„Mi voltunk Bükkalján a kovász” – Hogyan lett a barlanglakásokból művészeti és meseterápiás központ?

Művésztelep átjáróházzal

„Azt a helyzetet igyekszel megteremteni, amelyben komfortosan érzed magad – összegzi Balázs Péter a motivációját. – Az egyetemi évek alatt a mestereim nyári művésztelepekre vittek, ahol a világ minden tájáról érkezett képzőművészekkel találkoztunk. Ilyen művészközösséget szerettem volna létrehozni a falumban. Először a keramikusokat csábítottam Noszvajra, végül a szobrászok akadtak a horgomra, és velük hoztuk létre a Farkaskő Művésztelep Egyesületet 1997-ben. 

Az otthonunk igazi átjáróház lett, néhány barátunk még az esküvőnk után is nálunk töltött két hónapot. 

Ahogy Vandával lépkedtünk, ezek az emberek is becsatlakoztak a történetbe: a szimpóziumokba, a barlanglakások megmunkálásába és a meseterápiás képzésekbe” – meséli Péter, és Vanda is felveszi a beszélgetés fonalát. 

„A szakmaiságnak fontos terepe, hogy együtt főzünk, beszélgetünk. Ahelyett, hogy egy teremben nyolc órát eltöltenénk, a kötetlen beszélgetések által kapcsolódunk, ötletelünk, inspirálódunk. – A művész házaspár kölcsönösen nyitott egymás elképzeléseire; ahogy Vanda fogalmazza, bejáratosak egymás programjaira. – Nem mélyülök el Péter művészeti projektjeiben, de kíváncsi vagyok rá. Mindig izgalmas a másik, és a vacsoraasztal mellett mindent megbeszélünk.”

Az ember és a természet bensőséges kapcsolata

Az egri egyetem vizuális művészeti tanszékén a felsőoktatásban egyedülálló módon indult el a természetművészet oktatása 2010-ben. Balázs Péter a Farkaskő Egyesület alapító tagjaként a barlanglakásokat szemelte ki gyakorlóterepnek, ahol a természetművész hallgatók rendszeresen megfordulnak, nyaranta pedig a határon túlról, Nyugat-Európából és Távol-Keletről is érkeznek művészek.

„Ha valami fontos számodra, utánamégy és építgeted – Péter szavaival így született meg a kezdeményezés, amelynek Erőss István volt az egyik mozgatórugója. – Nekünk ez az életformánk. A közösségi lét, amely élhetővé teszi a világot, mindig megvolt körülöttünk, és ebben komfortosan érezzük magunkat. 

A természetművészet – a klasszikus művészettel szemben – nem az örökkévalóságon dolgozik, hanem jelen akar lenni. A saját kérdésével alakítja az anyagokat. 

Engem az emberi szem megtévesztése érdekel, ezzel önmagam helyzetére kérdezek rá. Erőss Pista a kulturális identitás kérdéskörét feszegeti. Mindenkinek megvan a saját érzékenysége és eszközkészlete – vallja a természetművész. – A legutóbbi kiállítási anyagomban hordódongákat használtam, mert benne van a bor hagyománya, és ha összerakom őket, sejtszerű elemekké szervezhetem, amelyekből szabadon lehet építkezni. Ugyanezt játszom el a tűzzel is. Ha tűzzel rajzolok valamit a térben, az megváltoztatja a hely üzenetét, hangoltságát” – avat be a művész alkotói gondolkodásába. 

Dr. habil. Balázs Péter a teremtésvédelemről szóló pápai megnyilatkozásokat olvasva úgy érzi, hogy az egyháznak fontos küldetése az elvesztett harmónia újrateremtése, amelyet úgy valósíthatunk meg, ha közeledünk a természethez. „A teremtett világban Isten lenyomatát látjuk, és a szemlélődésben közelebb kerülhetünk hozzá. Egyre inkább ki vagyunk hegyezve arra, hogy hogyan viszonyuljunk az élő környezethez. Ugyanakkor a Föld népességének a fele hamarosan városlakó lesz, és az is kérdés, hogy egy virtuális világ által meghatározott mozgástérben lesz-e szerepe a természetnek.”

Kép

Fotó: Éder Vera

Nyomortelepből művésztelep

Noszvaj délkeleti peremén, a vulkanikus eredetű riolittufába az évszázadok folyamán lakóüregeket, pincéket vájt a helyi lakosság. A barlanglakásokban életvitelszerűen 1930-ban még hetven család élt. A több száz négyzetméternyi tér Balázs Péter és Horváth Ottó szobrászokat szólította meg. Válaszként új életre keltették a Pocemnek is nevezett föld alatti területet. „A szobrászokkal összefogtunk, és sorra megvásároltuk a barlanglakásokat, hogy megfaragjuk a hegyet, mert kicsibe nem érdemes belefogni – nevet Péter a vakmerőnek tűnő ötletükön. – Mi voltunk Bükkalján a kovász, akik nem gazdasági célú funkciót szántak az egykori nyomortelepnek. Kitakarítottuk, betemetett udvarokat tártunk fel, oromfalakat építettünk, és belső tereket faragtunk. Elsősorban Horváth Ottó életműve a Pocem, amely a Farkaskő Művésztelep központja lett.”

A művésztelepen kézműves és meseterápiás foglalkozások, szimpozionok, fesztiválok és táborok zajlanak, valamint a természetművészet szakos egyetemi hallgatók alkotnak. 

Néhány éve filmforgatások helyszínévé is vált, többek között az amerikai sci-fi-sorozat, a Dűne: Prófécia egy részletét örökítették meg a havas tájjá alakított környezetben. 

„A falu számára is lehetőség volt a hatalmas stáb ideiglenes beköltözése, hiszen sokaknak adott munkát – nézi Vanda a felfordulás mellett az események pozitív oldalát –, és ezáltal mi is tudtunk valamit nyújtani a közönségnek. A Brazilok forgatását szerettük leginkább – teszi hozzá –, mert valóban a hely történetéhez kapcsolódik. Egy cigány srácról szól, aki egy barlanglakásban él a családjával.”

A mesék ösvényein

Tátrai Vanda leginkább a mesék világában lelt otthonra, amelyet mások számára is megnyitott. A felfedezőutakon járva ki-ki hőssé válhat, legyőzheti a félelmeit, vagy megismerheti saját képességeit. Akiknek nincs erejük bejárni ezeket az ösvényeket – mint a hospice-osztályon fekvő betegek –, azoknak házhoz, illetve betegágyhoz viszi a lélekgyógyító történeteket.

„Az első lányunkkal intenzív mesés kapcsolatba kerültem, és izgalmasnak találtam a mesék hatását. Elkezdtem keresni a forrását – idézi fel Vanda a kezdeteket. – Rátaláltam Boldizsár Ildikó mesekutatóra, és mellé szegődtem. A mesék több évezredes bölcsességet hordoznak, az idő kezdete óta formálódnak, csiszolódnak. Lenyűgöz a sokszínűségük és a szimbólumrendszerük. Ugyanannak a mesének egészen más rétegét nyitja meg egy óvodás vagy egy haldokló, és mindig csak annyit képes befogadni és feldolgozni. Olyan, mint egy kincseskamra, ahol lehet válogatni, és mindenki mást talál benne.” Vanda a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület keretein belül mesemondóként önkénteskedik a Korányi intézet hospice-osztályán. 

A noszvaji házaspár összehangolta a meseterápiás gondolkodást a természetművészettel, és komplex foglalkozásokat készítettek először gyerekeknek, később felnőtteknek is. „Most a vállalati közegben szeretnénk próbára tenni a program lehetőségeit. Az új projektünk arra keres választ, hogy oda is bevihető-e az ökológiai gondolkodásváltás. Arra ösztönöz, hogy a természethez kapcsolódva jobban együttműködjünk közösségként, valamint visszataláljunk a természet tiszteletéhez” – vázolja Vanda az elképzelést. 

Ő álmodta meg a Meseút tanösvényeit, és ő valósította meg a világ első meseútját – családok számára – Noszvajon, amelynek létezik egy felnőtt verziója is szerelmespároknak. 

Lillafüreden, a Mária-úton halad a Hétmérföldes Meseút; a Győr melletti Ásványráró Aranyalma Mesekertje a rábaközi tündérvilág legendáit gyűjti össze; Ráckevén János vitéz történetével és ihletőjével, Horváth Nepomuki Jánossal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A meseút kezd hálózattá bővülni, és most készülnek a vándor meseutak, amelyeket iskolákba és más közösségi terekbe is el lehet vinni. 

Csángó és roma gyerekek mentorálása

Beszélgetésünk közben Vanda egy cigány lánnyal vált üzenetet, akit személyes találkozóra vár. 

„Mindig is fontosnak tartottuk, hogy legyenek karitatív programjaink. Jelenleg tíz árva, illetve mélyszegénységben élő ösztöndíjas gyereket mentorálunk. A mesés munkáim egyik helyszíne a SZOMARO (Szomolyai Magyar Roma Egyesület) székháza és a szomolyai iskola, ahol nehéz sorsú gyerekeknek mesélek. Közöttük vannak olyanok, akiket kiemelten ügyesnek találunk. Nagyon kevés lehetőségük nyílik arra, hogy eljussanak programokra, ezért időnként cukrászdába, étterembe hívom őket, és ismerkedünk a helyekkel, egymással.” 

A művész házaspár Kecskés Karina színésznővel tíz éven át járt a gyimesi Muhospatakára csángó gyerekeket táboroztatni. A tavalyi év a financiális háttér hiánya miatt kimaradt, de szeretnék segítőnek kiképezni azokat a tehetséges – zenész, táncos, tanár, hagyományőrző – fiatalokat, akik a táborral együtt nőttek fel. – „Hálásak vagyunk annak a helybéli jólelkű férfinak, aki a Muhos Pataki Népi Fürdő Panzióban évről évre kedvezményesen fogadott minket harmincöt-negyven gyerekkel. Segített összeterelni a csapatot, hiszen tudta, hol van a közelben árva, szegény vagy nehéz sorsú gyermek. 

Ezek a fiatalok elképesztően értékesek és tehetségesek, néhányukat pályázati pénzből ösztöndíjjal is támogatjuk. Ők lehetnének a jövőben a közösségük összetartói. 

Fontosak és szívünkhöz közel állók a karitatív programok – zárja Vanda az élménybeszámolót –, hiszen olyan sok mindent kapunk a világtól, ezért amink van, azt szeretnénk visszaforgatni.” 

Ez a cikk a Képmás magazin 2025. márciusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.