Kitől várhatjuk, hogy a gyermekeknek jobb dolguk legyen az iskolában?

Úgy tanítani, ahogy a gyermek tanul

A gyermekkori agykutatás területén jelentős eredmények születtek az elmúlt években. Régen azt gondolták, hogy a gyermeki agy már születéskor készen van. Mára már bebizonyították a kutatók, hogy csak később alakulnak ki a működéséhez, a tanuláshoz elengedhetetlen idegpályák. Mivel az agy az első nyolc évben rendkívül komoly aktivitást mutat – ekkor alapozódik meg a gyermek személyisége, a világhoz és az emberekhez fűződő viszonya, tudásrendszere –, nem mindegy, mit adunk neki, és mit nem a korai években.

A tanulásról alkotott kép is folyamatosan változik. A legújabb pedagógiai irányzatok szerint a tanulás folyamatának középpontjában az önmagát megteremtő gyermek áll, mert a tanulás nem más, mint egy állandó konstrukció, a belső világ folyamatos építése.

A pedagógus feladata, hogy optimális feltételeket teremtsen ahhoz, hogy ez az építkezés eredményes legyen. Úgy kell tanítania, ahogy a gyermek tanul, azaz a tanításnak követnie kell az idegrendszer fejlődését.

„Nekünk nincs más dolgunk, mint hogy pedagógiai eszközökkel megtámogassuk a fejlődő gyermeki elmét” – vallja Dr. Varga László, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja. Vezetésével alakult meg néhány évvel ezelőtt a Nemzetközi Kisgyermekkori Neuropedagógiai Kutatócsoport és Laboratórium, amely a neurológiai kutatási eredmények pedagógiai hasznosításának lehetőségeit vizsgálja.

Pedagógiai kultúraváltás előtt

A kutatócsoport a közelmúltban nem reprezentatív empirikus kutatást végzett a pedagógusok körében azzal a céllal, hogy megismerje attitűdjüket, a tanuláshoz fűződő viszonyukat, illetve azt, hogy mennyire vannak tisztában a legfrissebb neuropedagógiai kutatási eredményekkel, beépítik-e azokat a gondolkodásukba, mindennapi tevékenységükbe. 501 magyarországi és határon túli (felvidéki, erdélyi és vajdasági) – főként óvoda- és általános iskolában tanító – pedagógus töltötte ki a kérdőívet.

A válaszadók többsége (92%) nő volt és több mint tíz éves szakmai tapasztalattal rendelkezett (67%). A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek mindössze 15%-ának pedagógiai tevékenységét határozzák meg az új agykutatási eredmények.

A résztvevők kifejezetten tájékozottnak vallották magukat a neuropedagógia területén, ám amikor konkrét kérdésekre kellett választ adniuk, 67%-uk hiányos tudással rendelkezett.

Bizakodásra ad okot ugyanakkor, hogy 94%-uk személyes és szociális kompetenciája fejlesztésére a mindennapos tevékenysége részeként tekint, és 70%-uk egyetért azzal, hogy újra kell értelmezni a pedagógia elméletét és gyakorlatát a modern neurotudományok tükrében, és pedagógiai kultúraváltásra van szükség.

A belső beszélgetés és gyümölcsei

A felmérés arra is rávilágít, hogy a pedagógusok érdeklődők, nyitottak az új ismeretekre, tisztában vannak azzal, mennyire meghatározó a kora gyermekkori fejlesztés az életút alakulása szempontjából is. Ennek ellenére kevésbé proaktívak, az öntevékeny információszerzés, kutatás helyett kész megoldásokat remélnek a kutatóktól. 80%-uk ért egyet azzal, hogy a neurotudományoknak kellene rávilágítaniuk arra, hogyan tudnak a pedagógusok még hatékonyabbak lenni a szakmájukban.

Dr. Varga László szerint ez az elvárás csak részben jogos, mert az agykutató leírhatja a gyermek idegrendszeri fejlődésének főbb fázisait, ehhez a neuropedagógus, a kutató hozzáteheti a pedagógiai következtetéseket, tankönyvet írhat, innovációt indíthat az óvodában vagy iskolában, képzést szervezhet, de az már a pedagógus felelőssége, hogy kézbe veszi-e a tankönyvet, elvégez-e egy neuropedagógiai képzést, elmegy-e egy előadásra, konferenciára, és aztán alkalmazza-e mindezt a mindennapi munkájában.

„Nem várhatjuk el a tudománytól, hogy a gyerekeknek jobb dolguk legyen az iskolában, mint most van, ugyanis a pedagógus a személyiségén keresztül teremti meg azt a pszichés klímát, amelyben a mag szárba tud szökkeni.

„Rajta múlik, hogy miután belép az osztályba, és becsukja maga mögött az ajtót, a szeretet vagy a krízis uralkodik el, a meg nem értés vagy a közös gondolkodás, a boldogság, az öröm, a jókedv vagy a félelem” – mondja a dékán, aki szerint ehhez elengedhetetlen a folyamatos önreflexió.

A pedagógusnak nap mint nap tükörbe kell néznie, végig kell gondolnia, mi működött ma jól, mi kevésbé, miért lett pedagógus, mivel tudja legjobban szolgálni az oktatás ügyét, mit tehet annak érdekében, hogy a gyerekek jobban érezzék magukat. Véleménye szerint ez a belső beszélgetés olyan fejlődési folyamatot indít el a pedagógusban, amelynek gyümölcseit a gyermekek élvezik, ugyanis mindez arra ösztönzi őt, hogy empatikus legyen, megértse a gyermekeket, a szükségleteiket, képességeiket.

Kép

Dr. Varga László, a a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja – Fotó: Németh Tamás/Soproni Egyetem

Az almák sem egyszerre pottyannak le

„Nem mondhatja azt egy pedagógus, hogy én már harminc éve így csinálom, és bevált, hiszen harminc év alatt rengeteget változott a pedagógia, és persze a gyermekek is, másképp gondolkodnak, más lehetőségeik vannak, más feltételek mentén élik az életüket” – mondja dr. Varga László, majd hozzáteszi: „A kromoszóma-állomány az elmúlt évezredekben jelentősen nem változott, de a környezet nagyon más, a gyermekek egymástól nagyon különböznek, és úgy tűnik, ezzel nem tud mit kezdeni az egységes köznevelés.” 

Csíkszentmihályi Mihály fogalmazta meg, hogy nagy gond van az iskolával, ugyanis a gyerekek 30%-a unatkozik, 30%-a szorong, mert nem tud megfelelni az elvárásoknak, és csupán 40%-uk van rendben, mert ők úgy fejlődnek, ahogy nagykönyvben meg van írva.

A dékán szerint a pedagógusoknak jóval elfogadóbbnak kellene lenniük, és alkalmazkodniuk kellene a gyermekek közötti különbségekhez, mert az almák sem egyszerre pottyannak le a fáról.

Nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a gyermekek érzelmeire, motivációira, személyes belső világuk gazdagítására.

A megoldást a teremtő tevékenységben, az élményalapú oktatásban látja. Ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy ezt nem mindig könnyű megvalósítaniuk a pedagógusoknak, ha nem kapják meg az erkölcsi és anyagi megbecsülést, és a mindennapi kenyérért küzdenek. Ám „a gyermek nem lehet ennek áldozata, a pedagógusnak le kell tennie lelki terheit, mielőtt belép a csoport vagy az osztályterem ajtaján, mert csak akkor tud érdemben adni, ha azok kívül maradnak” – mondja dr. Varga László, aki rendkívül fontosnak tartja a humort és a nevetést az oktatásban: „Boldogságot, kacagást nem lehet receptre felírni, és nem kaphatók a patikában, de ingyen van, és aranyat ér.”

Az átmenet időigényes folyamat

A kutatás eredménye egyértelmű kihívást jelent, és komoly feladatot ró a pedagógusképzés és továbbképzés rendszerére. A dékán szerint lassú lépésekben, közérthető formában, pedagógiai köntösbe csomagolva kell terjeszteni az agykutatók által megfogalmazott felfedezéseket, megállapításokat. Bízik a pedagógusokban, mert annak ellenére, hogy gondok vannak a pedagógus-társadalomban, erősen nyitottak az újra, és akármennyire nehéz helyzetben vannak is, a gyermekek érdekeit helyezik előtérbe.

Az azonban nem várható el tőlük, hogy 24 óra alatt kultúraváltáson menjenek keresztül.

„Nincsenek a pedagógiában olyan receptek, amelyek minden diákra, osztályra, iskolára érvényesek, ám ha szeretnénk, hogy több milliárd nyitott gondolkodású ember legyen a földön, akkor nincs más választásunk, mert a tudás nem egy szatyor, amit átadunk, hanem belső építkezés eredménye, amelyben kulcsszerepe van a pedagógusnak” – fejezi be a dékán.