Lehet, hogy nem te vagy ideges, hanem a bélflórád

A tudomány egyre több példát sorakoztat fel arra, hogy az emésztőrendszer és az idegrendszer közötti kommunikáció nemcsak valós, hanem meghatározó jelentőségű. Sokan ma is úgy tekintenek a bélrendszerre, mint egy „csőre”, amely csak az emésztést szolgálja – holott a belekben élő billiónyi mikroorganizmus, amit mikrobiomként ismerünk, folyamatosan üzen az agyunknak. Befolyásolja a hangulatunkat, az alvásunkat, a stresszre adott válaszainkat, sőt talán még a személyiségünket is.

Ha van valami, amiről mostanában izgalmasan beszél a tudomány, az éppen a mikrobiom. Egyesek szerint ez „az új immunrendszer”, mások szerint a „második agy”. De talán valami még ennél is több – csak még nem értjük teljesen.

Több benned a baktérium, mint hinnéd

A mikrobiom a testünkben élő mikroorganizmusok összessége – ide tartoznak baktériumok, gombák, vírusok és egyéb mikroszkopikus vendégek, amelyek főként a bélrendszerünkben laknak. 

Számukat nehéz felfogni: 100 billió körül mozog, ami körülbelül tízszerese a saját testi sejtjeink számának. Súlyuk akár 1,5–2 kg is lehet.

Az anyaméh sokáig steril birodalomnak tűnt, de a kutatások szerint már ez sem teljesen igaz. Ugyanakkor a bélflóránk döntő része születés után kezd kolonizálódni, vagyis népesedik be hasznos és kevésbé hasznos mikroorganizmusokkal.

„Gyakorlatilag bélflóra nélkül születünk, minimális bakteriális kolonizációval” – mondja Schwáb doktor. A legfontosabb „kapunyitó” pillanat a természetes szülés: ekkor a baba a szülőcsatornán áthaladva elsőként az anya hüvely- és bélflórájával találkozik. 

A bélbarrier, azaz a test őrzőkapuja

A bél nemcsak emészt, hanem szelektál is: eldönti, mi kerülhet be a véráramba, és mit kell kizárnia. Ezt a funkciót biztosítja a bélbarrier, egy több szinten védelmet nyújtó rendszer, amelyben a bélflóra is kulcsszerepet játszik.

„Nemcsak anatómiai struktúrák, hanem maga a bélflóra is befolyásolja, hogy mennyire áteresztő a bél. Ez pedig meghatározza, milyen intoleranciák, allergiák vagy gyulladások alakulnak ki.”

Különösen az első életév az, amikor ez a védelmi rendszer még kialakulóban van. Ilyenkor nem mindegy, mit és mikor kap a gyerek. „Nem véletlen, hogy nem szabad tejfehérjét és glutént adni az első hónapokban. Ezek olyan tápanyagok, amelyek gyulladásra hajlamosítanak, különösen, ha a bélbarrier még nem épült fel.”

A „bélérettség” kb. egyéves korra alakul ki, de ha a gyerek hasfájós, ekcémás, vagy légúti tünetei vannak, érdemes gyanakodni, hogy ez a rendszer még nem működik megfelelően.

Kép

Illusztráció: Képmás kollázs

Akkor most mikor kapjon glutént a gyerek?

Ez az egyik legnagyobb szülői kérdés, amelyre sokszor ellentmondásos válaszokat kapunk a védőnőtől vagy a gyerekorvostól. Régen azt mondták, minél előbb kapjon a baba glutént, hogy ne legyen lisztérzékeny. Ma már egyre több szakértő megkérdőjelezi ezt.

„Egészen biztos vagyok benne, hogy ez nincs így – mondja határozottan Schwáb Richárd.
– Sőt, klinikai tapasztalatunk szerint, ha a terhelőbb élelmiszerekkel később találkozik a gyerek, kisebb eséllyel alakul ki probléma.”

Az igazán meglepő állítás azonban az, hogy sok felnőtt is úgy él, mint egy féléves bébi – legalábbis bélflóra szempontból. „A táplálékintoleranciával küzdő felnőtt pácienseink bélbarrierje gyakran olyan állapotban van, mint egy hathónapos gyereké. De ha kizárjuk átmenetileg a glutént és a kazeint, és visszaépítjük a bélbarriert, a tünetek megszűnnek.”

Tehát nem örökre kell száműzni a kenyeret az életünkből, de néha jót tesz egy „szünet” – majd később, kontrollált körülmények között visszavezetni az adott élelmiszert. Ez az úgynevezett rechallenge, azaz újraterheléses módszer, amely során az újra bevezetett táplálék már nem vált ki tüneteket. Az étkezés és a bélflóra kapcsolatát jól példázza az is, hogy nem mindegy, milyen tejjel kezdjük az életet.

A tehéntejet évtizedekig az egészség szimbólumaként reklámozták, de a mai tudomány árnyalja a képet. „Az anyatej és a tehéntej között a legnagyobb különbség, hogy utóbbi nyolcszor annyi kazeint tartalmaz. Ez egy olyan fehérje, amely komoly gyulladásos válaszokat válthat ki egy éretlen bélbarrieren keresztül” – állítja a szakértő.

A stressz nem csak a hangulatunkat rombolja

„A stressz letarolja a bélflórát” – fogalmaz plasztikusan Schwáb Richárd. 

A kép nem túlzás: a krónikus feszültség olyan hormonális és idegrendszeri változásokat indít el, amelyek konkrétan átalakítják az emésztőrendszerünk mikrobiális összetételét.

A bélflóra sokfélesége kulcsszerepet játszik egészségünk fenntartásában. Amikor stressz hatására eltűnnek az érzékenyebb, védő szerepű baktériumfajok – Schwáb Richárd példájával élve a „havasi gyopár típusú” mikrobák –, az egyensúly megbillen. Ez pedig az immunválasztól a gyulladásszinteken át egészen a neurotranszmitterek – idegi ingerületátvivő anyagok – termelődéséig számos folyamatot befolyásolhat.

A stressz az agy működését is átalakítja. Szakértőnk példaként a fejfájáskutatás eredményeit hozza: „Kiderült, hogy a fejfájás kialakulásában döntő szerepe van a köztiagyban egy struktúrának, a talamusznak. Ez szabályozza, hogy a perifériáról érkező idegi impulzusokat hogyan érzékeljük – például, hogy egy érintés fájdalmas-e vagy sem.”

A talamusz működését pedig többek között a hipotalamuszból érkező jelek befolyásolják – ezek viszont közvetlenül összefüggnek érzelmi állapotunkkal, stressz-szintünkkel. „Ha valaki egy strandon félálomban van, egy vállérintés alig kelt reakciót. De ha ugyanez történik egy sötét dzsungelben, zuhogó esőben, teljesen másként reagálunk – és ezt nem a logikánk, hanem a talamusz döntése határozza meg.”

Nemcsak a negatív stressz, hanem a tartós pozitív stressz is túlterheli a szervezetet. 

„A menedzser, akinek minden klappol, mégis daganatos betegséget kap – miért? Azért, mert a szervezetünk a hosszú távú stressztől fizikailag is kimerül, és ez megbontja az egyensúlyát.”

Ez a folyamat nemcsak lelki, hanem testi szinten is mérhető: a mikrobiom összetétele megváltozik, gyulladásos folyamatok indulnak el – sőt, akár daganatok is kialakulhatnak. Selye János óta tudjuk, hogy a stressz nem pusztán „lelki teher”, hanem biológiai realitás.

És az ADHD, autizmus, viselkedészavarok?

A közbeszédben egyre gyakrabban vetődik fel a kérdés: van-e kapcsolat a táplálkozás és a viselkedési zavarok – például az ADHD vagy az autizmus – között? Vannak olyan anekdotikus megfigyelések, amelyek szerint a diéta radikális megváltoztatása – például a glutén, a cukor vagy adalékanyagok elhagyása – javít a gyerekek viselkedésén. Schwáb Richárd óvatosan fogalmaz: „Egyelőre nincs elég megalapozott adat ezeknek a zavaroknak és a mikrobiom állapotának a kapcsolatáról. Analógiák vannak, de a tudományos bizonyítékok még nem elég masszívak.”

Ugyanakkor a fejfájás példája már jól mutatja az irányt: egy neurológiai tünet mögött egyszerre húzódhatnak meg pszichoemocionális és biológiai változások – köztük a bélflóra módosulása. „Ha ezt a mechanizmust megértjük – mondja a szakértő –, akkor analógia alapján elképzelhetjük, hogy más neurológiai tünetek hátterében is lehet hasonló összefüggés.”

A XXI. századi ember egyik legnagyobb stresszforrása: maga az evés

A probléma nem az, hogy nem bio, nem vegán vagy nem szuperfoodokkal teli az étrendünk. Hanem az, hogy gyakorlatilag folyamatosan eszünk. Nincs koplalás, nincs éhség, nincsenek „szűk esztendők”. Legalábbis a nyugati világban nem. 

A háború utáni generációk többsége sosem tapasztalta meg, milyen huzamosabb ideig éhesnek lenni – és ezzel nemcsak a tapasztalat, hanem egy biológiai lehetőség is kimarad az életünkből: a sejtszintű regenerálódásé.

Az autofágia, vagyis a sejtek „nagytakarítása” az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb tudományos felfedezése. Ez az a folyamat, amikor a szervezet megszabadul az elhasználódott, káros sejtrészektől – feltéve, ha hagyjuk neki. Amikor nem eszünk, a sejtek végre nem az emésztéssel és a felszívódással vannak elfoglalva, hanem belső karbantartásra váltanak.
Ahogy dr. Schwáb Richárd fogalmaz: „A sejtjeink nem tudnak karbantartani, ha tele vannak pakolva. Egy ponton egyszerűen megfulladnak a szeméttől.”

Ez az el nem takarított „sejtszemét” pedig nemcsak anyagcsere-betegségek, hanem gyulladások és daganatok hátterében is állhat. Különösen érzékeny terület a bélhám, ahol már mérhető is a hatás: a sejtek közötti „cipzárkapcsolatok” fellazulnak, a bélbarrier áteresztőbbé válik, ami gyulladásos reakciókat indít el a szervezetben.

A koplalás nem divat, de gyógyító

A sejttakarítás egyik kulcsszereplője az mTOR nevű fehérje, amely anyagcsere-kapcsolóként dönt arról, hogy a sejt mikor takarít és mikor dolgozik tovább. „Az mTOR akkor tud kikapcsolni, amikor éhezünk. Ha soha nem vagyunk éhesek, a sejtjeink sosem takarítanak.” – mondja Schwáb doktor.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Az ideális koplalási ablak legalább 16 óra lenne, de a gyomor ürülését is figyelembe véve reálisan ez inkább 12 óra. „Ha este 6-kor abbahagyjuk az evést, a tényleges koplalás éjféltől indul – és ha másnap délig nem eszünk, már meg is van a 12 óra.”

Az ilyen időszakos, úgynevezett intermittáló böjt nemcsak a bélflóra egyensúlyát segíti, hanem csökkenti a gyulladásokat, és lassíthatja a sejtek öregedését is.

A genetika csak kisebb részben határozza meg, meddig és hogyan élünk. „Több százmillió ember adatát elemezve az látszik, hogy a genetikai tényezők szerepe a hosszú életben 10% alatt van. A többi rajtunk múlik.” És a hosszú élet nem ér sokat, ha nincs vele együtt testi, lelki és társas jóllét. Ennek egyik alappillére: a rendezett bélflóra. „Ha valakinek rendben van a mikrobiomja, jól alszik, kiegyensúlyozott a testével, és jobban bírja a stresszt is.”

Hova tovább?

A mikrobiomról szóló ismereteink még kezdeti fázisban járnak, de egyre világosabb: a bélflóra nem csupán az emésztés része, hanem egészségünk egyik sarokköve. És jó hír, hogy sokat tehetünk érte – étkezési szokásainkkal, tudatossággal, antibiotikumok körültekintő használatával és főként türelemmel.

Ahogy dr. Schwáb Richárd összefoglalja: „Tíz év múlva visszatekintve valószínűleg azt fogjuk gondolni, hogy a helyes táplálkozás az volt, amit ma még sokan túlzásnak tartanak.”

Nem kell holnaptól koplalni, és egy-egy desszert miatt sem kell bűntudatot érezni. De érdemes elgondolkodni azon, hogy az éhség nem mindig az ellenségünk.  

A cikkben csak néhány fontos gondolatot emeltünk ki – a teljes beszélgetést érdemes meghallgatni a Spiritusz podcastban.