harmincas évek végére lejárt. Nagyjából ezzel párhuzamosan hasonló véleményre jutott a szélesebb közvélemény is.

A negyvenes évek elejére aztán – jórészt politikai nyomásra – teret nyert Magyarországon a német, illetve olasz gyökerű tradicionalista modernizmus. A II. világháborút követő években a jobboldali politikai berendezkedéshez kötődő építészek java elhagyta az országot; többen viszont hazatértek azok közül, akik ismerték a Bauhaus elveit, ám korábban nem volt lehetőségük itthon dolgozni. A háborút követő néhány átmeneti évben tehát az érett modern vált egyeduralkodóvá nálunk, a negyvenes évek végén pedig térségünk többi országához hasonlóan minket is elért a szocreál fordulat.

Élettel teli hagyaték

A mai napig élnek a modernizmus által lefektetett alapelvek: az egészséges lakókörnyezet biztosítása, a lakás könnyű megközelíthetősége, esztétikuma, tisztasága és praktikuma – ezek a törekvések kitörölhetetlenek az építészeti gondolkodásból.

Ennek kapcsán eszünkbe juthat a Bauhaust útjára indító Walter Gropius egy gondolata:

A kiérdemelt halhatatlanság jele lehet, hogy napjainkban presztízst és büszkeséget jelent modernista házakban lakni. Ezt mutatta legalábbis Klaniczay János szerint az idei, 9. Budapest100, amelynek keretében az érdeklődők a Bauhaus nyomába eredhettek.

Magyarország, Budapest II. Margit körút (Mártírok útja), 1974. - Kép: Fortpean/Adományozó

„Kovács Dániel segítségével egy nagyjából 220 címet tartalmazó listát állítottunk össze – avat be a rendezvény módszertanába Klaniczay János –, amelyre a Bauhaus-centenárium kapcsán kerültek fel épületek. Amint nyilvánossá tettük a gyűjtést, egyből telefonhívásokkal és e-mailekkel kezdtek bombázni olyan házakból, amelyek nem szerepeltek nálunk. Ők is szerettek volna ugyanis bemutatkozni. Ennek az szerintem az üzenete, hogy a lakók tisztában vannak vele, milyen minőségű épületben élnek, és büszkék is erre. Joggal.”

Klaniczay kedvenc idei története a Margit körút 15–17. szám alatt található, úgynevezett Dugattyús-ház lakóközösségéhez fűződik. Május első hétvégéjén négyezren nézték meg a Domány Ferenc és Hofstätter Béla tervei alapján készült épületet, és az ott lakók közül néhányat annyira meghatott az emberek szépre való nyitottsága, hogy néhány érdeklődőt az otthonukba is beengedtek. A Dugattyús-ház lakói Facebook-csoportot is alakítottak, és az épület közös részeinek használatáról kezdtek egyeztetni. Sőt, a Duna túloldalán, Újlipótvárosban található másik Domány–Hofstätter-mű, a Dunapark-ház lakásainak tulajdonosait is meghívták magukhoz vendégségbe. Elvégre minden ház érdekes. Kivált akkor, ha egymás mellett élők helyett igazi lakóközösségek teszik élővé.