„Végre már látom a barázdákat a tenyeremben” – Megkapta az újrakezdés lehetőségét az ózdi látássérült Béla bácsi

Az Ózdi Acélműveknél dolgozott

Ózd egyik kis utcájában, egy elhagyatott házban él évek óta Béla bácsi. Bácsinak nevezik, holott még nem idős ember, középkorú, 53 éves, de az élet sok mindent elvett tőle. „Az ózdi Családsegítő Szolgálat keresett meg minket több mint egy éve azzal a céllal, hogy segítsünk valahogy neki. Nem látott egyik szemére sem, nem volt semmiféle jövedelme, nem volt körülötte senki, aki támogatta volna. Korábban a barátai pénzt gyűjtöttek számára, ebédet fizettek neki, de elmaradtak mellőle, így magára maradt” – kezdi Bakos Zsuzsanna, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei mentora, a Válaszút program szakmai vezetője.  

Amikor első alkalommal kimentek hozzá, látták, hogy valóban mostoha körülmények között él. 

Sötét szoba, rossz kályha, óriási rendetlenség, szeméthalom és patkányok. Ablak helyett furnérlemez, ajtónak nehezen nevezhető ajtó védte a házat a hidegtől – ez fogadta a segítőket. 

Az 53 éves ózdi férfi annak idején érettségit szerzett, majd az Ózdi Acélművekben kemény fizikai munkát végzett. Azt szokta mondani, hogy akkor romlott el a szeme, amikor ott pakolta a nehéz vasakat. „A lecsúszás körülbelül három éve kezdődött nála, amikor egyszerre meghalt az édesapja, az édesanyja és a felesége. Olyan mély depresszióba esett, hogy nem akart, nem tudott az egészségével sem foglalkozni” – magyarázza a szakmai vezető. 

Mire elég 20 ezer forint?

A házat, amelynek lényegében egy szobájában lakik, még a szülei építették, így ő is ott nőtt fel. „A szobájában csak egy szakadt szekrénysor, egy ágy, egy kályha állt. Annak ellenére, hogy nem lát, télen a hegyoldalba kiment agyagért, amivel betapasztotta a kályhát, mivel az többször összedőlt” – idézi fel Horváthné Sebestyén Márta, a karitatív szervezet családmentora. A MRSZ több mint egy éve segíti, hogy talpra álljon, visszanyerje egészségét, és egyszer talán dolgozni is tudjon. 22 800 Forint. Ennyi a segély havonta. Ebből kellene megélnie, ha nem támogatnák. De mire elég ez az összeg? 

„Ha csak kenyeret venne belőle, valószínűleg még arra sem” – zárja rövidre Bakos Zsuzsa, ezért konzerveket, meleg ételt, gyümölcsöket, zöldségeket, vitaminokat, gyógyszereket visznek neki. „Hetente kétszer járok hozzá, viszek neki pékárut, májkrémeket, konzerveket, vizet. Az otthonában nincs fürdőszoba, kútról hordja a vizet kannában” – folytatja Imreh Szabolcsné Erika közösségi koordinátor. 

Mivel nincs meleg vize, a munkatársak elviszik fürdeni egy erre a célra fenntartott közösségi fürdőbe, ahol tisztálkodhat, és a ruháit is kimossák. 

Diákok segítették a felújítást

A segítségnyújtás ősszel új lendületet vett. Juhász Márton, a MRSZ ügyvezető igazgatója magánemberként állt a jó ügy mellé: ajtó- és ablakcsere, tisztasági festés, takarítás és tűzifa is jutott a bácsinak az adományoknak köszönhetően. „Új kályhát is kapott az adományokból a régi elavult helyett, ami már eresztett mindenfelé, és befüstölte a házat, ezért tartani kellett a füstmérgezéstől” – teszi hozzá Horváthné Sebestyén Márta. A kőművesmunkákat és a festést a helyi Gábor Áron Szakképző Iskola diákjai végezték el, közülük többen a Magyar Református Szeretetszolgálat Válaszút programjának fiataljai.

Megakadályozzák az iskolai lemorzsolódást
A Válaszút program egy uniós pályázat keretében indult 2018-ban. Ózdon kilenc általános iskola van, ebből hat található szegregátumban, innen választottak ki összesen 120 diákot. Nekik segítenek öt éven keresztül abban, hogy középiskolai végzettséghez jussanak. Szociális, mentálhigiénés, pályaorientációs, pedagógiai, digitális felzárkóztatást nyújtanak számukra. A szülőket is támogatják szociális mentorálással. Igyekeznek hidat képezni iskola, család és gyerek között. 

Az új kályhát, az új ajtót, ablakot azonban Béla bácsi sokáig nem láthatta, hiszen mindkét szemén szürkehályog van, ezért körülbelül öt éve teljesen vak. „Alapvetően ő egy fiatalember, aki még nem töltötte be a nyugdíjkorhatárt, csak a mentális állapota és a vakság megöregítette, ezért úgy néz ki, mint egy idős bácsi” – fogalmaz Bakos Zsuzsa.

Kép

A férfi otthonában mostoha körülmények fogadták az MRSZ tagjait – Fotó: Kalocsai Richárd

Nagyon várta a szemműtétet

A szeretetszolgálat munkatársai összefogtak, elvitték orvoshoz, és végül december első hetében a bal szemét megműtötték. De a műtétig eljutni, mint a munkatársak fogalmaznak, hosszú kanosszajárás volt. Tavasszal mentek vele először a szemészetre, majd úgy volt, hogy október végén megműtik, ám akkor kiderült, hogy egy szemárpa miatt gyulladt a szeme, így tolni kellett az időpontot. Nagyon várta, készült a beavatkozásra. „Olyan ideges vagyok már, hogy nem látok” – mondogatta a férfi. 

A szeretetszolgálat dolgozói szerint Béla bácsi nyitott lett a hitre, Istenre. 

„Nagyon izgult, amikor ment a műtétre, felhívott, és mondtam neki, hogy Béla bácsi, majd imádkozunk magáért. »Jaj, de jó«, válaszolta, és ez megnyugtatta” – idézi fel Zsuzsa. A műtét jól sikerült, állapota folyamatosan javul, de most hat hétig óvni kell a szemét, és kímélni kell magát: nem hajolhat, nem emelhet. Viszont az is kiderült, hogy a jobb szemén a szemlencséje elmozdult – mivel korábban leütötték –, ezért a szürkehályog-műtéten kívül nagyjából fél év múlva egy nagyobb operáció is vár rá. 

„Újra meg kell tanulnia látni” 

„Végre már látom a barázdákat a tenyeremben” – mondta Mártának, amikor Miskolcról Ózdra, a műtétről tartottak hazafelé. Béla bácsi nézte a visszapillantó tükörben az autókat, figyelte, ahogy a szélvédőn mozog az ablaktörlőlapát. „Végül behoztam az irodába megmutatni neki, hogy kik voltak azok a kollégák, akik segítették őt. Rácsodálkozott mindenre és mindenkire” – meséli a családmentor. Évek óta most először evett tányérból, eddig nem tudott, mert mindig kiöntötte. De most már nemcsak a tányért, a rajta lévő kékszínű mintákat is látja. „A szemidege, a szemmozgató izom el volt lustulva. Most valójában újra meg kell tanulnia látni” – összegzi Horváthné Sebestyén Márta. 

Rendszeresen telefonál a munkatársaknak, és elújságolja, milyen jó, hogy lát, milyen fényesen lát.

Béla bácsit türelmes, értelmes, érdeklődő embernek ismerik, aki figyel, és mindig hallgatja elemes rádióján a híreket. „Zsuzsika, a pénzemből vegyen a gyerekeknek füzetet” – fordult rögtön Bakos Zsuzsához, amikor azt hallotta, hogy a szeretetszolgálat gyerekeknek gyűjt tanszerre. „Aztán megbeszéltük, hogy nem vehetek, hiszen az ő jövedelme arra sem elég, hogy megéljen. Megállapodtunk, hogy amint egyenesbe jön az élete, és újra képes lesz dolgozni, visszatérünk a témára” – teszi hozzá a szakmai vezető.

„Nem hagyja el magát, más már lehet, hogy belehalt volna ebbe az egészbe, de ő küzdeni akar” – véli Imreh Szabolcsné Erika. Béla bácsit hetente legalább kétszer látogatják, naponta többször is beszélnek telefonon, hiszen igényli, hogy megossza apró örömeit, fájdalmait a szeretetszolgálat munkatársaival, akiktől egy új élet, az újrakezdés lehetőségét kapta meg.